Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-19 / 51. szám
Ö tt az ideje, hogy megkezdjük a szokásos karácsony előtti bevásárló kőrútunkat. A szeretteiknek szánt ajándékokat már bizonyára legtöbben beszerezték, most már csak az élelmiszerek megvásárlása következik. Az ünnepi asztalról nem hiányozhatnak a hagyományos ételek, ínyencségek, többek között a hal sem. Az üzletekben és az erre kijelölt helyeken vízzel teli kádakban, összezsúfolva várnak sorsukra a sikamlós testű pontyok. Ilyenkor már csak az elárusítóknak van munkájuk velük, de mielőtt ide kerültek... November közepe volt, hűvös, ködös, Ikésö őszi reggel. Kalmár István, az alistáli (Hroboöovo) farm vezetője, aki egyben a nagyabonyi (Veiké Blahovo) halastavak gazdája is, erre a napra jó előre megszervezte a segítőtársakat, összesen tizennégyen jöttek össze. S a feladat? A bögellői (Bohelov) hét hektáros tóból lehalászni a mintegy 40 mázsa pontyot és 33 mázsa busát.- Tulajdonképpen 4-5 nappal a lehalászás előtt kezdődött a munka - mondotta. - A kanálisokba szívattuk át motorok segítségével a tóból a vizet. Éjjel- nappal szolgálatban voltunk. Vigyázni keT Az idei lehalászás jó eredményt hozott (Gyökeres György felvételei) A parton friss vízzel teli kádakba kerülnek a halak lett az állományra, mert ilyentájt azok is fel-felbukkannak, akik könnyen akarnak karácsonyi csemegéhez jutni. Mivel a sekély vizű tó feneke igen iszapos, a szokásosnál jóval nehezebbé vált a munkájuk. Megfeszített erővel is alig bírták húzni a kivetett hálókat, melyekből ladikokba rakták a ficánkoló állatokat. A parton friss vízzel teli kádak várták, hogy minél előbb a Szlovákiai Horgászok Szövetsége kulcsodi (Kluőo- vec) központjába szállíthassák a halakat. Itt a nagy betontartályokban tárolták őket egészen napjainkig.- Mi a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda), Komáromi (Komárno) és Galán- tai (Galanta) járás Jednota és Zdroj üzleteibe szállítjuk a halat - magyarázta Kalmár István. - A megrendelések alapján már jóval karácsony előtt is vittünk azokba a boltokba, ahol megoldották az árusítást. Az idei lehalászás jó eredményt hozott, de az említett járások lakosságának ellátására nem elegendő a hal. Ezért Csehországból további 70 tonnát hoztunk, ezt a mennyiséget is innen, Kulcsodról szállítják a boltokba. Idén egyébként a Stupavai Állami Halgazdaság nagyabonyi és alistáli tavaiból 32 tonna hallal bővítették az üzletekben az árukínálatot.- A Nyugat-szlovákiai kerületben (Bra- tislaván kívül) 620 tonna pontyot adunk a karácsonyi piacra - tájékoztatott Ján Trnka, a nyugat-szlovákiai gazdaság zoo- technikusa. - Ezen kívül saját termelésünkből a Veiké Leváre-i és a stupavai tavakból 50 tonna pisztrángot, 300 tonna busát, amurt és 270 tonna pontyot szállítunk a kereskedelmi hálózatba. Rántott vagy sült szeletek készülnek majd ezekből a halakból. Meglepve hallottuk, hogy Kalmár István és Ján Trnka csak akkor fogyaszt majd karácsonyra halat, ha lesz ki megtisztítsa. Azt állítják, az ö munkájuk csupán a lehalászás volt, a többit másra bízzák... DEÁK TERÉZ VÁGYAK, ELKÉPZELÉSEK Beszélgetés elsős középiskolásokkal Ha új környezetbe, új társak közé kerülünk, igyekszünk azt megmutatni magunkból, ami tetszetős, ami által könnyen elfogadnak, befogadnak bennünket Az elsős középiskolások, akiket megszólaltattunk, a családból és az alapiskolából az alkotás vágyát hozták magukkal új Iskolájukba. Bemutatkozásuk ígéretes... SPORTTAL NEVELNI Gogh Tamással, a Bratislavai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium elsősével az új közösség formálódásáról, a beilleszkedésről beszélgettünk először. A vidéki fiúnak meg kell barátkoznia a nagyváros légkörével, hangulatával. Hogy szabadidejét hasznosan tölthesse, keresi a lehetőségeket a művelődésre és a szórakozásra, hisz évekig az otthona lesz ez a város. Az ismerkedésben segíti őt az új osztályközösség. A diákotthonban az órák után is együtt vannak. Ez az életforma Tamást az önállóság érzésével gazdagította.