Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-23 / 21. szám
ÚJ szú 1986. V. 23. Az egyre terebélyesedő bányaváros pereméről is eltűnnek az apró munkásházak. Velük együtt fogynak el azok is, akik ezekben az otthonokban még barátokat, rokonokat, harcostársakat járhattak látogatni. A beléjük rögződött kép azonban mily különösen áttetsző, változó élességű; az emlékezet inkább az embert, a szavakat, a vele átélt örömöket és megpróbáltatásokat őrzi.. Az új tárgyakkal, a változó környezettel nehezebb a lépést tartani. Az emlékezet egy életkoron túl már fordítottan működik. A tegnap történteket alig, az évtizedekkel ezelőtt lejátszódott eseményeket pontosan felidézi ... így őrződnek meg a múltbeli arcok, a történések, s felejtődnek el a gyors változások nyomán az épületek, a lakások egykori helyei. Két kísérőm nem sokat szabadkozott. Nemzedéknyi a különbség kettőjük között, szinte apányi egyikük életkorbeli előnye a másikkal szemben. Életüknek azonban vannak közös érintkezési pontjai. Fiatalabbik gyermekként élte át a családjában mindazt, aminek az idősebbik felnőttként nemcsak részese, de egyik meghatározója is volt. Ebben a városban sok családot a munkás- mozgalom és a szegénysors kötött össze. Gyerekek segítették a felnőtteket, s a felnőttek a kisebb darab kenyeret, a viseltes ruhát, a kopott cipőt igyekeztek mással pótolni. Szeretettel? Elsősorban azzal, de meghatározó módon befolyásolták a gyerekeket a közös kirándulások, a családi ünnepségeknek álcázott vitadélutánok, a fürdő fái alatt lezajló vörös cserkész találkozók és az első úttöröfoglalkozások. Ma már mindezt sokszor leegyszerűsítve, rosszul megírt történelemkönyvek elszemélytelení- tett nézőpontjaiból szemléljük. Nekik mindaz, amit a szerzők évszámokba, adatokba, az események a történések felsorolásába sűrítenek, a valóságban ember és ember egymás melletti kiállása, megértése, szeretete, tisztelete volt. És mindenekelőtt önfegyelem. „ Többen elkerültek közülünk is a szovjet Lenin- iskolákba. Nagy többségük helytállt, fegyelmezetten tanult és dolgozott. Csakhogy akadtak olyanok is, akikért idehaza szégyenkeznünk kellett. Nem kommunistához méltóan viselkedtek. Levelet is kaptunk, amelyben az iskola vezetése értesítette a pártszervezetünket, hogy ez vagy az az elvtárs fegyelmezetlen. Az idő múlásával aztán be is igazolódott, hogy nem véletlenül történtek az ilyen dolgok. A kiélezett helyzetekben, a konspirációban, a letartóztatásokkor az ilyen emberek elvesztették a fejüket, fegyelmezetlenkedtek és megtörtek...“ (B. P. visszaemlékezése.) A század elején a bányászváros munkásmozgalma is sokféle volt. Nemcsak a felekezeti munkásegyletek működtek, de igen erős volt a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek is. Sokféle hatás érte az embereket, de a tőkés rendszer szülte feloldhatatlan ellentmondások közepette a munkásmozgalomnak a marxi-lenini tanokat elfogadó része lett egyre inkább a meghatározó erő. Az 1921-ben megalakult CSKP már számottevő szervezőereje lett a bányavárosnak. ,,A pártalapítók között volt id. Fábry József, Jenő barátom édesapja, meg Lichvaisz Gyula, Szabó István és... Skolník... a teljes neve most nem jut eszembe. Talán majd később. Nos, ők és a társaik irányítottak minden megmozdulást. Volt olyan helyzet, hogy a letartóztatások után azt hitték, hogy elejét vették a szervezkedésnek, a röpcédulák nyomtatásának. Hiszen a vezetőket lefogták, mondván, ók nyomtatták a röplapokat, ők izgattak. Csakhogy a letartóztatás este megtörtént, és éjjel már újra nyomtuk a röplapokat. Két kisebb nyomdagépünk is volt, az egyik elrejtve, amiről kevesen tudtak. Így nemcsak az akció sikerült, de nem tudták rábizonyítani az izgatást azokra az elvtársakra, akiket letartóztattak. Hiszen ók a fogházban voltak, a röpcédulák reggelre mégis megjelentek a bánya és a gyárak kapujában." (B. P. visszaemlékezése.) A családtagok segítsége nélkül ez nem sikerülhetett volna. Sajnos a dél-szlovákiai parasztság életéről megszülettek az irodalmi értéket is képviselő regények, de a munkásság életéről dokumentum-jellegú vagy dilettáns prózai munkák íródtak. ,,A gyerek nem felelt, rövidesen elment hazulról, hogy elrejtse előlem izgalmát, s mire visszajött, több szavát nem vettem; éjszakát nyugtalanul töltötte, ebbe is hasonlít már a felnőttekre - lehet, hogy egész éjjel nem hunyta le a szemét. A detektívnek, aki másnap délelőtt kihallgatta — otthon voltam —, úgy vallott, ahogy Vencelné. kérte, szófukaron és hidegvérűen tagadott. Szobámban maradtam a rövid kihallgatás alatt, hogy ne zavarjam jelenlétemmel. A kihallgatás után - a detektívet, aki elbúcsúzott tőlem, kikísértem az előszobába - Péter hirtelen egész testében reszketni kezdett, s kiszaladt a konyhába. Lakásomban ezúttal először járt detektív; a házmestered vészterhes, szemrehányó tekintete értésemre adta, hogy tudomása van a látogatásról, s hogy jövőre nézve sem biztathat semmi jóval a „proligyerekkel való együttélésemet illetően." Déry Tibor: A befejezetlen mondat. Regény) Talán a bányászvárosban élő munkásgyerekeket viselte meg legjobban a nincstelenség, s szűkös anyagi lehetőségek, s ha a családfő, vagy egy-egy idősebb fiú a munkásmozgalomban is részt vett, a Déry Tibor regényéből vett részletben leírt megpróbáltatásokat sem kerülhették ki. „Legtöbbször a városhoz közeli Hármasbükkre jártunk. Mi akkor már pioníroknak, úttörőknek mondtuk magunkat. Ha van munkásöntudat, akkor azt ezeken a családi hangulatú kirándulásokon ismertük meg. Nem volt könnyű gyermekkorunk. Apám természetszerűen felhasznált minket olyan feladatok elvégzésére, amelyeket a felnőttek feltűnés nélkül nem tudtak volna végrehajtani. Mit éreztem át ezekből? A kalandot, az izgalmas kalandot. Nekünk a csendőr, a detektív a mesebeli gonosz volt." (F. J. visszaemlékezése.) Egykori munkásházakat keresünk a város peremén. Lakják ma is ezeket, de nem a régi lakóik. Sokat átalakítottak, felújítottak. Ami megmaradt, apró ablakaival, fehérre meszelt falaival, roskatag tetőivel' meglóditja két kísérőm emlékezetét. Az első percekben tétováznak, még vitatkoznak is, hol állt az a ház, amelyet keresünk. Itt vagy ott... Ebből az utcából volt a bejárata... Mégiscsak a másik utca felől nyílott a kapu... Ma Czabán Samu utca 20. szám. „Subovicsékhoz két oldalról lehetett bemenni. Sokszor találkoztunk itt. Subovics János az utcáról nyíló kapuval szembeni veranda helyén lakott egy kis szobában. 1943- ban innen vitték el, s együtt raboskodtunk. A sátoraljaújhelyi kitörés után a rabokat különböző magyarországi börtönökbe hurcolták. 6 Sárospatakra került, ahonnan németországi koncentrációs táborba vitték, ahol mártírhalált halt. Szerencsém volt, hogy többed magammal a nagykanizsai fegyházba kerültem. így vagyok túlélője a fasizmusnak." (B. P. visszaemlékezése.) A fasizmus megtizedelte a város kommunistáit és más antifasisztáit. A környéken tevékenykedő különböző partizáncsoportok közül a legismertebb a Petőfi Sándor partizán- csoport volt. Tagjainak egy része a Szovjetunióból érkezett a szlovák nemzeti felkelés előtt. Közöttük Fábry József, a politikai biztos. A bányásztelepülés környéki hegyekről annak idején a vándorló Petőfi oly megjelenítő erővel fogalmazta meg hasonlatát: „...mint koldus