Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-17 / 3. szám
fc F elfokozott várakozás előzi meg Elem Klimov Jöjj és lásd! című filmjét, a tavalyi moszkvai fesztivál nagydíjas alkotását, amely a második világháborúban a németek által a föld színéről eltörölt belorusz falu, Hatiny véres tragédiáját, s a háború esztelen tombolását láttatja egy fiatal, a partizánokkal együtt bujkáló és harcoló, majd tőlük is lemaradva, egyedül kóborló fiú szemével. Klimov munkája a háború poklát teljes szörnyűségében mutatja be, olyan apokaliptikus látványt nyújtva, amely alól a néző nem vonhatja ki magát. Kíméletlen őszinteséggel beszél mindenről: a belorusz falvak szenvedéséről és pusztulásáról, a gyerekemberből lett katona szeméből és korai ráncaiból kiolvasható keserűségről és fájdalomról, egy falu lakosságának tűzhaláláról, a fasiszták kéjes tombolásáról. Döbbenetes hatású látomás ez a film, káprázatos technikai megoldásokkal, naturalista hatáselemekkel, olyan mű, mely a szenvedést és kegyetlenséget hihetetlen intenzitással ábrázolva a nézőt helyenként szinte sokkolja. A magánélet kérdéseivel foglalkozik a másik szovjet film, A vágyak ideje. Julij Rajzman munkájában a kispolgári mentalitást és életstílust ostorozza, egy harácsoló kozmetikusnőt bemutatva, aki pénzéhségével és az anyagi javak hajhászásával a halálba kergeti élhetetlen kishivatalnok férjét. Az ember belső világa, magánélete foglalkoztatja Lothar Wameke NDK-rendezőt is, a Furcsa szerelem című filmjében. Egy magányos asszony és egy szintén magányos, középkorú villanyszerelő kapcsolatában az egyéni gondokat - melyek azonban csak látszólag tartoznak a magánélet szférájába - aktuális társadalmi problémává szélesíti. Lélektani film Jiíí Svoboda alkotása is, a Kérem a szikét, mely Valja Styblová regénye alapján készült. Az alkotók hálás témát választottak: egy Moszkva, Karlovy Vary, Velence és Cannes fesztiválközönsége már tetszéssel fogadta, a nemzetközi zsűri pedig elismerésben részesítette azokat a filmeket, amelyeket most nálunk is műsorra tűznek a mozik. A téli filmszemle programjából így akár összeállíthatnánk a kortárs filmművészek névsorát, vagy az utóbbi évek fesztiváldíjas alkotásainak címlistáját. Hiszen a rendezvény műsorán szereplő filmeket jobbára ismert, nagy nevek fémjelzik, olyanok, mint Juraj Herz, Elem Klimov, Julij Rajzmen, Szabó István, Humberto Solás, Sohai Imamura, Carlos Saura, Sidney Lumet, Francois Truffaut és Ingmar Bergman. A január 17-tól február 27-ig tartó filmszemlén tizenhét ország huszonhárom alkotását mutatják be. Az alábbi összeállítás ebből ad ízelítőt. núsítottal, a rendőrség elől bujkáló gyilkossal, s Louis Trintignant és Fanny Ardant nagyszerű alakításával. Dalia Chiesa tábornok alakját idézi meg - Uno Ventura közreműködésével — Giuseppe Ferrara, a Palermo száz napja című filmben. Dalia Chiesa, a maffia ádáz és megvesztegethetetlen ellensége szinte a lehetetlenre vállalkozott: leleplezte a hatalom és a bűnözés összefonódását, de ezért nagy árat fizetett. Sidney Lumet-nek, a realista törekvésű amerikai müvésznem- zedék egyik kiváló képviselőjének valamennyi munkája bátor és éles tiltakozás mindenfajta elnyomás, az emberi méltóság semmibevevése, a kegyetlenség ellen. Műveit a valósághoz hű ember- és társadalomábrázolás, magvas társadalomkritikai mondanivaló jellemzi. Ilyen erényei vannak most látható alkotásának, az ítéletnek is, melynek hósQ egy ügyvéd (Paul Newman alakítja), aki nem is sejti, milyen szövevényes ügybe keveredik, amikor elvállalja egy orvosi mulasztás okozta súlyos megbetegedés károsultjának ügyét. A spanyol Carlos Saura - akinek Vérnász című csodás táncfilmjót már láthattuk - Bizet Carmen című operájának ihletésére készítette