Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-12 / 50. szám
kJ szú 3 16. XII. 12. A kommunista párt a jelen időszakban nem könnyű feladatokat tűz ki társadalmunk elé. Ezek annak szükségéből következnek, hogy meg kell gyorsítanunk a tudományos-műszaki fejlődést és intenzifikálnunk kell a társadalmi élet minden területét. Növekednek az igények a tudományos megismeréssel szemben, amelynek mind nagyobb a jelentősége. Egyidejűleg tudatosítjuk, hogy a gyorsítás stratégiáját sikeresen annak megfelelően valósíthatjuk meg, ahogy a tudományos elméletek átmennek a köztudatba, vagyis mind több embert felvérteznek, mentesítik őket a pragmatikus hittől és olyan cselekvésre késztetnek, amely összhangban van a jóval, az általános harmóniával, a széppel. A tudomány nem öncélú. Ma sokkal inkább, mint bármikor ezelőtt, szélesebb társadalmi és kulturális összefüggésekben keresi a mélyebb hatásgyakorlás lehetőségeit és programszerűen törekszik szabadulni az objekti- vista leírás kalodájából, irányt véve az objektív igazság, magatartás- és meggyőződésformálás felé. Ez nemcsak a humán, hanem a műszaki és a természettudományokra is vonatkozik, amelyeknek óriási és szüntelenül növekvő a gyakorlati hatásuk a társadalmi életre. A tudománynak mind nagyob szerepe a termelőerők, az alapvetően új technika és technológia fejlesztésében, a munkatermelékenység növelésében, a Föld és az óceánok mélye s a világűr kihasználásában, a környezet védelmében és javításában. A kommunista párt politikája a tudomány területén arra törekszik, hogy megteremtse a tudományos szakterületek rendkívüli széles körű fejlődésének kedvező előfeltételeit és szavatolja fejlődésük egyeztetését, a munkaerő, az anyagi és a pénzbeli erőforrások összevonását a legtöbbel biztató irányokban, amelyek „meggyorsítják a kitűzött gazdasági és szociális célok elérését és a társadalom szellemi fejlődését, valamint biztosítják a szocialista közösség országainak megbízható védelmét“. A Szovjetunió Kommunista Pártjának programja hangsúlyozza, hogy a természet- és a társadalomtudományi kutatás elvszerű és bevált alapja továbbra is a dialektikus-materialista módszer, amelyet alkotóan fejleszteni s főleg átgondoltan alkalmazni kell a kutatómunkában és a társadalmi gyakorlatban egyaránt. Szükséges az új gondolkodásmód A konkrét ember szellemi életében a világ időszerű tudományos képe nem minden esetben tükröződik olyan módon, amely megfelelne a XX. század legutóbbi évtizedei gondolkodásmódjának és tudománya helyzetének. Jóllehet azt mondjuk, hogy a tudományos-technikai forradalom korában élünk és tudjuk, hogy a tudomány és a technika gyökeresen hat az egyének és egész népek életére, hatása a gondolkodásmód megváltoztatására, a régi sémák leépítésére és új alkalmazási mechanizmusok megteremtésére nem mindig felel meg az időszerű társadalmi szükségleteknek. E szükségletek kielégítésének megfelelően jönnek létre annak előfeltételei, hogy korunk tudományának és technikájának vívmányai gyorsabban és mind nagyobb méretekben az embert szolgálják. Amint azt a CSKP XVII. kongresszusa, az SZLKP kongresszusa valamint az SZKP XXVII. kongresszusa is hangsúlyozta, ez megkívánja a gondolkodásmód megváltozását, az érzelmi világ megújulását és „a dinamizmus érvényesülését életmódként, mindennapos normaként“. S ez megintcsak sürgetően megköveteli az irányítás megállapodott mechanizmusainak szüntelen átértékelését és tökéletesítését. Másszóval, a tudományos-technikai forradalom nemcsak távlatokat nyit, hanem egyben fokozza az igényeséget is a belső és a nemzetközi élet szervezésével szemben. < Cselekvőén törekedni a világnézet formálására A társadalmi létben végbemenő, gyakran gyökeres változások néha kifejezetten nem adekvát reagálást idéznek elő a társadalmi élet egyes területein, hozzájárulnak számos negatív jelenség kialakulásához. Ilyenek például a