Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-30 / 22. szám

GYÓGYNÖVÉNYEK A KISKERTBEN Időszerű tanácsok A BORDÓLÉ KÉSZÍTÉSE ÉS ALKALMAZÁSA Az utóbbi évtizedekben el­terjedt, készen kapható réztar­talmú és kombinált vegyszerek (Kuprikol stb.) háttérbe szorí­tották a hagyományos bordóilé alkalmazását, így lassanként az elkészítési módjának az' ismerete is feledésbe ment. Mivel egyes szakvélemények szerint a frissen elkészített bordóilé még mindig verseny- képes a készen kapható sze­rekkel, s egyes kórokozók el­len jobb hatást fejt ki, ezért célszerű újból felidézni a bor­dóilé elkészítésének módját, ami régebben az alapvető ker­tészeti tudnivalók közé tarto­zott. Az egykori fahordók helyett manapság már különböző mé­retű műanyag edényeket is használhatunk a készítéséhez, így a szükségletnek megfelelő mennyiségben állíthatjuk elő. Ha ötven liternyi 1 százalékos készítményre van szükségünk, amiből a szőlő permetezésé­hez száz liternyi 0,5 százalé­kos permetlé készíthető, úgy a permetezés előtti napon fél kilogramm kristályos rézgálicot 25 liter vízben oldunk fel. Az oldásra fémedény nem hasz­nálható! A savanyú vegyi hatá­sú rézgálicoldat közömbösíté­sére egy másik, legalább 60 literes edényben 0,8 — 0,9 kilogrammnyi oltott (szalon- nás) meszet mésztejjé hígí­tunk, s a rézgálicot folytonos keverés közben lassan a mésztejhez adagoljuk. Ügyeljünk rá, hogy mindig a re­zet öntsük a mészbe, és nem megfordítva! A bordóilé akkor jó, ha enyhén lúgos kémhatású, amit piros lakmuszpapírral állapít­hatunk meg. Ha megkékül, ez a lúgos kémhatás jele, ha nem változik a„ színe, akkor növelni kell a mésztej mennyiségét, de csak a lúgos kémhatás eléré­séig. Mindig annyi levet készít­sünk, amennyit aznap fel is használunk. A bordóilé használatánál következetesen igazodjunk az előírásokhoz és a szaktaná­csokhoz, hogy az engedélye­zett és ajánlott időben jó gom- baölö hatást érjünk el, s ne perzseljük meg a növényzetet. A bordóilé téli és nyári perme­tezésre egyaránt használható. Rügyfakadás előtti lemosó permetezésre 2 százalékos permetlevet használhatunk, fő­leg csonthéjas gyümölcsfák kezelésére. A növékenyeket lombos állapotban eleinte 0,5 százalékos oldattal permetez­hetjük, ügyelve ezek rézzel szembeni érzékenységére. Egyes gyümölcsféléket (példá­ul őszibarack, szilva, mandula) lombos állapotban egyaitaian nem tanácsos bordóilével per­metezni, annyira érzékenyek. Virágzás idején bordóilével és egyéb réztartalmú készítmény­nyel tilos a permetezés! Ez a szőlőre is vonatkozik. A hosszú várakozási idő miatt ne permetezzük bordóilével a szamócát, s óvakodjunk a cseresznye, a meggy és a kajszi permetezésétől is. A szőlőt a nyár első felében 0,5 százalékos oldattal permetez­hetjük a peronoszpóra ellen, később az érzékenysége már csökken, s a permetlé tömény­ségét fokozatosan 1 százalék­ra növelhetjük. A túl gyakori permetezés azonban késlelteti a növények fejlődését, ami főleg a késői érésű borszőlők minőségét ronthatja. A korai érésü csemegeszőlőknél ide­jében be kell fejezni a réztartal­mú szerek használatát, ezért ezeknél inkább a szerves fun- gicidekre kell támaszkodni. Amint az említett példákból is kitűnik, a bordóilé hatásos szer, de csak akkor, ha csínján bánunk vele, ha a megfelelő