Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-10 / 2. szám

ÚJ szú 1986.1.10. ■ K arel Capek mindig élénken és köz­vetlenül reagált a külföldi esemé­nyekre, a társadalom politikai fejlődésé­re, ezért figyelemmel kísérte a szomszé­dos nemzetek sorsát is. Minden feltétele megvolt arra, hogy megértse más nem­zetek gondolkodásmódját - vagy ahogy maga szokta mondani - természetét. Nemcsak önmagát figyelte, hanem az öt körülvevő világot is. Az ember leg­szentebb céljai foglalkoztatták: az igaz­ságos társadalmi rend megteremtése, a nemzetek szabadságának és haladá­sának biztosítása. Igen népszerűek Európa nyugati és északi országairól készített útleírásai, ke­vésbé ismertek azonban sokrétű kapcso­latai a magyar kultúra képviselőivel. Karel Őapek a két világháború közötti időszakban részt vett csaknem minden olyan fórumon, amelyen az európai nem­zetek jövőjéről tárgyaltak. Minden alkal­mat megragadott, hogy a nyilvánosság előtt hangsúlyozza: az értelmiségiek is felelősek az emberiség békés fejlődésé­ért. De tudatában volt annak, hogy „mi szellemi dolgozók, nagyon kevés jogkör­rel rendelkezünk ahhoz, hogy a nemze­tek és az egész emberiség sorsát meg­határozó eseményekbe beleszólhas­sunk." Ugyanakkor hangsúlyozta: emberi feladatunk megakadályozni, hogy a mai müveit, erkölcsi és szellemi érté­kekkel rendelkező egyént jelentéktelen bábunak nézzék“. Említésre méltó a kis nemzetek erköl­csi jelentőségéről és küldetéséről szóló elmélkedése is: „Egy kis nemzet keve­sebb eszközzel és lehetőséggel rendel­kezik, kevesebb emberből válogathat, és sokkai nehezebb feltételei vannak ahhoz, hogy egy nagy nemzethez hasonlóan érvényesülhessen. Minden egyes sikere félig csoda, félig hőstett; minden egyes teljesítménye apró eszközök nagy fe­szültségéből ered. ..Ha a magas politiká­ban az erkölcsi érdekeknek is több helyet szorítanánk, akkor a kis nemzeteket és államokat megkülönböztetett, szívélyes figyelemmel kísérnék.“ Talán éppen a kis nemzetekkel való együttérzés, szimpátia volt az, ami Őapek érdeklődését a magyar kultúra iránt fel­keltette. Ezen kívül gyakorlatias célt is követett: Az első világháború után több­ször fellépett a csehszlovákiai magyar kisebbség érdekében. Nem véletlen te­hát, hogy a magyar kulturális élet képvi­selői mind Csehszlovákiában, mind Ma­gyarországon bizonyos kérdésekben - főleg bürokratikus túlkapások meg­szüntetése érdekében - éppen Őapek- hez fordultak. Nincs értelme elhallgat­nunk azt a szomorú tényt, hogy a 19. és 20. század 20-30-as éveiben a közép­európai nemzetek együttélése nem volt konfliktusoktól mentes. H elyesnek és lényegesnek tartom a legújabb magyar Capek-mo- nográfia szerzőjének, Zádor Andrásnak következő észrevételét: „Capek egyes magyar személyiségekről kialakult véle­ményéről és a magyarok iránti magatar­tásáról a munkáiban szereplő alakoknál többet mond az, amit néhány újságcikké­ben írt meg, és főként az, amit nem írt meg. Nem írta meg például, hogy a leg­különbözőbb nemzetközi fórumokon foly­tonosan védekeznie kell a hivatalos Ma­gyarország irredenta politikájának hazája ellen irányuló vádaskodások ellen, és soha semmiféle formában nem támadta (...) globálisan a magyarságot (...)“ Ezzel kapcsolatban érdekes vitája volt Móricz Zsigmonddal. 1925 karácsonyán jelent meg Móricz Zsigmond cikke, amelyben a csehszlovák és a magyar nemzetek kulturális közeledését emelte ki. Főleg azért, hogy a csehszlovákiai magyar lakossághoz eljuthassanak a Magyarországon megjelent legfrissebb új szépirodalmi művek is. Capek erre a magyar sajtóban nagyon talpraesetten és rokonszenvesen reagált. Ö ugyanis nem tudott arról, hogy betiltot­ták a Magyarországon megjelent köny­vek és folyóiratok behozatalát. Megérti, hogy az irredentista röpiratok hazánkba való szállítását megakadályozták, de ma­ga is szót emelt a két nemzet szellemi alkotásainak kölcsönös megismerése, cseréje érdekében. A nyilvános vita ezzel még nem fejező­dött be. Hat évvel később a Pester Llyod nyílt levelet intézett Őapekhez, amelyben az újságíró hangsúlyozta, hogy Magyar- ország és Csehszlovákia kulturális érté­keinek kölcsönös kicserélését a „kínai fal“ még mindig akadályozza. Őapek ugyancsak nyílt levélben