Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-22 / 34. szám
STOP. A U T Ó S 0 MOTOROSOK HAJNAL A KANYARBAN A hajnali órákban közlekedők lényegesen gyorsabban hajtanak!- állapítja meg egy érdekes közlekedésbiztonsági tanulmány. A nagyobb sebesség önmagában még nem váltana ki csodálkozást, hiszen hajnalban a forgalom igen gyér, ám ha ehhez hozzáillesztjük azt a tényt, hogy az ilyen kora reggeli „rohanások“ befejező pontja a kanyarokban történő kisodródás, lefutás az útról (tehát ún. egyjárműves baleset) -, akkor érdemes felfigyelni az összefüggésekre. Ezt a fajta gyorshajtást általában nem az idő sürgetése okozza, amire leginkább gondolhatnánk. A gyorshajtást kiváltó tényezők között szerepelnek a külső, környezeti feltételek is: a jól belátható út, a forgalommentesség. Mindez a veszélytelenséget sugallja és olyan- szinte törvényszerű - biztonságérzetet ad, amely aztán megteremti az alapot a gyorshajtáshoz. Csakhogy: ez a biztonságérzet veszélyessé válik azonnal, amint az egyenes útszakasz hirtelen kanyarodni kezd és az ív mértéke szerint a kanyarodáshoz csökkenteni kellene az addigi sebességet! A kifejthető jó tempó azonban „altat" is: késlelteti a kanyar előtti lelassítást, a visszakapcsolást. Minél hosszabb az az egyenes útszakasz, amely megelőzi a kanyart, annál inkább hajlamosabb a hajnali vezető megfeledkezni arról, hogy a helyes kanyarvételi technika szerint - csökkentenie kellene a sebességét. A hosszan tartó egyenes szakaszon ugyanis rögződik a magatartásforma: a sebességtartás. így természetesen az , egyik cselekvésről a másikra átállás, vagyis a sebességcsökkentés, nehezebben megy végbe. Tudni kell azt is, hogy bizonyos határokon túl a sebesség élménye önmagában becsaphat minket, egyre kevésbé érezzük a gyorsulást, s különösen akkor nehéz megítélni a saját sebességünket, ha az útkörnyezetünkben nincs, vagy csak kevés ún. viszonyítási pontunk van. Ha sík úton közlekedve nincs a közeli területeken fa, bokor, épület stb., amelyhez akaratlanul is viszonyítani tudnánk a sebességünket. Kísérletek szerint a próbapályán minél nagyobb sebességgel haladtak a kísérleti személyek kocsijaikkal, a beépített kanyar előtt annál veszélyesebben tolódott ki a lassítás pillanata. A kísérlet arra utal, hogy egy bizonyos sebességhatáron túl a gépkocsivezető realitásérzéke csökken és ez az, ami könnyen végzetessé válhat. (ss) Figyelmesebben, fegyelmezettebben Az autó hozzátartozik mindennapi életünkhöz. Számuk évról-évre gyarapszik, az utak főleg nyáron túlzsúfoltak. Ezt azonban vezetés közben nem mindenki veszi figyelembe, s ennek következménye, hogy növekszik a közlekedési balesetek száma, fgy van ez a Nyugat-szlovákiai kerületben is, ahol tavaly 7515 szerencsétlenség történt, melyek következtében 168 személy vesztette életét. Mind a balesetek, mind pedig az áldozatok száma nagyobb, mint az előző évben volt. Hogyan alakult a helyzet az idei év első felében, kérdeztük Cyril Biaiko századostól, a Nyugat-szlovákiai közlekedésrendészeti felügyelőség helyettes parancsnokától. M Javult vagy rosszabbodott vagy a helyzet?