Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-04 / 27. szám
onszuár, művészek... Én nagyon szeretem a művészeket. Bonszuár. Nem tud fájdalmamra gyógyírt. Nem tud fájdalmamra gyógyírt, csak a doktor, aki gyógyít... A művészek, azok a kedvenceim. Ez az én kedvenc témám, mint Ludék Sobota mondja. Az a Fellini is, vagy hogy is hívják, aki a múltkor nálunk volt. Muris, muris egy pasas. De amúgy nagyon komoly, Dzordz is mondta. De a felesége buta pipiske. Végképp nem tud viselkedni a művészek között, meg hasonló. Olyasmit, hogy inni, cigarettázni, hát azt abszolút nem. Tisztára 'ütődött tyúk. De a Fellini nagyon komoly. Dzordz ugyan azt mondta, hogy a filmjei olcsók. Nézzék, én személy szerint nem tudom megítélni, így van-e vagy nincs, mert ebben nem vagyok olyan nagyon otthon, ugye, de Dzordz tudja, mi a helyzet. Hiszen ók valahol együtt dolgoznak, vagy mi. Micsoda? Ki mondta, hogy locsogok? Aki azt gondolja, hogy locsogok, hát elmehet. Komolyan, aki azt hiszi, hogy valami ütődött színésznő vagyok, aki itt mindenáron jelenetet akar rendezni, hát téved. És máris elmehet, mindjárt az elején. Amit Marteőka ma itt elmond, az mind igaz. Világos? Az is igaz, hogy Jurajt, a férjemet már nem Dzordznak hívják, hanem 2uzunak. Muris. Akkor, ott a számológép alatt azt mondtam neki, hogy Jurajku, Jurajku... ő meg: szólíts Dzordznak. Jurajku... # Bizisten, mintha csak tegnap lett volna, jön a háenbé-elnök: „Marteőka, holnap vegyél fel csinos rövid ruhát, mert jönnek a filmesek az új óvodát lefilmezni.“ Marteőka szót fogadott, szép ruhát öltött, kivezette a gyerekeket az udvarra, és legalább hússzor elénekelte velük a Lánc, lánc, eszterláncot... míg azt nem mondták, hogy vevők rá. A gyerekek elmentek haza, a filmesek vendégségbe a kultúrházba, csak ő maradt és Marteőka maradt. Ott a számológép mellett.- Ilyen testtel ilyen isten háta mögötti helyen. Velem kell jönnöd, kislány. Nem hagylak itt. Marteőka nem hallott többet. Csak az őszibarack édes, ragadós illatát érezte a levegőben, érett őszibarackét, amelyből kicsordul a lé, ha beleharapnak... Még az este elment. Mint az álomban. A vágytól izzva. Amikor feleszmélt, már messze volt, túl messze. Akkor akart először elrepülni, de nem bírt.-Eszedbe ne jusson, cicuskám. Itt maradsz. Karriert csinálunk. Megmutatjuk a világnak, hogyan készül a mozi. Megmutatjuk a vén totyakosoknak, akik tizenöt éve madzagon rángatnak. Csurogni fog a nyáluk, a kontároknak. Mostantól fogva pedig nincs semmiféle Juraj, hanem Dzordz. Világos, cicuskám? Kicsit puccba váglak, és holnap a klubban rázzuk a rongyot. Csurogni fog a nyáluk a kontároknak...! Csakhogy Marteőka nem tudta, kik azok a kontárok, mik azok a kontárok, így hát nem tudhatta, csurog-e nyáluk vagy sem. Hanem aligha csurgóit a nyáluk, mert még azon az éjszakán Dzordz hátracsavarta a karját, hogy le kellett térdelnie, és megígérni, hogy ezentúl soha többé nem ül úgy, mint valami sült paraszt, kiguvadt szemmel, hanem úgy felgerjeszti azokat a szeniliseket, hogy azok Dzordznak a kezéből fognak enni... Dzordz, kemény, nagyon kemény. Bámulatos és kemény. Abban meg, hogy mindjárt nyíltan, kertelés nélkül ráment a dologra, igaza