válaszolt. Őa­pek azt a gondolatot fejtegei, hogy Euró­pának és az emberiségnek a megmenté­se nem attól függ, vajon a szellemi érté­kek egyik országból a másik országba szabadon átvihetók-e, vagy nem, hanem a gazdasági és politikai kérdések megol­* A Prágai Magyar Kultúra iro­dalmi estjén elhangzott előadás részlete. dásától. Megérti, hogy a magyar olvasó joggal követeli például Kosztolányi Dezső és mások műveinek behozatalát de hangsúlyozza a két fél kölcsönös bizal­mának és jóindulatának szükségességét is. Kosztolányi Dezső nevét szándékosan említi Őapek. A PEN Club hágai kong­resszusán ismerkedett meg vele. A talál­kozóról a Hollandiai útirajzában (Obrázky z Holandska) találóan és szellemesen ír: ,,(...) és ez a mosolygó férfiú Kosztolányi Dezső, magyar költő, azért mosolyog, hogy kimutassa, nem haragszik hatósá­gainkra, amiért nem adtak neki beutazási engedélyt. Mosolya olyan, mint a csen­des víztükrön képződő körök - szinte azt mondhatnám, hogy ez a mosoly a feje köré is köröket varázsol.“ Az se véletlen, hogy Móricz Zsigmond hasonlóan elmélkedik Légy jó mindhalá­lig! című ifjúsági regényének első cseh kiadásához írt előszavában. (A regényt Anton Straka, csehszlovák diplomata és kulturális dolgozó fordította le cseh nyelv­re, L. Mazáő könyvkiadó, Prága, 1936) „...Mi az oka annak, hogy az ember oly nehezen fejlődik? Mi az oka annak, hogy az emberek nem értik meg egymást? Miért nem tudnak barátként kezet adni egymásnak az unalomig híresztelt erköl­csi elveik alapján? Miért vakok az embe­rek a legfontosabb kérdésekben?“ Karel Capek a magyar kulturális élet képviselőivel nemcsak az újságok lapjain tartott fenn kapcsolatokat, hanem kereste a személyes találkozásokat és eszme­cseréket is. Lehetőséget az ilyen találko­zásokra általában a különböző kongresz- szusok adtak. Például 1931-ben Genf- ben összeült az Állandó Irodalmi és Mű­vészeti Bizottság. Őapek erről az ülésről nagyon derűlátóan és találóan számolt be a Lidové noviny hasábjain Thomas Mann szavait idézve, miszerint a politikát jelentik azok a hidak is, amelyeket az írók a nemzetek között építenek. 1933 karácsonyán élénk vita alakult ki a Magyar Újságban. Karel Őapek felhí­vást intézett a csehszlovákiai nemzetisé­gek képviselőihez: „Az írók őrizzék meg a szellem belső szabadságát, hogy min­dig is kizárólag erkölcsi és esztétikai értékek alapján bíráljanak. Ez az előfelté­tele a kultúrközeledésnek. Az írók ebben az államban nemcsak kollégák, de egyes közös mű munkatársai is... Nekünk cse­heknek, szlovákoknak, magyaroknak kö­zös feladatunk van: megismerni azt a va­lóságot, azt a darab életet, amelyben egymás mellett élünk. “ őapek felhívására - egy évvel később - Gyóry Dezső, a Sarló mozgalomba tömörülő fiatal csehszlovákiai haladó ér­telmiség szóvivője,' válaszolt Fiat iustitia! című cikkében „...a csehszlovákiai ma­gyar kisebbségnek a demokratikus re- publikában felnőtt új nemzedéke (immár ügyvédek, orvosok, gazdák, kereskedők, tanárok, neves művészek) lesz az a ré­teg, amely szociális, demokratikus és európai magyar beállítottsága folytán a kisebbségi élet egyetlen helyes útját megtalálja (...)“ Egyúttal néhány kérdést tesz fel Őapeknek: ,,Mondják meg ne­künk önön keresztül őszintén és nyíltan, helyeslik-e az úttörők folytonos zavará­sát? Feleslegesnek tartják-e (...) és a re- publikára nézve veszedelmesnek-e azo­kat a tisztességes kisebbségi magyaro­kat, akik a népek közti közeledést írásban és lőttben szolgálják? Lehet-e valaki jó magyar és jó állampolgár egyszerre eb­ben az államban?“ Ezekre a kérdésekre a feleletet e nemzedék néhány tagjának tudományos munkásai adjákfpéldául Ko­vács Endre, a Dobossy testvérek). Do- bossy László az első magyar nyelven írt Őapek-monográfia szerzője, és Szergej Nyikolszkival együtt világviszonylatban a Őapek-múvek első újrafelfedezői és népszerűsitői. 