Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-17 / 42. szám
ízlik ám Kurucz Zsuzsanna föszakács föztje! „Szívügyem ez a munka“ - Mészáros Ervin Így összegez G róf Nyári Antal szántói (San- tovka) nyári rezidenciája 1953 nyarától munkában megfáradt, egyedül maradt, vagy magukra hagyott nyugdíjas emberek háza, lakása, közös otthona. Az ötvenes évek derekán, a nyitást kővető hónapokban, mindössze 24 személy fért el, élhetett falai között, s összesen öt alkalmazott ápolta, gondozta, vigyázta a nénikéket, bácsikákat. Ma már 62 ágy áll a rászorulók rendelkezésére és az igazgatóval egyetemben huszonhármán gondoskodnak arról, hogy a lakók otthon érezzék magukat. Vajon eredményes-e a fáradozásuk? Nos, nézzük, lássuk. Az intézmény munkáját immáron tizenöt esztendeje, pontosan 1971. augusztus elsejétől Mészáros Ervin igazgatja:- Egészen fiatalon, húszéves fejjel, 1953 tavaszán Kladnóban üzemi balesetet szenvedtem. Utána mérhetetlenül hosszú ideig nyomtam a kórházi ágyat, két esztendeig voltam táppénzen. Ráadásul az utókezelés sem volt teljesen eredményes, így a mai napig rokkant maradt a jobb karom. Felépülésem után határoztam el, hogy életemet, energiámat a magatehetetlen, vagy egyéb okokból kifolyólag ápolásra szoruló emberek gondozásának, életük megkönnyítésének szentelem. Sok tapasztalatot gyűjtött az esztendők során. Egy ideig a Ion- tói (Lontov) szociális otthont vezette, ezt követően Szódón (Svo- dov) dolgozott, majd ott bábáskodott a lévai (Levice), 155 férőhelyes nyugdíjasok háza építési munkálatainál, berendezésénél és beindításánál is.- Feleséget is Lontón találtam magamnak - Ugyanis akkortájt ott dolgoztam, választottam pedig itt, Szántón buzgólkodott. Aztán elődöm szívinfarktus következtében hirtelen elhunyt és én kerültem a helyére, feleségem meg a lontói intézmény élére. Gyermekünk nem született, így még a szabad perceinket is örömmel választott hivatásunknak szenteljük. I Nem is csoda, ha Mészáros Ervin áldozatkész munkájáért már ez ideig is számos elismerésben részesült. B Ismerkedjünk meg az intézménnyel is.- A Lévai járásban öt nyugdíjas otthon működik. A miénk közöttük a második legnagyobb létszámú - tájékoztat a ház vezetője. - A faluszéli kúria mellé az idők során új épületek kerültek, és jelenleg 4 háztömb áll a rendelkezésünkre. Tatarozásra, karbantartása sokat fordítunk. Tavaly például 420 ezer koronát költöttünk épületfelújltás- ra. Az idén kétszázezerért csinosítjuk a házakat, s előreláthatólag jövőre is ugyanennyibe fog kerülni az otthon tovább korszerűsítése. Mészáros Ervin körbekalauzol az épületben. Az otthon első lakója, a süketnéma Drozdík Kornélia Banská Stiavnicából, egy alig néhány férőhelyes állami intézetből került Szántóra.- A személyi adatai hiányoztak- magyarázza az igazgató-vezető.- A mai napig se tudjuk pontosan, hány éves valójában a néni. Az orvosi bizonylatok, vizsgálatok alapján a századfordulón születhetett. A legújabb lakónk viszont helybéli, Alaksa Máriának hívják. Mindkét gyermeke él, az egyik tollforgató, a másik pedagógus. Egy-egy személy havi ellátásáért 690 koronát vonnak le a lakók nyugdíjából. A fennmaradó összeget, zsebpénz gyanánt, mindenki megtarthatja magának. Mészáros Ervin kesereg:- Három olyan ember is él mi- nálunk, akit csak a nyugdíjfizetés utáni napon látogat meg a hozzátartozójuk. Hoz egy zacskó cukorkát és lelkiismeretfurdalás nélkül elveszi édesanyja, édesapja kevéske megmaradó pénzecskéjét. Sőt, akad, aki meg sem. nézi a szülejét, csupán a pár koronát veszi át a gondozónőtől. Mindössze a lakók 20 százaléka él saját elhatározásából az otthonban, többségük családja akaratára került a kényszerű közösségbe. A két-három-négyágyas szobákba a hasonló érdeklődésű emberek kerülnek. Néhányan négyöt helyiségben is éltek már hosz- szabb-rövidebb ideig, míg végül rátaláltak a számukra legjobban megfelelő szobatársra. Leggyakrabban a nőszövetség tolmácsi (Tlmaőe) szervezetének tagjai, a Démándi (Demandice) és a helyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai látogatnak el az otthon lakóihoz. Bekukkantunk néhány szobába. — Színes tévénk is van — büszkélkedik a 94 esztendős Molnár Ilonka néni de gyakorta „mozizunk“ is. Én reggelente átlapozom az újságokat. Hét éve kerültem Szántóra, s otthon érzem itt magamat. Békességben, nyugodtan élek, mindenem megvan, panaszra nincs okom. Minden érdekel. Mert tudja aranyoskám - teszi karomra a kezét - csak testben vagyok öreg asszony, lélekben fiatal maradtam!- Végre megpihenhetek - sóhajt egy szobával odébb a sok szenvedést átélt Bajkai Mária. - Férjem jó ember volt, de nem merte kiharcolni a saját igazát. Az ipamék állandóan sanyargattak. Apró gyermekünkkel télvíz idején kiraktak egy jéghideg, fűthetetlen konyhába bennünket. Csak azért, mert végre?a sarkamra mertem állni és nem adtam oda nekik, mint azidáig, az összes keresetünket. A mostohagyerekem eljár megnézni, de a fiamat elhidegítette tőlem a menyem. Nem jönnek hozzám, ráadásul még az unokáim sem látogathatnak meg. Pavlík Jóska bácsi huncut mo- solyú, víg kedélyű férfi; 1919-ben született.- Fáj ugyan, gyakorta sajog a lábam, meg a szívem is rakon- cátlankodik - panaszolja ám egyébként csendben, nyugodtan telnek a napjaim. Szeretem a könyveket, most éppen - veszi fel az ágyról a félbehagyott kötetet. - A néma leventét olvasom. Az otthon lakói négyszer étkeznek naponta.- Legjobban - tanúsítja Kurucz Zsuzsanna föszakács - szinte mindannyian a megszokott, hazai ízeket kedvelik. Szántón lakom, 23 esztendeje főzök az intézményben. A lakóknak saját lakóbizottságuk van és bizony, ha nem az ínyükre való étel kerül az asztalra, a legközelebbi összejövetelen szóvá is teszik.- Igényesek az emberek - szögezi le Anna Régióvá főnővér is a mi lelkes kis kollektívánk azonban igyekszik mindenkinek a kedvében járni. Tíz tagú ezüstjelvényes szocialista brigádunk jó példával jár elől. Szemügyre vesszük a gazdaságot. A közel három hektárnyi művelhető földterületen konyhakerti növények teremnek. Az épületek végében emeletes nyúlketre- cek sorakoznak, odébb a kifutókban sertések szuszognak.- Állatainkat, fizetség fejében, a hatvanadik életévet taposó Daniel Pákán gondozza - szólal meg mellettem az igazgató —, de honoráljuk a munkájukat azoknak is, akik a földeken segédkeznek. Télen hamisítatlan falusi disznóöléseket tartunk, hat-nyolc hízót vágunk évente. A virágágyásokat a félkezú 84 éves Szedték Lajos ápolja. Ó az otthon fókertésze. A lakók egészségét a hét tagú ápolónő gárdán túl orvos is vigyázza.- Huszonnegyedik esztendeje heti két alkalommal járok ide - tudom meg Milan Soéka doktortól. - Megállapíthatom: akik idekerülé- sük után nem esnek apátiába, gyorsan átvészelik az új helyzetet. Szlovákiában egyébként a kelleténél jóval kevesebb férőhely áll az állami gondozásra szoruló idős emberek rendelkezésére. Ezt a problémát nyilván még bonyolítani fogja az, hogy a statisztikusok számításai szerint 1990 körül Szlovákia népességének mintegy 31 százaléka éri el, vagy lépi túl a nyugdíjkorhatárt. ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei A 84 éves Szedlák Lajos bácsi a fókertész Az állatokat Daniel Pákán gondozza Été ITT OTTHON $5>Z£M A Tátrakalauz és szerzője A magas-tátrai kötődésű forrásmúvek történeti gyökerei visszanyúlnak a XVII. századba. Az első ilyen útirajzok és természettudományi kiadványok latin és német nyelven íródtak. Magyar nyelvű útikalauz első ízben 1882-ben jelent meg, A Magas Tátra címmel. Ez azonban fordítása volt Kari Kolbenheyer, a Őesky TéSín-i Prochaska Nyomda gondozásában akkoriban immár ötödik kiadásban megjelent német nyelvű művének (Die Hohe Tatra). Egy évvel rá, ugyanabban a városban látott nyomdafestéket az eredetiben magyarul fogalmazott Képes kalauz a tátraalji fürdőkbe és a Magas Tátra hegyvidékére. Szontagh Miklósnak ez a nagyon terjedelmes, tüzetes, gyakorlatias és megbízható alkotása 1910-ig több újrakiadást ért meg. A címe változott, majd végül is Tátrakalauz lett. Tartalmilag szüntelenül bővült és időszerűbb lett. Ennek az útikalauznak népszerűségét bizonyítja, hogy szerzőjének halála után is kiadták Szontagh barátjának és munkatársának, dr. Jármay Lászlónak gondozásában. Ma, amikor a bratislavai Sport Kiadónak köszönhetően már több színvonalas magyar nyelvű tátrai kiadvány jelent meg s a magyar hegymászók Komámicki Gyula A Magas-Tátra hegyvilága (Budapest 1978) cimú kiváló útikalauzára is támaszkodhatnak, megállapíthatjuk - az új szerzők Szontagh „első fecskéjében“ jó kiindulópontra és igényes példára találta^. Miben látta Szontagh a turizmus jelentőségét és mi késztette műve megírására? Ezzel kapcsolatban előszavában megállapítja: „A gyaloglás nagy mérvben műveli az ember fizikai erejét, testi ellenállási képességét, függetlenné teszi a gondolkozást, fokozza a bátorságot, tetterőt, önbizalmat. Leginkább ad módot arra, hogy a bejárt vidék népét megismerjük, vele érintkezzünk, ót a közművelődésnek megnyerjük, a nagy társadalmi ellentéteket elsimítsuk, hogy a természet alkotásain és változatos alakulásain gyönyörködjünk és az észleltekkel ismeretkörünket kitágítsuk és hasznunkra fordítsuk. “ A turizmus programjának, honismereti és általában ismeretterjesztő jelentőségének ez a kétségtelenül haladó megfogalmazása nyilván nem kíván további kommentálást és egyben alapot szolgáltat ahhoz is, hogy pozitívan jellemezzük az útikalauz szerzőjének emberi arcélét is. Jóllehet dr. Szontagh beutazta és ismerte Európa nagy részét, orvosi, kutatói, népszerűsítő és sporttevékenységével szilárdan kötődött a Magas-Tátrához. Az árvái Dolny Rubinban született 1843. augusztus 11 -én és édesapja, a széles látókörű műkedvelő botanikus oltotta szívébe a természet iránti érdeklődést és szeretetet. Már gimnazista korában külső munkatársa volt a bécsi zoológiái és botanikai társaság folyóiratának, amelyben megbecsült cikkei jelentek meg Árva és Sopron megye növényvilágáról. Miután befejezte orvosi tanulmányait, az avatást követő első években továbbra is főleg botanikával foglalkozott. Kutatómunkája eredményeiről a nyilvánosságnak is beszámolt a Vasárnapi Újság, a Pester Uoyd és a Hon hasábjain. A szakmai köröknek pedig a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesületének Évkönyvében és a Természettudományi közlönyben, amelynek növénytani rovatát is szerkesztette. Élénk levelezést folytatott Kossuth Lajossal, aki akkoriban Torinóban ólt. Kicserélték egymásDr. Szonthag Miklós (ismeretlen szerző olajfestménye)
