Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-13 / 24. szám
Pontosan egy fél évszázada árvult el az íróasztala, s azóta is változatlanul élő kortársunk maradt. Pedig hajdani középiskolás éveim kezdetén Makszim Gorkij még nem volt iskolai, irodalomtörténeti tananyag. Azóta is gyakran eltűnődtem rajta, ha belekerült volna bájosan együgyű, ósdi (és korlátolt) tankönyvünkbe, amely a világirodalom birodalmába Shakespeare „Vilmos", Schiller „Frigyes" és Goethe „János Farkas" nevével vezetett be minket, ez a Peskov, ez a Gorkij, vajon milyen néven szerepelt volna ott? Lehet, hogy felvett írói nevét híven lefordították volna „Keserú“- re? Szó sincsen olcsó élcelődésről; mielőtt Schöpflin Géza bácsi áldott kezébe kerültünk volna, az alsóbb osztályokban volt egy ugyancsak bájoséin együgyű, ósdi (és korlátolt) irodalomtanárunk, aki, az iskola könyvtárának kezelője lévén, a T betű alatt kerestette velünk Mark Twain Koldus és királyfiját és Huckleberry Finnjét, bizonyára Márkus elönévnek vélve a magyarul „kétszer mérd", illetve „kétölnyi víz" jelentésű tengerészeti szakkifejezés Markját. A képzettársítás a csípős íróniájú Samuel Langhorne Clemens - Mark Twain —, és Alekszej Makszimovics Peskov - Makszim Gorkij a „keserű" Makszim között természetesen nem csak a felvett írói nevekből és nem is a véletlenből adódik: azonkívül, hogy személyes barátság, megbecsülés és kölcsönös tisztelet fűzte őket egymáshoz, életpályájukban is nagyon sok az azonos vonás. Mark Twain is nyomdászinas, révkalauz, bányász és még sok minden egyéb volt, mielőtt a világirodalom egyik legnagyobb alakjává növekedett volna; Alekszej Makszimovics Peskov pedig volt: cipészinas, pereces, pékinas, ikonfes- tó, kvaszárus, favágó, vasúti őr, hajóvontató, halász, zsákhordó, mielőtt megírta volna az Anyát, az Artamanovokat és az Éjjeli menedékhelyet, s mielőtt legelső elbeszélése, a Csudra Makar alá odaírta a célzatos Makszim Gorkij nevet. Pedig ez a Peskov, ez a Gorkij, nem is volt igazából keserű. Mitől is lett volna az? Hiszen mindössze huszonegy éves volt, amikor először börtönözték be huzamosabb időre (miközben, siheder korában, gyalogszerrel becsavarogta az egész akkori Oroszországot, már több ízben rendőri fogdákban töltötte az éjszakákat, de ez nem számított); hiszen mindössze huszonnyolc esztendős volt, amikor az akkori legelőkelőbb, legrangosabb orosz folyóirat, a Ruszkoje Bogatsztvo már rendszeresen közölte elbeszéléseit, és - mindössze harmincnégy éves volt, amikor jelölték az orosz cári Akadémia tagjává. Nem lett a cári Akadémia tagja: a cár maga tiltotta meg a felvételét, s pontosan ezzel szerzett neki még magasabb irodalmi rangot és elismerést, mert válaszul a cári ukázra, nem kisebb korabeli írók mondtak le akadémiai tagságukról, mint Csehov és Gorkij baráti tanítómestere, Korolenko. Miért is lett volna keserű? Legfeljebb a cári uralom végnapjait keserítette meg: ezt is akarta. Kitört a járomból: a rendörbiz- tos jelentés már első letartóztatása alkalmából megállapította, hogy ez a gyanús siheder, „ nevezett Peskov, mindenféle nemkívánatos és neveltetését, műveltségi fokát meghaladó, hozzá nem illő könyveket olvas...