Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-27 / 26. szám
Mit keil tudnunk a mélyhűtésröl Tulajdonképpen szinte minden élelmiszertélét mélyfagyaszthatunk, de nem mindegyik egyforma ízletes felolvasztás után, azonkívül vannak olyan élelmiszerfajták, amelyek egész éven át kaphatók, tehát felesleges a mélyhűtőben tárolni. A mélyhűtésre szánt zöldfélét sose főzzük egészen meg, számítsunk arra, hogy a felmelegítés közben még puhul valamelyest. Ha egyszerre főzzük az aznapi ebédet, valamint a lefagyasztásra szánt mennyiséget is, akkor ezt két-három perccel előbb vegyük le a tűzhelyről, illetve a frissen elfogyasztandó mennyiséget főzzük még két-három percig. Az étel felolvasztása kétféleképpen történhet: vagy kivesszük előző nap a mélyhűtőből, és a rendes hűtőrészben lassan kiolvad másnapig, majd ezután melegítjük, vagy azonnal fagyottan tesz- szük sütőbe, forró vízbe, főzőlapra, gázra stb. az étel fajtájától és csomagolási módjától függően. Teljesen megfagyott étel kb. fél óra alatt melegszik meg lassú tűzön, illetve ugyanennyi idő alatt melegíthetjük fel lobogó vízben, ha műanyag zacskóban van, s csak azután töltjük edénybe, amiben azután az asztalra tehetjük. Leglassabban a sütőben melegszik meg, és épp ezért kell a legtöbb áramot, illetve gázt fogyasztani, ezért a sütőt inkább csak a rakott ételek melegítésére használjuk, a szaftos, levéses ételeket a főzőlapon is meg lehet melegíteni. Cseresznye, meggy Cseresznyét csak akkor fagyasszunk, ha egyszerre nagyobb mennyiséget kaptunk, és nem tudjuk felhasználni. Ha már lefagyasztottuk, minél előbb fogyasz- szuk el, nem tartható sokáig a mélyhűtőben. Ezzel szemben a meggy alkalmasabb mélyhútés- re, mert egy évig is eláll. A teljesen egészséges gyümölcsöket megmossuk, szárukat letépjük és kimagozzuk. Cukor nélkül fagyasztva rövidebb ideig tárolható, és felhasználható kompotok, gyümölcssaláták, sütemények készítésére. Cukorral fagyasztva kilónként 5-10 dkg cukrot számítunk a cseresznyére, 10-13 dekát a meggyre. Csomagolhatjuk nejlonzacskóba, műanyagpoharakba, kisebb dobozokba stb. A cseresznye 2-6 hónapig, a meggy 10-12 hónapig tárolható. Felhasználásuk Kompótnak, levesnek, fagyott állapotban tegyük forró, cukros vízbe, és ízlés szerint készítsük el. Süteménybe a felolvasztott gyümölcsöket használjuk. Mélyfagyasztott meggyes tekercs Hozzávalók: 500 g liszt, 20 g sütőpor, 100 g vaj (lehet margarin is), 100 g cukor, 2 tojás, két és fél dl tej. A töltelékhez: 1250 g meggy, 80 g cukor, 100 g vaj, tíz evőkanál gríz, egy tojás, 50 g darált mogyoró. A hozzávalókból elkészítjük a tésztát és legalább egy órát hagyjuk, hogy megkeljen. Közben kimagozzuk a meggyet, lecukrozzuk. A tésztát két egyenlő nagyságú téglalappá nyújtjuk, megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk a grízzel, és egyenletesen ráhintjük a lecsúrgatott gyümölcsöt. A tészta széleit bekenjük tojásfehérjével, hogy jobban ragadjanak, felgöngyöljük, tetejüket tojássárgájával kenjük be, és megszórjuk a darált mogyoróval. Kivajazott tespsibe tesszük, és meleg helyen kb. fél órát hagyjuk kelni. Előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük. Amikor kihűlt, fóliába csomagoljuk és mélyhútjük. Három hónapig tartható el. A mélyfagyasztott roládot szobahőmérsékleten olvasztjuk ki, felszeleteljük, porcukorral megszórva kínáljuk. GYÓGYNÖVÉNYEK A KISKERTBEN A medveszőlő — medvedica - (Arctostaphylos uva-ursi) a piros áfonyához hasonló, alacsony, örökzöld cserje, 30-90 cm hosz- szú, fekvő ágacskái vannak. Ezek az ágacskák barnáspirosak, sűrűn zöldellő levelekkel borítottak. Fiatal hajtásai, s a fiatal levelek szélei szőrösek. A levelek rövid nyelvűek, ráncosak, felül fényes sötétzöldek, alul halványzöldek. Virágai lekonyuló fürtöt képeznek, fehérek vagy rózsaszínűek. Termése borsónagyságú, skarlátpiros. Május- ban-júniusban virágzik. Levelei abban különböznek a piros áfonyáétól, hogy nem pontozottak. A természetben a magasabb hegyvidékeken fordul elő, elterjedt az egész északi féltekén, a Kaukázusban 3000 m tengerszint feletti magasságban is