Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-27 / 26. szám
A brit korona az amerikai gyarmatok elvesztése után, nem egészen kétszáz esztendővel ezelőtt kezdte Ausztráliába deportálni fegyenceit: szegénylegényeket, tolvajokat meg a hatalom politikai ellenfeleit. Mindenképpen vakmerő, erős embereket, akiknek utódai - bár azóta sokféle kivándorló csatlakozott hozzájuk - máig sem voltak képesek istenigazából benépesíteni az ötödik kontinenst. A hatalmas országban ma is csak mintegy 15 millió lakos él. Többségük meglehetősen jómódban. Ausztrália kivételesen gazdag természeti kincsekben, ipara, mezőgazdasága fejlett. Ha valamiben az ausztrálok hiányt szenvednek, akkor az talán az identitás, a nemzeti azonosság tudata. Hiszen ez a nemzet, mint említettem, még kétszáz esztendős sincs, és bár az első és a második világháborúból a brit expedíciós csapatok keretében alaposan kivette a részét, s történelméből hiányoznak az olyan eggyékovácsoló tényezők, mint amilyen például a függetlenségi háború volt az amerikaiaknak. A már-már mauzóleumra emlékeztető Canberrái hősi emlékmű és az Ausztrália- szerte fellelhető obeliszkek, szobrok Jelzik, hogy az emberek kegyelettel adóznak az elmúlt - egy kivételével földrajzilag nagyon is távoli - háborúk hősi halottainak, de több háborúba, kivált nukleáris földindulásba, nem kívánnak belekeveredni. Ausztrália egyik kezdeményezője és egyik első aláírója volt a Csendes-óceán déli körzetét atommentes övezetté nyilvánító rarotongai megállapodásnak. Igaz, mint a „nyugati“ szövetségi rendszer stabil része (ezt a kifejezést a Canberrái külügyminisztérium egyik illetékesétől hallottam), hozzájárul ahhoz, hogy az ország területén amerikai támaszpontok legyenek és nem kérdezi meg, hogy a kikötőibe befutó amerikai hadihajók fedélzetén van-e nukleáris fegyver. Minden ősszel, virágvasárnapon (mert a déli féltekén fordítva vannak az évszakok) antinukleáris, háborúellenes gyűléseket, meneteket tartanak az ausztrál nagyvárosokban. Az idén az ENSZ által kezdeményezett nemzetközi békeév tiszteletére az ausztrál munkáspárti kormány is beállt a virágvasárnapi felvonulások támogatói közé. Canberrában, a fővárosban a szövetségi parlament előtti gyepen gyülekeztek virágvasárnap a nukleáris leszerelés, a béke hívei. Sokan autón jöttek, mások kerékpáron. Nem kincstári gyűlésnek, inkább pikniknek fogták fel az emberek a megmozdulást. Nejlonzacskókban, hátizsákjukban ott volt a felvonulás utáni szabadtéri party alkalmából kisütendő hús, a sör. Gyerekek, kutyák, léggömb-, fagylalt- és hamburger-árusok - a népünnepély minden kelléke megvolt itt. JÓ negyedórát vett igénybe, amíg felolvasták a virágvasárnapi felvonulókhoz intézett üdvözlő táviratokat. Valamennyit taps fogadta. Némi zaj csak akkor támadt, amikor Bill Hayden ausztrál külügyminiszternek a saját távollétét mentegető üzenetét olvasták fel. Hogy minek szólt a zaj, a távollétnek, vagy az ausztráliai kormány nem egyértelmű állásfoglalásának az atomfegyverek ügyében, azt mindenki másképp magyarázta. Sorra jártam és interjúvoltam a nagygyűlés résztvevőit.