- Bár odahaza is önállóságra neveltek- mondja -, a mostani érzés mégis más. Otthon mindig támaszkodhattam a szüléimre, itt viszont egész héten csak önmagámra, esetleg új barátaimra számíthatok. Beszélgetésünkből kitűnt, Tamást a sporthoz való vonzalma teszi határozottá, erőssé, kiegyensúlyozottá, felnőttebbé társainál. A sport területén érzi otthon magát, hisz a sportpályákon nőtt fel, a mozgás, a verseny vitte és viszi őt előbbre. Elmarasztalta azokat, akik a tornatanár munkáját kevésbé tartják fontosnak, mint például egy matematikatanárét.- Nehéz összehasonlítani a kettőt, mégis! A testkultúra talán nem ugyanolyan fontos, mint bármi más? - ágál Tamás.- Nem szükséges versenyszerűen űzni egy-egy sportágat, de a mozgás mindenkinek kell. Ha én tornatanár lennék, valamennyi diákra egyformán odafigyelnék, arra is, aki egy kicsit ügyetlenebb. Mindenkivel meg kell szerettetni a mozgást. Én ezt tanultam otthon. A sporttal szeretnék nevelni. Hogy sikerül-e? Erről talán pár év múlva többet mondhatok. Tamás a Komensky Egyetem Sport- és Testnevelési Karára készül. SZÁMOK VILÁGA: AZ ÉN VILÁGOM Karácsony Lívia egy kissé feszélyezett, amikor a Galántai (Galanta) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium üres tantermében szemben ülünk egymással. Tudom róla, hogy az osztály egyik legjobb matematikusa. Zavarát ezért fizzál szeretném oldani, hogy közlöm, én a legrosszabb matematikus voltam a gimiben. Elmosolyodik.- Talán csak nem értette az összefüggéseket, s nem volt aki megmagyarázza, hogy a képletek valamilyen gyakodati dolgok levezetései. A fizikában bizonyos természeti jelenségeket egyszerűsítünk velük. Persze a képletek elvontságát nem minden tanár teszi érthetővé így a diákok előtt Nekem szerencsém volt, kitűnő matematikatanárom volt az alapiskolában. Alapiskolásként Lívia több matematikai verseny győztese volt. Odahaza mindig együtt gyakorolt a szüleivel, s ilyenkor az is előfordult, hogy Lívia olyan matematikai feladatokat, megoldásokat, érdekességeket elevenített fel előttük, amelyeket ők már elfelejtettek. Ezek a közös tanulások nagy örömöt, kellemes együttlétet jelentettek a családnak.- S nemcsak otthon volt és van, aki figyelmesen végighallgat. Az osztályban egy tanulócsoport vezetője vagyok. A matematika tanulásában segítem gyengébb társaimat. Nem nehéz kitalálni, hogy a számok világáról lelkesen beszélő elsős gimnazista matematikatanár szeretne lenni.- Anyukám óvónő. Csodálom a munkáját. Iskolás koromban is gyakran visszajártam az oviba. Kezdetben csak a többiekkel játszottam, később segítettem. Anyukámtól megtanultam, hogy a képzeletet a játékkal kell fejleszteni: a meséket el kell játszani. A matematikában ugyanez a helyzet. Játékosan, egyszerűen kell magyarázni. Lívia olyan tanár szeretne lenni, aki közvetlen kapcsolatot alakít ki diákjaival, mindent megtesz azért, hogy a tanulók eligazodjanak a tudomány és a technika világában.- Bízom abban, hogy sikerülni fog, mert ragaszkodó, kitartó vagyok. TECHNIKA ÉS SZÉPÉRZÉK Remélem kevesen látnak ellentétet abban, hogy Pintes Péter dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) elsős gimnazista technikai irányzatú főiskolán szeretne tovább tanulni, a biológia, a kémia és a sport érdekli, mégis nagyobb odafigyeléssel beszél gyermekkori olvasmányairól. A mesék, majd az ifjúsági regények hősein keresztül ismerkedett a felnőttek világával. De hogy ezt megtehesse, a családból valaki kezébe kellett, hogy adja a könyvet.- Szüleim sok hasznos dologra felhívták a figyelmem, úgy irányítottak, hogy érdeklődésem sokoldalú legyen. Édesapám fogorvos, és nagyon szereti az irodalmat. Azonkívül, hogy rengeteg könyvet kaptam szüleimtől, gyakran elvittek a mozi és a színházak gyerekelőadásaira, különböző kiállításokra. A szép iránti vonzalmam innen származik. Péter elmondta, hogy a biológia vagy a kémia a munkáját jelenti majd. S bár szeretne jó szakember lenni, nem elégedhet meg csupán a szaktantárgyak tanulásával, mert neki az igazi élményt az emberi értékeket feltáró művek adta öröm jelenti. Szerinte ez a fajta ismerkedés a világgal nemcsak új ismeretek szerzésének módja, hanem érzelmi életünk gazdagitója is. Ezért dühíti, hogy osztályukban is vannak tanulók, akik számára az irodalom csupán tananyag. Nem tudhatjuk, hogy