Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-02 / 18. szám
L ukanénye ( Nenince) főutcáján régi alapozású, tágas, szépen berendezett családi ház Nozdrovickyék ottho-_ na. Ma már csak ketten lakják a kényei-* mes szobákat. A hetvenedik életévében járó házigazda és a szintén nyugdíjas korú felesége mégsem érzi elhagyatottnak magát, hiszen soha nem múlik el úgy egy nap, hogy gyermekeik vagy unokáik útba ne ejtenék a példás rendben tartott portát.- Valamikor a legirigyeltebb házak egyike volt ez a faluban - vezet végig a lakóhelyiségeken Nozdrovicky János. — Ugyanis a korábbi tulajdonos, egy bizonyos Halmi úr, vegyeskereskedése és vendéglője jövedelméből elég jómódban élt a családjával együtt. A bolt az utca felőli részben, a vendéglő pedig a konyhánk és a középső nappali szoba helyén volt berendezve. Még fiatal koromból nagyon jól emlékszem arra, hogy a magamfajta szegény emberek bizony csak ritkán állhatták meg az egyik vagy a másik pultnál, mert a leggyakrabban nem volt pénz a vásárlásra. Egy napszámos kora reggeltől késő estig tartó nehéz munkával öt koronát keresett. Éppen ennyibe került egy liter bor. A cukor kilóját pedig hat korona húsz fillérért árulták... Nozdrovicky János igen szegény családból származik. Édesapja korán megözvegyült, s mivel egyedül sehogy sem győzte volna a kenyérkeresetet és a gyermekek nevelését, másodszor is megnősült. Két házasságából öt gyermeke született. Közülük három rövidesen a temetőbe került, mert orvosra, patikára szinte még csak gondolni sem lehetett az ínséges időkben. Mivel második feleségének magához illő özvegyasszonyt választott, akinek legnagyobb hozományát a gyermekek jelentették, hamarosan kilenc apróság népesítette be a régi és a nem túl nagy tanyai házat.- Mert kevés volt a kenyér, de annál több az éhes száj, nekem már nyolc évesen libapásztorkodással kelleti megkeresni a magamnak való élelem egy részét - idézi nélkülözésekkel teli gyermekkorát a becsületes munkában megőszült házigazda. - Később naphosszat teheneket őriztem a legelőn. Kipróbáltam a juhászbojtárkodást is. Közben játékra, hancúrozásra nemigen adódott mód, hiszen állandóan szemmel kellett tartani a jószágot, nehogy a tilosba harapjon, amiért bizony mindig kijárt az alapos verés. Amikor ,,kiöregedtem“ az állatok őrzéséből, állandó szolgálatra adtak egy gazdához. Ott még keményebben meg kellett dolgozni az ellátásért és a csekélyke fizettségért. Pirkadatkor volt az ébredés és késő este a lefekvés ideje. Napközben pedig annyi munkát osztottak ki, hogy elég volt győzni szusszal. Tizennyolc éves koromig szolgáltam. Olyan gazdánál is, akinek a felesége mielőtt elment volna a boltba, összeszedette velem a pajtába húzódott tyúkok tojásait, mert csak azokkal tudta kifizetni a só, cukor, petróleum és egyéb nélkülözhetetlen portéka árát. Egy másik, módosabb helyen azt hittem, jobb lesz a dolgom, de ott emberszámba sem vették a szolgákat. A gőgös rátarti gazda mérgesen lekommunistázott, amikor az érdemtelenül kapott szidásért az szaladt ki a számon, hogy nincstelen létemre azért én is embernek érzem magam. Az igazságtalanságok elleni lázongásaiért később még több kellemetlensége lett Nozdrovicky Jánosnak. Tizennyolcadik életévét betöltve 1933-ban a pribelcei útépítésre ment dolgozni nagyobb kereset reményében. Az építkezésen azonban egyre kevesebbet fizettek a munkásoknak. A béremelésekért és az elviselhetőbb munkafeltételekért sztrájkokat szerveztek a kommunisták. Bár Nozdrovicky János nem volt tagja a pártnak, részt vett ezekben a megmozdulásokban, ami éppen elégnek számított ahhoz, hogy a munkáltatók és a csendőrök hosszú időre jól megjegyezzék a nevét.- A felszabadulásig összesen tizenháromszor hívtak be katonának - számolja a berukkolásokat. - A legtöbbször munkaszolgálatos lettem, mert kommunistagyanús elemnek tekintettek a bátor szókimondásom és a sztrájkokban való részvételem miatt. Nemegyszer a lehető legrosszabbkor jött a behívó. Nősülésem után például csakis részesaratással teremthettem elő az egész évre való kenyérgabonát. A nyár elején viszont rukkolni kellett, s mire hazajöttem, már a tarlókat is felszántották a határban. Az első gyermekeink megszületését követően még nehezebb lett a helyzetünk. A legnagyobb mezei munkák idején a feleségem sem maradhatott otthon, hiszen az ő keresetére is nagy szükség volt. A több kilométeres távolságok miatt szoptatni sem lehetett hazafutni a földekről. Ezért az asszonyok magukkal hordták az apróságokat. Négy karóra egy lepedőt kötöttünk a mezsgye szélén és az lett a bölcső. Soha nem felejtem el az 1939-es aratást. Aprócska csecsemőnk velünk volt a határban, mert a feleségemnek szednie kellett a markot. Mostohaanyám már túl öreg, otthon hagyott gyermekeink pedig még túl kicsinyek voltak ahhoz, hogy kihordják utánunk az ebédet. Délben legfeljebb kenyeret, hagymát, szalonnát húzhattunk elő a tarisznyából, de az is megesett, Nozdrovicky János (A szerző felvétele) hogy csak egy köcsög aludtejből állt kettőnk ebédje. Aki nem próbálta, annak fogalma sem lehet arról, hogy ilyen ..jóllakottan“ mekkora akaraterő kell az egésznapos kaszahúzáshoz vagy szoptatós asszonynak a marokszedés kibírásához. De mit tehettünk volna? Nagyon gyakran egyetlen fillér sem akadt a háznál... Egyszer éppen olyankor zörgettek be Nozdrovickyékhoz. „János, baj van! Meghalt a nagybátyád. Hazahoztuk, gondoskodj az eltemetéséről!“ - mondták a szomorú kötelességüket teljesített emberek, majd az első pillanatok megdöbbenését követően egymás után kisiettek az udvarra.- Már messzi járhattak, amikor azon kezdtünk tanakodni, hogy miből is lehetne pénzt szerezni a temetésre - emlékezik arra a szomorú napra Nozdrovicky # Jánosné. - Kölcsönt senki sem tudott' adni. A halott rokon ujján volt egy gyűrű. Irtóztunk a mozdulattól, de le kellett húzni. Előszedtem a mi jegygyűrűnket is. A férjem aztán ezekkel begyalogolt Balassagyarmatra egy kereskedőhöz, aki nagy nehezen húsz pengőt adott értük, ám előbb egy ottani ismerősünket tanúnak kellett hívni annak bizonyítására, hogy nem lopott holmit kínál eladásra az uram! Nozdrovickyéknak tíz gyermekük született. A népes család sorsának alakulásában csak 1948 februárja után kezdődött meg a jobbra fordulás ideje.- A szocialista társadalmi rendszer alapjainak lerakása lényegesen megváltoztatta az életünket - bizonygatják mind a ketten. - Amint megszűnt a kizsákmányolás, többé nem kellett félnünk a nyomortól. A biztonságérzetünk viszont nemcsak abból fakadt, hogy egyre jobban megfizették a munkásembereket. Sokasodni kezdtek a különféle szociális kedvezmények is. Évről évre könnyebb lett a sokgyermekesek boldogulása. Igaz, dolgozni továbbra is sokat kellett, de saját gyarapodásán értelmét és eredményét látta mindenki a szorgalmas munkának. Nozdrovickyéknak régi vágyuk volt, hogy a tanyáról beköltözhessenek a faluba. Ez azonban sokáig nem sikerült. Az ötvenes években hiába kérvényezték, nem mértek ki számukra építkezésre alkalmas telket. A házigazda valójában még ma sem tudja, hogy egy rosszakarójuk miért élt vissza akkor a hivatali hatalmával...- Később hírét vettem annak, hogy eladó a Halmi-féle ház - mondja. - Gondoltam egy nagyot és felkerestem a tulajdonost, aki régóta ismert. Beszélgetés közben megemlítettem neki, hogy vevő lennék, bár még korántsem volt elég pénzem a vételhez. Mégis megegyeztünk. öt százassal megelőlegeztem a hatvanezer koronát. Hamarosan beköltözhettünk, aztán három év alatt az utolsó fillérig letörlesztettem a nem kis adósságot. Nozdrovicky János 1976-ban ment nyugdíjba a Banská Bystrica-i Mezőgazdasági Építóvállalattói, ahol huszonhét éven át mint építésvezető dolgozott. A rendszeres hasznos munka nélkül azonban a hatvanadik életévének betöltése után sem tudott meglenni. Mivel falujában akkor éppen több nagyobb építkezést terveztek a választási program keretében, a helyi nemzeti bizottságnak is jól jött, hogy személyében gazdag tapasztalatokkal rendelkező szakember segítette a munkák szervezését. Tudásának és lelkes tenniakarásának első otthoni eredményei láttán hamarosan megválasztották a hnb építkezési bizottsága elnökének.