volt... Aztán kovbojfilm kovbojfilm után következett, egyik bűvöletből a másikba esett, minél tovább, annál édesebb... Marteőkának a csodálkozásra sem jutott ideje. Ha nincs Dzordz, Marteőka a mai napig paraszt valami óvodában, és mint valami ütődött énekli a Lánc, lánc, eszterláncot..., Dzordz nagyszerű. Minden zríben benne van, tényleg. Például akkor, az az egész hét a Tátrában. Az egy mese volt. Szállodából szállodába, a Belviböl a Belvibe... Élni, teljes életet élni, mint az istenek. Egyszóval mindazt, amit a parasztok sosem tanulnak meg. Amire csak a művészek képesek. A művészet nehéz dolog, s az embernek nyakig bele kell merülnie, Dzordz mondja. Nem lehet másképp. Vagy, vagy. Az embernek úgy kell élnie, hogy minden helyzetből szakítson le magának valamit, mint Dzordü mondja. Ó, művészek. A művészek, ez az enyém... Nagyon szeretem a művészeket. A művészetben az embernek áldozatokat kell hoznia. De ezt egy közönséges paraszt sosem érti meg. És azok az ütődött tyúkok, végképp nem érthetik meg, akik egyfolytában cumikat főznek, ki, tápszert kevergetnek és magukon kívül vannak, amikor hathónapi szoptatás után elmegy a tejük. Tudom, ez is kell. De egy ilyen művésznő ezt egyszerűen nem engedheti meg magának. Ha megteszi, azután a mellét átvetheti a vállán, és mehet egyenesen Kukutyinba, mint Dzordz mondja. Az volt a legjobb, amikor betolattak az öregek. A fater az anyámmal. Ugyanis én mindjárt azután, hogy úgy maradtam, egyszerűen megírtam nekik, hogy úgy vagyok... Szerencsétlen voltam akkor, buta, és persze nem beszéltem meg Dzordízsal. Féltem megmondani. És ez volt a hiba. Tudtam is én akkor, hogy Dzordz ilyen nagyszerű? Hogy mindenre képes?! Este megmondtam neki. Reggel jött a nóorvos, az ismerőse, természetesen, és délben már - volt bébi, nincs bébi... és senki nem tudott semmit. Nem tud fájdalmamra gyógyírt... Várjanak, még az a zrí az öregekkel. Amikor az öregek úgy gondolták, hogy az unokának már meg kellene látnia a napvilágot, ajándékokat vásároltak, kalácsot sütöttek, felültek a vonatra és eljöttek. Ingecskéket, hófehér ingecskéket is hoztak a kicsinek... Mi Dzordzzsal éppen a paradicsomban jártunk, amikor megjöttek. Ádám és Éva a nyomunkban sem léphettek. Csak fügefalevél meg hasonló. Látni kellett volna a parasztokat, kis híján elájultak, amikor Dzordz ajtót nyitott nekik. Miután magukhoz tértek, az első az volt, hogy fiú-e vagy jány és hogy hun van... Nem mesélem el, mi történt azután, elég, ha annyit mondok, hogy a parasztok sosem értették meg a művészeket. Az ősök például azt sem foghatták fel, hogyan lehet egy hét alatt húszezret elkölteni a Belviben. Hogy ők szövetkezeti lakásra küldték, nem pedig lumpolásra, meg csupa ilyen duma. Minek mondjam. Egyáltalán nem érdekes. Az érdekes az volt, amikor Dzordz minden teketória nélkül közölte velük, hogy amennyiben nem tetszik nekik a mi bohém hajlékunkban, azonnal távozhatnak, hogy a Dargov 13.30-kor indul: Nekem azért nem volt teljesen mindegy, de hát tehetek én róla, hogy nem lehetett velük beszélni? Folyton csak azt hajtogatták, hogy a húszezret fehér hálószobára küldték, amilyen Terezának is van, nagy kerek tükörrel, amiben egészen látod magad, édes jányom... Hiába magyaráztam az anyámnak, hogy nekem nem kell a kerek tükör, hogy én Dzordzban látom magam, Dzordz meg bennem, hogy nekünk elég egy széles ágy, és hogy még dunyha sem kell, mert egymással takarózunk meg a szerelemmel, mint Dzordz mondja... Csakhogy az anyámtól minden, amiről beszéltünk, olyan távol állt, hogy nem maradt más, mint szedni a sátorfájukat, az ajándékokon kívül természetesen, megszelídíteni a fatert, aki már-már nekiment Dzordznak és visszazarándokolni a mézeskalácskunyhóba...- Gyerünk, Jankó, gyerünk, itt már semmi keresnivalónk. Arivedercsi, Hans... Engem nyugodtan szólíthatnak Muc- kának. Semmi Marteőka, hanem egyszerűen Mucka. Ezt nem lehet. Ha az ember csak egyszer is felrepül a művészet mennyei szférájába, már nem lehet normális, mint Dzordz mondja. Nem maradhat a földön, ahol a közönséges emberek járnak. Mert szárnyai vannak. Repül. Az ilyen művész egyszerűen repül, mint ahogy a madár repül. Mindig a szél irányában, sosem széllel szemben. Ez fölösleges erőpazarlás, mint Dzordz mondja. Például az ilyen művésznőnek... az ilyen művésznőnek amazonnak kell lennie, aki e nemzet minden jeles férfiújának szomját oltja, mint mondja Dzordz. És áldozatok. Áldozatok, áldozatok... A művészet áldozatokat követel. Én ezt csak akkor, a Tátrában értettem meg tökéletesen. Azt, hogy Dzordz milyen szeretettel és szenvedéllyel öltöztetett minden reggel, tíz ruhát is felpróbáltunk, mire Dzordz elégedett lett, amíg rájött, hogy mi gerjesztheti fel a legjobban azokat a szeniliseket. Ugyanis filmfesztivál volt akkor ott, összesereglettek a film kinos kreatúrái, akik nem hagyták lélegzethez jutni az igazi tehetséget. Reggelizni mindig egyedül mentem. Dzordz a szobán maradt. Aztán vagy reggel, vagy este, attól függően, mennyire húzódott el, mindig beszámoltam róla, mi történt. Dzordz állandóan elégedetlen MILKA ZIMKOVÁ i volt. Egész idő alatt rohangált a szobában, mint a leforrázott kutya, ahogy te mondogattad, édesanyám. Ugyanis senki sem tudhatta meg, hogy 6 meg én egymáshoz tartozunk. A pincér a reggelit és a vacsorát a szobába vitte, hozzá természetesen mindig pezsgőt. Ó, pezsgő, finom borocska! Bonszuár, művészek. A pezsgő, az a kedvencem. A pezsgő olyan ital, amit csak az istenek ihatnak, mind Dzordz mondja. Menjenek el, menjenek csak el egyszer este a filrriklubba, s ott majd meglátják, ki kicsoda. A saját szemükkel fogják látni, mit isznak a bugrisok. Dzordzzsal mi ezt egyszerűen képtelenek vagyunk felfogni. Aztán sokkot kapnak, ha egy csaj, akihez a reggelinél odaülnek, szóval, ha egy csaj, aki tudja, mi a szokás művészek között, rendel öt üveg pezsgőt. Egymásra néznek, nem tudva, hányadán állnak, végül a szenilisek közül az egyik bejelenti:- A mindenit, már szilveszter van? Pontosan ezek azok, akik tízen bontanak egy üveg pezsgőt, azt is csak szilveszterkor, aztán fél évig arról beszélnek, hogy leitták magukat... Muris volt például az az eset a tévében, az Életből vett történetekben, különben semmit sem ér az egész, mint Dzordz mondja. Elég az hozzá, egy jöttment alak az egyik történetben kijelentette, hogy vett egy üveg pilseni sört, és elment a barátjához, hogy