1936-ban egyre gyarapodnak, de már kevésbé derűlátóak a különböző béke­kongresszusok és írói összejövetelek do­kumentumai. Az európai humanizmus lé­nyegének szoronqó féltése csendül ki belőlük. E mlékezetes volt a Cooperation In­tellektuelle kongresszusa, ame­lyet Budapesten rendeztek meg 1936 júliusában. Az összejövetelen felszólaló írók közül az akkori kulturális élet két nagy képviselője tűnt ki elsősorban: Tho­mas Mann és Karel Capek. Hasonló gondolatokat fejtegettek: mindketten a humanizmusról beszéltek. Thomas Mann szerint: „a humanizmus nem csu­pán filológia. Legjobban és legegysze­rűbben talán, mint a fanatizmus ellentétét ragadhatjuk meg... sokkal inkább érzü­let, szellemi forma, emberi hangulat, mely igazságosságot, tudást, türelmet, szelídséget és vidámságot jelent, ezek mellett pedig még kételyt - nem önmagá­ért, hanem az igazságért, mely többet ér birtokának hiú látszatánál. “ Karel Őapek nyilatkozatában szintén a megismerés és az uralom szelleméről vall: „Két teremtő elágazása van az em­beri tevékenységnek. Az egyik a megis­merés, vagy a legtágabb értelemben vé­ve a kifejezés, a tapasztalása annak a világnak, amelyben élünk. A másiknak az a szerepe, hogy a a természet anyagi és természeti erőin uralkodjék. Az előbbit szellemi művelődésnek hívjuk... a legtá­gabb értelemben vett humán tudomá­nyokkal, melyeknek eszménye a világ megismerése és tapasztalása, szembe­állíthatjuk a technikai tudományokkal. Ezeknek az a tárgya, hogy miként kere­kedhetik az anyagi erők fölé az ember (...) ketten teszik egymást teljessé, az egyik a másikban találja meg kiindulási pontját, vagy ad a másiknak új célokat, szállít neki új eszközöket. Mégis számot kell vetnünk azzal, ma inkább, mint vala­ha, hogy e két nagy emberi tevékenység mélységesen különbözik egymástól alap­vető irányzatában: az emberi nem fejlő­dése és jövője nagy mértékben azon a kérdésen múlik, hogy e két irányzat közül melyik fog felülkerekedni fejlődésük folyamán: vajon a megismerés szelle­me-e, vagy pedig az uralomé (...) A tudo­mány az emberek közötti béke erkölcsi és szellemi eszköze is (...)“ Őapek fel­szólalását Humanizmus címmel József Attila fordításában a Szép Szó közölte. Karel Őapek a budapesti kongresszu­son Bartók Bélával is megismerkedett. Talán éppen a különös „szellemi össz­hang“ hozta őket annyira közel egy­máshoz. T ermészetesen közelinek érezte Ca­pek azt az embert, akinek hozzá hasonlóan tulajdonában volt az egzotikus zenéről készült legnagyobb számú euró­pai hanglemez-gyűjtemények egyike. Bartók Béla - tudjuk - nemcsak kedvte­lésből, hanem tudatosan és a tudomány céljából gyűjtötte a közép-európai nem­zetek népzenéjét, de régi, orientális ze­nét is. Kezdeményező és merész tanul­mányaiban rámutatott arra, hogy a zene is, úgy mint más humán tudomány, egye­temes, lényegében közös alapból indul ki, és ezért tudománytalanok és helytele­nek a zene rendszerezésekor alkalma­zott nacionalista szempontok. Karel Őapek korán, 48 éves korában halt meg. A világbékéröl alkotott álma akkor nem valósult meg. Ellenkezőleg, meg kellett élnie a polgári demokrácia vereségét, a müncheni árulást, a huma­nista eszmék - melyek szellemében élt és alkotott - jogtalan és erőszakos eltip- rását. Ezt a csapást érzékeny szíve nem tudta elviselni. Felejthetetlenek és máig tanulságosak és lelkesítők maradnak utolsó cikkei. A müncheni árulás után, az ország depresszió közepette kiáltja: Élni fogunk! Libuéa jóslatát véssük eszünkbe: „...Aki becsületes, s mindig az volt, aki hú volt, az most /s az marad... “Továbbá a melankolikus Őszi napok, és a lelkesí­tő, múltat felelevenítő cikkei következnek még és végül, az utolsó: Üdvözlet a világ nemzeteinek, minden jóakaratú egyszerű embernek. Karel Őapek nagyon jól tudta - Ko- menskyhez hasonlóan - a nemzetek kö­zötti megértés nem lesz teljes és igazi addig, amíg nem lesz kölcsönös és egye­temes. A magyar haladó közvélemény mély és őszinte részvéttel fogadta Karel Ca­pek halálának hírét. A Korunkban megje­lent Őapek utolsó cikke az Üdvözlet (...) Anton Straka kitűnő fordításában. A Szá­zadunk című folyóirat Supka Géza nekro­lógját közölte. „Az írónak, ha népének nemcsak mulattatója, hanem lelkiismere­te is akar lenni, nemcsak ahhoz kell tudnia, hogy minő időben szülessék meg, hanem talán még inkább ahhoz is, hogy mikor haljon meg" - írta. így válhatott Őapek is a kegyetlen erőszak és a hábo­rú tiltakozásának jelképévé. ■Hm* m mmmwimmrr? ImMjUD U [MjillUi JAROSLAVA PASIAKOVÁ Szilva József: Ha madaraink vesznek (fametszet)

Next

/
Oldalképek
Tartalom