- 1977. április 24-én hatodmagammal fogtam neki az impozáns új művelődési ház alapozásának - ismerteti az egyik legutóbbi nagy beruházás kezdetének pontos dátumát. - Építésvezető voltam, de a többiekkel együtt kevertem a betont, hordtam a maltert, raktam a téglákat, esténként pedig a képviselőkkel jártam a falut, hogy hétvégi társadalmi munkára agitáljuk a lakosságot. Mindennek meg is lett az eredménye, összefogott a falu, és 1981-ben a képviselőtestületi választások napjáig elkészült a nem akármilyen művelődési otthon. Mellette ezután szolgáltatóházat kezdtünk építeni, melyben többek között férfi és női fodrászatot, cipészműhelyt, szabóságot, rádió és tele- víziójavitó, cukrászdát, valamint ruhabe- gyűjtöt rendeztünk be a lakosság általános elégedettségére. A mindig fürge mozgású, fáradhatatlannak tűnő építésvezető arcán a jól végzett munka öröme látszik. De nemcsak ezért érzi elégedettnek magát. Fiaiból, lányaiból, akik az elmúlt években már sorra családot alapítottak és mindannyian szintén a saját házukban laknak, becsületes, munkaszerető, szorgalmas embereket sikerült nevelnie.- Büszke vagyok az unokáimra is- csillan fel említésükre a szeme. - Már huszonkettő van belőlük. Szépek, okosak, egészségesek. Ók már szerencsére csak a történelemkönyvekből és a hozzám hasonló öregek emlékezéseiből tudhatják, hogy nyomor is volt sokáig ezen a vidéken. Most már megvan mindenünk. Jól élünk. Amikor a közelmúltban a het- venötödik születésnapomat ünnepeltem, semmi gond nem akadt azzal, hogy mi kerüljön a negyven személy számára a megtérített asztalra. Megvettük egy 200 kilós disznó felét, tíz kakasból levest főztünk, csirkéket rántottunk ki, megsütöttünk tíz hizókacsát, felhoztunk vagy száz liter bort a pincénkből és úgy mulattunk, mint egy lakodalomban. Az ünnep fényét növelte, hogy meleg hangú levélben gratulált a Nagykürtösi (Veíky Krtis) Járási Nemzeti Bizottság elnöke — nekem, az egyszerű munkásembernek! Külön felköszöntöttek a helyi nemzeti bizottság vezetői is. Néhány pillanatra eltűnődik a köszöntő levelek és elismerő oklevelek nézése közben. Aztán sokat mondóan megkérdezi: - Mikor volt ennyi megbecsülésben része egy munkásnak a régi világban? LALO KÁROLY & A szűk helyiségben alig lehet megmozdulni. A bratislavai Junior rádiósklubban harmincnégyen vannak, s a tizenkét négyzetméternyi területből legtöbb helyet a berendezés, a két adó-vevő készülék, a rádiótávíró foglalja el, no meg néhány nélkülözhetetlen szerszám, mérőberendezés.- Klubunk több mint negyed- százados múltra tekint vissza - tudjuk meg Jozef Fekiac mérnöktől, a klub elnökétől - a legtöbben pionírként kezdtük. Ha jól számolom, legalább három generáció nőtt fel itt, akik közül ma is sokan öregbítik a rádiósklub jó hírnevét. A klubnak kezdettől a Klement Gottwald Pionír- és Ifjúsági Ház adott otthont. A jelenlegi helyükön, a ház Budková utcai részlegén több mint tíz éve építették meg a két hatalmas antennarendszert A szlovák főváros legeredménye- sebbrádiós klubjai közé tartoznak, nemcsak a versenyekben állnak helyt, hanem maguk nevelik az utánpótlást is. Jozef Fekiac a számítógépes, Juraj Nagy mérnök a rádiós szakkör vezetője.- A két szakkörbe tizenhat fiatat jár - mondja Nagy mérnök. - Ez szerintem kevés. Az igazság az, hogy amikor egy-egy szakkör megkezdi a munkáját, a létszám nagyobb, de időközben lemorzsolódnak. Akik kitartanak, nem bánják meg, hiszen a szakköri tevékenység a pályaválasztáskor is nagy yerepet játszik. A szakkör tagjai közül többen az elektrotechnikai főiskolán folytatták tanulmányaikat. Mi minden fiatalt szívesen látunk. A Honvédelmi Szövetség rádiósklubja a különböző versenyeken is helytáll. A rádiós tájékozódási versenyen, amelynek mintegy tíz tag hódol, Ivan Harminc szlovákiai bajnokságot nyert. Rajta kívül eljutott az országos bajnokságra Jozef Fekiaő és Miroslav Cellár is. Néhány másodpercnyi szünet után Magyarországról egy lenin- városi majd budapesti rádióállomás jelentkezik. A vétel jól hallható néhány rádiós kifejezés betűkben^ és számokban, s utána máris • egy Karlovy-Vary-i rádióállomás jelentkezik. Az adatokat beírja- Ezen a versenyen fizikai erőnlétre is szükség van — vélekedik Miroslav Cellár, az Elektrotechnikai Főiskola másodéves hallgatója. - Ha a verseny mindkét számát egy napon bonyolítják le, mintegy húsz kilométert kell gyalogolni. Középiskolás koromban több volt a szabadidőm, jobbak voltak az eredményeim is. Rá kell kapcsolnom, ha újra bajnokságot akarok nyerni. Bekapcsolja az adó-vevő készüléket.-Általános hívás... Általános hívás... Itt az OK-3 Károly... Ibolya... Ibolya... vétel! ÚJ SZÚ 8 1986. V. 2.