el új alkotását Antonio Gades-nek, a spanyol táncművészet világhírű mesterének és flamenco-táncosa- inak közreműködésével. A főszereplők - Gades és a szép Laura del Sol - a népi ihletésű flamenco izgalmasan modem változatát táncolják. A film egyik rétege egy táncegyüttes mindennapi életét, a másik a szólótáncosok szerelmét és féltékenységét vetíti elénk. A kép és a tánc páratlan teljességgel idézi meg a spanyol élet elevenségét, forróságát, játékosságát, komorságát, s a végzetes szerelem csodálatos mítoszát. TOLGYESSY MÁRIA idegsebész főorvos küzdelmét egy gyermek életének megmentéséért. Attraktív környezet, orvosetikai kérdések, izgalmas cselekmény, szakmai és magánéleti konfliktusok - mindez rendkívül vonzóvá teszi a filmet. Magyar-osztrák-NSZK közös vállalkozásban készült a Red/ ezredes, Szabó István műve. A tavalyi cannes-i fesztivál díjnyertes alkotása művészi szuggesztivitását és mesterségi tudását tekintve Jelenet a Jöjj ► és lásd! című szovjet filmből-imádatában, megszállottságában mutatja be. Sorsában pszichológiai deformálódását, elkerülhetetlen bukását boncolgatja. Klaus Maria Brandauer árnyaltan és sokszínűén alakítja a galíciai vasutas szűkös otthonábóMndult Redl karrierjének állomásait. Csavargók, a társadalom peremére szorult boldogtalan boldogságkeresők, jobb sorsra érdemes nincstelenek és kisemmizettek a hősei a Szekémyi fájdalom című szlovák filmnek; valamennyien szebb életre vágynak, bőségesebb holnapról álmodoznak, ábrándjaikat azonban meghiúsítja a háború, mely kíméletlenül szer- tefoszlatja rózsaszínűre festett a japán Sohei Imamura. A Nara- yama balladája megrendítő erővel ábrázolja azt a kegyetlen törvényű múlt századi világot, amelyben az öregeket, ha már túl vannak a hetvenen, ősi szokás szerint felviszik a hegyre meghalni. A film a halált önszántából vállaló nagymama, Orin készülődését mutatja be, amint fiával elindul a hegyre, noha a család kegyetlennek tartja ezt az évszázados tradíciót. A modern film korszakos jelentőségű óriásának, Ingmar Berg- marmak az alkotása, a Fanny és Alexander, részben családregény, részben a bergmani szorongások, félelmek, megaláztatások folytatása. Mert miközben egy lélektanilag HMUEMIE a rendező korábbi filmjével, az Oscar-díjas Mephistóval rokonítható. Szabó István munkájában - mely az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évtizedeinek világát idézi meg - a politika és a történelem ellentmondásai között vergődő embert láttatja, azt ábrázolja, hogy a gátlástalan törtetés, karrierizmus milyen torzulásokhoz vezet, a maga feladatát a szolgálatban látó ember hogyan lesi kiszolgálója, majd kiszolgáltatottja környezetének. A vakbuzgó ember sorsát viszi filmre az alkotó, s ennek lélekrajzát Redl korlátlan és abszolút császárhűségében és álomvilágukat. Stanislav Pámicky háborúellenes vógkicsengósű alkotását mély humanizmus hatja át. Hasonló hangvételű Juraj Herz munkája is, az Utolért az éjszaka. A jeles cseh rendezőt ezúttal Joi- ka Jabúrková, a haladó szellemű nő, kommunista újságíró és képviselő egyénisége, emberi tartása izgatta. Nem hagyományos élet- rajzfilmet készített róla, csupán emlékképekben idézi meg színes életét, melyet a haláltábor lélekölö egyhangúsága ugyan elszürkített, ő maga azonban töretlen maradt. Fukuzawa világhírű regényéből, a Zarándokénekból forgatta filmjét hiteles történetnek vagyunk tanúi (egy gazdag nagypolgári család színes, eleven életének, amelyből Alexander és Fanny kiszakad, megismervén a presbiter püspök gyám lidércnyomásos, embertelen, morális terrorját), az alkotó olyan kérdéseket vet fel, mint a magány, a házastársi kapcsolatok, az erőszak terjedése. Játék és fantázia, álom és valóság lengi át Bergman e remekmívű, négy Os- car-díjjal jutalmazott alkotását. Kellemes, parodisztikus bűnügyi történet a Végre vasárnap, Francois Truffaut utolsó filmje - gyilkosságsorozattal, ártatlanul gya! Partnerek voltunk: Denisa Dérová Gisela Mayról • A szemünkkel játszottunk (Bartók István felvétele) A kvarcbányában látják egymást először. Hófehér dombok és fából ácsolt díszletek között. A Lány kedves és elbűvölő. Maga a makulátlan tisztaság. A habkönnyű álom. A földöntúli szerelem. A Mama mindent túlélő kővirág. Kemény és legyúrhetetlen. Cinkos és ellenség egy személyben. A Lány és a Mama ugyanazt a férfit szeretik: a filmjét forgató Rendezőt. Csakhogy a Lány a jelent, a Mama pedig a jövőt látja benne. Mosolyogva közelít egymáshoz a két nő; az egyik szelíd, a másik hűvös mosollyal - aztán majdnem hajbakapnak. Hogy ki mossa ki a férfi ruháit - ezen vitáznak. Egyikükből a szerelem, másikukból az anyai érzés beszél. Duzzognak, marakodnak, kiabálnak, de a végén kibékülnek és megbocsátanak egymásnak. A Rendező pedig egy harmadik nő mellett keres megnyugvást - elhidegült felesége oldalán. Magára marad a Lány, csalódottan távozik a Mama, kalapját szorongatja a rendező. A forgatásnak vége, holnap már új filmen törheti a fejét. És újra nyüszíthet a szeretetért... A Lány, a Mama és a Rendező Sándor Pál Csak egy mozi című filmjének a főszereplői. A Rendezőt Jean-Pierre Léaud, Truffaut üres zsebú hőse formálja meg, anyját Gisela May, a világhírű NDK-beli Brecht-színésznő. A Lány: Denisa Dérová főiskolai hallgató. A Korai nyár című szlovák filmben mindenki ő utána forgott. A legszebb, a legbájosabb lány után. Jozef Adamoviő alkotásában, az lldában Jifí Wolker, a neves cseh költő szerelmét játszotta. Sándor Pál csak egy dalt kért tőle a próbafelvételen. Egy dalt, amely mindent kihozott belőle: megélt és meg nem élt élményeket. Szinte egyik napról a másikra lett Gisela May partnere.- Engem a mosolyával fogott meg - mondja Denisa nem sokkal a film bemutatója után. - Különös, kicsit bölcs, kicsit fanyar mosolyával. A találkozásunk? Bemutatom neked Kurázsi mamát... a világ legigazibb Kurázsi mamáját, intett magához Sándor Pál, és Gisela May halkan felnevetett. Másnap csokoládéval kedveskedett. En nem is értem: alig beszélgettünk a forgatás szüneteiben, mégis mindig úgy éreztem, ismerjük egymás. Emlékszem, ő meg is jegyezte egyszer, hogy a lánya lehetnék. Örömeiről, csalódásairól senkinek sem beszélt; annyit árult el csupán magáról, hogy a munkájának él. Hogy a hivatása mindig háttérbe szorította a magánéletét. Hogy azért nem szült, mert sosem volt biztos benne, hogy lesz-e elég ideje a gyerekére. És láttam is az arcán: neki a munkánál semmi sem fontosabb a földön. Akkora lobogással, akkora hittel állt a kamera elé, hogy nem győztem csodálni. Van egy jelenetem a filmben, amikor ott ülünk a csónakban, a haty- tyúk taván, tűz a nap, kezemben ernyő, s a várat nézegetjük. Egyetlen instrukciót kaptam a rendezőtől: beszélj valamiről! De miről, kérdeztem tanácstalanul. Mindegy, csak beszélj! Az utószinkron majd új szöveget ad a szádba. Először azt hittem, leragad a nyelvem. Ott ül előttem, egy elegáns dáma, egy nagy színésznő, aki egy szót sem ért szlovákul, én meg csak beszéljek. Kínomban a Piroska és a farkast kezdem mesélni. Ó meg csak nézett, figyelt, s a szemével biztatott. A filmben főzési tanácsaimat hallgatja ebben a jelenetben. Hát ilyen az én Gisela May- emlékem. Sándor Pál meg is jegyezte a végén: tudod, azt szerettem bennetek, hogy odaálltatok a kamera elé és csak úgy vibrált a lényetek. Most jövök rá: ha vele játszottam, minden jelenetünk percek alatt kész volt. Mert nem a szavakkal - a szemünkkel játszottunk. SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 14 1986.1.17.
