Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-17 / 42. szám
ÚJ szú 5 1986. X. 17. A nukleáris konfliktus értelmetlensége Nyikita Mojszejev akadémikus, A Szovjetunió Tudományos Akadémiája számítóközpontjának igazgatóhelyettese Hosszú időn át senki sem foglalkozott az atomháború lehetséges éghajlati következményeivel. Azt gondolták, hogy a nukleáris robbanások körülbelül úgy hatnának az atmoszférára, mint a vulkánok, amelyek kitörésekor óriási porfelhőket juttatnak a levegőbe. Ezek megakadályozzák, hogy a nap sugarai elérjék a Földet, ezért a földfelszínre jutó napenergia mennyisége időlegesen csökken, vagyis alacsonyabb lesz bolygónk felszínének és légkörének a hőmérséklete. A mérések azt mutatták, hogy még a legerősebb kitörések is mindössze fél- egy fokkal csökkentették az átlaghőmérsékletet: az atomháború esetén az időjárási jellemzők változása nem lehet jelentős. Azok a kutatások azonban, amelyek néhány évvel ezelőtt az NSZK-beli Planck Intézetben Krudzen professzor végzett, majd később más tudósok is megismételték, azt bizonyították, hogy az atomrobbanás után a légkörbe nemcsak por, de óriási mennyiségű korom is jut. Az atombomba tehát, amely önmagában rettenetes, olyan gyufa szerepét játszhat- ja, mely soha nem látott méretű tűzvészt lobbanthat fel. A tűz nemcsak az erdőkben, hanem a városokban is kialakulhat, ahol igen sok az éghető anyag (körülbelül 5-8-szor több, mint az erdőkben). Krudzen professzor felhívta a figyelmet arra is, hogy az energiakoncentráció magas foka megfelelő mennyiségű anyag és oxigén megléte esetén ön tápláló tűzvészeket - lángviharokat okozhat, amelyeket ,,túztornádóknak“ nevezett el. Más szóval: a tűzvész nem más, mint láncreakció. Az energiakoncentráció oly mértékben növekedhet, hogy minden elég, még a fém és a vasbeton is, nem is beszélve az éghető anyagokról, a fáról, a műanyagról. A számítások azt mutatták, hogy a nagyerejü atom robbantások elkerülhetetlen velejárói a túztornádók. És ha ez így van, akkor az atombombázások objektumai - a városok - felett óriási mennyiségű korom keletkezik. Ez olyan veszélyt jelent az emberiségre nézve, melyet korábban még csak elképzelni sem tudtunk. Szembe kell nézni az igazsággal. Ismernünk kell a valóságot, olyannak, amilyen. Ne ringassuk magunkat illúziókba, ne higgyünk abban, hogy majd csak lesz valahogy, vagy hogy minket nem érinthet mindaz, ami történhet. Hasznosabb, ha tisztában vagyunk azzal, hogyan tervezik az atomháború megvívását azok, akik a fegyverkezési versenyt a világra kényszerítik. A 60-as években az amerikai katonai szakértők meglehetősen sokat írtak erről. Részletesen megvitatták, hogyan kell kiválasztani az atomcsapás célpontjait, melyeket kell közülük elsőrendű fontosságúnak tekinteni. A problémával nem foglalkozó átlagember azt hiszi, hogy az elsődleges célpontok a katonai objektumok, a nukleáris rakéták kilövő állomásai lesznek. Ez azonban nem ilyen egyszerű. A katonai objektumok, így a rakétakilövő állomások is, jól védettek és közöttük nem egy csupán a megtévesztést szolgálja. A támadó fél ezért nem lehet biztos abban, hogy amennyiben csapásait ezekre az objektumokra móri, úgy megmenekülhet a megtorlástól és jóvátehetetlen kárt okozhat az ellenségnek. Ezért - gondolja az agresszor - az ellenség alapvető erejére kell a csapást mérni, meg kell fosztani attól a lehetőségtől, hogy pótolhassa az okozott kárt. Mi alkotja ezt az erőt? Az ipar és az emberek. Mindenekelőtt az emberek, akik napjainkban többségükben városokban élnek. A városokra mért tömeges csapás ezért valószínűleg nagy kárt okoz. Semmiféle polgári védelem nem képes megoltalmazni az emberek millióit az atombombáktól. Márpedig az emberek minden ország alapvető értékét képezik. Az emberveszteséget a legnehezebb pótolni, íme, ilyen volt az amerikai katonai szakértők gondolatmenete, és nem csupán a katonai szakértőké! A 80-as évek elején a tudósok is foglalkozni kezdtek a problémával, ám más szempontból. Az atomháború lehetséges forgatókönyveit azok kezdték tanulmányozni, akik véget akartak vetni a nukleáris őrületnek. így Carl Sagan professzor, a Cornell egyetem (USA) csillagásza és munkatársai, Krudzen számításaira támaszkodva először mérték fel, milyen hatása van az. atomháborúnak Földünk éghajlati viszonyaira, növény- és állatvilágára. Sagan csoportja egy lehetséges atomkonfliktus forgató- könyveinek egész sorát vizsgálta meg. A legvalószínűbb - már amennyiben ez esetben egyáltalán helyén való valószínűségről beszélni - a tudósok véleménye szerint az ötezer megatonna nukleáris robbanóanyag bevetésével vívott háború. Ez a mennyiség elegendő ahhoz, hogy az északi féltekén mintegy ezer nagyváros essen áldozatul a túzhalálnak. Sagan professzor és munkatársai kiszámították, milyen mennyiségű korom emelkedik a légkörbe ez esetben, fekete felhőt képezve az elpusztult városok felett. Az újságok hasábjain ekkor jelentek meg először a „nukleáris éjszaka“ és a ,, nukleáris tél" kifejezések. A szóösz- szetételek teljesen jogosak, mivel a ko- romfelhók miatt valóban sötétebb lenne, mint amilyen a legsötétebb Hold nélküli éjszaka. A sötétséggel elkerülhetetlenül együtt jár a hideg is. Elképzelhetjük, milyen sors jut osztályrészül azoknak, akik valamilyen módon túlélik a túztorná- dókat. Lehet, hogy irigyelni fogják az atomháború első perceiben elpusztult társaikat. Sagan professzor és csoportjának elemzése azonban korántsem volt teljes. Ideig-óráig számos kérdésre nem volt világos a válasz. Senki sem tudta például, hogy mi lesz a világ többi részével. Hiszen az elpusztult városok fölött lévő koromfelhők nem maradnak egy helyben. A légáramlás tovasodorja őket. Befolyásolják-e globális mértékben földünk klímáját? Vajon csak az északi féltekén következik-e be a tragédia, avagy az egész földön? Amikor a Szovjetunió Tudományos Akadémiája számítóközpontjában megkaptuk azokat az atomháborús forgató- könyveket és előzetes számításokat, amelyeket NSZK-beli és amerikai kollégáink állítottak össze, nemcsak alaposan tanulmányoztuk azokat, de hozzáláttunk, hogy a bioszféra egy matematikai modelljén, melyet a Föld görög istennőjéről, Gaiáról neveztünk el, „le is játsszuk“ azokat. E modell segítségével a számítógép bonyolult számítások elvégzése után pontos választ tud adni arra a kérdésre, hogyan reagál a bioszféra az ember olyan tevékenységére, amellyel beavatkozik a természet rendjébe. A bioszférát egységes egésznek felfogó matematikai modell megteremtéséhez még a 70-es évek elején hozzáfogtunk. Már az első kísérlet bebizonyította, hogy a modell segítségével átfogóan értékeljük az ember természetre gyakorolt hatását, beleértve a nukleáris háború éghajlati következményeit is. E konkrét kutatást 1983 nyarán kezdtük el. Meg kell mondanom, akkoriban kollektívánk volt az egyetlen, amely birtokában volt olyan eszköznek, amelynek segítségével meghatározhatta, hogyan változik a bioszféra a nukleáris konfliktus után, rövidebb vagy hosszabb távon. Nyugaton ugyan a légköri változások részletesebb modelljét dolgozták ki, mint amit mi használunk, és ugyanez vonatkozik az óceánra is. Mi azonban a modelleket egyesítettük és egységes rendszerré ötvöztük. Természetesen ezt külföldi kollégáink is elvégezhették volna, ám a két modell összekapcsolása nem egyszerű dolog, ehhez idő kell, méghozzá nem is kevés. Az éghajlati előrejelzéskor nem szabad csupán a légkört figyelembe venni. Az óceánnak hatalmas hótehetetlensége van, ezért sajátos hőakkumulátorként működik. Az óceán figyelembevétele nélkül végzett számítások csak igen rövid időszakra adhatnak valósághű képet. Mi történhet hát egy nukleáris konfliktus esetén? A számítások eredményei oly megdöbbentőek voltak, hogy amikor megláttam azokat, egyszerűen nem hittem a szememnek. Az első számítások óta eltelt három évben számos alkalommal ellenőrizték az adatokat nemcsak a Szovjetunióban, hanem külföldön is. A modelleket tökéletesítették, ám a végső eredmények nem változtak lényegesen. A számítógép azt mutatta, hogy egy nukleáris konfliktus nemcsak helyi lehűlést és sötétséget okoz a koromfelhők alatt, hanem a földet beborító koromfelhő következtében közel egy évig tartó ,,nukleáris éjszaka“ következik be. A robbanások következtében az atmoszférába kerülő több millió tonna föld, a kontinenseket átfogó tűzvészek, az égő városok és erdők levegőbe kerülő koromfelhói áthatolhatatlanná teszik a légkört a Nap sugarai számára. Az atomrobbantások utáni első hetekben az északi félteke átlaghőmérséklete 15-20 fokkal lesz alacsonyabb, mint egyébként. Egyes helyeken, így például Észak-Európában a hőmérséklet 30 fokkal, az Egyesült Államok keleti partvidékén, valamint Szibéria központi körzeteiben pedig 40-50 fokkal. A lehűlés érinti a délebbre fekvő területeket is. Szaúd- Arábiában a nukleáris katasztrófa utáni első hónap végén a hőmérséklet 30 fokkal vagy ennél is többel csökken. Később, amikor összefüggő koromfelhók alakulnak ki, a lehűlés átterjed a déli féltekére is. Az egyenlítő zónában a hőmérséklet 15-20 fokkal csökken. Az An- tarktiszon is alacsonyabb lesz a hőmérséklet a szokásosnál. A légkör cirkulációja is megváltozik. Mint tudjuk, a meleg levegő az egyenlítői területeken felemelkedik, majd eljut a sarkvidékre, ahol lehűlve alászáll. Ezután a föld felszínén haladva ismét eljut az egyenlítői területre. Felmelegszik, felemelkedik és a körforgás így folytatódik. Ezek azok az alapvető mozgások, melyek döntő módon meghatározzák a légköri cirkulációt. Az esetleges atomkonfliktus következményeit vizsgálva kiderült, hogy amikor a koromfelhó dél felé halad, az egyenlítői területeken a felmelegedés megszűnik, a fent említett körforgás is megszűnik. Az Arab-sivatagban és a Szaharában ugyanolyan hideg lesz, mint a déli sarkvidéken. A fekete korom- felhő fokozatosan eljut a déli félteke fölé is. Ausztráliában, Dél-Amerikában és a déli sarkvidéken szintén bekövetkezik a „nukleáris éjszaka“, majd a „nukleáris tél“. A nukleáris katasztrófa utáni harmadik hónap elején a koromfelhók teljesen körülveszik Földünket. A hőmérséklet mindenütt fagypont alá süllyed. Csupán az óceán egyenlítői területein lesz némileg melegebb. A koromfelhők felső rétegeiben koncentrálódik mindaz az energia, amelyet a Naptól kapunk. Jelenleg a légkör a föld felszínétől melegszik fel. A magasság növekedésével a troposzférában a levegő hőmérséklete csökken. Szokásos körülmények között a nehezebb hideg levegő a könnyebb meleg levegő felett helyezkedik el. Ez okozza a légkör mozgását. A könnyű meleg levegő felfelé törekszik, a hideg leereszkedik. Függőleges irányú légmozgások alakulnak ki, kon- vekció keletkezik. Ezzel függ össze a felhőtakaró kialakulása és a csapadék hullása. Az atomkonfliktus után mindez megváltozna. A légkör felső rétegei (a troposzféra határán) 100 fokra melegednének fel, míg a Föld felszínén kemény fagyok uralkodnának. A hőmérséklet ilyen elosztása esetén a légkör sokkal stabilabb lesz, mint jelenleg. A függőleges irányú légmozgás megszűnik. A korom jóval lassabban hullana alá, illetve a csapadék lassabban juttatná vissza azt a földre, mint gondolták. A koromszemcsék csak a Föld vonzóereje következtében hullanának a felszínre. A számítóközpontban megvizsgáltuk, milyen változásokat okozna a légkörben és az óceánban egy nukleáris katasztrófa az azt követő 380 napon belül. A számítások azt mutatták, hogy a légkör még egy év múlva sem lenne áttetsző, állaipo- ta meg sem közelítené a jelenlegit. Hogy egyáltalán alkalmas lesz-e a Föld egy ilyen konfliktus után arra, hogy az emberi nem maradéka ismét berendezkedhessen a normális életre - erre a kérdésre egyelőre nincs válasz. 1984-ben újabb számításokat végeztünk. Az eredmény a következő: ameny- nyiben egy nukleáris háborúban csupán 100-150 megatonnányi nukleáris robbanóanyagot használnak fel (vagyis ötvenedét annak, mint Sagan professzor forgatókönyve szerint), és ezekkel egyenletes mértékben sújtják az európai, ázsiai és amerikai városokat, azokat ebben az esetben is elpusztítják a tűzviharok. Ugyanúgy képződnek koromfelhők, s ugyanúgy bekövetkezne a „nukleáris tél“. A különbség csupán annyi, hogy ez nem egy év, hanem néhány hónap alatt érne véget. Ám ez is elegendő idő ahhoz, hogy a Földön minden élet megszűnjön. Hangsúlyozni szeretném, hogy matematikai kísérletünk során több különféle számítást végeztünk, változtattuk a paraméterek, a lehetséges nukleáris csapások erejét. Az alapvető következtetés azonban mondig ugyanaz volt. Az atomháború után hónapokig tartó „nukleáris éjszaka“ következik be, amelyet „nukleáris tél“ követ. A Földön befagynak az édesvízforrások, elpusztul a termés. Nem szabad megfeledkeznünk a radioaktív sugárzásról sem, amelynek intenzitása óriási területeken haladná meg a halált okozó szintet. Úgy vélem, hogy az a bioszféra, amely a fentebb elmondottak után alakul ki, nem lesz alkalmas az emberi életre. Legalábbis az első néhány millió évben. Ily módon tehát bárki mérje az első nukleáris csapást, Földünk bármely térségében következzen be, függetlenül attól, hogy az első csapást követi-e válaszcsapás vagy sem - senki sem élheti túl a katasztrófát. Az atomháború nem is háború lenne, hanem öngyilkosság. Méghozzá fájdalmas és rettenetes. (Nauka i Zsizny) Lengye|orsz®9 Fejlődő magánszektor A kormánypolitikával összhangban fejlődik Lengyelországban a kisipar, "a kiskereskedelem és a szolgáltatások magánszférája. A magánszektorokban a forgalom 64,8 százalékkal, a foglalkoztatás 33,9 százalékkal növekedett 1982 és 1985 között. Ma - nem számítva a mezőgazdasági dolgozókat - ez a terület köti le a kereső lakosság 5,3 százalékát. (1980-ben ez a mutató még csak 3,5 százalékos volt.) Tavaly a magánszektor 3,9 százalékban részesedett az ipari termelésből (1980- ban 2,8 százalékban), 2,4 százalékban vette ki részét a kiskerekedelmi és 6,6 százalékban a vendéglátóipari forgalomból. (1980-ban ez 1,8, illetve 4,7 százalék). Végül érdemes megjegyezni, hogy jelenleg a taxik 98,4 százaléka van magánkézben. Lengyelországban léteznek magánkisipari üzemek és vállalatok is. Tavaly 325 800 kisipari üzem működött, 60 400- zal több, mint 1983-ban. Ezek többnyire egy-egy család tulajdonában lévő, legfeljebb 4 alkalmazottat foglalkoztató termelőegységek. A kisiparosok egy része a helyi hatóságok kivételes engedélyével akár hatvan alkalmazottat is tarthat, amennyiben pékséget, zöldség- és gyümölcsfeldolgozót vagy építóanyaggyártó üzemet működtet. A magánkisipari vállalatok száma az elmúlt évben már 685 volt. Számuk 434- gyel gyarapodott 1982 óta. Ezek a vállalatok átlagosan 70 dolgozót foglalkoztatnak, de van közöttük olyan is, amelyben 200 alkalmazott jut munkához. Főként ruházati, élelmiszer-, bőr-, vegy-, fém-, szövő-, fafeldolgozó- és építőipari vállalatok ezek, amelyek még különböző szolgáltatásokat is nyújtanak. A kisipari üzemek termékeik 82 százalékát a magánkereskedelemnek juttatják, a többi beruházási cikk, szolgáltatás, illetve igen kis részben exportáru. A kisipari vállalatok termékeik 75 százalékát forgalmazzák belpiacon, 14 százalékot tesz ki a beruházási cikk és a szolgáltatás, és 11- százalék kerül kivitelre. Lakossági szolgáltatást 117 500 kisipari műhely nyújt. A magánkézben lévő 37 600 üzlet zöme zöldség-gyümölcsbolt és kioszk. A 6400 magánvendéglátóipari üzemnek közel a fele gyorsbüfé, falatozó, kolbászsütöde, tejbár, üdítőital-mérés. A szállításban 107 800 magángépjármű vesz részt. Ebből 82 ezer a magántaxik számg. A kormány továbbra is szorgalmazza a magánszféra fejlesztését, mivel így véli helyreállítani a belpiaci egyensúlyt. Ezt szolgálja a pénzügyi politika is. Tavaly az adóte +iek a kisipari vállalatok forgalmi értékének csak a 12 százalékát, a magánkereskedelem és a szolgáltatások forgalmi értékének pedig mindössze a 7,6 százalékát tették ki. Emellett egy sor ac ókedvezményt is alkalmaznak, például akkor, ha a kisiparos beruházási célokra használja fel nyereségét. A forgalmi adó egyébként nem lehet magasabb a lengyel társadalmi szektorénál. (Int er press)