bűnözés új formáinak jelentkezése, a hagyományos családi kötelékek és értékek fellazulása, aminek megnyilvánulása például a válások számának növekedése, a korábbi értékrendszerek leépülése és az újak lassú kialakulása, a jelentől idegen életformák keresése a rohamosan változó környezethez való pozitív alkalmazkodás képességének hiányából kövezkezően, a nemzedékek közti összhang hiánya és sok minden más. Távolról sem említettünk meg minden problémát. Mindahány azonban bizonyos módon érinti az egyéni és a társadalmi tudatot, vagyis összefügg a világnézeti magatartás formálásával. Adott helyzete, illetve az e területet érintő problémák jelentkezése nem elégtelen tudományos feldolgozás következménye. Ez nem a tudomány ügye, illetve nem olyan mértékben mint amennyire az egyének, egész társadalmi csoportok, sót, az egész társadalom hajlandóságé ezen a területen elfogadni és tiszteletben tartani a tudomány megállapításait. Ez nem csupán a megismerés kérdése hanem a nevelésnek, az emberi magatartás új szabályai megfogalmazásának az ügye is, illetve elsősorban azé. Az emberek körében a magatartás új szabályainak megfogalmazására kell törekedni nemcsak országos, hanem nemzetközi viszonylatban is. Erre teljesen világosan hívta fel a figyelmet az SZKP XXVII. kongresszusán az SZKP KB politikai beszámolójában Mihail Gorbacsov elvtárs: „Korunk világa bonyolult, sokarcú és dinamikus, ellentétes tendenciák jellemzik és tele van ellentmondásokkal. Ez a felette bonyolult alternatíváknak, aggodalmaknak és reményeknek világa. Bolygónk még sohasem volt kitéve ilyen politikai és fizikai túlterhelésnek. Az ember még sohasem vett el oly sokat a természettől és sohasem volt annyira sebezhető attól az erőtől, amelyet önmaga hozott létre... Jóllehet a tudomány és a technika eredményeinek mérhetetlen a jelentőségük, jóllehet a rohamos tudományos és műszaki fejlődés nagy hatással van a társadalom életére, csak a szociális és a szellemi felszabadulás teszi az embert valóban szabaddá. S bármilyen - objektív avagy a régi világ által mesterségesen előidézett - nehézség is forduljon elő ezen az úton, a történelmi fejlődés visszafordíthatatlan“. Valós derűlátás Noha kétségtelenül reális a tudománnyal és a technikával való lehetséges visszaélés veszélye, általában kétségen felülállóan túlsúlyban van a megismerés lehetőségeiből és az emberiség fejlődésére gyakorolt áldásos hatásából táplálkozó derűlátó meggyőződés. Honnan is származik ez a csaknem határtalan hit a tudomány lehetőségeiben, amely esetenként - amint azt a hatvanas évek technokrata ábrándjai tanúsították - olyannyira illuzórikusaknak, modern mitológiai jellegúeknek tekintette a politikai megoldásokat és az ideológiai koncepciókat, miszerint az emberiség azok nélkül is meglenne? Ez a magatartás mélyen gyökerezik a köztudatban is s a politikai valamint az ideológiai tényezők lebecsülése tartósíthatja őket az irányítás különféle szintjein. Esetenként befolyásuk alá kerül az „iskolázott“ és az „iskolázatlan" elme egyaránt, függőviszonyban a társadalomban betöltött helyétől és a ráháruló feladatoktól, főleg azonban e feladatok sürgető voltától, ami a figyelmet a tudományos elméletekben lecsapódó leghatékonyabb megoldásokra összpontosítja. Honnan ered az a parttalan derűlátás, hogy a tudományban megtestesülő megismerés megoldja az emberiség előtt manapság álló valamennyi problémát? Honnan eredtek a háború utáni évek tőkés konjunktúrájának talaján virágzó illúziók, hogy a fontos problémák (ökológiai, demográfiai problémák, az éhínség stb.) a megismerés és a tudomány gondja s nem a politikáé is, illetve elsősorban azé, a személyes derekasságnak, elkötelezettségnek, meggyőződésnek, a számtalan kockázattal és konfliktussal járó mindennapos fáradhatatlan harcnak az ügye? A derűlátás kétségtelenül helyénvaló, ha magába foglalja a dialektikus kételkedés