Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-04-04 / 14. szám

► ÚJ szú 15 LÁTOGATÁS BELORUSSZIÁBAN Amikorra vendéglátóink az utolsó ,,műsorszámot“ beiktatták minszki tar­tózkodásunk menetrendjébe, már cso­magjaink is útra készen sorakoztak a Ju- bilejnaja szálló portáján. A minszki gör­dülőcsapágygyárba szóló meghívásunk ugyanis délután fél négyre szólt, négy órával később pedig már robogott velünk az éjszakai Belorusz-expressz Moszkva felé... A belorusz főváros egyik legnagyobb gyárában tízezernél is több dolgozó gyártja a minden iparágban pótolhatatlan gördülócsapágyakat. Mindenekelőtt a fő­épületen látható felirat, a gyár neve lepett meg. Nagy neonbetúk „hirdették“: 11. Gördülócsapágygyár... Az utóbbi telje­sen világos volt, a sorszámnévre kellett fényt deríteni. Aztán az is kiderült, hogy annak idején, amikor a Szovjetunióban egy-egy gördülöcsapágygyárat megala­pítottak, egyszerűen csak számokkal lát­ták el őket, a megalapítás sorrendjében. Népes fogadóbizottság köszöntött bennünket a gyárkapu előtt, majd azt tanácsolták, előbb tartsunk gyárszemlét, hogy legyen bizonyos elképzelésünk, mi­halált halt Otakar Járóé nevét vette fel. Mint ismeretes, Otakar Jaros volt az első olyan külföldi, aki a szovjet hadsereg oldalán harcolva elnyerte a Szovjetunió Hőse címet. Minderről egy tábla tanúsko­dik a brigád tagjai által kezelt szerszám­gépekkel behatárolt területen. Egyébként e brigád „tulajdonéiban“ levő szerszám- gépek is hűen tükrözik a szovjet gép­iparban jelenleg végbemenő változáso­kat. Vannak olyan szerszámgépek, ame­lyeket rövidesen újakkal váltanak fel. A korszerűbbeket átalakítják számjegy- vezérlésűvé - ha egyébként teljesítmé­nyük ezt indokolttá teszi de van már a legkorszerűbb, nagy teljesítményű számjegyvezérlésú szerszámgépekből is, bár ezek ma még nincsenek létszám- fölényben. Amint egyre beljebb haladunk a csar­nokban, úgy rajzolódik ki előttünk, hogy a munkafolyamatok láncolatának ered­ményeként miként is készül el a gördülő- csapágy, legyen az golyós, avagy henge­rescsapágy. Az utolsó munkafolyamato­kat, a csapágyak összeállítását szinte kizárólag nők végzik. Kézügyességüket Novolajev főmérnök egy nála Is fiatalabb művezetővel (J. Teáínsky és a szerző felvételei) a szükséges korszerű berendezések, menet közben a feltételekhez rugalma­san alkalmazkodva kell cselekednünk, s fokozatosan korszerűsíteni a gépeinket. Most például egy új automata gépsort szerelünk, s évente 2-3 új robotot kell a termelésbe állítanunk, hogy a fizikai munka részarányát jelentősen csök­kentsük.- Valóban felkeltette figyelmünket a fi­zikai munka jelentős hányada. Mennyit tesz ez ki?- Jelenleg az összmunkának mintegy 29 százalékát kézzel végezzük. Ez rész­ben a munka jellegéből is fakad, de az is tény, hogy sok az olyan gépünk, amelyek akkor kerültek ide, amikor a gyárat építet­ték, tehát már elöregedtek. A kézi munka részarányának csökkentésére egy prog­ramot dolgoztunk ki, amelynek teljesíté­sével 1990-re 19 százalékra kell leszorí­tanunk a fizikai munka hányadát. Mégpe­dig félautomata, automata gépek alkal­mazásával az olyan munkaigényes folya­matokban, mint a szállítás és anyagmoz­gatás. A termelésnek ez az összetevője - a mechanizáció részarányának a növe­lése - a körzeti pártbizottság hatásköré­be tartozik. A géppark korszerűsítésével olyan problémákat is megoldunk, amilyen például a kis szénás árutermelés az egyedi gépi berendezések számára.- A műszaki fejlesztés, a többletterme­lés és a hatékonyság kérdései azonban nem választhatók külön a bérezés, a ju­talmazás kérdésétől - jegyezzük meg, s a párttitkár válasza átgondolt elképze­lésről tanúskodik: ösztönző. Most, aki jól fog dolgozni, akár a dupláját is megkeresheti, mint az, aki csak fele annyit teljesít! A vállalatra nézve pedig új dolog az is, hogy önálló deviza­elszámolási jogot kapunk.