időben és szakszerűen alkal­mazzuk. (-ai) Ne irtsuk a fülbemászókat ÚJ szú 21 1986. V. 30. A főleg éjszakai életet élő fülbemászók a kiskertek közismert rovarai. Növényi és állati eredetű táplálékkal élnek, különböző rova­rok petéit, lárváit és bábjait is pusztítják. A nálunk leggyakoribb közönséges fülbemászó (Forficula auriculária) szintén mindenevő, az erdőkben mohát, gombát fo­gyaszt, megeszi a virágok egyes részeit (a sziromleveleket, a bibét, a porzót), a lédús gyümölcsöt is szereti, időnként rovarokkal is kiegészíti az étlapját, különösen a lágytestű levéltetveket és a ro­varlárvákat kedveli. Ha túlságosan elszaporodna, a virágok és a gyü­mölcsfélék megrágásával jelentő­sebb kárt is okozna, ez azonban ritkán fordul elő, mert nagyon sok az ellensége (rovarevő madarak, ragadozó rovarok, pókok, gyíkok stb.), így túlszaporodásuk nagyon valószínűtlen. A levéltetvek pusz­tításával viszont nagyon hasznos munkát végeznek, ezért a bioker­tészet lelkes hívei számos ország­ban hozzáláttak a gyűjtésükhöz, s létszámuk növeléséhez a kisker­tekben. (TV) Másodnövényként céklarépát Az idei „tavaszi nyár“ a veteményeskertekben is meggyorsította a legkorábban hasznosított növények, például a zöldhagyma, a saláta, a korai káposztafélék, a retek stb. érését és fejlődését. így a nyár elejére a megszokottnál korábban válik szabaddá kisebb-nagyobb terület, amelyet többek között céklával is érdemes bevetni. A cékla sokoldalúan felhasználható, s könnyen tárolható zöldség, tápanyagokban igen gazdag. Nyolc—kilenc százaléknyi szénhidrátot tartalmaz, s egyes orvosbiológiai kutatások szerint a festőanyagában, az antociánban rejlő elemek, s a céklában levő egyéb beltartalmi értékek kedvezően hatnak az emberi szervezet anyagcseréjére. Már az ókorban is ismerték vizelethajtó, lázcsillapító és bélmozgást elősegítő hatását. A termesztési vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a később (másodnö­vényként) vetett céklának nagyobb az antocián-tartalma. A június végéig elvetett cékla még elég nagy gumókat fejleszt. A későbbi vetésűből az időjárástól függően már csak 3-5 centiméteres gumókat takaríthatunk be, bár ezek színanyagban sokkal gazdagabbak, kevesebb rostanyagot tartalmaznak, s így beltartalmi értékük is jobb, mint a korábban vetett cékláé. Bármikor végezzük is a vetést a nyár folyamán, a talajt állandóan nedvesen kell tartanunk, hogy kelés után a növények gyorsan fejlődjenek. így a földi bolha is kisebb kárt tesz benne. A kikelt céklát ritkítani kell, hogy egyöntetű állományt kapjunk. Az azonos nagyságú répa válogatás nélkül, könnyen tárolható, s húsa főzéskor is egyszerre puhul. (KSZ) Az angelika Az angelika - archangelika le- kárska - (Angelica archangelica) kétéves, két méternyi magasságot is elérő, ernyösvirágzatú növény. Júliustól augusztus végéig virág­zik. Termése tojás alakú, kettős kaszat. Mivel az angelika nyirkos­ságot szerető növény, olyan he­lyen kell termeszteni, ahol a talaj­víz nagyon &özel van a földfelszín­hez. A sok humuszt tartalmazó, laza talajt kedveli. A zordabb éghajlatú vidékeket is bírja, ezért magasabb fekvésű körzetekben sikeresen termeszthető. Mele­gebb, sík vidékeken a dombolda­lak vagy töltések északi oldalát válasszuk a termesztésére. Tele­pítése előtt a talajt elkorhadt erdei avarral is trágyázhatjuk. Magjáról szaporíthatjuk, de a magja gyorsan elveszíti a csírá­zóképességét, ezért a termés be- érése után mindjárt az állandó helyére vetjük a magot, 30 cm-es sorközökben, 1 cm mélyre. Min­den másnap meg kell öntözni, amíg ki nem kel. A kikelt növénye­Újbói divatba jött a babérrózsa Egyik ismerősöm új családi házának tágas udvarán, sok szép virág között nemrég babérrózsát, vagy ismertebb nevén leandert (Nerium oleander) is láttam. Né­hány nappal később a város új lakótelepén, az egyik toronyház mellett létesített és gondosan ápolt virágágyásban szintén felfe­deztem ezt a régebben nagyon népszerű dísznövényt. Amikor jár- tamban-keltemben falvakon is lát­tam szépen fejlődő babérrózsákat, megerősödött bennem a felisme­rés, hogy újra divatba jött a ter­mesztése. De valójában mit is tudunk a kellő gondozást igénylő, de szépen virágzó, s könnyen szaporítható dísznövényről? Mindenekelőtt azt, hogy a Föld­közi-tenger keleti medencéjének partjairól származik, s a mediter­rán országokban igen elterjedt. Olasz-, Görög- és Spanyolország­ban még az autópályákat szegé­lyező zöld sávokba is ültetik. Származása tulajdonságait és igényeit is meghatározza. Ez az örökzöld lombú, lándzsaalakú le­ket még a nyár folyamán kiritkítjuk és átpalántázzuk, úgy, hogy 50 x60 cm-es végleges tő, és sortávolságot állítsunk be. Egy Figyelmet érdemel velű növény ugyanis nagyon jól tűri a meleget, a tűző napsütést, s a tartósabb szárazságot is elvi­seli. Akadnak köztük tarka levelű változatok is. Bokrok, vagy kisebb fák formájában nevelhetők, virá­gaik rózsaszínűek, pirosak, fehé­rek vagy sárgák, egyszerű vagy telt felépítésűek. Nálunk a leander júniustól késő őszig virágzik. A vi­rágok csoportosan helyezkednek el a hajtásvégeken, elvirágzás után a virágmaradványokat aján­latos lemetszeni, mert így a nö­vény szebb látványt nyújt. A babérrózsa vagy leander ná­lunk cserépbe, fadézsába, vagy faládába ültetve főleg az épületek előtt, lépcsőkön, erkélyeken, tera­szokon, zárt udvarokon helyezhe­tő el. Napsütéses helyre kell állítani, mert csak ott virágzik bőségesen, árnyékban megnyúlik, s lustábban hozza virágbugáit. Meghálálja a bőséges öntözést és a jó tápanyagellátást. A babérrózsa teleltetése gondot okoz, jóllehet fagymentes, 4—5 fok hőmérsékletű helyiségben még derengő fény mellett is áttelel. áron mintegy 400-500 növényt termesztünk. Az angelikának a gyökerét gyűjtjük, a második évben, a ter­més beérése előtt. A virágokat célszerű levágni, hogy nagyobb legyen a gyökérhozam. A túl későn gyűjtött gyökerek megfeke­tednek. A gyökereket 35 foknál alacsonyabb hőmérsékleten kell szárítani, gyakori forgatással. A száraz gyökér felvásárlási ára kilogrammonként 40 korona. E gyógynövény fő felhasználási területe a gyomorrontásnál van, különösen a gyenge gyomrú em­bereknél, mert enyhíti a gyomor- bántalmakat, megszünteti a felfú­vódást. A szétdarabolt gyökér napi 2-2,5 grammnyi mennyiségben közvetlenül is fogyasztható, vagy pedig fél liternyi vízben egy evőka­nálnyit áztatva, esetleg rövid fő­zéssel teát készítünk belőle. 