- Sajnos rosszabbodott. Az év első felében a kerület közutain 3283 baleset - 98-al több, mint a múlt év hasonló időszakában - történt, amelyek következtében hatvanhárom személy vesztette életét, öttel több mint 1985 első hat hónapjában. A sérültek száma ezren felül van, az anyagi kár pedig meghaladja a tizenötmillió koronát. A balesetek nyolcvanhét százaléka a gépjárművezetők számlájára írható, de a kerékpárosok és a gyalogosok is 281 balesetet idéztek elő. Rosszabbodott a helyzet a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda), a nyitrai (Nitra) és a Trnavai járásban, ahol az előző év hasonló időszakához viszonyítva 50, 46, illetve 72 karambollal volt több. Elgondolkodtató tény, hogy a balesetek csaknem hatvanöt százaléka lakott területen fordult elő, s e téren a Nyitrai járás vezet. Itt a karambolok fele a járási székhelyen történt, ami a figyelmetlen vezetés következménye. Minden tizenharmadik balesetet ittas járművezetők okozták. M Melyek a balesetek leggyakoribb okai? hírek! ■ Magyarországon új személy- gépkocsi forgalmazása várható a közeljövőben. A neve: Oltcit. A tulajdonnév első három szótagját a Déli-Kárpátokat átszelő Olt folyótól kapta, míg a cit szótag a Franciaországban gyártott Citroen márkájú autók nevének a kezdőbetűit jelenti. A magyarországi autókínálat tehát újabb típussal bővül, s remélhetőleg kedvezően csökkenti majd a jelenlegi személygépkocsi-állomány átlagélet- korát. ■ A MAN müncheni gépgyári csoport haszonjárműveket előállító leányvállalata, a Man-Nutzfar- zeug GmbH a közelmúltban mutatta be 3500 bel- és külföldi újságírónak, importőrnek és vásárlónak közel 250 haszonjárműből álló választékát. A vállalat elnöke sajtóértekezletén elmondta, hogy megkezdték a nehéz teherautók új nemzedékének sorozatgyártását és Európa-szerte eladásukat is. E 16-26 tonna tömegű szuperjármúvek fényűzően kialakított, tágas vezetőfülkével, 330-360 lóerős motorral, valamint két- vagy háromtengelyes alvázzal készülnek. ■ Az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) első alkalommal érte el, hogy egy gépkocsigyártó visszahívja modelljeit, összesen 53 ezer, 1982-ben gyártott Mazda RX-7-es modelljelű autót visznek vissza az üzembe, hogy megfelelő szűrők alkalmazásával csökkentsék a kipufogó gáz károsanyagmennyiségét. A japán gyár elismerte, hogy autója nem felel meg a hivatal által előirt normának. ■ A Philips konszern megállapodott a Gold Peak industries hongkongi csoporttal, amely Kínába szállítandó autókba szerelhető audioberendezéseket, elsősorban rádiókat fog gyártani és forgalomba hozni. A holland csoport az új vállalatban 49 százalék erejéig részes, 51 százalék a hongkongi cég kezében van. Arról is tárgyalnak, hogy az újonnan alakult közös vállalat egy kínai szervezettel együtt fogja a gyártást végezni, a Philips és a Gold Peak által rendelkezésre bocsátott knowhow felhasználásával. A tervhez a kínai kormány hozzájárult, a termelést 1986 végén akarják elkezdeni. ■ A japán aztógyártókat a technológiai fejlesztés olyan megoldások irányába ösztönzi, amelyeket eddig csupán a repülőgépeken alkalmaztak. Napjainkban már az autó „repülőgépesítése“ folyik - állítják a szakemberek s ezt nemcsak a kocsik műszaki berendezéseire, de belső és külső kiképzésére is értik. A Honda gyár egyik illetékese szerint a „tervezőknek a repülőgép jelenti a tökéletes modellt“. A konkurensnél, a Mazdánál már testet is öltött az új koncepció: a Tokiói Autószalonban bemutatott, MX-0 jelzésű, sorozatgyártásra tervezett autó kormánya a repülőgépeknél használatos szerkezethez hasonlít. Légi járműhöz hasonlóan áramvonalas a kocsi külseje. A Boeing 767-es repülőgépek műszerfaláról „koppintottá“ le a Toyota azt a kicsi képernyőt, amely egyik sportkocsijában egyidejűleg mutatja a fordulatszámot, a fogyasztást és több gépegység állapotát, jelezve, ha az javításra szorul.- Első helyen a figyelmetlen vezetés áll, amely a balesetek negyvenöt százalékát idézi elő. Egy szomorú példát szeretnék itt megemlíteni. Az év elején Érsekújvár (Nővé Zámky) — Tardos- keddi (Tvrdoáovce) közötti útszakaszon egy Skoda személygépkocsi hirtelen áttért az út másik oldalára, és összeütközött a szabályosan közlekedő LIAZ teherautóval. A személygépkocsi utasai, egy házaspár és három gyermekük a helyszínen meghaltak. Volt olyan esetünk is, hogy kerékpárosok ütköztek össze, és sajnos minketten életükkel fizettek figyelmetlenségükért. Második helyen a gyorshajtást említeném, amelyet az előnyszabály meg nem adása és a helytelen előzés követ, 252 szerencsétlenség pedig az ittas vezetés következtében történt. A balesetek mintegy hetven százaléka a délutáni órákban fordul elő 18-21 óra között. A legkritikusabb nap a szerda és a vasárnap. ■ Mi a helyzet a hatáskörükbe tartozó autópályán?-A két autópályán az év első felében ötvenkilenc karambol történt, ez huszonhárommal több, mint a múlt év szóbanforgó időszakából. Tavaly az autópályákon nem jegyeztünk fel halálos kimenetelű balesetet, de idén, az első hat hónapban már hármat. A D 2-es autópályán (Bratislava -Malacky) június 6-án a leálló sávban kivilágítva állt egy meghibásodott tehergépkocsi. Éjszaka két órakor a Mladá Boleslav-i Autógyár személygépkocsija nagy sebességgel belehajtott. A jármű két utasa a helyszínen meghalt1. Június 20-án fél tizenegykor az autópálya karbantartását végző teherkocsiba belehajtott egy másik. Az előző jármű fiatal vezetője belehalt sérüléseibe. Valószínűen a balesetet okozó jármű vezetője elaludt. Ezért szeretném hangsúlyozni, hosszabb utazás közben tartsunk pihenőt. Tapasztalataink szerint a turisták egy része pihenés nélkül teszi meg az utat a tengerparttól hazáig. Ez sokszor tragikusan végződik. ■ A balesetek megelőzésére milyen intézkedéseket tettek és tesznek?- Több kerületi ellenőrző akciót szerveztünk. Az egyes járások közlekedésrendészeti dolgozóit más járásokba küldtük. Nemcsak hétköznapokon, hanem munkaszüneti napokon is szolgálatot teljesítenek rendőreink, akiknek jelentős része csak a fő turistaidény után megy majd szabadságra. A fokozott közúti ellenőrzésnek megvan a látszata. A szóban forgó időszakban 57 997 kihágást állapítottak meg, 9323-al többet, mint az előző év első felében. Legaktívabbak voltak a Nyitrai és a Trnavai járásban. Ittasságért 1750 vezetői engedélyt vontunk be. Téves nézet, hogy a megengedett sebesség túllépéséért 100, illetve 200 korona bírságot lehet csak kiszabni. Az esetektől, a sebesség túllépésének nagyságától függően a bírság felső határa elérheti az ezer koronát is, amely természetesen a jogosítvány bevonásával is jár. Mindezt azért említem, mert kénytelenek vagyunk az eddigieknél is szigorúbb méteét alkalmazni annak érdekében, hogy kerületünkben csökkenjen a balesetek száma. Azt hiszem, ez nemcsak a rendőrség, hanem a közúti forgalomban résztvevők érdeke is. Figyelmes, fegyelmezett vezetéssel sok karambolt el lehetne kerülni. m Mögöttünk van a fő turistaidény első hónapja. Mit mutat a baleseti statisztika?