- A jövedelmek alakulásának problé­májával elérkeztünk egy másik jelentős kérdéscsoporthoz, amely a kongresszusi dokumentumokban is nagy hangsúlyt ka­pott: ez a szociálpolitika. Vállalati szinten miként valósul ez meg önöknél?- Ehhez ismerni kell a vállalat dolgo­zóinak összetételét. A tízezer dolgozó fele nő, a teljes létszám egyharmada pedig harminc éven aluli. A fiatalokat, amíg nem alapítanak családot, a vállalati munkásszállóban helyezik el, a család- alapítás után pedig azonnal megoldjuk a szociális kérdés legfontosabbját: lakás­hoz juttatunk mindenkit. Ha pedig jönnek a gyerekek, a bölcsőde- és óvodahálóza­tunk biztosíték arra, hogy ne legyenek gondjaik a fiatal házasoknak - minden gyereket elhelyezünk. Dolgozóink szá­mára húszféle szolgáltatást nyújtunk, amelyek különösen a nők válláról veszik le a gondokat. Például a bevásárlástól kezdve a felsőruházati cikkek méret utáni megvarrásáig mindent megrendelhetnek. A vállalati önállósággal további juttatáso­kat tudunk majd biztosítani - ha jól gaz­dálkodunk. Márpedig jól fogunk gazdál­kodni. Más út nincs...! xxx A pártelnöknek ez az utolsó mondata még sokáig a fülemben csengett, az éjszakai vonaton is, amellyel Moszkvába utaztunk. A gyárlátogatással tulajdonkép­pen befejeződött belorussziai tartózkodá­sunk. Látogatásunk abban a szovjet köz­társaságban, amely a második világhá­borúban a legtöbbet szenvedett. Ezt a tényt említem újra, mert vagy egy hónappal ezelőtt idéztem ezzel kapcso­latban Winston Churchillt, aki a második világháború vége felé kijelentette: Orosz­ország ötven évig nem áll talpra a háború okozta veszteségekből, de Belorussziá­nak száz év sem lesz elég... Churchill borúlátását több tény is alátámaszthatta. Például az, hogy a második világháború kitörésekor e tízmilliós nemzet több mint 2 millió 340 ezer halottat gyászolt (a tízmilliomodik belorusz — immár másod­szor - éppen a múlt év december köze­pén született meg!), több mint kétszáz faluban egy lélek sem maradt, a hozzá­vetőleges becslések szerint több mint 750 milliárd rubel volt a háborús Károk összege Belorussziában. Lehetne még sorolni további adatokat is, ennek ellené­re - vagy éppen ezért - azonban sokkal markánsabb az 1950-es adat, amely szerint az ország ipari termelése 15 szá­zalékkal nagyobb volt mint 1940-ben. Egy frisebb adat: 1984-ben 285-ször töb­bet termelt a belorusz ipar, mint 1913- ban. ként is folyik a termelés. Viktor Novolajev, a gyár 26 éves főmérnöke kalauzolt ben­nünket, aki még a gyárudvaron közölt velünk néhány alapinformációt. Egyébként a gyár alapkövét 1948 má­jusában rakták le, és három évvel később már elkészült az első Belorussziában gyártott csapágy. Azóta is minden évben legalább harmincféle új csapágy gyártá­sát kezdik el, miközben többek gyártását befejezik. Jelenleg mintegy 440 féle gör- dülöcsapágy készül a gyárfalakon belül, meglehetősen széles skálán - ha csak a súlyukat hasonlítjuk össze. Van, ame­lyiknek tömege nem több két grammnál, de olyan is, amelyik 200 kilót nyom, átmérőjük 13 millimétertől 500 milliméte­rig terjed. Amint a fentebb jelzett időpontokból is kitűnik, a gyár 35 évvel ezelőtt kezdte meg a termelést és három évvel ezelőtt - pontosabban 1983. február 13-án - ké­szült el a gyár egymilliárdadik gördülő- csapágya. Egy évvel később fordult elő először, hogy a szovjet gördülócsapágy- gyárak egyetlen év alatt egymilliárd csa­págyat gyártottak, s ez a darab is éppen ebben a gyárban készült el, mégpedig 1984. december 20-án. Mindezekről az adatokról annak idején beszámolt a vál­lalati újság, a hetente kétszer megjelenő „Za tyehnicseszkij progressz“ (A műsza­ki haladásért), amelynek címe találóbb akkor se lehetne, ha a lapot most indíta­nák, s nem jelenne meg immár csaknem másfél évtizede. Ezután beléptünk a gyár legnagyobb csarnokába, amelynek alapterülete ak­kora, hogy bőven elférne benne egy futballpálya a lelátókkal együtt. Nemso­kára olyan munkahelyre értünk, amely­nek csehszlovák vonatkozása is volt. Mégpedig az, hogy ott dolgozott a 33 komszomolistából álló Kopacsel-brigád, amely a nagy honvédő háborúban hősi már-már a bűvészek is megirigyelhetnék, olyan boszorkányos gyorsasággal lesz kezükben karikáikból, golyókból golyós­csapágy, amelyeket a KGST-országok közül Lengyelország és Magyarország ipara sem nélkülözhet. Amikor a csarnok végén - ahol a kész termékeket csomagolásra készítik elő - végigtekintettünk a különböző méretű és rendeltetésű csapágyak halmazain, felötlött bennem, hogy még a háztartási berendezések bonyolultabbjai sem kép­zelhetők el eme alkatrészek nélkül. íme néhány: mosógép, porszívó, konyhai ro­bot, hűtőszekrény, hajszárító... A csoma­golás közben a dobozokban egymás mellé kerülő csapágyrétegek látványa pedig alighanem megillethetné a képző­művészeket is. Persze, maga a termelés korántsem ennyire „lírai“. A Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság klubhelyiségében folyta­tott beszélgetésünk legalábbis nem ezt bizonyította. Viktor Novolajev, a fiatal fő­mérnök és Gennagyij Vikentyevics Nar- kevics párttitkár őszintén szólnak a gon­dokról, mint ahogy méltán büszkék a sikerekre is. Ennek az ötéves tervidő­szaknak a jelentős termelésnövekedés jegyében kell eltelnie, s főleg a termelé­kenység növelése kap különösen nagy hangsúlyt. A főmérnök tömören fo­galmaz:- Eddig még soha ilyen feladatokkal nem kellett megbirkóznunk, ami a növe­kedés nagyságrendjét illeti. Nagyjából évente öt százalékkal kell mindig többet termelnünk, mint az előző esztendőben. Nehéz kérdés, de meg kell oldanunk. Kidolgoztunk egy komplex intenzifikációs programot, amely azokat a megoldásokat tartalmazza, melyekkel révbe kell érnünk. Sok új műszaki eljárást is kidolgoztunk, de mivel nem állnak rendelkezésünkre — Már az új ötéves tervidőszak kezde­tével - 1986. január elsejével - hatályba lépett az a kísérleti intézkedés, amely szerint nagyobb önállóságot kapott a vál­lalat. Vonatkozik ez a termelés gazdasági mutatóinak biztosítására - pontosabban a feladatok mikéntjéről mi döntünk a fel­tételektől függően -, valamint a vállalati jövedelem elosztására éppúgy, mint a dolgozók bérének szabályozására. Ál­talánossá tesszük a brigádrendszerű munkaszervezést és javadalmazást is. Januártól a vállalat mind a 484 brigádja így dolgozik és így kapja bérét, miután felelős lesz minden brigád a tervteljesíté­sért és a minőségért is. Az anyagi érde­keltség jobban előtérbe kerül tehát, és a dolgozók rájönnek, hogy megéri jól dolgozni. Az eddigi differenciált bérezés a 20-30 rubeles különbségekkel nem volt Vagyis új, korszerű alapokon épült fel a gazdaság, újjáépült a főváros, Minszk, s az egyik legmodernebb szovjet nagyvá­ros lett. Valamennyi szovjet köztársaság közül itt termelik a legtöbb nitrogén tar­talmú műtrágyát; második helyen áll az autó- és motorgyártásban; harmadik a traktor-, az óra-, a hűtőszekrény- és a textilgyártásban. Minszk mellett műkö­dik az ország első atomhóerőmúve, s négy­szeresére nőtt a mezőgazdaság termelé­se a háború előtti utolsó békeévhez vi­szonyítva. A január elsejével megkezdő­dött 12. ötéves tervidőszaktól pedig azt várja Belorusszia közvéleménye, hogy a köztársaság fejlődésében ugrásszerű változást hoz. Ez elsősorban a tizmiiiió beiorusz munkájától függ. MÉSZÁROS JÁNOS 1986. IV. 4. raiMípTil mídíimm A caapágygyár egyik üzemcsarnokában Minszk óvárosának egy részlete

Next

/
Oldalképek
Tartalom