Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-18 / 29. szám

A _ eligazítás után a járórkoMZ esi gyorsan elhagyja a szlovák fővárost. Pavol Öuriéka zászlós biztos kézzel vezet. Mellette ül Jozef Grigar főtörzsőrmester, a hátsó ülésen pedig Ladislav Rehula segédrendór. A csomagtartóban a radarkészülék, alkohol- szondák. A cél a világhírű fürdővárosból kivezető út. Beszélgetünk, de Öuriska járőrparancsnok nem veszi le szemét az úttestről. Szene (Senec) előtt hirtelen fékez. A BHC 25-41 -es rendszámú Skoda gépkocsi elmulasztotta az elsőbbség megadását. Hátsó ülésén gyerek ül. Rossz rágondolni, mi történhetett volna, ha a tehergépkocsi nem tért volna át az út másik oldalára.- Ez bizony a hajtási jogosítványba kerül - mondja határozottan a zászlós, hiába mentegető- dzik a személyautó fiatal vezetője.

Amíg kitöltik a hajtási jogosítvány bevonását igazoló nyomtatványt, a járőr többi tagja sem tétlenkedik. Rehula segédrendőr egy 1203-as Skoda gépkocsinál megállapította, hogy a kézifékje üzemképtelen. Ladislav Rehula, a Drutechna szövetkezet szerelője kiváló szakember - nem fogadja el a magyarázkodást. A bírság 80 korona és ebben az esetben bevonják az üzemeltetési engedély igazolólapját.- Gyerünk fiúk, sietnünk kell- türelmetlenkedik a járőrparancsnok. |

Még egy órányi út, és a PieS- t'anyból Vrbovára vezető úton állítják fel a sebességmérő radarberendezést. Néhány perc eltelik a radarösszeköttetés ellenőrzésével, majd a Tesla gyár előtt jól látható helyen leparkol a járőrkocsi. Az arra haladó járműveket szemügyre véve latolgatjuk, hány kilométeres órasebességgel haladhatnak.- Egyes... itt a kettes. Az NZB 91-00 rendszámú kék 120-as Skoda után fűtés jármű 78 kilométeres sebességgel halad - jut el hozzánk az éteren keresztül Ladislav Rehula hangja. Jozef Grigar főtörzsőrmester azonnyomban az úttesten terem, leállítja a járművet.- Lehetetlen, hogy gyorsan hajtottam - ismételgeti a járművezető. Aztán szabadkozik, hogy nincs pénze, majd amikor látja, hogy nem ér célt, húsz darab ötkoronással fizet.- Mi az a tizenöt kilométer, amellyel gyorsabban hajtottam, igazán elnézhetnék, sietek - hajtogatta egy téglapiros 120-as Skoda személyautó vezetője. - Ha megállnak nálam, megvendégelem magukat. A bátyám... - folyJosef Grigar főtörzsőrmester ellenőrzés közben

tatná a középkorú hölgy, de hiába, a bírságot nem kerüli el.

Ahogy telik az idő, úgy gyarapodik azoknak a száma, akik a közutat a versenypályával tévesztik össze. Előfordult, hogy négyen-öten állnak a rendórkocsi mellett, idegesen, türelmetlenül. A Lada 1200-as gépkocsi vezetője nem fizet, csekket kap és bevonják a hajtási jogosítványát. Egy lengyel gépkocsi szakállas vezetője is alkudozik. Útitársnőjének ugyancsak pereg a nyelve, hangoztatván, hogy elfogult velük szemben a járőr. Bosszúsan fizet, de nem telik egy negyedórába sem, amikor visszajönnek.- A Cesky Tééín-i pénzbeváltó- ban felejtettük .az útlevelünket... Segítsenek rajtunk...

A helyi rendőrőrsre irányítják őket, és hogy el ne tévedjenek, a járörkocsi mutatja az utat. Rámegy egy fél óra az ügyintézésre, de a járőrparancsnok csak annyit mond: a rászorulókon mindenkor segíteni kell. Amint visszatérünk, látom, hogy ezt teszi Ladislav Rehula is, aki otthagyva a radarkészüléket, egy Fiat gépkocsi körül sürög-forog. Ékszíjat cserél... Aztán a járőr folytatja munkáját. ’

Trambusz, autóbusz is akad a gyorshajtók között. Sót, egy olyan autóbusz is, amelynek gumiabroncsai eltérőek, használatuk balesetveszélyes. Vajon mit szól ehhez a TT 27-08-as rendszámú jármű üzemeltetője? Száz korona bírságot fizet a járművezető a sebesség túllépéséért és bevonják az üzemeltetési engedélye igazolólapját. Egy zöldszínű Skoda 105-ös gépkocsit a feleség vezeti, férje két gyermekükkel a hátsó ülésen foglalt helyet. Tizennégy

(A szerző felvételei)

kilométerrel lépték túl a megengedett sebességhatárt. Azzal védekezik, hogy siet és máris nyújtja a száz koronát. Arra nem is gondol, hogy a város területén lévén, mi történne, ha kritikus helyzetbe kerülne, s hirtelen kellene fékeznie.

Jó két óra elteltével visszakerül a csomagtartóba a sebességmérő műszer. A számvetés egyszerű, de elszomorító. A szóban forgó idő alatt gyorshajtásért több mint harminc járművezetőt kellett megbírságolni. Pedig számos eset bizonyítja, hogy nem érdemes sietni. A szabálysértők nem gondolnak arra, hogy Szlovákia országútjain az óv. öt hónapja alatt száznegyvenöt ember lelte halá- , lát. Nyolccal több, mint az előző év hasonló időszakában.- Nem értem az embereket, az ilyen gépjárművezetőket - jegyzi meg a segédrendőr, miközben a járőr helyet változtat. - Szívesen elidőznek barátok, a család körében, mitsem törődnek a percek múlásával, aztán amikor az autóit J SZÓ

1986. VII. 18. Ladislav Rehula a sebességet méri

Pavol Öuriéka zászlós

ba ülnek, már sietnek, túllépik a megengedett sebességet. Ez főleg most, a fő turistaidényben, mindig balesetveszélyes.

A Vág-híd melletti útkereszteződésnél nem sokáig időzünk, ám húsz perc alatt is több műszaki hibát találnak: üzemképtelen a kézifék, rozsdás a parabola, túlságosan kopott a gumiabroncs. Ki megússza figyelmeztetéssel, kinek pedig bírság dukál. A l.ényeg azonban az, hogy rossz állapotban levő gépjárművel közleked■ nek és nem is jut az eszükbe, hogy mit okozhatnak gondatlanságukkal.

A járőr hazafelé veszi útját. Beszélgetünk, összegezünk. A szolgálat ideje alatt gyorshajtásért több mint 30 járművezetőt bírságoltak meg, négy hajtási jogosítványt vontak be. A járművek nem megfelelő műszaki állapota miatt tíz kocsi üzemeltetési engedélyének igazolólapját is bevonták. Az alkoholszondára ezúttal - szerencsére - nem volt szükség.

■ . Amikor kiszállunk a járműből, az órára nézve látom, hogy éjfél körül kerülünk az ágyba. Pedig a zászlósnak és a főtörzsőrmesternek másnap éjszakai szolgálata van, a segédrendömek pedig reggel munkába kell állnia. Lehet, hogy többeknek bosszúságot okoztak, de jelenlétükkel hozzájárultak a biztonságos közlekedéshez.

NÉMETH JÁNOS

Háborgás helyett cselekvés

Védjük a társadalmi tulajdont

Vitathatatlan, hogy önmagába véve a bűnözés növekedésének az utóbbi években tapasztalható megállítása, illetve mérsékelt visszaszorítása kedvező jelenség. Nem lehet azonban ilyen előjellel szólni arról, hogy egyre több a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmény, növekszik a gazdasági bűntettekért elítéltek aránya, s egyre nagyobb az egyes bűntettekkel okozott kár. 1982- ben pl. csak Szlovákiában mintegy 22 millió korona, 1984- ben viszont már 25,7 millió korona volt a közvagyont dézsmáiók számláján - országos méretben pedig több mint 85 millió korona. Óriási összegek ezek. A családi költségvetés szűk kereteihez szokott állampolgár számára egyszerűen elképzelhetetlenek. Vajon hány lakás, játszótér, üdülő épülhetett volna fel ebből a pénzből?! S akkor még nem esett szó arról, hogy a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmények egy része rejtve marad, hogy a szakemberek a valóságos kár összegét a kimutatottnak két-háromszorosára becsülik, nem esett szó azokról az ugyancsak sok milliót, milliárdot kitevő károkról, amelyeket a népgazdaságunknak a gondatlanság, a technológiai és a munkafegyelem megszegése, a tüzesetek okoznak.

A szakértők feltételezése minden bizonnyal helytálló - nem egy esetben az eltulajdonított értékeknek még akkor is csak nehezen akad gazdája (s természetesen felelőse), amikor már megindult a büntetőeljárás. Az ismeretlen körülmények közt eltűnt dolgok értékét ugyanis olykor egyszerűbbnek vélik „leírni“ a felelősök, még akkor is, ha nem csupán fillérekről, koronákról van szó. Gyakran esik szó arról is, hogy sokhelyütt csődöt mondott a belső vállalati ellenőrzés, mert a vállalaton belül és a vállalat kárára elkövetett bűncselekményeket az esetek több mint kilencven százalékában a külső ellenőrző szervek fedezték fel. Ennek okát sokan abban látják, hogy a vállalati ellenőrző szervek a vállalatok vezetésének vannak alárendelve, az ő utasításaikat követik, s nekik tartoznak felelősséggel. Látni kell azonban azt is, hogy ez teljesen logikus megoldás, elvégre a társadalmi (vállalati) tulajdon védelme, a gazdálkodás hatékonyságának biztosítása elsősorban a vállalat gazdasági vezetésének kiemelt feladata, s ugyanakkor létérdeke kellene hogy legyen a hatékony ellenőrzés, a valóságos helyzet feltárása, mert csak ez segítheti elő a helyes, megalapozott döntések meghozatalát. Ezzel kapcsolatban természetesen felmerül a kérdés, a vállalat vezetése miért nem tart igényt az ellenőrzés hatékony munkájára és eredményeire, sőt miért nem érzékeli tevékenységének színét és fonákját a vezető, de a dolgozók is közvetlenül a zsebén, a jövedelmén. Ha ezeket a kérdéseket sikerülne a gyakorlatban megoldani, aligha maradna bárki is közömbös a munkahelyén tapasztalható visszaélésekkel, lopásokkal, sikkasztásokkal, fegyelmezetlenségekkel szemben.

Jóvátehetetlen tévedés lenne azt hinni, hogy a jogtalan nyerészkedés elleni harc, a népgazdaságot ért milliós károk megelőzése csak a bűnüldöző szervekre tartozik, hogy csak a büntetőjog eszközeivel tehetünk ellenük valamit. Ezekre a tényekre figyelmeztet a CSKP KB Elnökségének levele és a vele összhangban álló kormány- határozatok is, amelyek meghatározzák a központi szervek, a tárcák, a hatóságok és a vállalatok feladatait a vagyonvédelem terén. A Levél és a kormányhatározatok végrehajtása azpnban gyakran akad meg egy-egy felelős gazdasági vezető, hivatalnok értetlenségén. Ugyan mit, gondolhatunk annak a vállalatnak a vezetőjéről, aki a kormányhatározat teljesítését a maga részéről befejezettnek tekintette azzal, hogy intézkedést adott ki a munkahelyi alkoholizálás és az üzemi konyháról történő lopások ellen, holott' a vállalat tevékenységében több súlyos hiányosság is mutatkozott, például az, hogy sorozatosan megkárosították a fogyasztókat.

Egyébként a fogyasztók megkárosításával is foglalkozik a CSKP KB Elnökségének levele. A Levél és a kormány- határozatok ugyanis nem csak a társadalmi tulajdon védelmére vonatkoznak és nem csupán a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett jogellenes nyerészkedések ellen irányulnak, mint ahogy azt sokan feltételezik még ma is. Talán ez a tévhit is szerepet játszik abban, hogy mindeddig nem sikerült biztosítani a fogyasztók hatékonyabb védelmét, hogy a kereskedelmet, a szolgáltatásokat ellenőrző szervek riasztó adatokat közölnek a fogyasztók megkátosításának gyakoriságáról és terjedelméről, sőt bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy változóban van az említett bűntevékenység jellege. Korábban ez csupán a kereskedelem és a szolgáltatások néhány tisztességtelen dolgozójának „monopóliuma“ volt. Újabban viszont a fogyasztók megkárosításának hasznából részesednek a vállalatok is, pontosabban a vállalati ellenőrzés és irányítás szervei. A fogyasztóktól jogtalanul elvont összeget a vállalat nyereségként (pl. leltártöbbletként) könyveli el, növelve ezzel a jutalékait, prémiumait, stb. Gondoljunk csak a bratislavai húsipari vállalatban feltárt üzelmekre, arra, hogy a gyengébb minőségű, s az esetenként minősítetlenül romlott árut „minőségi“ áron adták el. így aztán nem csodálkozhatunk azon, hogy a kereskedelem irányítói nem .mindig tekintik érdeküknek a kormányhatározatok maradéktalan végrehajtását, a nyerészkedés megakadályozását.' S ha jobban a körmére néznének azoknak, akik hasonlóan formális magatartást tanúsítanak posztjukon, minden bizonnyal hasonló indokokra, személyes érdekekre derülne fény.

Egységes recepttel szolgálni áz említett jelenségek megszüntetésére nem lehet, de nyilván ideje lenne, hogy feladjuk kényelmességünket, közömbösségünket, sőt olykor gyávaságunkat, és puszta méltatlankodás, háborgás helyett cselekvésre szánjuk el magunkat. A „ne bántsd a másét“ elvet ne csupán megtartsuk, de meg is tartassuk, legyen az a „más“ a társadalom, a vállalat, a szövetkezet, a szomszédunk vagy bárki is. FEKETE MARIAN