elemét. A tudósok egyes tudományos területeken csak azért törekednek a kutatómunka leállítására, mert a megismerés itt uralhatatlanná válhatna és olyan körülmények alakulhatnának ki, amelyek veszélyeztetnék az emberiséget. Ez csupán a tudományos ismeretek jellegéből következő veszély, nem is beszélve annak lehetőségéről, hogy a tudomány eredményeivel visszaélhetnek az emberrel szemben ellenséges társadalmi rendszerek és egyének is. Manapság komolyan el kell gondolkodni afölött, hogy milyen általános veszélyt jelent az államok, az egyének vagy a felelőtlen szervezetek kezében a számos műszaki találmány és megoldás alkalmazása és milyenek a közeljövőben az ezzel való visszaélés kilátásai. Ez felveti egyrészt a legmagasabb szintű képesítés, másrészt a műszaki zsenialitás vívmányai általános elérhetősége helyességének kérdését. Elsődleges kérdés nyilván az említett szociális és szellemi felszabadulás, mivel a tudományos találmányok műszaki alkalmazása mindig csak idő kérdése. A tudomány értéke A tudományhoz pozitív és negatív vonatkozásban egyaránt csak azok a társadalmi erők és egyének viszonyulhatnak, amelyek, illetve akik ismerik értékét és tudatosítják lehetőségeiket. A tudomány napjainkban már gyökeret vert a köztudatban is, mégpedig olyan módon, hogy már régen nem tekintik valamiféle elkendőzött és titkos hóbortosságnak. Anélkül, hogy ezt fiz ember nap nap után tudatosítaná, ténylegesen érinti az élet minden területét. A mindennapi észjárás ritkán igényel tudományos ismereteket, inkább tapasztalható benne a bizonyos gondolati sémák kialakításának tendenciája, az adotthoz való alkalmazkodás és bizonyos maradiság is, amely a köznapi életben gyakoribb, mint ahogy az sok embernek az első pillanatban tűnik. Az emberek néha szívesen maradiak, annak ürügyén, hogy ragaszkodnak bizonyos, esetenként teljesen elavult és túlhaladott szabályokhoz és alapelvekhez. Egyszerűen nem akarnak „elvszerűtlenek“ lenni, vállalni a kockázatot, amely együttjár a tudomány (társadalom-, természet- vagy műszaki tudomány) által képviselt újnak a keresésével és érvényesítésével. Ehhez hasonló kérdések vetődnek fel sürgetően főleg akkor, amikor a társadalom, vagy a tudomány fordulóponthoz, forradalmi fordulathoz ér s amikor az eddig jól működő elképzelések keretében kimerültek a válaszok. Társadalmunk most ilyen időszakban van. Sokan különféle indítékból nem hajlandóak feladni cselekvésükben és gondolkodásmódjukban az elavult elképzeléseket és sémákat. Nemcsak csökevényekről van szó. Néha nehéz szabadulni az elégtelen megismerés alapján elfogadott első gondolatoktól és koncepcióktól, amelyek előítéletekké válnak és gátolják az új ismeretek befogadását. Amennyiben ez olyan emberekkel történik meg, akik nem irányítanak, akkor ez nem okoz feltétlenül nagy károkat. A jelentős gazdasági dolgozók, tanítók, tudósok stb. esetében ez azonban igen komoly következményekkel járhat és gyakran jár is. A tudomány jelentőségének nap nap utáni hangoztatása és eredményeinek gyakorlati alkalmazásában a közömbösség, illetve a lagymatagság hasonlít az erkölcsi kódex olyan alapelveinek meghirdetéséhez, amelyekről már előre úgy döntöttünk - csak akkor tartjuk meg őket, ha ez nekünk érdemesnek tűnik. Az erkölcs, a politikai és a jog szféráját érintő tény, hogy a tudományos megismerésnek ilyen nagy következményei vannak. Manapság, a megismerés magas fokán elfogadhatatlan a járatlansággal, a tudatlansággal való érvelés. Századunkban a tudatlanság és a műveltség a tudományos feltárások műszaki alkalmazása lehetséges kedvező és kedvezőtlen következményeit illetően sok esetben nemcsak erkölcstelen jelenség, hanem kifejezetten határos a vétséggel, sőt a bűncselekménnyel vagy nem áll tőlük messze. Ez általában érvényes, amikor „az emberi zsenialitás felfedezéseit az imperializmus felhasználja a borzalmas pusztító erejű fegyverek fejlesztésére. A népek jövője feláldozására elszánt imperialista körök politikája növeli az ilyen fegyverek alkalmazásának veszélyét. Végeredményben ebből következik a háborús világkonfliktus veszélye, amelyben nem volnának sem győztesek, sem legyőzőnek, de amelyben elpusztulna az egész világcivilizáció...“ A megismerés gyakorlati méretei A megismerésnek van gyakorlati mérete - kútforrása a gyakorlat. Ez elválaszthatatlan igazság. A megismerésnek és kiváltképp a tudományos megismerésnek jelentőségét hangsúlyozni kell a társadalmi gyakorlat minden szintjén és a tudatlanságot politikai problémának kell tekinteni. Különben a tudomány jelentőségének kinyilvánítása közhely lesz, amelynek unos-untalan ismétlése nem növeli sem a hitelét, sem a meggyőző jelenséget. A megismerésnek túl kell lépnie a gyakorlaton, gátjává kell válnia annak, hogy csak a tapasztalat alapján cselekedjünk és csak „a tapasztalatokból tanuljunk“, noha a tapasztalatok jelentősége elvitathatatlan. A köznapi tapasztalat elméletileg csiszolatlan tudatra épül és ezért hatása törvényszerűen korlátozott, az általánosítás lehetősége nagyon kérdéses. Korunk sajátossága a tudományos fogalmak hatásának tudatosítása. A tudomány olyan gyorsan változik, hogy a tudományos megismerés csak közvetve és szervezetten kötődik a gyakorlati tevékenységhez a társadalmi gyakorlat egészében. Szüntelenül bővülnek azok a területek, amelyeken ez a kapcsolat gyümölcsöző. Ennek a fejlődésnek üteme egyebek között attól fog függni, hogy a társadalom hogyan közelíti meg a tudományos megismerést, milyen eredményesen fogja formálni az új gondolkodásmódot, amely egyebek között a korszerű tudomány hozadékának felismerésére és a tudomány megbecsülésére épül. A tudományos fogalmaknak logikai alakzatokká kell válniuk, számtalanszor ismételve magukra kell öltsék a sarkigazság formáját, hogy tudatosítsuk ne függjön csupán a sajátos tükröződéstől. Mint ahogy az ember nem tudatosít sokezernyi automatikussá vált műveletet, ehhez hasonlóan nem tudatosítja minden esetben a megismerést sem, amely az egész társadalom tulajdonává válik és számtalan formában megtestesül a műszaki berendezésekben, a gépekben és az emberek kapcsolataiban is. Az ember a gyakorlati tevékenységben nem Igényel változásokat minden területen. Ezért nem mindig sóvárogja az új megismerést és gyakran megvan a tudományban megtestesülő megismerés nélkül. Nincs mindig szüksége a megismerés e leghatékonyabb formájára. Megelégszik a tapasztalattal, amely már sok esetben hozzásegítette a célok sikeres eléréséhez. Ezért nem mindig tudatosítja a tudományos megismerés szükségét, vagyis nem tudatosítja a jelen pillanat fordulóponti jellegét sem. A filozófiának és más társadalomtudományoknak feladata segítséget nyújtani a jelen helyzet sajátos jellegének tudatosításában és az olyan légkör kialakításában, amelyben leküzdenénk a régi gondolkodásmódot, a különféle előítéleteket, mindazt, ami a gondolkodásmódnak és a cselekvésnek maradi vonása. Ezt követeli a gyorsítás stratégiája, amely csak a valóság iránti forradalmi és kritikus, vagyis gyakorlati hozzáállással valósítható meg. Nem ösztönös, instinktiv hozzáállással, hanem a valóság megváltoztatásának öntudatos megközelítésével, a „józan ész“ szférájának határait messze túllépő dialektikus észjárás alapján. Dr. MILAN ŐTEFANKO docens, kandidátus, a CSKP KB Politikai Főiskolája bratislavai karának munkatársa Az Olomouci Elektrotechnikai Szakközépiskola nagy gondot fordít az oktató-nevelő folyamat elektronizálására. Az oktatás során a Slu- éovicei Efsz PNS univerzális számítógép-rendszereit használják. Iskolai számító- központot nyitottak, amelyet a diákok maguk rendeztek be. A képen: Jindtich Piét'ák mérnök (jobboldalt) számítástechnikát oktat. (Vladislav Galgonek felvétele - ŐTK) » ilWuH ml ?Tr 11 lhI vh \ EvITTTb ín FT* 1 [hi iJ ul mA Lan Lh
