Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-21 / 47. szám
A REFORM DÖNTŐ KÉRDÉSEIRŐL I A gazdaságirányítási rendszer radikális reformjának az a célja, hogy gyökeresen átalakítsa a szocialista tulajdon érvényesülésének gazdasági formáit, és biztosítsa a társadalmi vagyon gazdaszemléletű kezelését - fejtette ki az Ekonomicseszkaja Gazeta című szovjet közgazdasági hetilapban Sz. Satalin és J. Gajdar. Az alábbiakban írásukból közlünk részleteket. Illllllllllltlilllllllllllllllllllllll Érdekességek a Szovjetunióból • Az ország legnagyobb kohójának, a Szeverjankának építése befejeződött a cserepoveci kohászati kombinátban. Évi teljesítménye 3,5 millió tonna nyersvas lesz, ha pedig üzembe helyezik a kiszolgáló-létesítményeket is, a teljesítmény újabb egymillió tonnával növekszik. Az automatikusan vezérelt nagyolvasztó zárt ciklusú vízrendszerrel dolgozik, korszerű berendezésekkel választják le a port és tisztítják a gázokat, a salakból építőanyagot gyártanak. • Bebizonyosodott, hogy Kamcsatka vidékén is érdemes gáz és olaj után kutatni. Négy éven át dolgoztak nehéz éghajlati és geológiai viszonyok között a félsziget nyugati partján, míg első ízben sikerült ipari méretekben kitermelni a gázt és gázkon- denzátumot. A kamcsatkai tundra tájképében új színfoltot jelentenek az olajkutak. • 1200 °C hőmérsékletű propánbután gázcsóva sem tehet kárt az Armid-T műszálból készült szövetben, leningrádi tudósok új találmányában. Ez a műszál tartós radioaktív hatásra sem veszti el szilárdságát és rugalmasságát, a folyékony nitrogénét megközelítő rendkívül alacsony hőmérséklet sem árt neki. Használható a világűrben, az energetikai és a vegyiparban - például izzó gázok és agresz- szív folyadékok szűrésére. • A hagyományosan alkalmazott kis nyomás helyett 10-15 ezer atmoszféra nyomáson préselik össze a gumi alapanyagát szovjet szakemberek űj eljárása szerint. A kaucsuk ekkora nyomáson adalékanyagok nélkül alakul át gumivá, a kapott termék jóval rugalmasabb, és hosz- szabb igénybevétel esetén is ko- pásállóbb. • Mesterséges villámok árasztják el fénnyel az eget a No- voszibirszkben működő Szibériai Energetikai Kutatóintézet környékén. A maga nemében páratlan berendezésen végeznek kísérleteket 2 millió volt feszültségű áram szállítására alkalmas villamos távvezeték kifejlesztése céljából. A jövő észázad elejére ilyen energiahidak kapcsolják majd össze Szibériát a Szovjetunió középső területeivel. A feladat lényege, hogy hiánytalanul feltárjuk a szocialista tulajdonon alapuló gazdaság előnyeit, fokozzuk a dolgozók érdekeltségét a társadalmi vagyon jobb hasznosításában és gyarapításában, ami erőteljes ösztönzést ad az ország társadalmi-gazdasági fejlesztése meggyorsításának. Következésképpen arról van szó, hogy tovább mélyüljön a szocialista önigazgatás a gazdaságban, s a dolgozók a szocialista termelés igazi gazdáivá váljanak. ESZKÖZÖK ÉS MÓDSZEREK Elsősorban, véleményünk szerint - fejtik ki a szerzők -, meg kell szabadulnunk attól az extenzív gazdálkodás korában kialakult elképzeléstől, miszerint egy részletes termelési nomenklatúra központi meghatározása az alapvető újratermelési arányok társadalmi szabályozásának egyetlen lehetséges eszköze. Nemritkán ezt tekintik a népgazdaság és a lakosság szükségletei kielégítését megoldó egyetlen olyan módszernek, amely megfelel a szocializmusnak. Az ilyen elképzelések valósággal a közgazdasági gondolkodás sztereotípiáivá váltak. A népgazdasági arányok meghatározása kétségtelenül a központi állami tervezés egyik alapfeladata. Ehhez szükséges a legfontosabb termékfajták nomenklatúrájának központi megtervezése. Az ilyen központilag meghatározott tervfeladatok aránya eltérő az egyes ágazatokban. A szocialista társadalomban azonban más eszközök és módszerek is rendelkezésre .