- A béke és az igazságosság a célunk, nem csak a nukleáris leszerelés. Mint a zászlónkon is láthatja: kiállunk az őslakosok földkövetelési jogai mellett - mondotta egy középkorú asszony. - Követeljük, hogy nukleáris fegyvereket hordozó hajók ne futhassanak be kikötőinkbe és hogy számolják fel Ausztrália területén az Egyesült Államok támaszpontjait.- Mi a véleményük arról, hogy Új-Zéland kitiltotta a kikötőiből a nukleáris fegyverekkel felszerelt amerikai hajókat?- Azt hiszem, ez nagyon bátor lépés, és fölöttébb nyugtalanít bennünket, hogy a mi országunk ebben nem követi Új-Zéland példáját.- Uram — fordultam egy férfihoz, aki a Munkáspárt tábláját tartotta -, a Csendes-óceán déli térsége atomfegyver-mentes övezetté van nyilvánítva, ehhez az ausztrál kormány is hozzájárult. Eközben azonban kikötőikbe beengedik az atomfegyvert hordozó amerikai hadihajókat. Mi a véleménye erről?- Ez ostoba helyzet. Az atomfegyvermentes övezet nem lehet atomfegyvermentes övezet, ha ilyen fegyvereket hordozó hadihajók tartózkodnak a térségben, s kivált kikötőinkben.- Bocsásson meg - jegyeztem meg - de a kezében tartott tábláról ítélve ön a Munkáspárt tagja. Az önök kormánya engedi be, vagy legalább is gyakorlatilag nem akadályozza meg ezeknek az amerikai hajóknak a befutását kikötőikbe.- Igen, jelenleg ez a kormány hivatalos álláspontja. De nyilvánvaló, hogy a pártban ez nem egyhangú álláspont. Ellenkezőleg, szerintem a párttagok nagy többsége ellenzi ezt. A hazug, de kétségtelenül ügyes és ravasz propaganda mestermúve volt az a kékalapú plakát, amelyet még Melbourneben láttam százával felragasztva oszlopokra, házfalakra. így szólt: „Mikor fog tiltakozni a Nukleáris Leszerelés Pártja a Szovjetek csendes-óceáni nukleáris kísérletei ellen is?!“ Valóban, ez a párt ellenzi a nukleáris fegyvereket hordozó amerikai hadihajók jelenlétét a Csendesóceán déli térségében és tiltakozott a körzetben végrehajtott francia atomkísérletek ellen. De vajon ki hallotta, hogy az itt végzett szovjet robbantások ellen is tiltakozott volna? Természetesen senki. Tudniillik nem is tiltakozhatott, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a Szovjetunió sohasem hajtott végre kísérleti robbantást ebben a térségben. Itt, Canberrában azután magának az új ausztrál pártnak a híveivel is találkoztam ezen a virágvasárnapi felvonuláson.- Pártunk, a Nukleáris Leszerelés Pártja 1984-ben azzal a céllal alakult, hogy következetesen folytassa a korábban a Munkáspárt által képviselt antinukleáris harcot - mondotta el a csoport vezetője. - Amióta ugyanis á Munkáspárt kormányra került, sokan csalódtunk politikájában. Ezért hoztunk létre külön pártot. Az 1984- es választáson, alig néhány hónappal megalakulásunk után 650 000 szavazatot kaptunk, a szavazatok hét százalékát. Az egyenlőtlen képviseleti rendszer miatt azonban csak egy jelöltünk került be a szenátusba. Fekete-piros zászló alatt sötétbőrú ausztráliai őslakosok egy csoportja is ott volt a felvonuláson.- önök miért vesznek részt ezen a megmozduláson? - kérdeztem vezetőjüket.- Hogy a békéért harcoljunk. A béke számunkra a földhöz való jogunk. És a földhöz való jogunk a béke. Bennünket legyőztek, leigáztak, elvették földjeinket, amelyeken mi, őslakosok békében élhettünk. Ősi földünkön, Jervis Bay-ben ma amerikai katonai támaszpont működik. Gary Föle-lal, az őslakosok földkövetelési mozgalmának egyik vezetőjével Sydney-ben készítettem interjút.