kalapjában a krajcár, úgy ' fekszik a város a völgy mélyében". A mai Rövid utca 14. számú ház elől a Gulyapallag tetejére látni. Annak idején Fábry József is láthatta a hegyről házukat. Emléktábla nem őrzi nevét, hiszen nem itt. született. A krasznahorkai (Krásna Hőrka) szülői házon azonban ott a jel. „Sok mindent lebontottak, átépítettek. Vannak azonban olyan emlékhelyek, épületek, amelyeket fel kell újítani. Kár, hogy a Bányászok terén álló épület - a CSKP egykori területi titkárságának székhelye -, amelynek falán ott az emléktábla, csak múzeumi raktár. Talán képtárat létesítenek benne. Rendbe tették, a külseje még elég szép. Innen nem messzire, a fürdő fölött van egy régi vízszűrő és tároló épület. Annak idején 1932-ben itt rejtettük el a nyomdagépet. Lukács bácsi, a város akkori vízmestere szimpatizált a kommunistákkal. Városi alkalmazottként gyanún felül álló egyén volt, ezért keresve sem találhattunk volna jobb rejtekhelyei. A gépet aztán elvittem a téglagyár egyik kemencéjébe, ahol tavasszal begyújtottak és minden benn égett." {B. P. visszaemlékezése.) Az idő, a történelem megváltoztatta az embereket. Az emlékezök mai személyisége sem hasonlít az egykorihoz. Tudásuk, tapasztalatuk megnövekedett, meggyőződésük emberi tartásuk a régi, de a gyorsuló idő és a kitáguló tér az ő öregségüket is átformálta. Igazuk van, amikor szóvá teszik a hiányokat. Elsősorban jellembeli, az emberek kapcsolatából kivesző dolgok hiányáról van szó. önfeláldozást emlegetnek, de az önzetlenségre gondolnak. Elvtársiasságot kérnek számon, de a barátság őszinteségét keresik. Elvhűséget követelnek, s a tisztességet, a becsületességet hiányolják. A dolgok neve lehet ugyan más, de a tartalmuk azonos. Egy közösséget akkor lehet igazán megismerni, értékeit t felmérni, amikor az emlékezetét, a múlt hagyatékának megőrzési formáit, a történelem iránti tiszteletét, szemrevételezzük. Nemcsak a régmúlt jelenti a történelmet. Jelenként élték meg a felszabadulást, s ma már történelemként ismerik. Kell az emlékezés, kell a tisztelet- adás. Az idő ellenében csak az ember tehet valamit. Az ember, aki újra faragja a köveket, újrafesti a jeleket - karbantartja emlékezetét. „A temető csendje is hozzátartozik az életemhez. Rokonaim, barátaim, elvtársaim nyugszanak itt. Meg talán a gyermekkorom, mert sok mindenkire emlékszem, akiket oda temettek. Embereket, akiket ismertem. A múltam és jelenem itt találkozik a jövőmmel. Hetvenhét éves vagyok." (B. P. visszaemlékezése.) A téglagyár, a vízház, Subovicsék háza, Fábryék otthona, a Gulyapallag, az egykori területi székház, a fogda, a Hármasbükk, a mozgalmi kirándulások helyszínei, a terríető, mind-mind emlékek. Jelek a hétköznapi történelemről. A jel pedig mindig valamire figyelmeztet és emlékeztet... Az 1932-es gömörhorkai (Gemerská Hőrka) sztrájk idején halálra sebzett munkásra - Ruszó Varga Jánosra -, akinek sírkövéről az eső lemosta a betűket... Egy épületre, amely megérdemli, hogy látogassák... Egy vízházra, amely ipartörténeti emlék is. Mondhatják, talán sok is van az ilyenekből Gömörnek ezen a tájékán. Ez az állítás is igaz. Nehéz sorsukba soha bele nem törődök, hatalommal dacolók éltek itt évszázadok óta. Magyarok és szlovákok. Az utódok jelek állításával tisztelik őseiket. Rozsnyó - Roznava, 1986 májusa. Post scriptum: Ezúton mondok köszönetét Barczi Pál veterán kommunistának és Fábry Jenőnek, néhai id. Fábry József, a CSKP alapítótagja fiának. DUSZA ISTVÁN • Sírkövéről az eső lemosta a betűket. (Dusza István felvételei) * • „Talán képtárat létesítenek benne.“ • „Annak idején 1932-ben itt rejtettük el a nyomdagépet.“