100-200 gramm gyökérből főzetet is készíthetünk egy fürdővízbe. Az ajánlott adagolás mellett mellék­hatást vagy mérgezést nem 0k0Z DR. NAGY GÉZA Fontos azonban, hogy ősszel mi­nél tovább maradjon a szabadban, s tavasszal is mielőbb a levegőre kerüljön. A rövid ideig tartó, gyen­ge fagy nem árt neki. A hajtások tavaszi visszametszésével a nö­vényt új hajtások növelésére ser­kentjük, s így szép, sűrű bokrot, vagy tömör koronájú fácskát ne­velhetünk. A babérrózsa hajlamos a tetvesedésre, ez ellen a káli­szappan egyszázalékos oldatával védekezünk, amibe megfelelő ro­varölő szert keverünk. A kezelést 3-4 naponként legfeljebb három­szor meg kell ismételni, hogy valamennyi pajzstetű elpusztuljon. A kifejlett növényeket 3—4 éven­ként ajánlatos átültetni tápdús földbe, komposzt, finom homok és agyag keverékébe. Szaporításra válasszuk ki a legszebb virágú növényeket. A metszéskor nyert hajtásokat két-három hétig vízben gyökereztetjük, majd cserépbe ül­tetve neveljük tovább. Gond nélkül meggyökeresednek, érdemes hát kipróbálni. Szaporítás céljából most is vághatunk hajtásvégeket a növényről, őszig elegendő idejük van rá, hogy az átteleltetéshez még megerősödjenek. KANIZSA ISTVÁN Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Görög költő. 9. összetett szavakban: légi. 13. Rejtvényünk első része. 15. Hor­gony. 16. Európai főváros. 17. Azonos betűk. 19. Nátrium. 21. Francia filmszínésznő. 22. Borító­üveg. 23. Radon, trícium. 24. Francia író. 26. Sorozat - szlová­kul. 27. Golden ..., San Francisco hídja. 29. Az Oranje mellékvize. 30. Vízimadár. 31. Francia zene­szerző. 32. Fekvöbútor. 34. Az áll alatti zsírpárna. 35. Hírvivő. 36. Kálium, ittrium. 37. Családias ün­nep. 39. Tova. 41. Elbeszélő költészet. 43. Lapos. 44. Város Nigériában. 45. Csattanós karco­lat. 46. Könyvújdonság. 47. Ma­gyar nyomdász. 48. Pakisztáni romváros. 49. Vagyon - latinul. 50. Mely irányba. 51. R. E. C. 52. Geokémikus az USA-ban. 53. Sütő - népiesen. 54. Mesében van! 55. Dánia autójele. 56. Égi­test. 57. Hozdozható tok. 62. Apró állatka. 63. Valamit elmond FÜGGŐLEGES: 1. Magyar fes­tő és grafikus. 2. A feltételes mód jele. 3. Észak-asszami néptörzs. 4. Kőszénféleség. 5. Több darab­ból álló tárgy. 6. Mókus. 7. Oxigén, irídium. 8. Hollandia autójele. 9. A népgyúlés helye az antik görög városokbn. 10. Női név. 11. öblös tengerpart. 12. Gondban van! 14. Kisebb bolt. 18. ...köz. 20. Indu­latszó. 22. Hegy a Balaton partján. 23. Folyó Indiában. 25. Német festő és grafikus. 26. Sokáig. 27. Francia író. 28. Könnyed kis be­szélgetés. 30. Crna ......régebben Mo ntenegro. 31. Ógermán rovásí­rás. 33. Rejtvényünk befejező része. 34. Lófajta. 35. Barát. 37. Mindenki. 38. Istenség a hindu vallásban. 40. Eltávolít. 42. Rugal­mas szövet. 44. I. N. R. 45. Fegyver. 46. Német festő. 47. Fürkéssz! 49. ... át, fordulat. 50. Államigazgatási egység Magyar­országon. 52. Vízteleníthető úszó­mű. 53. Rénium, nitrogén, bór. 56. Igeképzó. 57. Évszak. 58. Z. É. Z. 59. Mondatszó. 60. Menet eleje. 61. Gége fele. A május 16-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Égi magasba szárnyal a vágyunk, Fölfelé vonja szívünk örömét A messzeség, hordozza az álmunk. Könyvjutalomban részesülnek: Horváth Júlia, Nemesócsa (Zemianska Olca), Keresztes Anna, Érsekújvár (Nővé Zámky), Csík Erzsébet, Losonc (Lucenec), Polcsányi Sándor, Kassa (Kosice), Holík József, Bély (Biel1).

Next

/
Oldalképek
Tartalom