“ Azután „megállapittatott", hogy nevezett Peskov tevékeny részt vett az 1905-ös forradalomban; ebből az alkalomból kiáltványt írt az orosz néphez, s bűnei betetőzéséül belépett a bolsevikok pártjába. És mellesleg megismerkedett Tolsztojjal és bizonyos V. I. Leninnel. Továbbá: az 1905- ös forradalom vérbe fojtása után az Északamerikai Egyesült Államokba távozott, s ott folytatta politikai és agitációs tevékenységét, amiért a cár kívánságára kitiltották az Egyesült Államok területéről. Az akkor már világhírű író - hiszen már évekkel előbb megírta első nagy regényét, a Foma Gorgyejevet, remekbe készült elbeszéléseit, közöttük A lány és a halált és az Izergil anyót; a világ minden nagy színpadán osztatlan sikert aratott drámáit, a Kispolgárokat és az Éjjeli menedékhelyet, - Capri szigetén kötött ki. 1913-ban tért haza. Egyik avatott magyar életrajzírója, Tóbiás Áron (Gorkij, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kiadása, 1968) szerint „Az életrajz mindegyik írónak talán legfontosabb műve". Lapozzunk bele tehát Gorkij önéletrajzába. „Anyai nagyapám mint volgai hajóvontató kezdte el pályafutását, de a harmadik út lebonyolítása után már segéd lett egy Zajev nevű balahnai kereskedő karavánján, majd fonalfestéssel kezdett foglalkozni, s annyira megtollasodott, hogy nagy kelmefestő üzemet nyitott Nyizsnyijben. (...) Nagyon vallásos volt, kegyetlen zsarnok és betegesen fösvény. (...) Apám és anyám szülői beleegyezés nélkül, titokban házasodtak össze, mert nagyapám természetesen nem adhatta oda a lányát egy kétes származású és kétes jövőjű férfihoz. “ Majd tovább: „Nagyapámmal együtt élt két fia is, feleségestül és gyermekestül, de ebben a nagy családban senki sem szeretett engem, csak nagyanyám, ez a csodálatosan jó és önfeláldozó öregasszony, akire mindig szeretettel és tisztelettel fogok visszaemlékezni. Nagybátyáim szerettek nagy lábon élni, vagyis sokat és jól enni-inni. Ha felöntöttek a garatra, rendszerint összeverekedtek egymással vagy a vendégekkel - mindig sok vendég fordult meg nálunk- vagy pedig a feleségüket verték. Egyik nagybátyám két feleségét kergette a sírba ütlegeivel, a másik csak egyet. Néha engem is megvertek. Szellemi hatásról persze az ilyen környezetben szó sem lehetett, annál kevésbé, mivel rokonaim egytől egyig műveletlen emberek voltak. “ Az önéletrajz természetesen nem teljes, éppen ezért meg kell toldanunk - ugyancsak Tóbiás Áron idézett műve nyomán a Volgái Hírlap 1887-ben megjelent kis napihírével:- December 12-én este nyolc órakor a Podluzsnaja utcában, a Kazeinka folyó partján Alekszej Makszimovics Peskov, r./izsnyij-novgorodi mesterlegény „öngyilkossági szándékkal, revolverrel mellbelótte magát. (...) Peskov a nála talált levélben kéri, hogy haláláért senkit se vádoljanak.“ Tóbiás Áron az újsághírhez a következő nagyon lényeges megjegyzést fűid: „Valaki mégis felelős volt a mesterlegény tettéért — mint azt a kísérőlevél tanúsította. Ám a korabeli újdondászokat nem érdekelte az a bizonyos levél, ami később már mint irodalomtörténeti dokumentum látott napvilágot. Ez volt benne: -Kérem, hogy halálomért Heinét, a nagy német költőt vádolják, aki rájött, hogy az embernek a szívében is lehet fogfájása „A legényt megmentették - folytatta Tóbiás Áron - ám Peskov meghalt, mert aki elhagyta a kórházat s vándorútra indult. hogy esztendőkig „mezítlábas“ legyen- azaz kóbor csavargó -, már fölveti neve szerint: Gorkij volt." Ennyiből és így születtek meg a gorkiji hősök; az Anya halhatatlan Pelageja Nyi- lovnája, az Artamanovok, Bulicsov és a többiek és az utolsó, befejezetlenségé- ben is befejezett hős, Klim Szagin. Gorkij keserűsége teremtő és biztató keserűség, hiszen Gorkij valójában nem is kesergett hősei sorsán — egyszerűen megírta az életüket, bemutatta őket, úgy, ahogyan éltek, mert - Szerb Antal szavaival élve - „nem az író szemével nézte az embereket - közöttük élt...