megtalálható. Szereti a napos és széltől védett hegyoldalakat. Szlovákia számos hegyaljai körzetében is honos. Mivel a medveszőlő iránt nagy a kereslet, nálunk is megkezdődtek az első kísérletek a termesztésével. A szakirodalomban olyan környezetben javasolták termeszteni, ahol vadon terem. Az eddigi tapasztalatok szerint legjobb módszernek bizonyult a dugványozással való szaporítása. Hosszabb hajtásait lebújtatjuk a földbe (mint a szőlőnél), ezt a helyet rendszeresen öntözzük, hogy a hajtás meggyökerezzen. Meggyökerezés után elkülönítjük az anyatótől és átültetjük. Az ültetést a parcella közepén kell elkezdeni, hogy az első tövekből további oldalhajtásokkal tudjuk szaporítani. A mellékhajtások az ültetés utáni második-harmadik évben kezdenek kifejlődni. Ha kedvező körülményei vannak, akkor gyorsan terjed. Az ilyen telepítésnek az az előnye, hogy tartós ültetvényt kapunk, amelyet .nem kell minden évben felújítani. Leveleit a szárról lehúzva a nyár folyamán meleg és száraz időjárásban gyűjtjük, s a növény apró ágacskáit mindjárt a gyűjtés helyén el kell távolítani a levelek közül. A leveleket jól szellőztetett, száraz és meleg helyiségben szárítjuk. A megszárított levelek illata kellemesen aromatikus, íze kissé fanyar, keserű, később édeskéssé válik. A medveszőlő levelének a hatóanyagai az arbutin és a me- tilarbutin glikozidok, továbbá cser- zöanyagok, szerves savak, flavo- nos és gáforos anyagok. Az arbutin és a metilarbutin lúgos környezetben olyan hatóanyagokra bomlik szét, amelyeknek fertőtlenítő és baktériumölő tulajdonságaik vannak. Főzetként használják a vese, a húgyutak és a húgyhólyag gyulladásánál. Nem szabad azonban szünet nélkül hosszú ideig használni. DR. NAGY GÉZA A nyulak nyári zöldtakarmányozása A nyulak szívesen fogyasztják a zöldtakarmányokat, ezért az ízletes zöldekből hajlamosak többet is felvenni, mint amennyi hasznukra lenne, ezért többnyire korlátozottan adagoljuk. A zöldtakarmányok kiváló étrendi hatásúak, gyorsítják a béltartalom áthaladását, kedvezően hatnak a tejtermelésre, fokozzá a fiókák életképességét. Nagy víztartalmuk következtében azonban nehezen tárolhatók, könnyen befüllednek, ami hasmenést, bélhurutot, felfúvódást válthat ki. A nyulak ne kapjanak soha megázott, nedves zöldtakarmányt. A friss zöldtakarmányokat is célszerű néhány órán ’át vékony rétegben fony- nyasztani. A pillangósok a nyulak legfontosabb zöldtakarmányai. Nagy a fehérjetartalmuk, főleg a levelekben. Különösen szívesen fogyasztják a lucernát, amely a vemhes és szoptató anyák, valamint a növendékek takarmányozásában szinte nélkülözhetetlen. A lucernát lehetőleg virágzás előtt vágjuk a nyulak részére, de a túlságosan fiatal lucerna hasmenést is okozhat. A lucernának jelentős a mész- és magnéziumtartalma, ezért etetésekor mészpótlásról nem kell gondoskodni, viszont a túl sok lucerna a nyúl szervezetében foszforhiányt idézhet elő. A nedves, megázott lucerna felfúvódást okozhat, ezért sokan állandóan szénával keverve etetik. A vöröshere is könnyen okozhat felfúvódást, ezért etetésénél még nagyobb elővigyázatosságra van szükség. A réti fű sokféle növényből tevődik össze, ami a kiegészítő hatások miatt nagyon előnyös. Minél több pillangós növényt találunk a fúfélék között, annál értékesebb a réti fű. Az útszéleken, árokpartokon kaszált réti fű fel- használása célszerű és gazdaságos, figyelembe kell venni azonban, hogy az ilyen fű sok esetben szennyezett, poros, kipufogó gázoktól vagy vegyszerektől erősen szennyezett is lehet, ezért_ gyomor- és bélhurutot, esetleg mérgezést is okozhat. A konyhakerti hulladékok szintén nagy szerepet játszanak a nyúl takarmányozásában. Ezek változatos takarmányok, ízletesek, de itt is számolni kell azzal, hogy a vizes, sáros zöldfélék hasmenést, vetélést, elhullást okozhatA réti fű etetése a kiegészítő hatások miatt nagyon előnyös Zöld etetésekor konyhasót is adjunk a nyusziknak nak. A spenót, a sóska és a saláta korlátlan mennyiségben etethető, de hashajtó hatásukkal számolni kell. A káposztafélék leveleit a nyúl szívesen eszi, de csak kisebb mennyiségekben adagoljuk ezeket. Sokan felhasználják a nyúltakarmányozásra a zöldborsó szárát és kifejtett hüvelyét, a sárgarépa levelét, s a leérett szamóca levélzete is szívesen fogyasztott zöldtakarmány. Májustól augusztusig a leveles gallyak etetése is számításba jöhet. A lombtakarmányok etetésénél először végezzünk kisebb meny- nyiségben próbaetetést, s csak akkor adagoljuk nagyobb mennyiségben az új, ismeretlen zöldet, ha több napon át baj nélkül fogyasztották azt a nyulaink. A legtöbb leveles gallyban sok a csersav, ezért kissé dugítanak. A zöldtakarmányok etetésével a drága abraktakarmányokkal takarékoskodni lehet. A zöld túlzott etetésének azonban hátrányai is vannak. A sok zöld petyhüdtté teszi a szervezetet, nagy terjedelmű, lógó hasat idézhet elő. Ez főként a bakoknál hátrányos. Csupán zöldtakarmányokkal semmiképpen sem tudjuk a nagyobb almokat szoptató anyanyulak igényeit fedezni. A nagy növekedési erélyű húsnyulak számára sem alkalmas a kizárólagos zöldetetés, abrakkiegészítés is szükséges. Zöld lucernával az egyébként szükséges abraktakarmánynak körülbelül a felét takaríthatjuk meg, ha a zöldtakarmány napi mennyiségét egy élősúly-kilogrammra számítva 300 grammig növeljük. Zöldtakarmányok, illetve lucerna etetésénél ajánlatos konyhasót, illetve takarmánysót (marhasót) adni a nyulaknak. Erre a célra legalkalmasabb a formázott nyalósó. A sok meszet tartalmazó takarmányok etetésénél (pl. zöld lucerna) a foszfor pótlásáról foszforban dús abraktakarmányok (pl. korpa) etetésével is gondoskodhatunk. A hasmenés megszüntetésére hasznos lehet a faszénőrlemény, mert leköti a bomlástermékeket, de csak szükség esetén alkalmazzuk, mert más vonatkozásokban káros is lehet. Ny. K. Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünkben Darázs Endre: Szünidő című verséből idézünk; az idézet első sora (zárt betűk: K, O, S. 14. Érdeke fűződik valamihez. 15. Erőszak. 16. Növények. 17. Vonatkozó névmás. 18. Knock out. 19. Tejtermék (ék. h.). 20. Rag. 21. Trombitahang. 22. Francia zeneszerző. 24. Ilyen szó is van. 25. Bálna. 26. Azonos betűk. 27. Némán lesem! 29. Gyümölcsnedv. 30. Belga festő. 32. Bőr, sulfur, lantán. 34. Figura. 39. A láz peremei. 40. Kánaán része! 41. Testünket borítja. 42. öröm közepe. 43. Az idézet negyedik sora (zárt betűk: I, I). 48. Rag. 49. Ártalmas. 50. Elnevezés, névelővel. 51. Madridi napilap. 53. Vágány. 55. Indulatszó, 56. Kripton, ittrium. 57. Ilyen hal is van. 59. Terjedelmes. 61. ... River, több folyó neve Amerikában. 62. Azonos betűk. 63. Rénium, radon. 65. Személyes névmás. 66. A Rajna mellékfolyója. 67. Azonos magánhangzók. 68. Csibész. 70. Hajítófegyver. FÜGGŐLEGES: 1. Betörésbiztos rekesz. 2. Vegyi elem. 3. Baráti ország. 4. NY. E. 5. Készült. 6. Mértékegységek nevében előtag. 7. Hollandia és Olaszország autójele. 8. Asztácium. 9. Korallzátony. 10. Lepelben van! 11. Művészet idegen szóval. 12. Harcias nép. 13. Sorban elmond. 18. Képző. 20. Az idézet második sora (zárt betűk: L, Z). 21. Tellúr, tantál. 22. Női név. 23. Őslénytankutató volt az USA-ban. 25. Sajtótermékek ellenőrzését végzi. 26. Tarisznyában van! 28. Az állatok has alatti prémje. 31. A jurakorszak felső szakasza. 32. József Attila verse. 33. A helikopter magyar feltalálója. 35. Állat. 36. Porcelánföld. 37. Ásvány. 38. Köréje. 44. Magyar újságíró. 45. Amerikai feltaláló. 46. Angol hosszmérték. 47. Az idézet harmadik sora (zárt betűk: G, K, T, A). 52. ... Bikila, etiópiai atléta. 54. Tartomány a Dél-afrikai Köztársaságban. 56. Gömbölyű. 58. Ázsiai ország. 60. Orosz festő. 61. Hócsalán. 62. Fényjelenség. 64. Szocialista ország. 66. A nomád török népek sátortábora. 67. Á. Á. E. 69. Megszólítás. 70. Irány. 71. Tormában van! Megfejtés A június 13-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: A kapzsiság és a boldogság még sohasem fért meg egymás mellett. Könyvjutalomban részesülnek: Szabados Károly, Komárom (Komárno), Németh József, Rimaszombat (Rimavská Sobota), Seres Lajosné, Safárikovo, Dúsa Etel, Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Juhos Erika, Galánta (Galanta).