Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-04-25 / 17. szám

összkomfortos lakás Kassa (KoSice) egyik toronyházában. Ki­nézetre semmiben sem különbö­zik a városlakók többségének ott­honától. Nem túl tágas, s nem túl szűk - a háromtagú családnak éppen megfelel. Berendezésében, bútorzatában sincs semmi rendkí­vüli. Az ajtóból nézve a korszerű szekrénysor sem tűnik különle­gesnek. Közelebbről teljesebb a kép. A. szépirodalmi müvek és a külön­böző szakkönyvek között feltűnő­en sok a tengeri utazásokkal, a vi- zijármüvekkel és főleg a hajóépi­téssel foglalkozó kiadvány; né­hány szekrényfiók hajószerkesz­tési tervrajzokkal van megtömve; s ha tüzetesebben körülnézünk, akkor hajókat is felfedezünk a la­kásban. S nem akármilyeneket, nem olyanokat, amelyek megvá­sárolhatók a játéküzletben. Egye­dülálló darabok, köztük üzemké­pes, távvezérlése jármüvek és motor nélküliek. Ott van például az 1938-as esztendő legszebb fran­cia hadihajójának nyilvánított Ri­chelieu hasonmása. Persze, kicsi­ben. A motor nélküli modell hosz- sza mindössze 488 mm, magas­sága pedig 66,2 mm - azaz öt- százszor kisebb, mint az eredeti. Építője tavaly ősszel Jablonec nad Nisou-ban egy nemzetközi ver­senyt nyert vele, a NAVIGA Euró­pai Hajómodellező Szövetség kis Európa-bajnoksággal felérő C ka­tegóriás versenyét. A lakásról kiderül az is, hogy nemcsak „kikötő“, hanem egyben „hajógyár“ is. Az egyik szoba va­lódi sólyatér. Igaz, daru nincs ben­ne, viszont a szekrényekben ren­geteg hajóalkatrész és építő­anyag, valamint barkácsolószer­szám sorakozik.- Idestova már negyven éve foglalkozom modellezéssel. Elein­te a repülőgépek érdekeltek, ké­sőbb egy ideig a személygépko­csik kötötték le a figyelmemet és kisebb-nagyobb sikerrel a régi au­tók miniatűr másainak kivitelezése volt a hobbim — egy Oldsmobill modellem a montreáli kiállításon az eredeti mellett kapott helyet -, s vagy húsz évvel ezelőtt Kollár Gyuszi barátom tanácsára a ha­jókhoz pártoltam át. Nem bántam meg, úgy érzem, érdekesebbek, mint a korábbiak voltak - mondja magáról a házigazda. Kozák Já­nos bemutatkozásként. - Hogy miért nőtt annyira a szívemhez a modellezés? - töpreng el egy kicsit az újabb kérdésen. - Aligha­nem azért - folytatja, mert kicsi koromtól vonzott, érdekelt a mű­szaki pálya. Gépészeti szak- középiskolában érettségiztem, on­nan kerültem a Kelet-szlovákiai Gépgyárba, műszaki tervezőnek, jelenleg pedig a bányatervező iro­dában dolgozom. A gépszerkesz­tés nekem lényegesen többet je­lent, mint pusztán a kenyérkere­sést. Egyszerűen: örömömet le­lem benne, rabja j/agyok ennek a foglalkozásnak. Ha nem úgy lenne, akkor szabadidőmben alig­ha folytatnám otthon is a gépter­vezést és gépszerkesztést, a munkámmal közeli rokonságban álló modellezést. Előfordul, hogy a rajzasztaltól fáradtan térek haza, hiszen a tudományos-műszaki fej­lődés szekerét elsősorban mi, ter­vezők húzzuk. Olyankor aztán elő­szedem a szerszámokat és folyta­tom a készülő hajó építését.- A szakértők azt állítják, hogy a hajóépítés művészet, s hogy pontos munkát és rengeteg időt igényel. Az ön „gyárában“ mennyi ideig készül egy-egy úszómű?- Hogy mennyi idő kell hozzá, az attól függ mennyi idő áll az ember rendelkezésére, no meg attól is, milyen típusú az épülő darab. Ha a modellező kész terv­dokumentációt kap kézhez, akkor lényegesen egyszerűbb a dolga, mint például akkor, amikor a rajzo­kat és a számításokat is saját maga készíti. Előfordul, hogy a hajógyárak rendelkezésünkre bocsátanak egy-két műszaki le­írást, esetenként a múzeumoktól is kapunk némi segítséget, elvétve pedig magunk között cserélgetjük a rajzokat, fényképeket. Néha az előkészület tovább tart, mint a ha­jóépítés. Én például már hatodik éve gyűjtöm a második világhábo­rú idején legnagyobb japán csata­hajónak tartott Yamato dokumen­tációs anyagát, de még mindig hiányzik néhány adat, néhány részletkép, pedig áttanulmányoz­tam már egy csomó könyvet és fényképet. Hogy művészet-e a ha­jóépítés? Nos, a vélemények megoszlanak, ám az kétségtelen, hogy rendkívül felelősségteljes munka. Magához a hajómodelle­zéshez is rengeteg türelem kell, továbbá egy kis kézügyesség és elméleti tudás, szakismeret is. Ami pedig az elkészítés idejét illeti: az én műhelyemben egy C kategóri­ás, tehát nem úszó, motor nélküli hajómodell körülbelül 1400-1500 óra alatt készül el. Ez legalább másfél esztendő. Egy úszó hajó A felnövő nemzedék szolgálatában Új művészeti alapiskola Lelkesen ismerkednek a zene alapjaival Ügyesen használják az ecsetet, a ceruzát A város korszerű középületeinek sorát gazdagítja az új iskola (Gyökeres György felvételei)- Városunkban 1959 óta működik a művészeti alapiskola, de ez idáig nem megfelelő körülmények között oktattunk - idézte fel a múltat Beata Maéindová igazgatónő. - Az érdeklődés mindig nagy volt, ezért válogatni kellett a kisdiákok, a jelentkezők között. Haragudtak is ránk... A város módot talált arra, hogy meg­oldja a sokáig húzódó, jónak aligha mondható helyzetet és egy tető alá hozza a művészetek iránt érdeklődő gyereke­ket. És nem is akármilyen tető alá! - gon­doltuk fotós kollégámmal, miközben vé­gigjártuk az átriumos iskola zenetanter­meit, képzőművészeti műtermeit, táncter­meit. Megcsodáltuk a hangversenyter­met, amely már kiállta az első erőpróbát is, hisz nemrég Dunaszerdahelyen ren­dezték meg a művészeti alapiskolák járá­si, illetve kerületi versenyét.- összesen harminc szaktanár foglal­kozik a gyerekekkel. A művészeti alapis­kola ,,zeneiskolaként“ él a köztudatban, ami annak tudható be, hogy valamikor ezekben csak zeneoktatás folyt. Jelenleg is a legtöbben, 358-an a zene iránt ér­deklődnek, de szép számban, 227-en látogatják a képzőművészeti szakot, 63- an pedig a két éve beindított táncszakot. Körülményeink most már megengedik, hogy irodalmi-színjátszó szakot nyis­sunk, igaz, ehhez szakoktatóra is szük­ségünk van - hallottuk a magyarázatot. Iskolanézés közben nemcsak az üres tantermekbe néztünk be, de elnézést kérve megzavartunk egy-egy órát is. A szigetelés ellenére több tanteremből kihallatszott a folyosóra a zongoraszó. Megtudtuk, hogy ez a „slágerhangszer“, és rendszerint nem is a gyerek választja, hanem a szülő óhaja, hogy ha már hang­szer, akkor más ne legyen. Aztán más hangok ütötték meg fülünket. Benyitot­tunk az egyik világos, tágas terembe. Gódány Zsolt elsős Németh Borbála taní­tónő utasításai alapján rakosgatta a már egyre engedékenyebb ujjait a harmonika billentyűire. Nem időztünk sokáig, várt a rajzterem-látogatás. Ott Jozef Kordos és Robert Longauer felügyelete mellett folyt az oktatás. A téma: húsvéti élmé­nyek. A rajzlapokon vidám jeleneteket festettek a gyerekek. Kézmozdulataikból a laikus is kiolvashatta a rajzkészséget. A hogy tetszik az új iskolában kérdésre kurtán feleltek: nagyon.- Kár, hogy a tervrajzban szereplő égetőkemencét még nem szállították le. Jó volna, ha már agyaggal is dolgozhat­nánk. - sóhajtotta a két szakoktató. A sétának is beillő iskolalátogatás so­rán (az iskola területe 2900 négyzetmé­ter) vékony gyerekhangokra lettünk fi­gyelmesek. Kíváncsian nyitottunk be az előkészitó osztály tantermébe, ahol Mi- chalec Márta a kicsik egyik csoportjával foglalkozott. Tapsolták a ritmust, énekel­tek is hozzá, majd a pedagógus felszólí­tására vidáman térdeltek a szőnyeggel borított padlóra, s páratlan figyelemmel, lelkesen ütögették a metalofon billentyűit. A tágas, szépen berendezett teremben vidám színfolt volt a narancs színű zon­gora. - A hangszerellátottságunk nagyon jó. értéke közel két és fél millió korona. Nem sok művészeti alapiskola dicseked­het kívülünk hangversenyzongorával, csembalóval, márkás hangszerekkel. De igazi büszkeségünk a felszerelt stúdió, melyből rálátni a 180 férőhelyes hangver­senyterem színpadára. Igaz, még nincs alkalmazott, aki kezelné, viszont van egy lelkes, hozzáértő apuka, aki ügyszeretet­ből a már említett versenyeken kipróbálta és bejáratta a felszerelést. A körséta után az igazgatói irodában kérdeztünk rá az épület árnyékosabb oldalaira is.