Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-10-17 / 42. szám

Két kép az albumból. Az otthon lakóinak egy csoportja... ... és az alkalmazottak, a Télapó-ünnepségen. Jobboldalt: Török Ferenc A Csallóköz egyik községe, mely a középkorban is módos halászfa­lu volt (már 1248-ban említik az okleve­lek) ma sokat hallat magáról. Gabőikovo életében mély változásokat hozott a Du­nán épülő vízlépcsőrendszer. A gyorsan szaporodó modern házak, az új alakot öltő falu közepén a hatalmas, szépséges park mélyén háborítatlan csendben hú­zódik meg a reneszánsz-barokk stílusú kastély. Az egykori Üchtritz-Amadé kastély hajdani urai igencsak elcsodálkoznának, ha poraikból életre kelve végigsétálnának a kastély folyosóin. Nem kandallók ontják a meleget, hanem fém fűtőtestek, a ter­mek bútorzata eltűnt, egyszerű ágyak, szekrények, asztalok, székek foglalják el a helyüket, némelyik szobában nyolcán laknak, van, ahol öten, négyen vagy csak hárman. Sok emberrel találkoznának a kastélyban, s mi furcsa: csupa idősko­rúval. A kastély huszonegy éve nyugdíjasok otthona, s száz ötvenkilenc személy elhe­lyezésére alkalmas. Jelenleg százötven­hét lakója van, az átlagéletkor 75 év, de szép számmal akad köztük kilencven év körüli is. Az otthon legidősebb lakója a 97 éves Langa József. Harminchat alkalmazott viseli gondját a százötvenhét idős embernek: 15 nővér, 5 szakácsnő, 5 takarítónő, 4 mosónő, 2 adminisztratív erő, kertész, fűtő, kar­bantartó, gépkocsivezető, valamint az otthon vezetője, Török Ferenc. A lakók kilencven százaléka magyar nemzetiségű s főleg a környékről való. Olyan idős emberek - házaspár csak egy van köztük -, akik valami oknál fogva egyedül maradtak. Ősszel mindig többen kérik elhelyezésüket, tudom meg a veze­tőtől. Elsősorban a nemzeti bizottságok a kérelmezők, hiszen ók tartják nyilván az egyedül élő öregeket, s ha úgy látják jónak, ők kérelmezik intézeti elhelyezé­süket. Aztán vannak olyanok, akik egye­nesen családi körből érkeznek, ók több­nyire testi, illetve szellemi fogyatékosok.- Előfordul, hogy a család igyekszik megszabadulni a terhére vált szülőtől?- Nem, ezt nem mondhatnám, tudo­másom szerint nálunk ilyen eset nem fordult elő. Ellenben, ha beteg a szülő és állandó gondozást igényel, akkor a csa­lád hozzánk fordul, s ez érthető, ha a fiatalok mindketten dolgoznak. A legalacsonyabb nyugdíj 950 korona - ebből a lakók egységesen 690 koronát fizetnek a teljes ellátásért - a többivel maguk rendelkeznek. Szabad mozgásuk van, bejárnak a faluba, Dunaszerdahely- re (Dunajská Streda).- Ez persze attól függ, ki milyen ellá­tást igényel. Aki nem tud önállóan közle­kedni, azt nem engedjük- mondja Török Ferenc. Két éve vezeti az otthont, koráb­ban huszonnyolc évig tanított. - Nagy különbség öregekkel vagy gyerekekkel dolgozni - az idős emberekhez sokkal nagyobb türelem és szeretet kell. Ha Török Ferenc végigmegy a folyo­són - az legalább három óráig eltart. Mert ha csak egy-két szót vált is mindenkivel, jó időbe beletelik, amíg a százötvenhét ember elmondja a maga baját, örömét, bánatát, panaszát. Mindenkit meghallgat, mindenkit meg kell értenie. Az otthon vezetőjének is vannak prob­lémái, s nem egy álmatlan éjszakát okoz­nak: égető és sürgető (volna) az épület tatarozása. Pénz akadna rá, de kivitele­zőt nehéz találni, a tetőjavítással kellene kezdeni, de ugyanolyan fontos a csator­názás, a belső tatarozás is - elavult a víz- és villanyvezeték, a központi fűtés, ami főként a fűtési idényben okoz gondot, mert az egyméter vastag falak nyelik a meleget. Késlelteti a felújítást az is, hogy műemlékről lévén szó, csak a mű­emlékvédő hivatal felügyelete alatt hoz­hatják rendbe. A másfél hektáros park azonban na­gyon szép - tiszta, gondozott. S ez részben a lakók érdeme, részben az alkalmazottaké, akik szocialista kötele­zettségvállalásként tartják rendben. Van konyhakert is, meg gyümölcsfák, sót sző­lő is terem. Jól működik a lakók önkormányzata - évente legalább négyszer, de néha többször is tartanak lakógyűlést, ahol' megvitatják a problémákat. Az idős em­berek jó része dolgozik is - 9 konyhán segédkeznek, takarítanak, s kapnak érte néhány koronát, de ehhez természete­sen orvosi engedély szükségeltetik. A körzeti orvosnő egyébként mindennap helyben rendel.- A nemzeti bizottság, az állami gaz­daság, a két alapiskola és a tömegszer­vezetek felkarolják az otthont, műsorokat mutatnak be nálunk, például októberben az öregek napján, nőnapkor, sót az óvo­dások is látogatnak bennünket. Lakóink szeretik az ilyen műsorokat, mert életet hoznak a falak közé. - mondja Török Ferenc. De ők maguk is szerveznek műsoro­kat. Legutóbb a szép új kultúrházban szerepeltek - meséli Vendég Mariska néni, ó verset szokott mondani, ötödik éve él a kastélyban.- Gyerekek nincsenek, kicsi korban meghaltak, s a férjem rr^tr tíz éve nem él.- Szinte büszkélkedik a korával, hogy már nyolcvanhárom éves. Tíz évet nyu­godtan letagadhatna, mondom.- Dehogyis tagadok, egy órát se!- nevet.- Én meg már nyolcvanhat vagyok- licitál Lukovics Teri néni. - Ó énekelni szokott a műsoros esteken, és mindket­ten szeretnek olvasni, rendszeres látoga­tói a kastély könyvtárának.- El szoktunk menni a hotelba - mesé­lik -, meg jártunk a Bükkben, Esztergom» ban, Visegrádon, Luhaőovicén... Gyö­nyörű helyeken jártunk, ha összeszámol­juk, vagy tizenhárom helyen. Most me­gyünk Kolonyba, az ottani nyugdíjasott­honnal barátságban vagyunk.- Veszekedni nem szoktak?-Hát bizony előfordul. Mert vannak olyan emberek. De ha volna is valami a szobán, az embernek félre kell nézni. Meg azt nézi az ember, hogy ki mondja, nem azt, hogy mit - bölcselkedik Mariska néni. A szórakozást itt mindenkinek más jelenti. Egyiknek a könyvek, a folyóiratok, a tévé, a másiknak a látogatások. A láto­gatási napokra ugyanaz az előírás vonat­kozik, mint a kórházakra, de gyakorlatilag bármikor jöhetnek a látogatók. Ha jönnek. A hozzátartozók haza is viszik őket - vannak, akiket két hónapra, vannak, akiket csak az ünnepekre, de a többség marad. A „hivatalos“ szabadság hu­szonnyolc nap, de nem mindenki él vele. A beilleszkedés mindenkinél más. Van, aki egy hónap alatt megszokja az új életformát, van, aki egyáltalán nem. Mint az a néni is, aki mielőtt ide került, sürget­te a nemzeti bizottságot.- Alig egy hónapot töltött a nyugdíjas- otthonban, amikor azzal jött, hogy haza­menne egy kicsit. Hazament, visszajött, a következő alkalommal hosszabb ideig maradt otthon. Aztán eljött a lánya, hogy a mama mégis hazamenne. Nem kötele­ző itt lenni. Ha tudnak róla gondoskodni, vigyék haza. De adjanak be kérvényt, mert nemcsak ahhoz kell kérvény, hogy valaki bekerüljön, hanem ahhoz is, hogy kilépjen. Akinek van hová mennie, az rendben van. De akinek nincs, és azzal jön nekem, hogy ó elmegy, annak mit mondjak? - teszi fel a szónoki kérdést Török Ferenc. A nővérek dolga sem könnyű. Kun Mária tizenhat, Nagy Izabella nyolc éve viseli gondját az idős embereknek. Türe­lem kell hozzájuk, mondják, de nagyon lehet őket szeretni. A nővérek közül Sza- maránszki Boriska dolgozik a legrégeb­ben az otthonban, huszonegy éve. A fő- nővér Világi Erzsébet korábban másutt gondozta az időseket, Gabőíkovóra egy éve jött, de Varga Izabella ápolónő már 15 évet itt töltött. Az otthon vezetője, a főnővér és Varga Izabella, mint kom­munisták is különös tisztelettel viseltet­nek az öregek iránt a kastélyban. Abban a kastélyban, ahol a tizennyolcadik szá­zad egyik költője, Amadé László született 1703-ban. Sokan a nevét s^m ismerik, de azt a pattogó ritmusú katonadalt, amelynek első strófája így hangzik: „A szép fényes katonának, arany, gyöngy élete, / Csillog, villog mindenfelől / Jó vitéz fegyvere: / Szép élet! / Víg élet! / Soha jobb nem lehet! / Hopp hát jöjjön katonának, / Aki ilyet szeret!"- ezt a dalt egész biztosan mindenki ismeri. KOPASZ CSILLA Bandi bácsi Az élete regénytéma. Proletárkörnyezet­ben nőtt fel, az apja nagybirtokosnál szol­gált. Mint minden kamasz, ő is szívesen álmodozott. Naponta megcsodálta a közeli, széles Dunát. Hajós akart lenni. ,.Ne ábrándozz, fiam, iskoláid nincse­nek, te csak szolga lehetsz a nagybirtokos­nál, vagy munkás. De hol kapsz munkát? Látod, hány falubeli életerős férfinak nincs munkája. A Balajcsik gazdánál fogsz te is szolgálni. Vagy a Messinger nagyságos úrnál." Apja javaslata bizony nem örvendeztette meg. De más választása nem volt, ment a bivalyokhoz. Tizenhat évesen fuvarozta a répát a vermekhez. Egyszer, dél alatt, a meleg októberi napon elaludt. A bivalyok a közeli asztaghoz húzták a szekeret és legelték a lóherét. Hirtelen megjelent az ispán, és vészjós­lóan kérdezte: „Mit csinálsz itt, fiú?“ „Répát hordok“ - felelte, és felugrott, hogy a bivalyok után nézzen. Abban a pil­lanatban csattant a korbács, az ispán agy- ba-főbe verte.- Igen, így történt, két hétig látszott a testemen a korbácsütések nyoma - mondja Németh András, veterán kommu­nista. - Nehéz volt akkor az élete Izsán is (Iza) a magam fajta nincstelen embernek. Később a Horthy-csendőrök verték, és többször elítélték, mert ő is azt akarta, amit a többi kommunista barátai, hogy a dolgo­zó ember jobban éljen, asztaláról sohase hiányozzon a kenyér. Élete csak a felsza­badulást követően fordult jobbra. Cseh­országba ment, s mint kőműves építkezé­seken dolgozott. Egyre döntötte a rekordo­kat, a minőség terén is mindig a legjobbak között volt, 1947-ben ólmunkásigazolványt kapott. Tisztességesen keresett, a családja jól élt. Majd újra hazatért szülőfalujába, s az ötévenes évek elején a hurbanovói járási pártbizottság titkára lett. Következe­tesen érvényesítette a CSKP politikáját. Azok is nehéz évek voltak. A mezőgazda­ság kollektivizálásakor sok éjszakát vir­rasztó« át, nyilvános gyűléseken magya­rázta a földműveseknek a szövetkezeti gazdálkodás előnyeit. Németh András később az aranyosi (Zlatná na Ostrove) állami gazdaság igaz­gatóhelyettese lett. Tizenöt éven keresztül azon fáradozott, hogy az állami gazdaság a nagyüzemi gazdálkodás életképességét bizonyító példa legyen. A további években a komáromi (Komárno) szakmunkáskép­ző-intézet nevelője volt, s egyúttal Izsán a helyi nemzeti bizottság tanácstagja. Az 1965-ös árvíz idején a falu többi kommunistájával együtt segített a mentési munkákban. Kitartóan biztatta a kishitúe- ket: „Ne féljenek, a rombadólt házakat az állam segítségével felépítjük. Jól jegyezzék meg, hogy a falunk szebb és gazdagabb lesz, mint bármikor azelőtt“. Korát meghazudtoló energiával és szor­galommal kezeli Németh András a szép kertet és a dúsan termő lugast (A szerző felvétele) Nemrégiben találkozott egy idős asz- szonnyal. így szólt hozzá az asszony: „Mondja csak, maguk kommunisták, hon­nan tudták az árvíz idején, hogy a falu gyorsan újjáépül, és az embereknek jó soruk lesz?“ •- Azt feleltem tréfásan, hogy mi kommu­nisták a jövőbe látunk - mondja Németh elvtárs mosolyogva, majd hozzáteszi: - Az emberek tapasztalták, mit jelent az interna­cionalizmus a gyakorlatban. Hiszen a falu újjáépítésében sok szlovák és cseh honfi­társunk is segített. Minek örül ma Németh András a legjob­ban? Kis ideig gondolkozik, majd így felél:- Amikor 1932-ben a faluban a megala­pítottuk a kommunista pártot, csak 16 tagja volt. Ma több mint 150 kommunista van a faluban. Hol vannak már azok az idők, amikor csak tőlünk, Izsáról, mintegy két­száz munkás vonult Hurbanovóra, az ak­kori Ógyallára a járási hivatalhoz, kenyeret, munkát követelni. Ez már a régmúlthoz tartozik. S ugyanúgy a múlté a jövőtől való rettegés is. Az emberek Izsán ma jómód­ban élnek. Persze a pénz nem minden. Szellemi téren is óriási minőségi változás történt. A felszabadulásig csak négyen szereztek érettségit a faluban. S ma? Kér­dezze csak meg a nemzeti bizottságon, hány főiskolát végzett ember él ma a fa­luban. r A helyi nemzeti bizottság elnöke, Komló- si Menyhért meg is mondja: - A felszaba­dulás óta 47 személy szerzett főiskolai képesítést: 8 orvos, 16 pedagógus és 23 mérnök. Az érettségizettek száma pedig több mint kétszáz. Es még valamit: lakos­ságunk betétkönyveinek értéke 16 millió korona. Ez pedig egy 1800 lakosú faluban nem kis összeg. Ami pedig Németh elvtár­sat illeti, becsületes, elvhú, következetes kommunistának ismeri mindenki. Az embe­rek tisztelik, tekintélye van. BÁTORI JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom