Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-04 / 14. szám
pedig hol a jóságával, hol a tenyerével neveli. Egy lépés előre, kettő hátra. A lány kelepcében érzi magát. És egyre makacsabb. Semmi sem köti öt ezekhez az emberekhez. Kukuckban, még ha az szeretettel közeledik is hozzá, apja gyilkosainak parancsnokát látja, a ház asszonyát pedig egyenesen utálja. Kukuck mindent megtesz, hogy maga mellett tartsa a lányt, hisz megkedvelte őt. Csakhogy Emilka már döntött: nekivág az útnak. Történjék bármi - elindul. Kakukk a sötét erdőben - Antonin Moskalyk cseh-lengyel koprodukcióban forgatott filmje egy kis ember lelki kálváriájáról. csak rajtam múlik valami, akkor azt biztos, hogy véghezviszem. Szerettem ezt a szerepet, jó volt játszani, de Tabakov közelsége ugyanekkora élmény volt. Most- ban, a kolostorkertben mutattak be neki, ahol a gyermekotthonbeli jelenetek egy részét forgattuk. Emlékszem, alig váltottunk néhány szót, amikor odajött a film fotósa: kettőnkről szeretne képet készíteni. Tabakov ledobta a fűre a dzsekijét, arra ültetett, ő meg ott állt szorosan a hátam mögött. Ahogy a nyakamat fogta, abból éreztem meg először, milyen finom, milyen megejtő a varázsa. És ugyanezek a kezek forgatás Miroslava Soucková Oleg Tabakovról Rengeteget segített (Karel Kouba felvétele) E milka tizenhárom éves, Otto Kukuck körülbelül ötven. Különös kapcsolat az övéké. A lány morva szülők gyereke; apjával nácik végeztek, anyját elszakították tőle. Arca hűvös, tiszta, sértettséget sugárzó angyali arc. Haja szőke. Szeme zöldeskék. Még nincs késő, még formálható — döntenek a sorsa fölött. Hisz az arca nordikus arc. Legyen hát német belőle! Felejtse el gyerekkorát, felejtse el szülőföldjét, felejtse el anyját! Mint papírt a szél, úgy kapja fel a lányt a hitleri utasítás. Lengyelországba viszik, gyermekotthonba dugják, németül tanítják. Az idegen szavakra fogékony, de az új érzések nem jutnak el a leikéig. Nem hagyja betömi magát. És akkor jön Otto Kukuck, egy északi koncentrációs tábor parancsnoka... Elegáns, de kemény, durva felesége tolókocsiban tengeti életét, s közben gyerekre vágyik. Gyerekre, aki kiszolgálná. Az óhajait lesné. A kezét csókolná. Kukucknak megtetszik a lány. Magával viszi. Furcsa kapcsolatok keresztezik egymást a Balti-tenger homokdűnéi mögött. A férjétől elhidegült asszony kegyetlen szigorral uralkodik a lány fölött. Otto Kukuck Otto Kukuck: Oleg Tabakov, a szovjet film nagy egyénisége. Emilka: Miroslava Souőková, a brnói Színművészeti Főiskola elsőéves hallgatója. A Kakukk... óta újabb filmszerepekkel bízták meg: Gunnar Pieszisz lett rendező A legkisebb című filmjében az Aranyhajú lányt játssza, Duéan Hanák Csendes örömében pedig egy labilis idegzetű bakfist formál meg.- Háromszáz gyerekből választottak ki a Kakukk... főszerepére, de azzal, hogy még egy öröm ér, nem számoltam. Igen, Tabakov... Mindenki az ó legendás Oblomov- ját emlegette. Meg Roman Báláján emlékezetes Lebegésének bölcs, de kiégett tervezőmérnökét. Tudtam, hogy fantasztikus színész, hogy nem mindennapi egyéniség, hisz mást sem hallottam magam körül, de hogy egyetlen tekintetével, egyetlen érintésével mire képes, azt még csak sejteni sem sejtettem. Még jó, hogy nem vagyok izgulós. Hogy nem riadtam meg a film, a szerep súlyától, meg Tabakov színészi nagyságától. Még jó, hogy ismerem magamat. Hogy tudom: ha olykor szeszélyes és impulziv vagyok is, a célomat mindig elérem. Pontosabban: ha közben... te jó ég, micsoda különbség! Ott állok a szögesdrót mögött, a fabarakk mellett, Kukuck nem néz hátra, nem tud rólam... valami furcsa kéjjel, valami szokatlan élvezettel lövöldöz egy „élő céltáblára“. Egy kiszolgáltatott fogolyra. Amikor észrevesz, hozzám lép, látja, hogy remegek a sokktól, és megérinti az arcomat. Ha nem néztem volna a szemébe, akkor is kirázott volna a hideg! Az ujjaiban éreztem az ellenszenvet... Talán tudja, talán nem: rengeteget segített. De csak így, az érintéseivel. Mert tanácsot, azt sosem adott. Egyszer sem mondta, hogy próbáld meg így vagy úgy, bízott bennem, akárcsak a rendező. Ez nagyon jólesett. És még valami eszembe jutott. A lengyel tengerparton forgattunk, hideg volt, csípős szél fújt. Szinte vacogtunk a víz mellett. Róla valahogy mindenki megfeledkezett, pedig egy pléd talán neki is jól jött volna. De nem szólt. Nem elégedetlenkedett. Csak ült görnyedten, behúzott nyakkal és várta, mikor hívják a felvevögép elé. Mások már talán patáliát csaptak volna. Akkor azt mondtam: Tabakov az én emberem! És ma is így érzem. SZABÓ G. LÁSZLÓ Azt játszik, amihez kedve van Miközben arról olvasunk, hogy a sztárrendszer válságában van, a filmcsillagok erről mit sem tudnak. Újak, fényesek támadnak, mások elhalványulnak - de a filmművészet egyetlen pillanatra sem marad ügyeletes üdvöskék nélkül. Igaz, ami igaz, Nastassja Kinski nem egy a sok közül. Talán egyes-egyedül Meryl Streep az, aki ilyen hihetetlen gyorsasággal került az élvonalba, de a Kinski-lánynak megvan az az óriási előnye, hogy ö nemcsak akkor szép és izgalmas, amikor vörösre sírja az orrát... Wim Wenders felfedezettje, aki állítólag a nem kevésbé híres papánál tett látogatás során pillantotta meg, és kérte fel egy kisebb szerepre 1974-ben. Aztán egy nem túl érdekes Peter Sykes-, André Farwagi-, Albert Lattuada- produkció után Polanski teszi világhírűvé, a Tessszel, s aki látta ezt a démonikus tisztaságú, önmaga megszállottságának rabjává vált Tesst, azonnal megérti: Kinski ma a csúnya és ezért állítólag intellektuális színésznők korában valami egészen meghökkentő jelenség. Világsztár, aki a modern underground világából elegánsan sétál át a legrégebbi hollywoodi recept szerint kotyvasztott komédiába (Maradok hűtlen híve), a horrorral kacérkodó lélektani drámába (Macskanép), s a szovjet filmművészet realizmusát az amerikai iskolával társító életképbe (Mária szerelmei). Most éppen a remek Párizs, Texas-ban hódítja el a közönséget. Nincs skatulya számára. Máris azt játszik, amihez kedve van, s mivel szerencse kíséri választását - sem neki, sem nekünk nincs okunk megbánni rajongásunkat. (n) Az animáció nemzetközi világának nagy meglepetése: az elmúlt hónapokban, mint poraiból megelevenedett Főnix, szárnyal új csúcsok felé a Német Demokratikus Köztársaság animációs filmgyártása. A drezdai stúdió - az NDK animátorainak otthona — korábban szinte kilencven százalékban csakis gyerek- és mesefilmeket készített. Valamivel több mint egy esztendeje azonban szinte teljesen új utakon indult el és egymás után bocsátja ki az érdekesebbnél érdekesebb, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló alkotásokat. Túlzás nélkül: teljes szellemi és művészi megújulásról kell beszélnünk, olyan művészi váltásról, mely már-már egyedülálló az animáció világában. A stúdió korábban is fel-felhívta magára a figyelmet egy-egy művel, vagy műfajjal. A közelmúltban elhunyt Bruno J. Böttge például az árnyfilmkészítés világszerte elismert mestere volt, s Kedves mór című, a szovjet Fjodor Hitrukkal közösen készített filmje (Marx és Engels levélváltásai alapján) a nemzetközi animáció egyik szenzációja lett. Már korábban kitűnő filmekkel hívta fel magára a figyelmet a Georgi házaspár, Katia és Klaus, és számos figyelemre méltó tehetség bontogatta szárnyait az idősebb rendezők segítőjeként. Mégis, évtizedeken át, a drezdaiak munkáinak többsége meglehetősen egysíkú, grafikailag pedig a harmincas éveket idö- zően konzervatív volt. De ennek most vége. A legutóbbi lipcsei nemzetközi filmfesztivál filmvásárán a drezdaiak szenzációszámba menő kétórás programmal lepték meg a szakembereket. Felhagytak a korábbi moralizáló stílussal és új filmjeikben filozófiai-etikai megközelítést