Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-03 / 40. szám
» A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁG ELVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSA Gondolatok az SZKP XXVII. kongresszusa után ú J szú 986. X. 3. Nyugaton a piacgazdaság körülményei között sokan feleslegesnek tartják a társadalmi igazságosság fogalmát. Legalábbis ilyen állásponton vannak azok a közgazdászok az Egyesült Államokban, akik bejáratosak a Fehér Házba, valamint azok a jobboldali politikusok, akik Angliában, az NSZK-ban és Franciaországban hatalomra jutottak. Szerintük a jövedelmek szabályozásának és kiegyenlítésének, valamint a társadalmilag rászorulók állami támogatásának eszméi a társadalomra nézve káros jótékonykodásra vezethetnek. Ez pedig tápot adhat az élósdiségnek, megszünteti a munkára való ösztönzést, és megrendíti a gazdasági tevékenység egészséges alapjait. Most nem feladatunk, hogy vitába szálljunk az effajta nézetekkel. Csak megjegyezzük: döbbenetes, hogy a mai civilizált világban elfogadottnak számit az az elmélet, amely a gyakorlatban szabálynak teszi meg a gazdagság és a szegénység közti szakadékot. Az az elmélet, amely természetesnek, rendjén valónak tekinti az emberek millióinak nyomorát, és mit sem törődik az igazságossággal... Egyébként, ha jól tudom, már Pascal, a nagy francia gondolkodó észrevette, hogy az igazságosság fogalmára ugyanúgy hatással van a divat, mint a női ékszerekre. Vagyis nem kell meglepődnünk azon, hogy az a társadalom, amely mind a mai napig már több mint egy évszázada a „divatból“ kimenő félben levő társadalmi kategóriákhoz igazodik, a nyilvánvaló igazságtalanságot tünteti fel az egyetlen és feltétlen igazságosságnak. Ahogy nem kell csodálkozni azon sem, hogy nálunk, a Szovjetunióban a nagyobb hatékonyságú gazdaságra való áttéréssel egyidejűleg törekszünk a társadalmi igazságosság elvének mind teljesebb megvalósítására: a szocializmusban a termelés célja az ember, az ember boldogulása. Az SZKP XXVII. kongresszusán szó volt egyebek között arról is, hogy a következő 15 év alatt annyit kell tennünk, amennyit a szovjethatalom fennállása óta eltelt csaknem 70 év alatt tettünk. Nevezetesen a tudományos-technikai haladás révén meg kell kétszerezni a termelő potenciált, 2,3-2,5-szeresére kell növelnünk a munka termelékenységét. A kongresszuson egyidejűleg konkrétan megfogalmazták a párt társadalmi stratégiáját is, kijelölték a szocialista építés, a kommunizmusért folytatott harc jelenlegi szakaszának fő feladatait. Ezúttal ezekről lesz szó. De előbb válaszoljunk a következő kérdésre: mit adott már eddig a szocializmus a szovjet népnek? A Szovjetunióban felszámoltuk az ember ember által való kizsákmányolását, megszűnt a kisebbségnek a többség fölötti hatalma. Ez annak az eredménye, hogy megszűnt a termelési eszközök magántulajdona, a termelési eszközök az egész nép tulajdonában vannak. Ennek köszönhetően életünkből eltűnt az osztályelnyomás és a nemzeti elnyomás, -a nyomor, az éhség, a munkanélküliség, az analfabetizmus. Minden szovjet állampolgárnak ténylegesen garantált a munkához, a pihenéshez, az egészség védelméhez, a tanuláshoz és a lakáshoz való egyenlő jog. A nők és a férfiak egyenlő jogokkal rendelkeznek. A fiatal nemzedék aggodalom nélkül néz a jövőbe. A munka veteránjai garantált nyugdíjat élveznek. Emellett a Szovjetunióban mindenki részt vehet a közügyek intézésében, hozzájuthat a