kibéküljön vele... Azt hittük Dzordzzsal, hogy nyomban ott a tévé előtt megszülünk. Dzordzzsal mi ezt egyszerűen nem tudjuk megérteni. Nekünk hányszor nincs mit ennünk, de pezsgőre mindig jut. Egy művész, aki csak egyszer is átélte, hogy létezik olyasvalami, mint a szárnyak, hát azt többé már nem lehet visszatartani a földön. Ha már azok a nyomorultak nem engedik repülni, sem felszállni, akkor legalább a pezsgőbe kapaszkodik bele, mint ahogy Dzordz mondja. Dzordz csodálatra méltó, ugyanis képes mindent feltenni egy lapra. Mint akkor a Tátrában. Tudta, hogy végre egyedül ott érthetik még, hogy az egész országból ott lesznek és így. Mondta is, hogy most már csak te menthetsz meg, Muckám. Elvégre ez szép elhatározás, nem? De tehetek én arról, hogy azokat a pezsgőtől elbódult szeniliseket már Salamon háromszáz ágyasa sem izgatja fel, nemhogy egy jóképű csaj. Nem tehetek^ róla. Öurinkóm, gyönyörűségem, nem tehetek róla. Az egyetlen, ami kitelik tőlük, hogy azt mondják, ennek a fiatal szukának mindene megvan, aminek lennie kell, hát még ha tehetsége is volna. Ezek után lehet csodálkozni Dzordzon, hogy ha ezt megtudja, mindent összetör, ami csak összetörhető a Belvibeli szobában, nekem lekever néhány pofont, szedjük a cókmókunkat és az első személyvonattal uzsgyi haza. Nem lehet rajta csodálkozni, és haragudni se lehet rá. Végül is én mindig az után vágytam, hogy életemben legalább egyszer megüssön egy valamirevaló férfi. Dzordz megértette. Dzordz megértette a titkos vágyamat... Neki semmit nem kell mondani, azt is tudja, amire az ember csak gondol. Dzordz csodálatra méltó. Meg nem értett és csodálatra méltó. S főként nem azok közül való, akik feladják. Mindjárt a személyvonatban azt mondta: A Tátra nWi valami más. Csak melletter mindig mellettem sad, hogyan fc rémből... Nem tud fájdí a doktor, aki gyót A művészetbe feladni, mint Dzoi Az a pillanat egy ilyen művés éppen csinált, r például feleslege: koronát, amibe m tehetségét beles mutatkozik meg, egyéniség. Az e< ban. Főleg azza magát a kontárok Vasárnap reg szilvakompótot, v dúltunk Dzordz b Látni kellett vo megrendítő. Dzordz csak el tókönyvet, odaad máris kiestünk. Egyszerűen ne T udják, én r vagyok, és ez nel egész úton sírtan de nem bírtam at Tudják, amiko életet, rettenetes Magamat, Dzord; Autóbalesetnél ■ Tudják, olyan ér erős érzésem t erejével mind a lenni, ahol nerft I« Az volt a légre bentem, hogy a bátyja van. N Legalább tudja, r Normálisan sí gondolok, menn mekkora sikere v hogy díjat kapott az a forgatókon) soha meg nerr a tehetségét. Istenem, ezen kuszáit minden, t Például megrr a forgatókönyve a bátyja? Nem n rüen nem mondh volna tudomásul ö, a roppant égés éve bizonygatja, lyen nagyszerű képesek felfogni' Dzordz ezt nei Dzordz nagyc tesz. Dzordznak ta megtanított repüli Még akkor e akkor, amikor gyakran sírtam, átölelt a pompás- Felejts el n felejtsd el, hogya kel a Lánc, lár szárnyakra van maradhatsz a t Repülnöd kell ki belém. Erősei® együtt repülünk, rak, széliünk, és roknak, hogy kell Jirí Ti N 8 Útlevél i valuták i fütyülve Nagy út Azóta s; E földré fokát. Sí e hipnoi akarjuk! vonatun város di te hívő jöttél, a aláakni lulo Polák rajza
