Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-28 / 13. szám
(A ÖSTK FELVÉTELEI) Tanácskozott Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusa MAI SZÁMUNKBAN Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának jelentése a XVI. pártkongresszus határozatainak teljesítéséről (3-12.oldal) „Kulcsfontosságú kérdés-amelyetbelpolitikaiés nemzetközi szempontból egyaránt elénk állít a fejlődés jelenlegi szakasza társadalmunk gazdasági és szociális fejlődésének meggyorsítása, a népgazdaság teljesítőképességének és hatékonyságának lényeges fokozása. Ehhez hatékonyabban kell mozgósítanunk egész anyagi és szellemi potenciálunkat. Az ebből eredő feladatokat egész forradalmi jellegükben kell értelmeznünk, olyan fő harci területként, ahol a szocializmus további sikereiről döntünk majd. Teljesítésük érinti mind a termelést, mind pedig a felépítményt, a párt és a szocialista állam, a gazdasági szervek, a szakszervezeti mozgalom, az egész Nemzeti Front, a nemzeti bizottságok és szocialista hazánk valamennyi állampolgárának munkáját. Törekvésünk fő értelmét elsősorban abban látjuk, hogy emeljük a nép életszínvonalát és szilárdítjuk szociális biztonságát. Arról van szó, hogy megteremtjük a feltételeket az állampolgárok új, minőségileg magasabb szükségleteinek kielégítéséhez, a személyiség harmonikus fejlődéséhez és a szocialista életmód elmélyítéséhez. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy a dolgozók anyagi- és kulturális színvonalának emelkedése közvetlenül a társadalmi vagyon létrehozásában való aktiv részvételük növekedésétől függ.“ (GUSTAV HUSÁK elvtárs előadói beszédéből) VASÁRNAPI KIADÁS 1986. március 28. XIX. évfolyam 13. szám Ára 1 korona ■ ... ■ i I., , , SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA