Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-12 / 50. szám
Josef Masopust, a csehszlovák válogatott edzője mm m A FUTBAIUIP Gondolatok labdarúgásunk jelenéről és jövőjéről Vasárnap véget ért a bajnokság, december 15-én a szakírók és a szakemberek szavazása alapján megismerjük az esztendő legjobb labdarúgóit, 19-én pedig az év tizenegyét. Futballistáink számára ezzel végleg befejeződik az 1986- os esztendő. A szakmai értékelések, elemzések és viták időszakába léptünk Milyen is volt az idei év? Történt előrelépés? Kielégítette az I. liga a nézőket és a szakembereket? Mennyire lehetünk elégedettek a válogatott szereplésével? Megannyi kérdés. A válasz nem egyszerű. Mert a futball sokkal bonyolultabb, mint amilyennek a pályán tűnik. 1. Egy ország labdarúgásának színvonalát a válogatott és a klubcsapatok nemzetközi szereplésével mérik. A csehszlovák válogatott 1986-ban kilenc mérkőzést játszott. A mérleg: 6-2-1 - 13:3. Mi hiányzik a boldogsághoz? A hagyományos európai ranglistán előkelő helyen végezhetünk... Igen, így van. Am nagyon jól tudjuk, hogy mennyire félrevezető a száraz tényeken alapuló statisztika, melyről sokan mondják: a valóság elkendőzésének egyik leggyakrabban alkalmazott formája. Szóval így. Minden értékelésnél döntő kritérium az ellenfél ereje, a meccs fontossága, és az, hogy játékosságban mit produkált a csapat. Es éppen ez a józan értékítélet zárja ki, hogy az eredmények alapján valahol valamelyik csúcson érezzük magunkat. Inkább keresni kell az ezekhez vezető utat; mit kellene tennünk, hogy egyszer majd Európa élcsapatai is sikernek könyveljék el az ellenünk otthonukban elért döntetlent, mint ahogyan azt mi tettük a dánok elleni bratislavai 0:0-lal. Dánia barométer lehet számunkra, s a két csapat játéka iránymutató. A döntetlen mérkőzés lefolyása igazolta: lassan állandósuló válogatottunk teljesítménye felfelé ívfel. Labdarúgóink nem estek hanyatt az ellenfél könnyed, technikás játékától és híres egyéniségeitől; erejüket, akaratukat és minden tudásukat latba vetve önfeláldozóan futballoztak, hogy méltó ellenfelei legyenek az északiaknak. Ez nagyjából sikerült is, de világosan megmutatkozott: futballtulajdonságok tekintetében „meztelen a király". Ugyanis Dániához hasonló csapatok legyőzéséhez manapság már kevés az entuziaz- mus, a hallatlan akarat, a lobogó lelkesedés. Nem segített a nagyszerű légkör, s az a tudat sem, hogy hazai pályán játszunk; labdarúgóink legnagyobb igyekezetük ellenére sem voltak képesek játékosságban valamivel is meglepni ellenfelüket Nem tudták őket beszorítani anélkül, hogy ne kelljen rettegni a veszélyes ellentámadásoktól, nem tudtak zavart kelteni a dán kapu előtt, nem dolgoztak ki igazi és tipikus gólhelyzetet, nem vették úgy tűz alá Rasmusen kapuját, hogy a dán „portás" röpködjön egyik sarokból a másikba. Egyszerűen ezt lehetetlenné tette az ellenfél és - játékosaink hiányos futballtudása, mely nagy többségüket megkülönböztette Piontek edző védenceitől, akikre jellemző volt: a labda villámgyors megjátszása, gyors helyzetfelismerés a bonyolult szituációkban, a látszatra hidegvérű és kockázatos, ám célszerű passzolgatás, változatos támadásve- zetés. 2. Nem véletlenül időztünk el ennyit a dánok elleni meccsnél. A finnek ugyanis gyenge játékerőt képviseltek, a többi találkozó pedig barátságos volt. így a bratislavai mérkőzés tükrében láthattuk igazán, hol szorít a futballcipő. A válogatott az utóbbi öt meccsen nem kapott gólt. Figyelemre méltó dolog. Miklosko és Kostelnik személyében kiváló kapusaink vannak. A védösor a csaknem tökéletes hárítás mellett azonban mintha megfeledkezne róla, hogy bátran és alkotó szellemben ki kellene vennie részét az ellentámadásokból, a labda megszerzése után gyors és váratlan passzokkal indítani az akciókat. Ez nagyon fontos momentum a korszerű és eredményes labdarúgásban. Úgy tűnik, a robusztus és nem éppen fiatal védőinknek ez nem kenyere. Mi történne, ha mondjuk a szél- söhátvédek posztján másokkal is kísérleteznének az edzők? (Fiala például nem tipikus balhátvéd, klubjában középen játszik). Annyi barátságos meccs, edzőtáborozás van.. Kapko és Fieber nemcsak az idei ősszel „kínálta" magát Josef Masopust edzőnek. Hiába. Pedig mindketten modern felfogásban futballoznak. És nem is rosszul. Annál is inkább szükség lenne ilyen típusú játékosokra, mert a középpályán és a csatársorban nincs igazi egyéniség. Kreatív karmester és a labdát egy az egyben megjátszani képes csatár nélkül elképzelhetetlen az eredményes támadójáték. Az ötletet, a váratlan elemeket nélkülöző összjáték könnyen kiszámítható, hárításához nincs szükség nagyobb erőfeszítésre. Láthattuk ezt éppen a dánok elleni összecsapáson is. Pedig a mostani válogatott már nem az ügyeskedő, kiváró labdarúgást praktizálja. Gyorsan, offenzív felfogásban igyekszik futballozni. Legalábbis hazai pályán. Megváltozott a játékosok hozzáállása is. A címeres mezt megtiszteltetésnek tartják. Csakhogy itt van az I. liga. A szürke középszerűség a válogatottakat sem kíméli. Rájuk is kihat. Behálózza őket. Aztán ilyen miliőből kell kilépniük a nemzetközi porondra, hogy kollektív felfogással pótolják a megfelelő játéktudás és az igazi egyéniségek hiányát. Nem könnyű dolog... 3. Tehát a bajnokság. Azt mondják, az őszi idény jobb volt a tavaszinál. Tavaly ugyanerre esküdtek. Lelkűk rajta. A valóság azonban egészen más. A színvonal változatlanul gyenge, az egy helyben topogás jellemző az I. ligára. Az őszi 120 mérkőzés túlnyomó többsége szürke, középszerű, gyenge színvonalú volt. Hogy ez nem frázis, azt a két éllovas, a Sparta és a Bohemians esete bizonyítja: gyűjtögették ugyan a pontokat, de játékuk csak ritkán örvendeztette meg a szurkolók szívét. Hiába állnak az élen, nem nagycsapatok. Már csak azért sem, mert idegenben ugyanúgy futballoznak, mint a sereghajtók: óvatosan, a destrukcióra, a rombolásra építve. Hányszor láttuk, hogy a játék képe egyáltalán nem tükrözte azt a tudásbeli különbséget, ami illene, hogy legyen a táblázat első és mondjuk tizenharmadik helyezettje között. Ezért sem tetszett az őszi idény. Kevés attraktív, vonzó mérkőzést láttunk, ami többek között a következő okokra vezethető vissza: 1. minél közelebb kerülnek a játékosok az ellenfél tizenhatosához, annál jobban lassítják az akciókat; 2. körülményes átmenet a védekezésből a támadásba; 3. kevés a bátor, robbanékony és határozott csatár, aki gyorsasága és egyéni képességei révén betörne a tizenhatoson belülre; 4. az ún. második hullám emberei nem játszanak igazi offenzív felfogásban, nem veszik ki részüket a támadások befejezéséből; 5. hiányoznak a csatáregyéniségek és az irányítókészséggel rendelkező, fantáziadús középpályások. Hogy nálunk nem születnek tehetségek? Gyermeteg kifogás. Inkább arra kellene rávilágítani, hogyan nevelik és irányítják ezeket a tehetségeket a klubvezetők és az edzők. Meg arra, hogyan védik a bírók a sípcsontkopogtatók durvaságaitól az itt-ott felbukkanó, a nézőknek örömet szerző, szellemesen játszó egyéniségeket. Mert érdekes módon mindig ezek a labdarúgást a szó igazi értelmében játszó futballisták szenvednek sérülést. Véletlenül? 4. Ha már a játékvezetőknél tartunk. Legutóbb a szövetés elnöke is hangsúlyozta felelősségüket. Mert mit láttunk az őszi idény folyamán? Nem akadt forduló, hogy a bírók ne ejtettek volna csorbát a pártatlan nézők igazságérzetén. Például az éllovasok közé tartozó csapat pályáján játszott az egyik, aztán a másik, majd a harmadik prágai együttes. Nyilvánvaló tudásbeli különbség volt a két csapat között - a hazaiak javára. A Vendégek húzták az időt, szabálytalankodtak, a destrukció volt a jelszavuk; a hazaiak akartak futballozni, de nem hagyták őket. Ha gyors akcióba kezdtek, a „lustábbik" csapat tagjai lerántották őket, felvágták, bodicsekolták, beletaposták a fűbe. Mindezt tették a játékvezető szeme láttára. Az pedig némaságával vagy egy-két füttyszóval akaratlanul (?) is a rosszabbul felkészült, gyengébb futballistákat támogatta, tehát a tehetségtelenebbeknek, a lustáknak, az ügyeskedőknek kedvezett, és így vétett a sport, a játék legalapvetőbb szabálya ellen: hogy győzzön a jobbik, s ne a durvábbnak teremjen babér. Mindnyájan nagyon jól tudjuk, senki sem tévedhetetlen. A játékvezetői tévedés is hozzátartozik a labdarúgáshoz, de ne állítsuk elő művi úton ezeket a tévedéseket. Elsősorban a biró ne nyugodjék bele ebbe a keserű igazságba. Ne fedezze magát a tévedés „törvénybe foglalt“ jogával. És ha a játékvezető nyilvánvaló durvaságokat, kíméletlenséget elnéz, az nem tévedés, hanem mérlegelés, megalkuvás. 5. De térjünk vissza az őszi idényre. A játékosok igyekezete, hajtása ellen többnyire nem lehet kifogást emelni, ám a futballisták nagy része technikailag kevésbé képzett (a gyors mozgás közbeni dinamikus technikára gondolunk), hiányzik belőlük az invenció, az áttekintő készség, a szellemesség, és nem utolsósorban a gyorsaság, a robbanékonyság. (Az utóbbiakkal azért találkozhattunk: amikor egy-egy játékos berúgta a győztes gólt, olyan vágtába kezdett, hogy alig lehetett utolérni). Ezek olyan tulajdonságok, amelyek a könyörtelenül kemény és kíméletlen robotfutball korszakában szépI pé, élvezhetővé tennék a túlságosan egyhangú mérkőzéseket I Az edzések mennyiségével minden bizonnyal nincs baj. Tartalmával viszont valószínűleg igen. Nem mondunk újdonságot: a mai futballban nem a gyakorlások időtartama, hanem az intenzitása a döntő. A játékosok nem tudnak (?), nem akarnak (?) profi módon edzeni, többségük csak lötyög a napi foglalkozásokon. Az edzéseken van baj az erkölcsiakarati tulajdonságokkal. Pedig itt kezdődik a mérkőzés! Egy dologban talán védelmünkbe vehetjük a labdarúgókat: nem minden edző képes letérni a kitaposott útról és modernebb felfogásban edzeni, s ezáltal rákényszeríteni a játékosokat a progresszí- vebb edzésmunkára. Egy csapatot ugyanis nem a játékosok alakítják, hanem egy jó képzelóerejü szakvezető, aki képes megálmodni és a gyakorlatban megvalósítani egy olyan klubcsapatot, amelyben valamennyi játékos igazi alkotóvá válik. Kitalált-e csehszlovák edző az utóbi 20-30 esztendőben egy igazán eredeti edzésmódszert vagy játékrendszert? Nem. Lejárt „licenceket", mások által kiolvasott és félrelökött könyveket hoztak be az országba. Közben mások mindig - megelőztek... 6. Most az egyesületeken a sor. (Hány éve mondjuk ezt?!). Az edzőknek és a vezetőknek kell komolyan venni a progresszív edzésmunkát. Már az ifjúságiaknál Meg kell érteni és értetni az idők szavát. A csehszlovák labdarúgásért felelős edzőknek, vezetőknek, bíróknak (minden szinten) vonzóbbá kell tenni kedvenc sportunkat. Visszaadni a játék szépségét és örömét, melyre bonyolult világunkban - mint nagyon nagy kincsre - jobban kellene vigyázni. TOMI VINCE Pavlik (középen, világos mezben), a du- naszerdahelyl- ek (D. Streda) középpályása az őszi idény hajrájában válogatott formába lendült (Foto: Gergely Bálint (2) és ör- zsik Ferenc) A csehszlovák labdarúgó-válogatott keret tagjai a Dánia elleni Európabajnoki selejtező előtt &ÚJ szú VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetö János. Szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10., telefon: 309. 331-252, 332-301. Főszerkesztő: 532-20. Szerkesztőségi titkárság: 550-18. Sportrovat: 505-29. Gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava. Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalatának 02-es üzemében (815 80 Bratislava, Martanoviőova 21.). Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 8Q Bratislava, Jiráskova 5., telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábrezie 15., II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként 13,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.