Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-10-03 / 40. szám

I

smét időszerű és érvényes Fábry Zoltán fogalma. Mintha az író századunk szellemi aktivitásának minőségét fogalmazta volna meg. A kor parancsol, s aki érti szavát, engedelmeskedik. Magára vessen, aki nem érti, s pótcselekvéssel áltatja magát és ámítja - vagy untatja - környezetét. A század első harmadában az írástudók árulásáról beszéltek, s a fogalom néhányszor azóta is felmerült. Ma viszont néha az írástudók kicsinyességéről, szűklátókörúségéről és óvatoskodásáról - a semlegességbe való meneküléséről - beszélhetünk. Az irodalom mai korparancsa felelősségét követel, melynek vállalása nem mindig könnyű.

De aki a kényelmet óhajtja, ne legyen írástudó! (Igazából nem is lehet!) A szavak művészete mindig kockázatvállalást jelentett, meggyőződést és elhivatottságérzetet, s ez ma sincs másképp. Sehol a világon, tájainkon sem! A szocialista társadalomban sem szellemi játék írónak lenni, nem könnyű megélhetés vagy látványos szerep, netán üdülés. A szocialista író felelőssége más, nagyobb, mint elődeié volt, és a maga módján szintén bátorságot, elvi- és morális szilárdságot feltételez.

A kor parancsát, mely az író munkáját meghatározza, napjaink valóságából kell kifejteni. Korunkat meg kell érteni. Látni kell, hogy a felszín alatt mit rejteget a mély. Nehéz feladat, mert korunk minden eddiginél sokrétűbb és bonyolultabb. Viszonylatai és összefüggései olykor áttekinthetetlenek, eszmei tisztánlátás híján lehetetlen eligazodni bennük. Nevezzük akár atomkornak, a számítógépek vagy űrrepülőgépek korának, minden alkalmi jelző napjaink rendkívüliségére utal. Ellentmondásai döbbenetesek és félelmetesek. Az emberiség robbanásszerű szaporodásával egyidöben csökkennek életlehetőségei és kimerülnek a föld tartalékai (fogy szén-, kőolaj- és érckészlete, pusztulnak az erdők, szennyeződik a víz és a levegő). Egymás mellett létezik szuper-életszínvonal és éhhalál, kiváltságosok pompája, árnyékában népek nyomorognak. A világ jelentős részén még nem a népet szolgálja az emberi munka eredménye, hanem a hatalom gyakorlóit és kiváltságosait. A népek együttélésében időről időre ellentétes érdekek születnek és harcba lendülnek, nyugtalanságot, félelmet keltenek. Pillanatra sem hal el földünkön a fegyverropogás s a robbanások hangja, melyek nyomán ártatlan emberek teste borul vérbe és elszakított végtagok röpülnek a levegőben. Két nagy eszmei, gazdasági és politikai rendszer áll szemben egymással, és él egymás mellett földünkön, a kapitalizmus valamint a szocializmus - a jövő képviseletében. Mindezen ellentétekből bőven árad felénk az újságokból, a rádióból és televízióból az embertelenség, a szenvedés, pusztulás és halál képe. Tudatunkban állandósul a világon jelen levő, romboló erők hatalma, a veszély, melyet az emberiségnek jelentenek. Rémségek és embertelenségek súlya alatt élünk és dolgozunk, szeretünk és utódokat nevelünk, álmodunk és csalódunk, célokat tűzünk ki és lemondunk róluk, sírunk és örülünk, terveket szövünk és győzünk, vagy megtörünk vereségünk súlya alatt.

Ez korunk képe, ilyen világban élünk.

A

mikor létkérdéseinkre választ keresünk és meg akarjuk érteni a korparancsot, a szocializmus eszméjéből és társadalmából indulunk ki. A szocialista gondolkodás forradalmi jelentőségű megújulás előtt áll, melynek során alkotó módon fogalmazza meg új világhelyzetét. Az eddigi fogalomrendszer és nyelvezet egyre inkább teret veszít, helyébe, a valóság átértékelése és az új jelenségek néven nevezett fogalmai, logikája és stílusa költözik. A meghaladott és kimerült extenzív fejlődés szervezési és formai rendjét az intenzív fejlődés filozófiája és gondolkodásmódja veszi át. Az emberi- ségméretú veszélyeztetettség pedig kialakítja az egyetemes érvényű gondolkodás és érdekvédelem új formáit és módszereit.

A közelmúltban pártkongresszusok és világtalálkozók sora mérte fel a szocialista civilizáció mai helyzetét, világméretű küldetését és az egész emberiség érdekeit szolgáló jövőjét. A levont következtetések és tanulságok meghatározzák korunk távlatait és az emberi nem fennmaradásának esélyeit, létünk feltételrendszerét. A felelős író munkájában ehhez igazodik.

Csehszlovákia Kommunista Pártjának'

XVII. kongresszusa egyike azoknak a magas szintű fórumoknak, amelyeken- társadalmunk sajátosságai értelmében- felmérték a szocializmus jelenét és meghatározták jövőjének irányát. Világ- helyzetének elemzésével egybevetve megfogalmazták a további fejlődés feltételeit: a társadalmi-gazdasági intenzifiká- lás fokozását, az értékközpontúságot és a minőség általános javítását. Ezen célok egysége azért forradalmi jelentőségű, mert az élet minden területén határozott változásokat és előrelépést követelnek, társadalmi gyakorlatunk jelentős pozitív fejlesztését. A kongresszusi dokumentumok a fejlődés eszmei és tudományos értelemben megalapozott biztosítékai. Életünk minden területén érvényt kell szerezni nekik. Mindnyájunk érdeke és kötelessége ez, az irodalomé is!

Nézzük miért és hogyan?!

M

ai nehézségeinket számba véve, gondjaink, hibáink, esetlegességeink és képtelenségeink mögött mindenütt ott találjuk az - ilyen vagy olyan módon - alkalmatlan, elfogult, önző, rosszindulatú vagy tehetségtelen embert. S amikor tennivalóinkat áttekintjük, jövő munkánk hátterében látnunk kell a feladatokra alkalmas, értékesebb - és előnyösebb tulajdonságú - embert, a holnap emberének eszményét. ‘Az Embert tehát, akiért a szocializmus van, és aki létrehozta és fejleszti olyanra, amilyen ö maga. Ma az emberről való fogalmaink pontosabbak, mint a szocializmus építésének kezdetén. Tudjuk, hogy az új társadalom nem változtatja meg gépiesen az embert, legalább is nem oly mértékben, mint kívánatos lenne. Etikus valóságszemléletre és a közösségi érdekek tiszteletben tartására nevelni és ösztönözni kell. Tanítani kell egyéni és társadalmi önismeretre, érzelmeinek, szenvedélyeinek és vágyainak szép eszményeket, morális értékeket és reális célokat kell kínálni és biztosítani. Az emberi önismeret forrásai számosak. Lehetőségei a személyes tapasztalatok - történelmi hagyományok - birtoklásától a tudományos ismeretekig terjednek. A tapasztalatok magatartásra, a hagyományok identitásra, a tudomány az embert fiziológiai és biológiai „szerkezetének“ felfedezésére teszi alkalmassá, a filozófia a világ megértésére és a valóság megváltoztatására tanítja. Ismeri sejtjei, idegszálai és génjei működését, vére összetételét, agya elektromos kisugárzását. Tudja, hogy életműködése fizikai, vegyi és elektromos folyamatok összjátéka, harmonikus tökélye. De önmaga teljességével, az egész emberrel, a teljes emberrel, csak az irodalom - a művészet - foglalkozik,

csak az képes átfogni teljes világképét. Az ösztönök, sejtések és megérzések titkait, a vágyak és érzelmek mozgatórugóit, azt a megfoghatatlan valamit, melyet léleknek nevezünk, csak az irodalom képes felfedni és megjeleníteni. Ezért ereje és hatása egyedülálló és felmérhetetlen. Sokat tehet az ember fejlődése érdekében. Megfogalmazza tudatát, növeli öntudatát, nyilvánvalóvá teszi embersége - vagy embertelensége - lényegét. Hivatásszerűen teszi ezt, s némi öncéllal is! Amikor az irodalom részt kér és vesz a társadalom időszerű átalakításában, nemcsak feladatainak tesz eleget, hanem a saját érdekeit is képviseli azáltal, hogy olyan társadalmi értékrend és morális légkör kialakítását szorgalmazza, amelyben nagyobb mozgásteret kap, nyitottabb társadalmi feltételeket, és megértőbb bizalmat, hogy közösségi céljainak jobban eleget tehessen.

T

ársadalmi értékeket és morált említettem, a miért kérdése után a hogyan kérdéséhez jutottunk. Fogalmaink általánosan érvényesek. Ha intenzifiká- lásról beszélünk, az irodalmi művek társadalomelemzésének és kritikai szemléletének mélységéről is szólunk és a minőség hangsúlyozásakor az esztétikai értékre is gondolunk. Egy félreértést azonban el kell oszlatnunk: az irodalom a legkevesebb és legvitatottabb értéket akkor hozza létre, amikor közvetlen célok elérésére buzdították. Az irodalom a tudat és öntudat mívelésének lehetősége, az emberi benső kifejeződése, nem a pragmatikus célszerűség fegyvere. Hatását, értékeit mindenekelőtt önmaga adottságain belül hozza létre. Legsürgetőbb mai feladata, hogy a szocialista civilizáció világképének értelmében kifejlessze új irodalomtudatát és művészi elveit. Választ keressen a kérdésre: a történelem fényében mit jelent ma írónak lenni? A tudomány és a politika valóságképe mellett milyen legyen az irodalom világképe? Olyan gyakorlati kérdések ezek, melyeknek mély elméleti háttere van. A társadalmi és tudományos intézményrendszer lebontja a kongresszusi határozatokat a maga működési területeire és hatáskörére, de hogyan tegye ezt az irodalom - hogyan bontsa le céljai nagy egységét? -, amikor eleve összegező természetű? Még amikor részkérdésekbe bocsátkozik, egyetlen jelenségre szorítkozik (vers, novella, elbeszélés), akkor is az egészet éli át és teljességre törekszik. A szakosodás és munkamegosztás nem természete, egyszerre mindent akar. Mit tegyen hát?

Életünk árnyoldalait és társadalmi problémáinkat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy jelentős részük az egyéni és

társadalmi érdekek ellentmondásaiban gyökerezik. Az ütközések az emberek egymás közti viszonyát és a közösségek közérzetét is meghatározzák. Ezek az ellentmondások nem szükségszernek, de valósak! Az ember birtoklási vágya vele magával egyidős! Jobb élet utáni törekvése, anyagi természetű céljai természetesek. Többnyire azonosak a szocialista társadalom céljaival, amely maximálisan ki akarja elégíteni az emberek anyagi és szellemi igényeit. Ennek azonban egy feltétele van: a személyes igények és vágyak a társadalom közös érdekeinek és eredményeinek az értelmében legyenek reálisak. A törvénytelenül meggazdagodók - csalók, sikkasztók, tisztségükkel visszaélők és protekciósok - egy régi világ eszmeileg, társadalmilag és gazdaságilag meghaladott erkölcse jegyében szerzik vagyonukat és építik villáikat. Mondják, a világ változik, de az ember ugyanaz marad. Ez nem igaz. Úgy igaz, hogy a társadalom nem képes időben kielégíteni az ember növekvő igényeit, az emberi magatartás pedig megkésik az életfeltételek morális adottságai mellett.

Amikor az irodalom etikai kérdésfelvetéséről beszélünk, nem gondolunk mora- lizálásra, netán didaktikus tanmesék írására. Arra semmiképpen nem gondolunk! Az osztályellentétek megszűntével az emberi igazságtalanság és kiszolgáltatottság formája más síkra tolódott. Az irodalom is feltárhatja a különböző visz- szaéléseket, hatalmi önkény és a munkaköri törvénytelenségeket, a bürokratikus ügyintézéseket és más - a pártkongresz- szuson is bírált - negatívumokat, melyek mélyen ember- és közösségellenesek. Az irodalomnak ábrázolni és bizonyítani kell, hogy a társadalmi - a közös - tulajdon fogalma nem szólam, hanem olyan reális tényező, amely alapvetően megváltoztatta életünk lehetőségeit, érzelmeinket és erkölcsünket, egész világképünket. Megszabta létünk új értékrendjét, emberi együttélésünk alapjait, melyben a közösségi érdek az egyéni boldogulás feltétele. Az irodalomnak tehát korunk lényegével, társadalmi és egyéni életünk valós mélységeivel és értékeivel kell foglalkoznia.

O

lyan művekkel, amelyek kritikusak, elemzőek és feltáróak, igazak és hitelesek. „Igaz“, ez itt a kulcskérdés. A művészi igazságot nem az hitelesíti, ha valami megtörtént (gyakori érv ez védelmében). Korunk művészi igazsága bonyolultabb, mint hinnénk. Vele kapcsolatban gyakran önmagunknak is ellentmon- dunk; meggyőződéssel valljuk, hogy bonyolult korban élünk, miközben az igazságot egyszerűnek, nyilvánvalónak és hagyományosnak képzeljük el. Meglátásához gyakran éppen etikus elkötelezettség és eszmeileg megalapozott hit kell, mély bizalom az emberi ész - tudat - önfegyelmében és az öntudat jóhiszeműségében. Ezért a modern alkotás olyan írói tudatot feltételez, amely racionalizmusa mellett nem nélkülözi a humánus élet lehetőségébe és az emberiség jövőjébe vetett hitet.

Igaz, hogy amikor az író asztalhoz ül és szembe néz a tiszta papírlappal, egyedül van, magányos és nem gondol másra, csak megérzett igazára, melyet művészi formába akar önteni. Hagyjuk őt, alkotói csendjét ne zavarjuk! De előzetesen éppen műve érdekében kell tisztáznia magában világképét, megteremteni azt az érzelmi-indulati-morális alapot, műve alapjának igazságképét, amely lehetővé teszi, hogy mondanivalóját formává szervezve, teljes értékű és korszerű művet alkosson. Állítjuk, hogy a formateremtés egyben etikai tett és közösségi érték, s bár egyéni teljesítmény, de társadalmi irányzatú, melynek nemcsak értelme, hanem célja is van (s nem csak önmegvalósítás, hanem szolgálat is!). Ilyen a modern írói tudat individuális és közösségi elemeinek dialektikája.

egyetemes irodalomtudat emberiségméretű és internacioná- lis. Nemzetiségi irodalmunk eleve fogékony a nemzetköziség eszméje iránt, mert annak szempontjai létalapjait jelentik. Korunk új világhelyzete, az emberiség mai életformája, az írót általános mondanivaló és egyetemes érték létrehozására ösztönzi. Az írói lehetőségek a művészi felelősség és küldetéstudat univerzáló- dásában kiegyenlítődnek. Kis és nagy közösségek írói egyformán képviselhetnek nagy közös igazságokat, ha a tisztánlátás képességét birtokolják. Ez számunkra a kor parancsa.

Renáta Veste- nická:

EMLÉKEZÉS

DÜBA gyula

M IMfeMOM IRIlíiMiMMI