ezek az életcéljukért mindenre kész fiatalok mit tudnak megvalósítani vágyaikból. Ma csak találgatni lehet. Pár év múlva megkérdezzük őket. TALLÓSI BÉLA ADMK Kissé távol a világ zajától a jánosteleki (Jánoáíkovo) major mögött körülkerített épületsor áll. 1965 óta itt talált otthonra ötven szellemi fogyatékos fiatal. A fiúk megkapnak mindent, amit emberileg egy szociális intézetben megkaphatnak, de többnyire olyan súlyos az állapotuk, hogy ezt nem is igen veszik észre. Pedig az intézet huszonegy dolgozója tudása legjavát adva igyekszik kiragadni őket a saját maguk zárt világából. Szalay Margit, az intézet vezetőnője megfontoltan avat munkájuk menetébe.- Hivatásszeretet nélkül senki nem lenne képes erre a munkára. Hiszen a neveltek közül nincsenek tízen, akik értenek valamit abból, ami körülöttük történik. Ennek ellenére lehet őket szeretni, s valamennyien, akik itt dolgozunk, így érzünk - mondta komolyan. Amikor az intézetben folyó mindennapok iránt érdeklődtünk, megtudtuk, hogy éjszaka kettő, nappal három ápolónő felügyel a fiúkra, foglalkoztatja, segíti őket.- Reggel hétig, míg megérkeznek a nappalosok, a fiúk az ébresztő után tornásznak egy kicsit, ezt követi a tisztálkodás, az öltözködés, illetve az öltöztetés. A reggelinél persze sokukat etetni kell. Ismételt gyors mosakodás után ilyenkor télen a társalgóban múlatjuk az időt, játékkal, rajzolással. Persze, ezt is úgy kell érteni, hogy a két csoportban hárman-négyen ha képesek játszani, a többiek csak ülnek. A kézimunka iránt nincs nagy érdeklődés, ezt a tevékenységet is csak hárman-négyen folytatják, ha éppen olyan a kedvük. S miközben az irodahelyiségből az intézet épületébe értünk, a vezetőnő röviden összefoglalta a délutáni műszakban dolgozók teendőit is. Megtudhattuk, három órától csupán két ápoló látja el a fiúkat (1983-ig egy ügyelt), foglalkozni velük ezért nem igen lehet. Az ápolónők néhányukkal mégis műsort gyakorolnak be, illetve sportvetélkedőre készítik fel őket, s bizony a sikerélmény a fogékonyabbakra serkentően hat.- Nem szabad elfelejteni, hogy a legkisebb siker is hosszú-hosszú napok, hetek gyakorlásának eredménye, s az ápoló kitartásának bizonyítéka - szegődött mellénk Bozena Nagyová, fönövér.- A társalgók, helyszűke miatt, egyben ebédlők is - vezetett végig a termeken Szalay Margit, majd egy kisebb ebédlőnél megjegyezte: - Itt azok étkeznek, akik megtanulták használni az evőeszközt. Nincsenek sokan. Igaz, itt ez is eredménynek, sőt nagy eredménynek számít.- Intézetünkbe 12 éves korukban kerülnek a fiúk, rendszerint más intézetből. Gyakran csak nálunk tanulják meg használni a kanalat, válnak szobatisztákká, pedig ezt már régen tudniuk kellene - jegyezte meg a fönövér. Mire megismerkedtünk az épülettel, eljött az ebéd ideje. A fiúk mintha élénkebbé váltak volna. - Ma biztosan izleni fog az ebéd - szólt ki a konyhából Nagy Emilia szakácsnő. Miközben munkatársaival a tányérokat helyezte az asztalokra, Molnár Ilona ápolónő kedvesen szólongatta a fiúkat, segítette helyükre a rászorulókat. Közben mosolyogva, derűsen mondta el, hogy a fiúk jók, segítőkészek.- Szeretetigényük határtalan. Ilyenkor karácsony előtt néhányan nyugtalanná válnak, várják mikor mennek már haza. Ennek kapcsán kérdeztünk rá a szülök- gyerekek viszonyára, a látogatások gyakoriságára. Lehangoló volt hallani, hogy a hozzátartozók többsége nem látogatja rendszeresen az intézetben nevelkedő gyermeket, többnyire csak évenként egyszer érdeklődnek hogylétük felöl. Az intézet dolgozói tudják és értik, hogy azokban a családokban, ahol van egészséges gyermek, gond haza vinni a beteg testvért. Ezért a fiúkkal együttérezve csak annyit szeretnének, ha legalább ünnepek előtt eljönnének a szülők, és érdeklődnének a nevelt előrehaladása felől. Mert akiben megmaradt csak egy szikrányi értelem, rákérdez, hol a mama, hol a papa?- Mi is rendezünk karáncsonyt, hagyományos vacsorával, feldíszített fával, apró ajándékokkal s a fiúk örülnek a csillogásnak, érzik az ünnepek légkörét. Az intézetben nem tudják pótolni a szülőt, szeretetet viszont adnak. És nemcsak ünnepnapokon, hanem az esztendő minden napján. PÉTERFt SZONYA