tudomány eredményeihez és a kultúra értékeihez. Az országban mindenkire egyformán érvényes törvények és erkölcsi normák léteznek, mindenkire nézve egyforma a fegyelem is. Röviden: a Szovjetunióban az 1917. évi októberi forradalom győzelme utáni években kialakult a társadalmi igazságosságon alapuló szocialista életmód. Vajon ez azt jelenti, hogy nálunk nincsenek kedvezőtlen, negatív jelenségek, nem fordul elő a társadalmi igazságosság megsértése? Sajnos, ezt nem állíthatjuk. Még ma is akadnak olyan emberek, akik úgynevezett nem munkával szerzett jövedelemből élnek: spekulánsok, sikkasztok, korrupt elemek. Akadnak olyan vezetők, akik úgy gondolják, hogy a törvények rájuk nem vonatkoznak, hogy nekik sok olyasmi megengedett, ami nincs megengedve az „egyszerű embereknek“. Akadnak harácsolok, akik a minimumot adják az államnak, de a maximumot próbálják megszerezni. Akadnak, végül, olyan pártfunkcionáriusok és tanácsi alkalmazottak, akik magas hivatali beosztásuk adta lehetőségeikkel élve minden érdemi alap nélkül jó állásokat szereznek rokonaiknak, barátaiknak.. . De mindez kivétel a szabály alól, úgymond rosszindulatú kinövés a társadalom testén. Az SZKP, a szovjethatalom kezdettől fogva kíméletlen harcot folytat az ilyen jelenségek ellen. De nem egykönnyen lehet legyőzni az emberek tudatában meglevő régi maradvárfyokat, különösen egy olyan ország körülményei között, amely még közvetlenül a forradalom előtt is nem csupán szegénységéről volt ismert, hanem a lakosság jelentékeny részének elmaradottságáról is. Egyébként nem róható fel minden a múlt maradványainak. Az igazság kedvéért meg kell mondanunk: történtek bizonyos hibák és melléfogások is az új élet építése során, s ezek kedvezőtlen hatása nem maradt el. Olyan hibák és melléfogások, amelyek a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején kezdetben a gazdasági fejlődés megtorpanásához, pontosabban a gazdasági növekedés ütemének lassulásához, majd pedig a társadalmi szféra irányításának gyengüléséhez vezettek. Megkérdezhetik: mi volt a hibák és melléfogások oka? Mihail Gorbacsov, amikor a kongresszus után a volgai város, Togliatti lakosaival találkozott, így válaszolt erre a kérdésre:,,Elterjedt a közömbösség, az elbizakodottság, az igénytelenség. A széles körű nyilvánosság, a bírálat és az önbirálat, a hathatós ellenőrzés hiánya nem tette lehetővé, hogy idejében feltárjuk a negatív jelenségeket, élesen vessük fel a fájó problémákat, és erélyes harcot indítsunk minden ellen, ami akadályozza előrehaladásunkat, elzárja az utat mindaz előtt, ami új és progresszív. “ Meg kell mondanunk, hogy a pártban, a nép körében látták ezt, s nyugtalankod- ’ tak miatta; mindenütt érlelődött a felismerés, hogy éles fordulatra, erélyes intézkedésekre van szükség, mert csak így lehet javítani a helyzeten. Éppen a felismerés vezette az SZKP-t azokra a következtetésekre, amelyekről teljes határozottsággal szólt már a XXVII. kongresszus előkészítése során, majd pedig a kongresz- szuson. A burzsoá propaganda szándékosan arra törekszik, hogy a szociális problematikát a munkabérnek, a fogyasztási cikkek minőségének, a szolgáltató szféra megszervezésének kérdéseire szűkítse le. Szó se róla, mindezek fontos dolgok. De, mint mondani szokás, nemcsak kenyérrel él az ember. Az anyagi javak elosztása és fogyasztása mellett nagy túra tökéletesítése is. És a párt fórumán éppen ebből a szempontból tárgyaltak a