Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-18 / 29. szám
AZ ORTOPÉDIAI SEGÉDESZKÖZÖKRŐL - KÉT SZEMSZÖGBŐL I. A kerületi egészségügyi intézetek Testi fogyatékos embertársaink boldogulása nem képzelhető el az ortopéd segédeszközök nélkül. A testileg rokkant egyén, főleg ha fiatal, nem elégszik meg azzal, hogy bizonyos járadékot kap. Többet akar: mozogni, dolgozni, teljes életet élni. Ellátásuk azonban nincs olyan szinten mint egészségügyünk egyéb területén. Szlovákiában jelenleg a kerületi egészségügyi intézetek (Bratislava, Banská Bystrica, Kassa (KoSice) illetve a Protetika nemzeti vállalat gondoskodik ilyen szempontból a rászorultakról. Köztudott, hogy a protézisek és az ortopédcipók elkészítési ideje hosszú s minőségük sem megfelelő. A két említett patrónus külön-külön úton jár. Az egészségügyi intézetek ortopédiai részlegeinek dolgozói nincsenek megelégedve a Protetika nemzeti vállalat munkatempójával, a Protetika nemzeti vállalat dolgozói viszont úgy gondolják, hogy feladatuk elsősorban a félig kész eszközök gyártása, illetve az ortopédcipók készítése. Persze a rokkantak ellátása nemcsak az említettek ügye. Felmerül az alapanyag, de a szakemberképzés kérdése is. Körbejárva a témát megszólaltatjuk mindkét felet, ók hogyan képzelik el a rokkantak helyzetének javítására hozott párthatározatok, kormányrendeletek valóra váltását? A férfi a műtőasztalon fekszik. Nem látszik rajta a félelem. Nyugodt, higgadt, pedig tudja, más emberként kerül ki a műtőből. Lábát amputálni kell. Az orvosok biztatják. Művégtaggal lehet élni, dolgozni, fiatalsága, az erős családi háttér átsegítheti a legnehezebben.-Az ideális az lenne, ha a magához térő fiatalember azonnal művégtagot kapna. S ez nemcsak lelki támasz lenne számára - közölte beszélgetésünk kezdetén dr. Ján Kóréh, a Bratislavai Kerületi Egészségügyi Intézet ortopédiai osztályának fiatal, lelkes orvosa. - Ritkán fordul elő, hogy valaki azonnal protézist kap! A kórházak nincsenek erre felkészülve annak ellenére, hogy az előre betervezett amputálások száma (érmegbetegedések, cukorbaj következményeként) emelkedik, Tudni kell, hogy hazánkban háromfajta protézist kaphat a rászoruló. A már említett azonnalit, a korait, ami körülbelül tíz nap után tehető fel, illetve a hagyományosat, két- három hónap után. A művégtag korai elkészítése ugyancsak nem gyakori. Hogy miért? Bonyolult kérdés - sóhajtott Koreö doktor, s belefogott egy hosszadalmas fejtegetésbe. A lényeg: a művégtagot készítő szakemberek hiánya, valamint az, hogy az amputálást végző sebészek nem mindig készítik elő a csonkot úgy, hogy arra néhány nap leforgása alatt rá lehessen csatolni a protézist. Megtudtuk, hogy az amputálást követően a kórházak kötelessége gondoskodni arról, hogy a beteg mielőbb protézishez jusson. Sajnos az is előfordul, hogy erről megfeledkeznek, s maga a beteg érdeklődik aztán a nélkülözhetetlen segédeszköz sorsa felől. A Nyugat-szlovákiai kerületből és Bra- tislavából az érdekeltek biztosan jól ismerik a Svátopluk utcai, illetve a város több, egymástól távoleső rendelőit. Sajnos, tapasztalataik nem a legjobbak, hiszen ha nemcsak művégtagra (és ez a gyakoribb), hanem lábbelire is szükségük van, kénytelenek Ligetfaluba (Petr- zalka) utazni, ugyanis az ortopédcipőt készítő részleg ott található.