alkalmaznak. Sokrétűvé vált grafikájuk. Animációs stílusuk pedig a világ kísérletező élvonalához közelít. A talán legkiugróbb alkotás szovjet koprodukcióban készült. Napjaink egyik legkiválóbb bábfilmmúvésze, a szovjet Sztanyiszlav Szokolov drezdai bábosokkal közösen készített filmje, a Lehulló árnyék. Főhőse egy idős építőmester, aki zseniális fiatal tanítványt bocsát szárnyára. Az ifjú egy gőgös uralkodó szolgálatába szegődik, s emberek ezreinek feláldozásával, túzzel-vassal-korbáccsal igyekszik realizálni nagyra törő tervét. Egy megrázó közjáték után azonban felismeri, hogy teljesen elembertelenedett, magára maradt. Visszaindul öreg mesteréhez, hogy oldalán még egyszer megújulhasson, de vajon nem késő-e már a megújulás? A leírt cselekmény- sor talán nem olyan csodálatos, mint a kivitelezés és a megoldás. Szokolov bábfilmjében Leonardo építészeti rajzaiból indul ki, és az öreg mestert Leonardo és Michelangelo jól felismerhető keverékeként ábrázolja. A nagyszerűen egyénített bábok leheletfinom plasztik- és fóliaépületek között „játsszák“ a filmet, és minden jellemnek saját szimbóluma van. A Lehulló árnyék minden idők egyik legszebb és legfinomabban megcsinált bábfilmje. Klaus Georgi a ma olyan divatos feketehumor felé fordul a Nem kell mindent szó szerint venni című ötletparádéjában. Az alig néhány perces rajzfilm, 20—40 másodperces minigegek láncolata, hol stilizált, hol már-már abszurd grafikával. Felfrissítő, pihentető és szórakoztató alkotás. Kurt Weiler Hóstörténet című bábfilmje egy szellemes Aesopus- mese feldolgozása. A holló sassá szeretne lenni, de mikor a vadászok lelövik a bárányt rabló sast, a holló is felülvizsgálja vágyait. Weiler feldolgozásában a moralitás filozófiai tartalmat kap. A film pedig újszerű anyagok alkalmazása és újszerű bábmozgatás révén válik szakmailag is figyelemre méltóvá. Klaus Büttner rendező Lifttörténetek című rajzfilmje az ember és a tárgyak sajátos, nem mindig megmagyarázható kapcsolatát ábrázolja. Az abszurd történetkék sora egy sajátos világlátás megjelenítése, erősen absztrahált karakterek alkalmazásával. Nem hiányzik a filmből a feketehumor sem. A megújult mesefilmek sorába tartozik Lothar Barke Az ellopott arc című alkotása, mely a klasszikus Disney-filmek stílusát vállalva próbál meg (sikeresen) emlékezetes élményt adni. Werner Krausse Én vagyok a farkas című munkája remekül kivitelezett bábfilm, mely az erőszak és ész sajátos összecsapásának különböző lehetőségét elemzi. Humora és - állattörténet volta ellenére - nagyszerű embersége ellenállhatatlanul vonzó. Christi Weimer Sünike című rajzfilmje a régi moralitás - a munka mindig elnyeri jutalmát - szellemes, filozofikus kifordítása egy bűbájos rajzfilm keretében. Igen jól sikerült alkotás. Friedrich Wolf egyik elbeszélése ihlette Günter Ratz Áuguszt, a karácsonyi liba című nagyszerűen kivitelezett bábfilmjének történetét, mely ugyancsak elgondolkoztató história keretében mondja el: hogyan nyerheti el a természetesség, a gyermeki őszinteség méltó jutalmát, és hogyan szenved vereséget a sandaság. Végül még egy klasszikus mese. Wilhelm Hauff Gólyakalifa történetének gyönyörű stílusban elkészített új rajzfilmváltozata, mely tizennégy percben, remek dramaturgiával és technikával sűríti a hatalom kísértéseit, csapdáit és a jószándék érvényesülését, diadalát egy igazságra szomjazó uralkodó cselekedeteiben. E sorok Írójának különösen az tetszett e filmekben, hogy belülről jövő teljes művészi megújulás szemtanúja lehetett. Olyan munkákat látott, melyek egyenes következményei a drezdai stúdió korábbi tevékenységének. Nem erőltetett spekulációk, nem keresett, mindenáron újat hajszoló alkotások, hanem egy újra átgondolt művészi, alkotói tevékenység, új magaságokkal kecsegtető darabjai. FENYVES GYÖRGY ÚJ SZÓ 14 • Az ellopott arc - Lothar Barke rajzfilmje 1986. IV. 4. MIMIIM
