Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-19 / 51. szám
\ SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1986. decemberi. XIX. évfolyam 51. szám Ára 1 korona unokák nevelésében, ápolásában, s hogy ez milyen segítséget jelenthet a szülők harmonikus életének megteremtésében, problémáik megoldásában, az nyilvánvaló. Persze előbb vagy utóbb eljön az idő, amikor a nagyszülők már sem adni, sem más módon segíteni nem tudnak, sőt maguk vannak ráutalva a segítségre - a bevásárlásban, betegségük idején az ápolásban, főzésben, takarításban. Nem lehet véletlen, hogy a szüleiket magukra hagyó hálátlan gyermekekről szóló történetek a lakótelepek szaporodásával együtt váltak gyakoriakká. Az a lakás, amely vendégfogadásra is alig alkalmas, nem sok lehetőséget nyújt arra, hogy három nemzedék éljen egy fedél alatt, de a szülői ház és a lakótelepi lakás közti távolság se nagyon segíti elő a szülőtartás jogi kötelezettségének gyakorlati teljesítését. Az öregek napközijei, a szociális otthonok, a nyugdijasházak teljesítik ugyan feladatukat, sót egyikük másikuk iránt a kielégíthetőnél is nagyobb igény mutatkozik, de a szocialista alkotmányunkban rögzített családvédelmi felfogásnak mégiscsak jobban felelne még az, ha nem szigetelnénk el egymástól a nemzedékeket, ha megteremtenénk a nemzedékek együttélésének feltételeit. Jelentős előrelépés történt a magánépítkezőknek nyújtott segélyek, hitelek és hozzájárulások kiterjesztésével, hiszen a három nemzedék együttélésére főleg a saját családi házban nyílik mód. Számolni kellene azonban a most készülő lakásgazdálkodási törvény javaslatában is a lakótelepeken élők különleges problémáival. A je(Nagy László felvétele) lenleginél sokkal hatékonyabban kellene támogatni, hogy a két lakást egy tágasabb lakásra cseréljék a külön élő nemzedékek, vagy még inkább, elősegíteni azt, hogy egymás szoros közelségébe, szomszédságába költözködhessenek. Végül is ném csupán a szociális alapok pénzeszközeiben, a szociális otthonok, nyugdíjasházak és más létesítmények üzemeltetésében elérhető megtakarításokról, netán az általában vett emberi kapcsolatok javításáról van szó, hanem elsősorban a család összetartó erejének helyreállításáról, idős szüléink önértékelése csökkenésének megakadályozásáról. Hogy bőséges élettapasztalataikat, az egymáshoz ragaszkodás és egymásra figyelés válás ellen ható értékeit átadhassák - akár esti meseként - unokáiknak. FEKETE MARIAN I lyenkor év vége felé különösen gyakori látvány az épülő lakótelepeken a „honfoglalás“. Az újdonsült lakástulajdonosokkal madarat lehetne fogatni - míg csak el nem helyezik a lakás díszhelyén az egykor minden családtag által körülülhető asztalt pótló, sokak által átkozott, de szinte mindenki számára nélkülözhetetlen televíziót. És az albérletek kötelező csendrendeleteihez vagy a szülői lakás egy külön kis zugában hosszas suttogásokhoz szokott fiatal házaspárnak egyszeriben nem jut ideje egymásra. Igaz, nemcsak egymásra. Vendégeket hívnának ebédre (vacsorára), de ugyan hová ültessék le őket, hiszen a szobák legnagyobbika sem alkalmas rendszerint arra, hogy két család kényelmesen eltöitse benne az ebédidőt, s az egykor minden lakásban, házban fellelhető nagy ebédlőasztalok is „kikényszerültek“ a divatból. De egyébként is - örökös időhiánnyal küzdünk. NEMZEDÉKEK ASZTALA „Azon leszek, hogy sem én, se a párom ne beszéljünk otthon a munkáról, a munkahelyi dolgokról, mert abból csak veszekedés, válás van“ — fejti ki egy tizenéves elképzeléseit a családi életről. Nem nehéz felismerni ebben - az utóbbi évtizedben ugyancsak elterjedt - nézetben az időhiány motívumát. Sajnáljuk az időt egymás munkahelyi gondjainak meghallgatására. Utóvégre is, az idő pénz. Csak az időhiány lenne az oka, hogy egyszeriben nem jut időnk „értelmetlen“, meghitt beszélgetésekre, a gondok és örömök megosztására, arra, hogy a házi teendők elvégzése után szellemi kíváncsisággal is forduljunk egymás felé? Az időhiány okozta volna, hogy a családtagok mindegyikének helyet adó asztallal együtt eltűntek az esti mesemondások, a család életével kapcsolatos kérdések valódi megvitatása, sőt a nemzedékek közti szorosra fűzött kapcsolatok is? Persze, a szülők és gyermekeik közti kapcsolat nem szakad meg a fiatalok házasságkötésével, de mégis - az esetek többségében - fokozatosan lazul, ritkulnak a kölcsönös látogatások, főleg az első gyermek megszületése után. Az új család viszont rá van utalva a segítségre, anyagi támogatásra. Általánossá vált a „mindent a gyerekeknek“ szemlélet, amely persze gyakran nem mentes a túlzásoktól sem. Ha a statisztikákat nézzük, a fiatal háztartások az országos átlagnál jobban vannak felszerelve automata mosógépekkel, hűtőkkel, s viszonylag gyorsan érik el az országos átlagot a színes tévé, az autó és a garázs megszerzésében is. Egy felmérés adatai szerint a szülők negyven százaléka vallja, hogy addig fogják támogatni gyermekeiket, amíg ez módjukban áll. Persze ennek megvan a hátulütője is. Válóperes tárgyaláson voltam tanúja egy szülő méltatlankodásának, aki a gyermekének (ill. családjának) lakást és berendezést vett, autót ajándékozott, külföldi nyaralásokra fizetett be a fiataloknak és így persze jogosnak érezte, hogy mindenbe beleszóljon. A túlzott anyagi támogatás, segítség megteremti annak lehetőségét, hogy a szülők a saját elképzeléseiknek megfelelően próbálják alakítani (vagy éppen megszakítani) a fiatalok viszonyát, életmódját, beleavatkozzanak életükbe, amit a fiatal házaspárok manapság ugyancsak nehezen viselnek el. Tény viszont, hogy ha lehetőséget kapnak rá, a nagyszülők szívesen vállalnak részt az Stoä» M Ilii