szociálpolitikáról. Lássuk tehát, mit döntött a kongresszus. Vegyük elő először is az SZKP programját, pontosabban a kongresszus által elfogadott új szövegezésű programot. ,,A párt társadalompolitikája“ című fejezetben azt olvassuk, hogy az SZKP úgy véli, a Szovjetunióban minden állami szerv, gazdasági és társadalmi szervezet számára törvény a fáradhatatlan gondoskodás az emberek munkájával, életkörülményeivel, kulturálódásával összefüggő kérdések megoldásáról, az emberek érdekeinek és szükségleteinek kielégítéséről. A párt ebből kiindulva, olvassuk a programban, a társadalompolitika fő feladatait Így jelöli meg:-a társadalmi igazságosság elvének mind teljesebb megvalósítása a társadalmi viszonyok valamennyi területén;- az osztályok, a társadalmi csoportok és rétegek egymáshoz való közelítése, a szellemi és a fizikai munka, a város és a falu közötti lényeges különbségek leküzdése;- a nemzeti viszonyok tökéletesítése, az ország nemzeti és etnikai csoportjai közötti testvéri barátság erősítése. Ezek az SZKP társadalompolitikájának fő irányai, amelyeket a kongresszus elfogadott. Konkrétabban szólva, lefordítva mindezt, a párt-, állami és gazdasági szervek operatív feladatainak nyelvére, ami ugyancsak megtörtént a kongresszuson, s így belekerült a Központi Bizottság politikai beszámolójáról hozott határozatba, ezen a téren a következő intézkedéseket említhetjük: a tervezés és az irányítás szerveinek az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a szociális szféra szükségleteire; fokozni kell a munka és a fogyasztás mértékének ellenőrzését, gondoskodni kell arról, hogy a kereset szorosabban függjön a munka termelékénységétól, kompromisszumot nem ismerő harcot kell folytatni a nem munkából származó jövedelmek ellen; meg kell tölteni a piacot kiváló minőségű árukkal, fejleszteni kell a szolgáltatásokat, fokozni kell a lakásépítést, hogy minden család külön lakáshoz jusson; erőteljesen csökkenteni kell a kézi és az alacsony képzettséget igénylő munkát; hatékony intézkedéseket kell foganatosítani az egészségvédelem javítása, a szabad idő tartalmas eltöltése érdekében; szorosabbá kell tenni a munkásosztály, a kolhozparasztság és az értelmiség szövetségét; minden lehetőséget meg kell teremteni annak érdekében, hogy a társadalomban még mélyebb gyökeret verjen a kollektivizmus, s hogy fejlődjön a személyiség; intézkedéseket kell tenni a család további megszilárdítására; álKiváló eredményeket értek el az előző, 11. szovjet ötéves tervidőszakban a leningrádi Elektroszila dolgozói, akik a Szovjetunióban élen járnak az elektromos gépek gyártásában. Az elmúlt ötéves időszakban 39 millió kilowatt összteljesítményű turbogene- rátort gyártottak. A képen 1000 megawattos turbogene- rátort szerelnek a zaporozsjei atomerőmű számára. landóan gondoskodni kell a háború és a munka veteránjairól; erősíteni kell a Szovjetunió nemzetei és etnikai csoportjai közötti barátságot, elvi harcot kell folytatni a nacionalizmus és a sovinizmus minden megnyilvánulása ellen. Az elmondottak alapján, gondolom, levonhatjuk azt a következtetést, hogy a kongresszus elsőrendű jelentőséget tulajdonított az aktív, célratörő társadalom- politika megvalósításának, annak, hogy a tizenkettedik ötéves terv időszakában és századunk végéig végrehajtsuk a népjólét növelésének programját, amely átfogja az emberek életének minden területét. Továbbá a kongresszus e program elfogadásával megmutatta, hogy a Szovjetunióban máig megteremtett termelő és szellemi potenciált teljesen elegendőnek tartja a lényeges előrehaladáshoz annak a célnak a megvalósítása felé, amelyet Lenin még a század elején így fogalmazott meg: „a társadalom minden tagjának teljes jóléte és szabad, sokoldalú fejlődése“. Most pedig tegyük fel azt a kérdést, amely olvasóink többsége szempontjából talán a legfontosabb. Milyen életszínvonalat értek el eddig a szovjet emberek, és elégedettek-e vele? A kérdés természetesen nem egyszerű, mint mondani szokás, ahány ember, annyi igény és vélemény. Legalábbis itt sokkal nehezebb megtalálni a közös nevezőt, mint a számtanban. Kíséreljük meg mégis. Lássuk a tényeket: 15-20 évvel ezelőtt a nagyvárosok lakosainak körülbelül egy- harmada társbérletben lakott, az ilyen személyek aránya most kevesebb 20 százaléknál (a lakbérek pedig változatlanok): két évtizeddel ezelőtt a lakosság négy százalékának volt az átlagos havi jövedelme 100 rubel fölött, ma pedig a lakosság 60 százalékának (a fő élelmiszerek és iparcikkek ára változatlan) negyedszázad alatt az egy főre jutó reál- jövedelem 2,6-szeresére nőtt. Az utóbbi évek folyamán az ország túlhaladt a táplálkozás kalóriatartalmának átlagosan racionális szintjén: növekedett a fehérjék és zsírok fogyasztása, csökkent a szénhidrátok aránya. Minden egyes lakos ruhatára ma átlagosan több mint 20 felsőruházati cikkből, 6 pár lábbeliből áll. A szovjet családok nagy többségének van hűtőszekrénye, televíziókészüléke, mosógépe... Mint ismeretes, az életszínvonalról képet ad a fogyasztói kereslet is. Milyen irányban változik a kereslet? Növekszik. Egyre keresettebbek a divatcikkek, az önkifejezés eszközéül, a lakás kényelmét, otthonosságát szolgáló tárgyak. Különösen nagy a kereslet a legújabb divatot képviselő ruházati cikkek iránt. Igen sokan akarnak drága bútorokat, színes televíziót, gépkocsit, motorcsónakot, filmfelvevő- és fényképezőgépet venni. Állandóan nagy a kereslet a könyvek iránt. Meg kell említenünk egy paradoxont. A legdrágább anyagi javak megszerzése iránt elsősorban a 20-29 évesek érdeklődnek. Vagyis éppen azok, akik más korcsoportoknál kevésbé elégedettek jövedelmükkel. Egyébként ez újból megerősíti azt az igazságot, hogy az emberek az általuk elért jóléti szintet a rendszerint magasabb jövedelmű más emberek és társadalmi csoportok jövedelmi szintjéhez mérve ítélik meg. Egészében pedig az ország lakossága azon a véleményen van, hogy noha ma jobban él, mint tegnap, élhetne még jobban, és kell is, hogy jobban éljen. És a pártkongresszus figyelembe vette ezt az igényt, elfogadta a szovjet társadalom gyorsított társadalmi fejlesztésének programját. Az SZKP programjában erről ez olvasható: már a kővetkező tizenöt évben meg kell kétszerezni a nép szükségleteinek kielégítésére fordított kiadásokat. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a szovjet kommunisták legutóbbi kongresszusa különleges helyet foglal el a pártkongresszusok sorában. Ez a szó szoros értelmében vett stratégiai döntések kongresszusa volt. A szovjet emberek meg vannak győződve arról, hogy a kongresszusi határozatok végrehajtása - és a cél teljesen elérhető - biztosítja az időszerű gazdasági, társadalmi és kulturális feladatok megvalósítását, és minőségileg új szintre emeli a szovjet államot. A többi közt természetesen a társadalmi igazságosság elvének további megvalósítása terén is. BORISZ KROTKOV