- Jelenleg negyvenketten vagyunk s szakemberhiányban szenvedünk, pedig nélkülük e téren javulás nem várható - közölte az orvos. - A technikus feladata méretet venni (tavaly 2214-et), elkészíteni a gipszvázat. Mi általában nem készítünk művégtagokat, a munkálatokat a Protetika nemzeti vállalat végzi el az általunk elkészített minta alapján. A próbákat, a kisebb változtatásokat itt végezzük, majd ismét a Protetika nemzeti vállalathoz kerül a félig kész protézis, ott készítik el a véglegeset. Amikor visszakapjuk, értesítjük a beteget s az nálunk veszi át. így nem csoda, hogy eltelik két- három, sót a fűzőknél négy hónap is. Tavaly a rendelőben 34 215 különböző műveletet végeztünk el, és összesen ötszáz különféle kész protézist adtunk a rászorulóknak. Megtudtuk, hogy kétévenként kaphatnak új protézist, ezek elkészítése fél évet vesz igénybe. Igaz, indokolt esetben kivételt tesznek. Beszélgetés közben nem kerülhettük ki a protézisek minőségének kérdését sem.- A csonk előkészítése a protézis-tűrés alapfeltétele. Amíg a kórházak nem tudatosítják ezt, nem várható változás. Sajnos, még ma is, néhány évvel az ezredforduló előtt vannak olyanok, akik ezekből a műhibákból kifolyólag mozdulatlanságra ítéltetnek. Az érdekeltek kiválaszthatják a legmegfelelőbb alapanyagú protézist, ha nem elégedettek a bórproté- zissel, kipróbálhatják a műanyagot. A fiataloknak, akik sérülésük ellenére dolgozni akarnak, a nyugatnémet Bock cég protéziseit írjuk elő, amelyet technikusaink Bratislavában szerelnek össze. A technikusok javítási munkákat is vállalnak, varrnak, kalapálnak, bélelnek és sorolhatnám a műveletek sorát, aszerint, mire van igény. A nagyobb javításokat ismét a Protetika végzi. Igyekeznek gyorsan dolgozni, de kevesen vannak. A hazai gyártmányú alapanyagok minősége nem kielégítő. Azok, akik ortopéd cipőket viselnek tudják a legjobban, hogy a bőr minősége nem jó. A felső végtagok műanyagának színe, formálhatósága alul marad a követelményeknek. A csonkot védő harisnyák mosás után összemennek, illetve elszakadnak, pedig a rászorulók enélkül a protézist viselni képtelenek. Az is elgondolkoztató, hogy évenként csak négy párra jogosultak. NINCS UTÁNPÓTLÁS A beszélgetésből kitűnt, hogy ha több volna a szakember, a mozgássérültek gyorsabban juthatnának protézishez.- A szakma nem érdekli a fiatalokat, illetve sokan nem is tudnak róla. A nemzeti vállalat a ruhaipari szakközépiskolában egy osztályban képez szakembereket, ám az idén például heten megbuktak- közölte dr. Korén. S mint elmondotta, a tanulók muszájból járnak csak iskolába, nem érdekli őket a szakma. Hiba talán az is, hogy anyagiakkal sem teszik vonzóvá a pályát. Mert vegyük csak a cipészeket. Egészséges lábra lábbelit készíteni minden cipész képes. De egy deformált lábra?! A cipők, protézisek, fűzők, járókészülékek egyedi darabok, nem készülhetnek sorozatgyártással. - A testileg károsult embertársainkkal foglalkozó mesterek megérdemelnék a kiemelt bérezés mellett a társadalmi elismerést is. KÖZÖS FEDÉL ALÁ Századunk elején hazánkban a Jedlic- ka professzor nevét viselő intézetben látták el a mozgásszervi betegeket. Testileg, lelkileg felkészítették a várható műtétre, ellátták protézissel, megtanították őket azok viselésére. Évtizedek során változtak a szemléletek, fejlődött egészségügyünk. Csak a protetika nem. - Sokáig mostohagyerek volt ez az ágazat. Pedig már jó tíz évvel ezelőtt megszülettek az első párthatározatok, kormányrendeletek, melyek sürgették az ellátás megoldását, a hiányosságok kiküszöbölését. A nem kielégítő helyzetre rámutattak a nemrég lezajlott XVII. pártkongresz- szuson is, határozati értelemben az egészségügy és a többi érdekelt fél elsőrendű feladata emelni a protetikai szolgáltatások színvonalát. A szakemberek úgy képzelték, hogy ismét egy közös fedél alá kell hozni a sebészeket és az ortopéd-protetikai szakembereket. Úgy képzelték hogy egy helyen fognak műteni, s a műtét után a beteget protézissel látják el. — Sajnos, az új központunkban nem lesz műtő. Már amputált betegekkel fogunk foglalkozni s a 40 ágyas kórházi részlegen kívül itt dolgoznak majd a technikusok, a művégtagokat, fűzőket, cipőket stb. készítő mesterek is. A megműtött beteget mi fogjuk rehabilitálni, megtanítjuk a protézis használatára úgy, hogy ha egészségi állapota engedi, mielőbb munkába állhasson. S ez nemcsak gazdasági - bár az is hanem elsősorban pszichikai létszükséglet. Jövőre kezdik meg az új komplexum építését s két év múlva (ha igaz) át is adják. Most már türelmesen várakozunk, hiszen bízunk benne, hogy megindult egy új folyamat, amely a mozgássérült betegeink helyzetének javítását szolgálja. S ha javulnak munkakörülményeink, ha már most megszervezik az utánpótlás kérdését, hiszen 1989-ben több szakemberre lesz szükség, rövidülni fognak a határidők, s nem leszünk függő viszonyban a Protetika nemzeti vállalattól. PÉTERFI SZONYA A fiatalos mozgású, széles mo- solyú asszony még egyszer körbepillant a jókora csarnokban. Az emeletes drótketrecekbe zárt csirkék ügyet sem vetnek gondozójukra. Megszokták már a fürge léptű nőt, tudják, nem kell tartaniuk tőle.- Azért nem árt az óvatosság- dünnyögi maga elé —, ha idegen lépne a helyiségbe, vagy netán kóbor állat tévedne közéjük, a sok szárnyas ijedtében, félelmében agyontaposná egymást. Pedig most már igazán kár lenne értük. Szeme megpihen a rengeteg lábasjószágon.- Szépen fejlődnek - állapítja meg elégedetten -, hamarosan a csirkenevelőből a tojóházba kerül mind. Naposcsibeként érkeznek és 155 napos korukban hagyják el az épületet. A nyitrai (Nitra) feketenyéki (Ciema Voda), meg a szőgyéni (Svodín) keltetőből kapjuk az állomány jelentős részét. Persze, érkezik szállítmány hébe-hóba a magyarországi Bábolnáról is. Itt, a leklinci farmon csak csirkenevelés folyik. A tojóházak a földműves-szövetkezet ipolynyéki (Vinica) gazdaság udvarán vannak, a húseladásra tartott hízóbaromfi úgyszintén. A szellőzőberendezés egyenletesen duruzsol. Fekete Mária fürge, nesztelen léptekkel a kijárat felé indul. Halkan, csendben teszi be maga mögött az ajtót. Az előszoba vezérlőpultjánál megáll egy pillanatra. Ellenőrzi a műszerfalat.- Minden rendben működik- nyugtázza örömmel -, lássuk mi is a mai további teendő? Vizet csorgat a kezére, a kis szobába megy, megfésülködik, tiszta, fehér köpenyt húz magára. Leül egy röpke időre. Takaros, otthonos a pár négyzetméternyi helyiség, az ügyeletes gondozó pihenőszobája.- A nap legnagyobb részét itt töltöm, reggeltől késő délutánig, de szabad szombaton, meg ünnepeken is jönni kell. Váltómúszak- ban dolgozom. Az ablakokban virágok pompáznak. Bögrét ragad Mária asz- szony, kortynyi vizet loccsant mindegyik cserép tövére. Aztán az udvarra lép. Tűz a nap, hunyorog, míg szeme megszokja az erős fényt, majd serényen munkához lát. Ezen a lépcsőn is, csakúgy, mint a többi csarnok előtt, rengeteg a szebbnél szebb virág. Muskátlik leginkább. A száradó levele• Fekete Mária: - Okos gépek segítik munkánkat két lecsippenti a tőről, megöntözi mindegyiket.