Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-02 / 18. szám
* r ÚJ szú 5 A tudományos-kutatóintézetek feladata többek között az olyan búzafajták nemesítése, melyek a lehető legjobb termést adják az adott övezet éghajlati viszonyai és a termőföld adottságai mellett SZKP Központi Bizottsága 1982 májusában fogadta el a Szovjetunió élelmiszerprogramját. Az ágazat azóta nagy változásokon ment át. Két jellemző adat az elért eredményekről: 1982-ben a mezőgazda- sági üzemek tiszta jövedelme 1,3 milliárd rubel volt, rentabilitásuk pedig alig 2 százalék. Ugyanez a két mutató 1985-ben: 21 milliárd rubel és 19 százalék. Az élelmiszerfogyasztásban a Szovjetunió elérte a fejlett országok szintjét: az egy személyre eső napi élelmiszerfogyasztás 3400 kalória, összetételén azonban még változtatni kell, bár már most is növekszik a hús, tej, tojás, zöldség aránya a liszt, a burgonya rovására. E cél eléréséhez azonban arra van szükség, hogy valamennyi gazdaság alkalmazza a korszerű technológiákat, hogy a munka termelékenysége, a termékek minőségének emelése kerüljön előtérbe. Erre az eddig legjobban bevált módszerek: az önelszámolású komplex brigádok szervezése (ilyenből már 350 ezer működik a mezőgazdaságban), tudományos-termelési egyesülések létrehozása az adott területen a legoptimálisabb termékszerkezet és a leghatékonyabb technológián Kidolgozására. „Szuperminisztérium“ A párt központi bizottságának 1982 májusában megtartott ülése feladatul adta - az irányítás hatékonyságának növelése céljából - az ágazat irányításának átszervezését is, ami mára valamennyi szinten befejeződött. Kialakult a mezőgazdasági-ipari komplexum és létrejött irányitó szerve, az Agráripari Állami Bizottság (Gosz- agroprom). Az állami bizottság öt minisztérium összevonásával jött létre, élén miniszteri rangú elnök áll. A Goszagroprom újszerű irányító szerv. Egyrészt egyfajta „szuperminisztérium'', amely országos hatáskörrel rendelkezik, közvetlenül irányít több olyan gazdasági ágazatot, amelyek egységesen finanszírozott komplexumot képeznek, s melynek alapja a mezőgazdaság. Másrészt nagy jogkörrel biró vezetők kollégiuma, akik a rendszeres plenáris üléseken elemzik a gazdaság agráripari szektorának stratégiai kérdéseit. Az állami bizottság tagjai olyan tárcák vezetői, melyeket nem vontak be a Goszagroprom szervezeti-gazdasági felépítésébe: például a meliorációs és vízgazdálkodási miniszter, a könnyű- és élelmi- szeripari miniszter, az erdőgazdálkodással, a traktorok és mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozó minisztérium vezetője. A kollégiumnak ugyancsak taaiai az Állami Tervbizottság, az Állami Bank, a pénzügyminisztérium, a központi statisztikai hivatal és más hatóságok meghatalmazott képviselői. A reformot az tette szükségessé, hogy haladéktalanul változtatni kellett a kolhozok és szovhozok, illetve az ezeket kiszolgáló szakosított szervezetek és vállalatok közti kölcsönös kapcsolatok gazdasági mechanizmusán. Vagyis nem az irányítás centralizálásáról van szó, hanem a legkedvezőbb feltételek kialakításáról a dolgozókollektívák kezdeményezésének és önállóságának fokozásához. Az új feltételek között az adminisztratív, nem gazdasági szabályozás területe leszűkül, s az előtérbe a gazdasági mechanizmusra gyakorolt hatás olyan módjai kerülnek, mint az árak és a hitelek, az önköltség és a jövedelmezőség. Feltételek A Szovjetunió területe 2227 millió hektár, ebből a mezőgazdasági terület mindössze 606 millió hektár, s ennek is nagyobb része, kb. 60 százaléka az úgynevezett „kockázatos gazdálkodás“ (hideg telek, száraz nyarak) övezetében fekszik, összehasonlításképpen: az Egyesült Államokban a szántóknak mindössze 1 százaléka fekszik ilyen övezetben. A szovjet és a külföldi szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy a Szovjetunió mezőgazdasági övezetének bioklimatikus potenciálja kétszer alacsonyabb, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban. Ezt semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor összehasonlítjuk a Szovjetunió és más országok adatait a földek termőképességére, a termelés költségességére vonatkozóan. A Szovjetunióban a föld társadalmi tulajdon, a mezőgazdasági termelés alapját a társadalmi szektor képezi, vagyis a kollektiv gazdaságok és az állami tulajdonban levő szovhozok, továbbá a gazdaságközi vállalatok és egyesülések. Viszont egyre növekszik a jelentőségük az ipari üzemek saját szükségleteit kielégítő gazdaságoknak és a háztáji gazdaságoknak. A háztáji gazdaságok a reneszánszukat élik. Már eddig is nagy jelentőséget tulajdonítottak ezeknek, amikor csak egy-egy család szükségleteit, vagy szükségletei egy részét fedezték. Ma azonban az állam - az élelmiszerprogramnak megfelelően - számos eszközzel ösztönzi a háztáji gazdaságok árutermelő szerepének növekedését. Az ellátás biztosításában a döntő szerep természetesen változatlanul a 26 ezer kolhozra, több mint 22 ezer szovhozra és kb. 10 ezer különböző típusú gazdaságközi vállalatra és szervezetre hárul. Intenzifikálás A mezőgazdasági termelés in- tenzifikálásában is a tudomány és a technika vívmányairtak mielőbbi alkalmazása a meghatározó. Például szakosított tudományos-ipari egyesüléseket hoznak létre, melyek feladata - miután már kiválasztották, illetve kidolgozták az adott terület optimális termelési szerkezetét és technológiáját - annak műszaki biztosítása, a megfelelő gépek és berendezések kiválasztása és üzembe he\ lyezése, esetleg - ha egészen új termelési programról van szó - az ilyen gépek és berendezések megszerkesztése és gyártása. Ezt az egész munkát - a mezögazda- sági-ipari komplexum átépítését és korszerűsítését - a Mezőgazdasági Tudományok Akadémiája irányítja. A Goszagroprom vezetői bejelentették: az akadémiával közösen végzett felmérések megmutatták, az ágazat technikai ellátása kielégítő. Vagyis a mai és a jövőbeni feladat: kihasználása hatékonyságának növelése és az állandó, fokozatos korszerűsítés. A termelésnövekedés biztosításának további jelentős forrása a munka termelékenységének növekedése, az intenzív technológiák széles körű alkalmazása, a betakarítás, a tárolás, a szállítás során bekövetkező még mindig jelentős veszteségek csökkentése. A veszteségek, természetesen, teljes mértékben nem zárhatók ki, de határozott csökkentésükre több mód is van. A gabonaveszteségek csökkentését új típusú, tökéletesített kombájnokkal akarják elérni, melyek prototípusai már vizsgáztak. mégpedig eredményesen. A tárolási veszteségek kiküszöbölésének leghatékonyabb módja a helyi feldolgozás. Már beindult ennek megszervezése, a feldolgozó üzemek egyre több részlegüket helyezik ki a kolhozokba és szov- hozokba. Természetesen nem lehet minden egyes gazdaságban egy kis élelmiszeripari üzemet létrehozni, s nem is ez a cél. Inkább arról van szó, hogy biztosítsák a termények, elsősorban a gyorsan romlandó zöldség és gyümölcs előzetes helyi feldolgozását és a megfelelő speciális autóparkot a félkész termékek biztonságos szállítására. A mezőgazdaságnak elsősorban hútókocsikra van szüksége a frissen betakarított termények és úgyszintén az előzetesen feldolgozott zöldség és gyümölcs szállítására. Az élelmi- szeripari késztermékek helyi előállítására csak