- Föle úr, nekem úgy jellemezték önt, mint az ausztráliai őslakosság ügyének élharcosát. Miért kell egyáltalán harcolni az őslakosok jogaiért?-Azért - felelte —, mert az ausztráliai őslakosok, akárcsak az amerikai indiánok, saját földrészük gazdái akartak lenni. 1788-ban a britek partraszálltak és az azóta eltelt időben fokozatosan genocídiumot, népirtást követtek el velünk szemben. Nagyon sok őslakos törzs teljesen megszűnt létezni a mészárlások következtében. Európában a második világháború után az üldöztetések áldozatai kártérítést, jóvátételt kaptak. Mi is igazságot követelünk: földet, amelyen az őslakosok fenntarthatják életformájukat, kultúrájukat. Mi ugyanis különbözünk a fehér ausztráloktól; más értékrendszerrel mérünk, mint a nyugati társadalmak. Ezért saját földre van szükségünk, hogy ott élhessük a magunk életét. Nem akarjuk elvenni a másét. 40 000 éve élünk ezen a kontinensen. Csupán azt kívánjuk visszakapni, amit tőlünk eloroztak és törvénytelenül birtokolnak, különösen az amerikai és a japán tulajdonban lévő bányatársaságok.- Én úgy hallottam, hogy az elmúlt két évtizedben nagyon sokat javult az őslakosok helyzete. Lehetőséget kaptak például a tanulásra, igaz? - tettem fel a következő kérdést.- Az őslakosság teljes elnyomatottságát jól jellemzi, hogy mindössze két esztendeje végzett sorainkból az első orvos, s azóta is ő az egyedüli. Ugyancsak egyetlen őslakos-fogorvos van csupán. Egyáltalán: 1965-ben végzett az egyetemen elsőízben ausztrál őslakos. Jogászaink száma tizenkettő, mérnök egyáltalán nincsen. A félmillió őslakos közül összesen két-három tucatnyi rendelkezik egyetemi diplomával. Jómagam tizenöt éves koromban tanultam meg írni-olvasni. Új Dél-Wales-ben, amely a statisztika szerint Ausztrália második leggazdagabb állama, az őslakos férfiak átlagosan negyvenkét évet élnek, (összehasonlításképpen: egy fehér férfi hetven évet.) Nyugat-Ausztrália északi részén a legmagasabb a világon a leprás megbetegedések aránya. Ez a betegség kizárólag az őslakosokat sújtja. Ki hinné, hogy egy olyan jómódú, fejlett országban, mint Ausztrália, tömegesen okoz vakságot az egyébként könnyen megelőzhető és gyógyítható trachoma? Ezt is csak az őslakosok kapják meg. Népünk körében volt a 70- es évek közepéig a legmagasabb arányú a világon a csecsemőhalandóság. Ez a kormány illetékes szerveinek nemcsak a teljes közömbösségét, de a rasszizmusát is tükrözi. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az utóbbi évtizedben már kiváló ausztrál tudósok— néprajzosok, folklór-szakértők, művészettörténészek - dolgoznak az őslakosok körében, hogy segítsenek feltárni, fenntartani, megőrizni történetüket, szájhagyományaikat, művészetüket. A bennszülöttek kéreg- és falrajzait, motívumait * egyébként egyre inkább beolvasztják a nemzeti művészetbe, annak mintegy a gyökereit, hagyományait folytatva ebben. Őslakos festők fali mozaikjaival találkozik az ember például a Melbourne-i Művészeti Központ belső terében is. Ennél szebb, korszerűbb és több szívvel épített képzó- és előadóművészeti centrumot egyébként még sehol a világon nem láttam. Igaz, hogy ez a maga nemében a legfiatalabb. Tavalyelőtt, tehát mintegy egy évtizeddel a New York-i Lincoln Központ után fejezték be. A Varra folyó partján álló három épületben a nemzeti képtár, egy operaház, egy drámai és egy stúdiószínház, egy hangversenypalota és jónéhány kiállító-terem kapott helyet. Ha leszámítjuk a színházpalota fölött magasodó, tv-toronyra emlékeztető, de semmiféle gyakorlati célt sem szolgáló keretes fémgúlát, meglehetősen alacsony épületeket álmodott ide Sir Roy Grounds, az építész. Pedig vagy négyszintes a nézőtér és hol van akkor még a zsinórpadlás?! Csakhogy a kétezer nézőt befogadó színház és a nem sokkal kisebb koncertterem földszintje huszonöt méterrel van a föld szintje alatt. A 2400 személyes operaház színpada egyébként az egyik legnagyobb a világon. A teljes technikai berendezés: a világítástól a díszletezésig komputerizált. Egyetlen gombnyomással lehet például pillanatok alatt teljes díszlete- zést cserélni. A belső tervezésről és kivitelezésről annyit, hogy minden négyzetcentimétert külön műgonddal terveztek meg, nemcsak a folyosók goblenjeit, kárpitozását, nemcsak a csodálatos csillárokat, a fotelek kényelmét, a mellékhelyiségek gyakorlatiasságát, de még a lépcsőkarfák belső világítását is. Itt a színház - híven Sztanyiszlavszkij elvéhez - valóban már a ruhatárnál kezdődik. A látogatót a belépés pillanatától kezdve szépség és esztétikum veszi körül. A helyi együtteseken kívül rendszeresen vendégszerepei itt a sydneyi székhelyű Ausztrál Nemzeti Operatársulat és Balett, s csupán az utóbbi időben olyan együttesek léptek fel a Melbourne-i Művészeti Központban, mint a Royal Shakespeare Company Angliából, a berlini Állami Kapelle az NDK-ból, a Bolsoj Balett a Szovjetunióból.- Ki az intézmény gazdája? - kérdeztem Bob Gerrandot, a Melbourne-i (hivatalos nevén: Victoriai) Művészeti Központ tájékoztatási igazgatóját.- Victoria állam kormánya finanszírozta az építkezést, amelynek költségei meghaladták a 200 millió dollárt - hangzott a válasz. - A kormány azután létrehozta a Victoria Művészeti Központ Alapítványát, amely a nép megbízásából birtokolja az intézményt. Az alapítvány üzleti alapon működő testület. Igyekszünk tehát bevételre szert tenni, hogy fedezni tudjuk kiadásainkat. Teljes költségvetésünk évi 45 millió dollár. Az államtól az idén három és fél millió dollár hozzájárulást kapunk. A többit magunknak kell összegyűjtenünk és kigazdálkodnunk. A belépőjegyek árát igyekszünk a lehetőségekhez képest viszonylag alacsonyan megszabni és minél több jövedelemre szert tenni éttermeink, büfénk, bankett-termeink, üzleteink forgalmából. A jegyek eladását egyébként egész Victoria állam területén saját komputerizált rendszerünk végzi, amely egyben sport■-» események jegyeit is forgalmazza, hogy úgy mondjam, bérmunkában. Ez is hoz némi hasznot.- Azt hallottam, hogy bizonyos fokú versengés folyik Melbourne és Sydney között. Vajon ez a csodálatos Művészeti Központ a világhírű Sydneyi Operára a válasz?- Két város között gyakran folyik vetél-, kedés és ez ránk is áll — ismerte el az igazgató. - Egy ausztrál újságíró néhány évvel ezelőtt azt írta, hogy 1984-re, amikor művészeti központunk színházpalotája megnyílik, Ausztráliának lesz a legjobb operaháza. Csupán az okoz majd gondot, hogy a külseje Sydneyben lesz, a belseje viszont Melbourne-ben... KULCSÁR ISTVÁN (A szerző felvételei) Canberra: a nagygyűlés előkészítése Ausztráliai noteszlapok