- Télen, két etetés között jut idő a kézimunkázásra, kötésre, horgolásra, meg az olvasásra is - magyarázza -, tavasztól őszig viszont inkább esténként böngészem a könyvet, az újságokat. Mert nagyon szeretem ám az írott szót. Mondta is a levélhordónk a múltkor nevetve, hogy csupán az én kedvemért is érdemes a postakocsinak Nyékre jönnie, biztosítom számára a forgalmat... Mihelyt jobb az idő, az udvaron teszünk-veszünk a kolléganőimmel. Takarítgatunk, mindig talál az ember munkát magának, ha nem szökik meg a teendők elől. Rend, tisztaság van a telepen, bárki megnézheti, megirigyelheti! A szövetkezet baromfigazdasága 1959/60-ban alakult. Minden családnak két szárnyast kellett beszolgáltatnia. A „főtyúkász“: Oroszlán János és Kázmér Rozália jártak házról házra, begyűjteni a kívánt mennyiséget. Akkoriban 500 állat került egy épületbe. Most 20 000 darab él egy csarnokban.- Jaj, csak betegség fel ne üsse a fejét, mert akkor gyorsan terjed a baj, ennyi állat között nagy kár keletkezne. Igaz, az állatorvosunk, Valika Uhrinová érti a dolgát. Mária asszony a falnak támaszkodik, a nap felé fordítja az arcát.- Az évek múlásával a gazdaság gépesítette a baromfitermelési ágazatot is. Csökkent a dolgozók létszáma, okos gépek vigyázzák, ápolják, etetik a baromfit, még talán a gondolatukat is kitalálják. Szocialista brigádunk 1973- ban alakult. Akkor negyvenötén voltunk. Az esztendők során egyesek más munkahelyet találtak maguknak, viszont jöttek a helyükbe újabbak, jelen pillanatban harminchármán foglalkozunk a korszerű, nagyüzemi baromfineveléssel az ipolynyéki gazdaságban. S mindannyian tagjai a kollektívának. Csarnokonként is versengünk egymással. Nem tagadom, segít az új technológia, meg fontos a jó minőségű takarmány is, ám az alapos odafigyelés, körültekintő gondoskodás ugyancsak aranyat ér. Elneveti magát.- A mi kitartó, szorgos munkánk valóban aranyat eredményezett. Négy éve szocialista brigádunk tagjai elnyerték az aranyjelvényeket. Erre mindannyian módfelétt büszkék vagyunk. Az asszonyok 180 000 napos csibét nevelnek fel évente, 23 • A tojóházban Jásznóék serénykednek (A szerző felvételei) millió tojást és mintegy 600 000 hízott baromfit adnak le a felvásárló üzemnek, s 2200 korona a dolgozók átlagkeresete.- Nyolcvanban - mereng el Fekete Mária -160 tojást termelt egy tyúkunk, két éve viszont már 280 volt az átlagos évi hozam. Kevés gazdaság tudja ezt a teljesítményt túlszárnyalni! Még jobb lenne az eredmény, ha tavaly nem akadozott volna az abraktakarmány szállítása. A tápot különben a Maié Straciny-i takarmánykeverőből kapjuk. Minden részlegen rátermett nők dolgoznak. A „tojásgyárban“ például, ahol két ember húszezer darabos tojáshozamot mutat ki évente. Jász Ferencné és Jámbor Margit nagyon érti a dolgát. De a többiek sem maradnak le mögöttük szorgalomban, igyekezetben. S mindannyian szeretik munkahelyüket.- Fárasztóak a műszakok - állapítja meg a brigádvezető -, emellett szabadidőnkben még otthon a kertet, a szőlőt műveljük. S hát a családdal is törődni kell. A háztartás vezetése, a főzés, mosás, takarítás magában is kimerítő nagyon. Fekete Mária örökmozgó.- Nem bírnék irodában, hivatalban, egy helyhez kötve dolgozni - jegyzi meg -, 1979 óta párttag vagyok és számos tömegszervezetben is dolgozom. A közös vezetőségében is helyem van. Mi vagyunk a járásban az első olyan szocialista munkabrigád a mezőgazdaságban, amelynek tagjai megkapták az aranyjelvényeket. A Nőszövetség Szlovákiai Központi Bizottságának plénumában szintén dolgozom. Órájára pillant.- Menni kell-állapítja meg -, itt a következő etetés ideje. Indulok is... Z. L.