- örömmel mondhatom, hogy júliusban 55 balesettel volt kevesebb (összesen 666), mint az elmúlt év hasonló hónapjában, sajnos az áldozatok száma azonos szinten maradt, vagyis tizenöt személy vesztette életét. Az anyagi kár több mint hárommillió koronát tesz ki. Mindnyájunk számára figyelmeztető tény,' hogy a 7. ötéves tervidőszakban hazánkban 2338 személy vesztette életét a közutakon. Arra kell törekednünk, hogy az autó az ember hasznos eszköze, ne pedig a szerencsétlenségek okozója legyen. Ehhez nem is kell sok, csak figyelmesebb és fegyelmezettebb vezetés. N. J. Az új Wrangler - a ma Jeepje és még egy Renault 5-ös! A Jeep Wrangler A Renault 5 Cabriolet Európában először a Renault kiállítási területén mutatták be az 1968-as Genfi Autószalon alkalmából az American Motors Corporation új modelljét, amely a Jeepek családját hivatott gazdagítani, és így a Wagoneemek, a Cherokee-nek, valamint a Commanche-nek édestestvére. A JEEP WRANGLER külső megjelenésére kétségtelenül a rokonszenves CJ-7-re emlékeztet, amelynek egyébként átörökölte a legfontosabb ütőkártyáit, így mindenekelőtt robusztusságát. Koncepciója szorosan igazodik a Cherokee igen nagyra értékelhető menettulajdonságaihoz és terepjáró képességéhez. Kétféle erőforrással: egy négyhengeres, 2,5 literes és egy hathengeres 4,2 literes motorral ajánlják. Ám ezenkívül számos egyéb korszerű műszaki megoldással is szolgál. Különösen az alváza és a kerékfelfüggesztése érdemel külön is említést: ezek ugyanis merőben újak és a terepváltóház védelmét szolgáló burkolólemezt is magukban foglalják. Ugyancsak külön említést érdemel maga a szorzó, illetve a terepváltó, amely az elsókerék- hajtás bekapcsolását menet közben is lehetővé teszi. Ez a modell egyébként'ez idő szerint csak az észak-amerikai piacra készül: Standard, Sport Decor és Laredo változatban. És íme, még egy RENAULT 5-ÖS! Méghozzá borulási védőkeret nélkül, kabriolet változatban. A hí rés-nevezetes Szuperötösöknek ez immár a 26-ik változata, igazi kabrió és ugyancsak az idei Genfi Autószalonon mutatkozott be a széles nyilvánoság előtt először. A Renault 5-ös modell háromajtós változatának alapján kifejlesztett 1397 cm3-es, 52 kW-os (72 LE) Renault 5-ös kabrió négy, igazán teljes értékű ülőhelyet kínált, különösen figyelemre érdemes kiegészítő felszerelésekkel. így például:- a bukásvédő keret elmaradt, ami a számítógépes segítséggel és kompromisszumok nélkül létrehozott kiváló merevségű karosszériának köszönhető;- kézzel mozgatható, igen könnyen kezelhető tetőponyva;- elöl és hátul egyaránt teljesen letekerhető oldalablakok. Mindent összevetve, a Renault és a EBS együttműködésének gyümölcse ez a kocsi. Az EBS az ilyen jellegű átalakítások avatott szakértője. A kocsit Belgiumban gyártják, a legfontosabb európai piacok - Franciaország, Németország, Ausztria, a Benelux-államok, Nagy-Britannia, Olaszország és Svájc - számára. Forgalmazásuk éppen ezekben a hetekben kezdődik. A. T. ÚJ SZÚ 16 1986. Vili. 2!