ott van mód, ahol nagyüzemi módszerekkel dolgozó, egy-két zöldség- vagy gyümölcsfajta termelésére szakosodó gazdaságok vannak. A számítások és az eddigi tapasztalatok bizonyították: sokkal nagyobb hasznot hoz egy rubel befektetése a szállításba, tárolásba és feldolgozásba, mint 2-3 rubel befektetése a termelés bővítésébe. Az agráripari komplexumban már megkezdődött a beruházások átütemezése az infrastruktúra javára, s az idén kezdődött ötéves tervidőszakban már ez a tendencia lesz az uralkodó. Ezt, s összességében az élelmiszerprogram által kitűzött feladatok sikeres megvalósítását megkönnyíti az agráripari komplexumban a tervezés, a finanszírozás és az irányítás új rendszere, melynek kiépítése még az idén befejeződik, hiszen - a Goszagroprom vezetőinek tájékoztatása szerint - már csak néhány részletkérdés vár megoldásra. Ennek köszönhetően az elkövetkező időszakban a me- zögazdasági-ipari komplexum a szó legszorosabb értelmében vett egységként fog működni, vagyis mint egységesen tervezett, irányított és finanszírozott rendszer. Háztáji A szovjet családoknak majdnem a fele foglalkozik háztáji gazdálkodással, s a „magánszektorhoz“ sorolhatók a kertbarátok különböző társulásai is, melyek száma gyorsan növekszik. A háztáji gazdaságokban főleg zöldséget, gyümölcsöt, burgonyát termesztenek, nagyrészt csak az adott család szükségleteinek fedezésére, bár az állami vezetés az utóbbi időben számos intézkedéssel ösztönzi az árutermelést. Egyre növekszik az állattartási kedv is a falvakban. A kolhozokban és szov- hozokban 97 millió szarvasmarhát, 63,8 millió sertést, 110,7 miliői juhot és kecskét tartanak. A háztáji gazdaságokban ezeknek az állatoknak a száma: 24, 14,1 és 32,5 millió. Takarmánnyal nagyrészt az állami földekről látják el ezeket az állatokat, a magángazdaságok tehenei és juhai is a kolhozok és szovhozok rétjein legelnek. A háztáji gazdaságok főleg az aprófalvakban jelentősek, hiszen nagyrészt biztosítják a lakosság önellátását, az államkasszát mentesítik a költséges szállítástól, s egyben számottevő jövedelemkiegészítő forrásként is szolgálnak. A Szovjetunió négy évvel ezelőtt elfogadott élelmiszerprogramja, a társadalmi és gazdasági fejlesztésnek az évezred végéig szóló irányelvei a mezőgazdasági- ipari komplexumra vonatkozóan inkább minőségi, mint mennyiségi követeléseket foglalnak magukban. Fő céljuk: a mezőgazdasági termények előállításának növelése és a veszteségek csökkentése, a lakosság megbízható ellátásának garantálása, a táplálkozás összetételének javítása és ebből következően a szovjet emberek életszínvonalának emelése. Vagyis az élelmiszerprogram következetes megvalósítása nemcsak gazdasági, hanem fontos politikai feladat is. GÖRFÖL ZSUZSA Szovjetunió A mezőgazdasági-ipari komplexum időszerű feladatai A szovjet mezőgazdászoknak a legtöbb gondot talán az aszály okozza. Például a sztavropoli határterületen az évi átlagos csapadékmennyiség mindössze 300-500 milliméter. Itt talajkíméló technológiákat alkalmaznak, mezövédö erdösávokat ültetnek ki. A gabonatáblákon mellőzik a mélyszántást, a szalma letakarítása után nyomban a tarlóhántók vonulnak ki a földekre, majd sekély szántással készítik elő a talajt az új vetés alá 1984-ben dolgozták ki és hagyták jóvá a Szovjetunióban az ezredfordulóig szóló meliorációs programot. Megvalósítása teljes ütemben most bontakozik ki, de ezen a téren már eddig is jelentős munkát végeztek az országban. A 80-as évek közepén az öntözöcsatornák hossza már meghaladta a 700 ezer kilométert, s 340 víztározóban kb. ezer köbkilométer vizet tartalékoltak (APN-felvételek) 1986. V. 2.