“ És mert éppen ezzel a látásmóddal és az ábrázolás művészetének a keresetlen erejével lett azzá az íróvá, aki felfedezte az „elbukot- takban", a „rongyosokban és elesettekben" az emberi értékeket, a köznapok kemény harcaival szakadatlanul újra meg újra megküzdő hősiességet s mindezeknek az erényeknek a mába érő, a ma is érvényes mozgató erejét - a szabadság szeretetét, tehát az elpusztíthatatlanságot. Boles című elbeszélésében így fogalmazza meg hősei iránt érzett ragaszkodását és kötődését: az író elkötelezettségét: „De hát mi az, hogy elbukott ember?! Elsősorban ember, ugyanabból a húsból, vérből, csontból, idegekből való, mint mi. Csakhogy telebeszélték a fejünket évszázadok óta, nap nap után... Ezt halljuk... és csak az ördög tudja, micsoda képtelenség ez. Valójában mi magunk is elbuktunk, sőt nagyon is mélyre buktunk... az önhittség sugallta tévhitek szakadékéba; azzal áltatjuk magunkat, hogy a mi idegeink, agyve- lónk magasabb rendű azokénál, akik talán csak kevésbé ravaszok, nem tudják olyan jól megjátszani a derék embert, mint mi... “ (Görög Imre fordítása) Gorkij nem a hőseit akarta megváltoztatni, hanem a kort, amely hőseit létrehozta. A cári időkben, „a nagy orosz sötétségben- írja Szerb Antal - ó képviselte az optimizmust". Ehhez talán csak annyit kell hozzáfűznünk: a harcos optimizmust. Ezért és így lettek hősei meghitt ismerőseink; velük együtt éltük át s éljük át ma is Vanyka legszebb napját, azt a napot, amelyen „harmonikájával a kezében ballag Vanyka. Szíve csordultig tele van vidámsággal, de magába kell fojtania, mert a jókedv nem talál kivezető utat, nincs mire kiönteni, hát csak megy, s valami nagyon- nagyon jót vár az emberektől is“. (Justus Pál fordítása) A Vanykák napjai beteljesedtek. Útjukat egy ma is élő, tudatunkra és a legegyetemesebb világnézeti alapra: emberi mivoltunkra ható író egyengette. Kortársunk- a maradandó szó erejének, az igaz írók örök igazságának jogán élő kortársunk: Makszim Gorkij. RÁCZ OLIVÉR ÚJ SZÚ r 1986. VI.13. A köztudat elfogadta és hangoztatja is: a mai gyerekek az iskolában nem tanulnak meg olvasni. Ez az általánosító megállapítás így - valamennyi gyerekre vonatkozóan - bizonyára nem felel meg a valóságnak, hiszen sok szülő és nagyszülő éppen az ellenkezőjét mondhatja: a mi gyerekünk szépen olvas, szeret is olvasni. A címben feltett kérdést tehát szőkébb körűen és reálisan így lehet folytatni: miért nem tudnak olvasni azok a gyerekek, akikkel valami baj van az olvasás körül? KI MIT NEM TUD? Kire mondjuk azt, hogy nem tud olvasni? Aki nem ismeri fel a betűket? Akadozva, hibásan olvassa fel egy szöveg szavait, mondatait? Nem érti meg, amit elolvasott? Vagy talán tudna is olvasni, de nem szokott hozzá az önálló olvasáshoz: nem keresi, hanem elutasítja az olvasmányokat: nem szeret olvasni? ÍGY KEZDŐDIK A^első osztályosok megismerkednek a betűkkel; egyszerű szavak és rövid mondatok hangos olvasásával bizonyítják, hogy megfejtették a betűk rejtvényét: hangok sorává alakítják át a betűjelek sorozatát. Ebben a kezdő szakaszban az olvasás technikáját sajátítják el a gyerekek; ha a nekik való, egyszerű szöveget már akadálytalanul, folyamatosan olvassák, az olvasás technikája a készség szintjére érett. Az ábécéskönyv mindig is jelképe volt az iskolás élet kezdetének. Az irodalmi és a családi visszaemlékezések szerint valamikor kedves, kellemes hangulatú élmények fűződtek hozzá, napjainkban pedig viták kereszttüzébe került, elmarasztaló ítéletek tárgya, panaszok és vádak forrása lett. Ne idézzük most fel a vitákat a forgalomban lévő olvasókönyvek változatainak ismertetésével. A tanulság úgysem az lenne, hogy közülük melyik a „legjobb" és melyik „nem jó“, hiszen olvasni nem a tankönyv, hanem az első osztály tanítója tanít - valamilyen olvasókönyv felhasználásával. Az olvasás tanításának gyakorlata is többféle. Akármelyik módszer eredményes lehet, ha a tanító jól ismeri és szakszerűen alkalmazza. Abban a tekintetben sem versenghetnek egymással az olvasás tanításának módszerei, hogy melyik milyen gyorsan tanít meg olvasni. Gondoljuk csak meg, fontos lehet-e a felnőtt számára az a gyerekkori emlék, hogy öt hónap vagy tíz hónap elteltével tapasztalta először: már tudok olvasni. Hogy örömmel tanult-e olvasni vagy pedig keserves kínlódások árán, iskolai és családi fenyegetések, büntetések szorongást keltő légkörében: ez bizony életre szólóan meghatározhatja a betűkkel, a könyvekkel kialakuló kapcsolatot. Az olvasáshoz - az olvasás megtanulásához is - nyugalom kell. Nyugtalan osztályok (és rendezetlen életmódú családi otthonok) feszült légkörben zaklatottan élő gyerekek nehezebben tanulnak meg olvasni. OLVASÁS ÉS FELOLVASÁS A magasabb évfolyamokban már elválik egymástól az olvasás kétféle szerepe: a „néma" és a „hangos" olvasás. Jobb volna, ha egyszerűen olvasásnak neveznénk azt a helyzetet, amelyben az olvasó és az olvasmány (a szöveg, a könyv) közvetlen, személyes kapcsolatba kerül egymással. Ebben a helyzetben az olvasó azért olvas, hogy megértse a szöveget, kövesse a gondolatmenetét, tudomásul vegye a szöveg közvetlen információit és mélyebb, rejtettebb (a „sorok között“ olvasható) üzeneteit. Az iskolába járó gyerekek mindennapi olvasmányai a tankönyvek, a munkafüzetek. Hogy meg- értik-e szövegüket, ez nemcsak attól függ, megtanultak-e - a technika szintjén — olvasni. A tankönyvek nyelvében a tantárgyak fogalmai, szakkifejezései jelennek meg; az egyes leckék szövege- rendszerint - utal az előzményekre, a korábban tanult fejezetek tartalmára. A megértés akadályait akaraterővel, igyekezettel, szorgalommal nemigen lehet elhárítani. A gyerekektől azt kívánhatjuk, hogy ne törődjenek bele abba, hogy a tankönyv szövege- vagy annak egy részlete - számukra nem világos, nem érthető. Kérdezzenek, kérjenek magyarázatot valakitől, akitől választ várhatnak: tanáruktól, osztálytársuktól, a tantárgyhoz értő ismerőstől. A felolvasás — a szöveg tolmácsolása - csak akkor lehet kifejező, a hallgató számára is érthető. ha a felolvasó előzetesen elolvasta és megértette a szöveget. Ezért sem az iskolában, sem otthon nem várhatjuk el, hogy számukra ismeretlen szöveget értelmesen olvassanak fel a gyerekek. Az olvasás képességét tehát a felkészülés nélkül felolvasott szövegek alapján nem lehet megítélni. OLVASNAK-E, HA NEM KÖTELEZŐ? Könyvtárosok és az olvasási szokások kutatói arról számolnak be, hogy a gyerekek és a fiatalok (a felnőttek is) kevesebbet olvasnak, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Akik rendszeresen olvasnak, azoknak a többsége sem elsősorban regényeket, verseket kölcsönöz a könyvtárból, hanem a szakkönyvek, ismeretterjesztő könyvek, szakfolyóiratok iránt érdeklődik. A családi tapasztalatok ebben a tekintetben is különbözőek lehetnek: vagy megfelelnek, vagy ellentmondanak a vizsgálatokban kialakuló helyzetképnek. A gyerekkorukban sokat olvasó szülők és nagyszülők bizonyára nehezen törődnek bele abba. ha a család gyerekei ritkán vesznek könyvet a kezükbe, és akkor sem a régi, kedves regényírók müveit olvassák. A mai gyerekek és fiatalok számára jelentősen bővült a szabad idő eltöltésének kínálata: a nagyobb választék megosztja az érdeklődést, és az újabb, divatosabb tevékenységek felé fordítja a figyelmet. A számítógéppel „játszó" gyerekeket szerintem nem nagyon vonzza a Jókai-regények világa. Ha a mai ifjúsági irodalom és ismeretterjesztő irodalom szerzői a mai gyerekekhez és a mai fiatalokhoz szólnak, írásaik megtalálják olvasóikat. Amit nekik írnak, azt el fogják olvasni. S később aztán valószínűleg Jókait is. TAKÁCS ETEL Gyökeres György felvétele MŰKŐIM GORKIJ