állnának a termelés kiegyensúlyozottságának eléréséhez. Például az árpolitika, a felhasznált erőforrásokból származó jövedelmek megadóztatása, a dotációk, a hitelpolitika. Ezek az eszközök és módszerek, ha ügyesen használják fel őket, a tervszerű irányítás rugalmas és hatékony eszköztárává válnak. Nézetünk szerint - állapítják meg a szerzők - célszerű lényegesen fokozni a pénzügyi szervek és hitelnyújtó intézetek szerepét a kiegyensúlyozottság színvonalát meghatározó szerkezeti döntéseknél. Például, fontos elzárni a nem kelendő termékek előállításához lényegében automatikusan nyújtott hitelek, vagy a termék tényleges értékesítését megelőző átutalások csatornáit, szigorítani kell a vállalatok felelősségét saját forgóeszközük megóvásáért, a fizetési fegyelem megtartásáért. A feladat lényege, hogy a központi irányítás a jövőben ne a hiánycikknek számító anyagi és tárgyi erőforrások elosztásával foglalkozzon, hanem pénzügyi és hitelforrások képzésével és újraelosztásával, a globális ellenőrzésével. Ez azonban eleve szükségessé teszi a vállalatok jogkörének nagyarányú bővítését a náluk maradó pénzeszközök felhasználásában, termelési programjuk és a gazdasági kapcsolatrendszerük alakításában. Megengedhetetlen lenne azonban a dolgokat leegyszerűsíteni, vagyis úgy elképzelni, hogy a globális kereslet hatékony ellenőrzése, a népgazdasági szintű egyensúly megteremtése eleve megszünteti az erőforrás-elosztás közvetlen szabályozásának szükségességét. Vannak olyan ágazatok, amelyekben a termelés és az elosztás közvetlen szabályozása az egyedül lehetséges vagy a leghatékonyabb módszer. Ezek közé tartoznak például a gazdaság infrastrukturális egységei, a kiemelkedően fontos termékeket előállító ágazatok. Az irányítási reform sikere döntő mértékben függ majd attól, sikerül-e kialakítani a termelési erőforrások gazdaságos felhasználásának hatékony ösztönző mechanizmusát. A vállalatok rendelkezésére bocsátott eszközök és a gazdasági tevékenységből származó eredmények pontos összehangolása nélkül nem lehetséges ezt a feladatot megoldani. Úgy tűnik, hogy a vállalatok számára az önelszámolás fő feltétele annak garantálása, hogy nem fogjuk tőlük elvonni az üzemen belüli tartalékok maximális hasznosításából származó eszközöket és előnyöket. Ez a helyzet úgy érhető el, ha egységes normatí- vákra, valamint a vállalatok bruttó jövedelmének elosztását szabályozó adózási szabályokra támaszkodunk. Amennyiben egy vállalat működési feltételei sajátosak, objektíve nélkülözhetetlennek bizonyul egyedi szabályozó eszközök, rögzített fizetések és támogatások alkalmazása. Ezek a módszerek azonban nem kerülhetnek ellentmondásba a bruttó jövedelem elosztásának általános érvényes rendszerével, pontosan össze kell hangolni őket a népgazdasági, a társadalmi-gazdasági feladatokkal. A KIEMELKEDŐEN HATÉKONY MUNKA ÖSZTÖNZŐI Sürgetően vetődik fel a dolgozók jövedelmei közötti differenciá lódás társadalmilag elfogadható határainak kérdése. Most az egyik legfontosabb feladat harcolni az egyenlösdi ellen, erősíteni a bérek differenciálását, amely figyelembe veszi a kollektívák, a dolgozók munkájának hozzájárulását a végső eredményekhez. Ez azonban nem jelenti, hogy szemet hunyhatunk a jövedelmi differenciálódás objektív társadalmi határaink létezése felett. E határok túllépése előidézheti a munkafegyelem gyengülését a rosszabb helyzetbe került termelőegységeknél, társadalmi feszültséghez, inflációs tendenciák megjelenéséhez is vezethet. E problémák megoldásában, nézetünk szerint - állapítják meg a cikk írói - távlatilag lényeges szerepet kell játszania az adóreformnak, az egy személyre jutó családi jövedelmek progresszív adóztatására való áttérésnek. A termelékeny munkára serkentő hatékony ösztönzési mechanizmus megteremtésének problémáját, véleményünk szerint, nem lehetséges csupán a „munkateljesítmény-munkabér“ elvére épülő anyagi ösztönzési rendszerek alapján megoldani. Felmerül a dolgozók társadalmi termelésbe való bekapcsolódása formáinak a kérdése. E kérdés megoldásánál abból kell kiindulni, hogy a szocializmus nem jótékonysági egyesület, ahol bőséges számú munkahely megteremtése automatikusan gondoskodik a teljes foglalkoztatottságról. A szocializmus garantálja a teljes foglalkoztatást, de a társadalmilag és gazdaságilag hatékony teljes foglalkoztatást, amely feltételezi a gazdasági érdekeltséget a munkahely magatartásában, és amely kiemelkedő munkateljesítményekben nyilvánul meg. Célszerű lesz az egyesüléseket és a vállalatokat nagyobb jogkörrel felruházni a felesleges dolgozók elbocsátását illetően, mentesíteni a vezetőket attól, hogy kötelezően gondoskodjanak az elhelyezkedésükről. A szocialista országok tapasztalata meggyőzően bizonyította, hogy a direktíva jellegű mutatók számának számottevő csökkentése sem szavatolhatja a vállalatok gazdasági önállóságának lényeges bővülését, ha az nem párosul a vezetők nagyobb felelősségével, mégpedig nemcsak a felsőbb -szervek, hanem saját kollektívájuk, a szerződéses partnerek, a bank és a pénzügyi intézmények előtt is. Ez egyúttal feltételezi az üzemi demokrácia fejlődését. A BERUHÁZÁSI ERŐFORRÁSOK PROBLÉMÁI A termelés nem kielégítő hatékonyságát előidéző okok közül meg kell említenünk az erőforrások ingyenes megszerzésének lehetőségeit, amelyek felhasználásának gazdasági hatékonyságáért gyakorlatilag senki sem felelős. Mindenekelőtt a központi állami beruházásokról van szó. Nem létezik a gazdálkodásnak olyan gazdasági alanya, amelyik igazi gazdaként érdekelt lenne az erőforrások leghatékonyabb központi elosztásában. Nézetünk szerint ez a leglényegesebb kérdések egyike, a szocialista társadalmi tulajdon felhasználása hatékonyságának növelésében. A társadalmi, a kollektív és az egyéni gazdasági érdekek egyeztetése, a társadalmi prioritások az erőforrások felhasználásában nem érvényesíthetők, ha előzetesen nem teremtjük meg az igazi gazdaszemléletú irányítási tevékenység objektive szükséges mechanizmusát. A beruházási erőforrásokat általában térítéses alapon célszerű a működő vállalatok rendelkezésére bocsátani, felhasználva a beruházási pályázatok mechanizmusát, az érzékelhetően differenciált kamatlábakat, figyelembe véve a gazdasági központ erőforrásaiból eszközölt beruházások hatását a vállalati jövedelmekre. A központi állami eszközök befektetésének legfontosabb irányait alkotják a termelő és a szociális infrastruktúra egyedi létesítményei, az új területek gazdasági hasznosítása. A vállalatok gazdasági önállóságának kiterjesztése, a gazdasági módszerek felhasználása nem hozhat kedvező eredményeket a központi irányítás hatékonyságának radikális növelése nélkül. E probléma megoldását számottevően elősegítheti a gazdasági központnak a részleges, folyó feladatok megoldásától való tehermentesítése. A legfontosabb, nézetünk szerint, azonban nem ez. Szükségesnek látszik a . politikai felelősség, a társadalmi ellenőrzés, a nyilvánosság mechanizmusainak határozott szigorítása az irányítószervek munkájában. ELENGEDHETETLEN FELTÉTEL A társadalmi ellenőrzés mechanizmusának fejlesztésében elengedhetetlen feltétel, hogy á társadalmi-gazdasági folyamatokra vonatkozó információk széles körűen hozzáférhetők legyenek. A nyílt, a társadalom számára hozzáférhető statisztikai információk köre, véleményünk szerint, indokolatlanul korlátozott. Ezeket a korlátozásokat, az információk hatósági ellenőrzését sok esetben felhasználják a gazdasági tévedések, a társadalmi erőforrások ész- szerűtlen felhasználásának ellep- lezésére. Megérlelődött feladat az állami szakértői vizsgálat gyökeres átalakítása. Ma már ez a vizsgálat a tervező gazdasági szervek tevékenységének a része, ám miként a tapasztalat mutatja, nemritkán tárcaérdekek befolyásolják, illetve másodrendű kérdések vizsgálatával foglalkozik. Gyakorlatilag hiányzik a gazdasági és a társadalmi fejlesztési tervek szakértői ellenőrzése. A társadalmi-gazdasági fejlődés tervezése még mindig nem eléggé irányul az erőforrások leghatékonyabb felhasználási módjainak felkutatására. A terveket egyetlen, gyakran nem kiegyensúlyozott változatban dolgozzák ki, ami kizárja az optimális megoldások kiválasztását. Jóllehet, úgy tűnik fel, a legfontosabb tartalékok éppen e tevékenységben rejlenek a tervező és gazdasági szervek munkájának lényeges javítására, arra, hogy a Szovjetunió Állami Tervbizottsága valóban az ország közgazdaság-tudományi vezérkarává váljék. Ennek érdekében jelentősen növelni kell a tervezésben dolgozók szakmai hozzáértését, elfogadható alapokon be kell vonni készítésébe ismert szakembereket, tudósokat is. A központi gazdaságirányítás hatékonyságának növelése függ attól, hogyan oldódik meg az ágazati minisztériumok szerepének kérdése. Fennállásuk tapasztalata meggyőzően bizonyította, hogy sok esetben elősegítették erőteljesen „monopolista hatások" létrejöttét a termelésben; a felhasználó érdekeinek visszaszorítását, az információs folyamatok felerősödését a népgazdaságban; s a termelési kritériumok szemmel látha- ■ tó előtérbe helyezését a társadalmi és ökológiai okokkal szemben. Túlzás nélkül elmondható, hogy ezek a körülmények „szétrobbantották“ a társadalmi tulajdon viszonyait, s a tárcaérdekek legfontosabb megnyilvánulási területévé váltak. Most előtérbe kerül a feladat, hogy a minisztériumokat az ágazatok stratégiai fejlesztését irányító központi állami vezérkar szerveivé változtassuk, mentesítve őket a szorosan vett gazdasági, újratermelési funkcióktól. Ez a feladat nyilvánvalóan helyes, ám nem szabad megfeledkezni az objektív társadalmi-gazdasági folyamatok fejlődésének logikájáról, különben a minisztériumok ismét vissza- szerzik elveszített jogaikat, újra parancsokat kezdenek osztogatni a vállalatoknak, megmaradnak az erőforrások elosztóinak. Ezeket a tendenciákat mindenképpen figyelembe kell venni. A külföldön is jól ismert lengyel megmunkálógépek a sziléziai Kuz- nia Raciborszka város Rafamet elnevezésű üzemében készülnek. Számos típusukat több szocialista országba is exportálják. Képünkön: az UDA 112-tipusú esztergagép alkatrészeinek ellenőrzése. (CSTK-felvétel) A gazdaságirányítási rendszer radikális reformja hatalmas méretű gazdaságunkban bonyolultságát tekintve példa nélkül álló feladat. A gazdasági mechanizmus átalakítása, kétségtelenül bizonyos kockázattal jár. Ám hazánkban már előfordult, hogy be kellett vezetni olyan gazdálkodási módszert, amelyet a világ gyakorlatában még nem próbáltak ki. A kialakult helyzetben maximális kockázattal az jár, ha visszautasítjuk, ha lefékezzük a megérlelődött átalakítás végrehajtását, és a radikális megoldásokat részleges intézkedésekkel próbáljuk helyettesíteni. Szovjet közgazdászok véleményeiből