- Sajnos, azok is vannak. Az épületet nem kapcsolták rá a melegvíz-hálózatra. A tánctermek tusolóiba vízmelegítőket kellett szereltetni, de sajnos, a rajzterem­ben található vízcsapból csak hideg víz csurog. De hát ezeket a nehézségeket meg kell oldanunk - vallotta beszélgető­társunk. - Sok még itt a tennivaló - szö­gezték le a pedagógusok is. - Valameny- nyiünknek meg kell szoknunk a korszerű feltételeket, lakhatóvá, széppé kell vará­zsolnunk a csupasz termeket, de meg kell szoknunk azt is, hogy már nem a város központjában vagyunk. Persze a lényeg az, bogy az oktatás február 28- tól zavartalan— közölte Sárfi Gabriella igazgató-helyettes. Beszélgetés közben szóba került a művészeti alapiskolák kül­detése is. - Növendékeinkből nem aka­runk mindenáron művészeket nevelni. Szerintünk a zene, a tánc, a képzőművé­szet, az irodalom alapjainak elsajátítása az általános műveltség elmaradhatatlan pillére. Tudjuk, hogy ebbe az embert formáló folyamatba be kell vonni a szülő­ket is. Ugyanis a gyermekeknek szüksé­gük van arra, hogy komoly zenét hallgas­sanak, tádatokra, táncelőadásokra járja­nak, illetve hallgassák, nézzék ezeket a műsorokat a tévében, a rádióban. S ha ez a szülő támogatásával történik, telje­sebb élményben van részük. Igaz, hogy nemcsak a gyerekeknek kell fejlődniük, hanem a pedagógusoknak is. Ez ma már a kor követelménye - mondták néhányan a témához illő határozottsággal. Az új iskoláról alkotott kép nem volna teljes, ha nem lennénk kíváncsiak arra, mi a városlakók véleménye az iskolával kapcsolatban. A megkérdezettek elége­dettek voltak a ténnyel, hogy végre méltó körülmények között tanulhatnak a gyere­kek, ám sokan említették az iskola rossz megközelíthetőségét. Kérdésünkre, mit tesz a város ennek kiküszöbölésére, Gyurcsik József, a városi nemzeti bizott­ság elnöke válaszolt.- Mi örülünk a legjobban, horfy a közel 15 millió koronás beruházás gyerekein­ket, unokáinkat, a jövő emberét fogja szolgálni. Nem titok, hogy éppen ezért - mert az oktatási körülmények lényege­sen javultak - még eredményesebb mun­kát várunk a pedagógusoktól, gyerekek­től egyaránt. A tárgyi feltételek adottak. A közeljövő feladata viszont a területren­dezés, de mert jelenleg a művészeti alapiskola környékén építkezések foly­nak, ez még várat magára. Ez az oka an­nak is, hogy egyelőre nem indíthatunk több buszjáratot, melyek érintenék az iskolát, s megkönnyitenék a gyerekek s kísérőik orla, illetve hazautazását. Foglalkozunk ezzel a kérdéssel, és mihelyt a körülmé­nyek engedik, az iskola órarendjéhez igazodva megoldjuk ezt a kérdést is. Sokszor halljuk, tapasztaljuk, hogy az iskolás gyerekek túl van­nak terhelve, szinte nem érnek rá játszani, aktivan kikapcsolódni. Ez így Igaz, de hozzá kell tenni, hogy a sok feladaton túl, gyermekeink időbeosztása sem a legmegfele­lőbb. Ennek ellenére évről évre egyre többen tanulnak zenélni, tor­nászni, táncolni. E célból létesültek a művészeti alapiskolák, melyek­ben szakoktatók foglalkoznak a ta­nulni vágyó diákokkal. A dunaszer- dahelyi (Dunajská Streda) járásban négy ilyen működik, s néhány hét­tel ezelőtt 648 diák átléphette a vá­rosi új, 26 tantermes iskola kü­szöbét. Az elvárásoknak megfelelni nem lesz könnyű feladat. Am a sokolda­lúan fejlett, a művészetek iránt fo­gékony gyermekek nevelése hálás feladat, amely minden fáradozást megér. PÉTERFISZONYA ÚJ SZÚ 8 1986. IV. 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom