Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-10 / 2. szám

* ÚJ szú 5 N egyven évvel ezelőtt olyan fegyver született, amelynek hatóereje sokszorosan felülmúl mindent, ami vala­ha is az emberek kezében volt. Ez a fegyver az atombomba. Megjelenése­kor felvetődött a kérdés: hogyan éljen tovább az emberiség ebben az új világ­ban, az atomkorszakban? A Szovjetunió már 1946-ban megadta a választ, amikor elsőként javasolta, hogy véglegesen, örökre tiltsák be az atomfegyvert. Ám az Egyesült Államok kategorikusan elutasí­totta ezt a javaslatot. E döntés logikája egyszerű volt: az Egyesült Államok úgy vélte, hogy az atomfegyver monopóliu­mának birtokában fenyegetőzhet annak bevetésével, s rákényszerítheti akaratát a világra. Mindenki emlékszik az Egyesült Álla­mok által kierőszakolt nukleáris fegyver­kezési verseny további szakaszaira, min­denki tudja, mire vezetett ez. A többi közt arra, hogy nagymértékben csökkent az Egyesült Államok biztonsága. Az USA ugyanolyan sebezhetővé vált, mint bár­mely más ország. Ha visszatekintve ele­mezzük ezeket az eseményeket, kiderül, hogy az Egyesült Államok nagy politikai hibát követett el 1946-ban, amikor nem volt hajlandó egyezményt kötni a nukleá­ris fegyverek teljes betiltásáról. Ha akkor elfogadta volna javaslatunkat, most na­gyobb biztonságban lenne. Egy a százötven ellenében Manapság olyan a helyzet, hogy ha megengedjük bármilyen fegyverfajta te­lepítését a világűrben, teljes bizonyság­gal kijelenthetjük: az elsőt követni fogja a második, majd a harmadik fegyverfajta is... elkerülhetetlenül elkezdődik a fegy­verkezési verseny minőségileg új fordu­lója - az űrfegyverek terén. És újból, akárcsak, 1946-ban, arról van szó, hogy sorompót kell felállítani - ezúttal azt kell megakadályozni, hogy a fegyvert kivi­gyék a világűrbe. És akárcsak 1946-ban, most is a Szovjetunió e tilalom kezdemé­nyezője: erre vonatkozó javaslataink jól ismertek. Elegendő arra emlékeztetnünk, hogy az ENSZ Közgyűlésének legutóbbi ülésszakán a Szovjetunió javaslatot ter­jesztett be a világűr kizárólag békés cé­lokra történő felhasználásáról. Az Egye­sült Államok volt az egyetlen, amely nem szavazta meg a százötven ország által támogatott és a Szovjetunió aktív közre­működésével elfogadott ,,A világűrbeli fegyverkezési verseny elhárítása“ című határozatot. Az Egyesült Államok ezzel ezúttal is szembehelyezkedett a világkö­zösség óriási többségével, a többi közt saját szövetségeseivel is. A tudósok véleménye Az amerikai kormány és sok polgári tömegtájékoztatási szerv képviselői azt állítják és úton-útfélen hangsúlyozzák, hogy az általuk javasolt csillagháborús program „védelmi“ jellegű. De az embe­riség nem felejtheti el a történelem kese­rű tapasztalatait. Elsősorban különböző országok tudó­sainak csoportjai tanulmányozták részle­tesen a csillagháborús program különféle vonatkozásait, s az eredményről tájékoz­tatták a nagy nyilvánosságot. Megemlí­tem köztük a Szovjet Tudósok Békebi­zottságát (amely erről a témáról külön jelentést és sok más publikációt adott ki), az Amerikai Tudósok Szövetségét, az Egyesült Államok „Aggódó Tudósainak Szövetségét“ az Egyesült Államok kong­resszusának a technika és a technológia értékelésével foglalkozó hivatalát stb. Ezek következtetéseit röviden összefog­lalva azt mondhatjuk, hogy a világűrbe telepített elemekkel kiegészített abszolút áthatolhatatlan rakétaelhárító rendszer megteremtésének terve illúzió, amelyet nem támasztanak alá semmiféle korsze­rű tudományos vagy műszaki elképzelé­sek. A tudósok következtetései, amelyek a természet alaptörvényeinek beható is­meretén, a technika állapotának és fejlő­dési távlatainak sokoldalú felmérésén alapulnak, nem adnak lehetőséget külön­böző olvasatokra vagy értelmezésekre. Ezek a következtetések kategorikusak és érvekkel meggyőzően alátámasztottak. A való helyzet Azzal hitegetik a világot, hogy az úgy­nevezett „stratégiai védelmi kezdemé­nyezés“ célja olyan rendszer megterem­tése, amely védőernyőhöz hasonlóan nyílik ki az Egyesült Államok területe fölött. Feltételezik, hogy ki lehet építeni olyan rendszert, amely az interkontinen­tális ballisztikus és a tengeralattjárókról felbocsátott ballisztikus rakétákat meg­semmisíti, mégpedig annak a fegyvernek a segítségével, amely elektromágneses hullámok vagy részecskenyalábok több tízezer kilométerre történő irányított to­vábbítására szolgáló rendszereken ala­pul. E fegyverrendszer lehetséges kom­ponenseinek tartják a lézereket, a rendkí­vül nagy frekvenciájú sugárzás generáto­rait, feltöltött és semleges részecskék nyalábjait. Abban a jelentésben, amelyet Caspar Weinberger, az Egyesült Államok had­ügyminisztere terjesztett a kongresszus elé az 1985. év katonai költségvetéséről, van egy fejezet az irányított energia fegy­verének kifejlesztéséről. Megfogalmazták e munka végső célját is, ez pedig a világűrbeli védelem min­dent átfogó rendszerének kiépítése. Ez a rendszer legalább 18 darab, egyenként körülbeli 800 tonnás platformból állna, amelyek kör alakú poláris pályákon he­lyezkednek el. A platformokon elhelye­zett nagy teljesítményű lézerek segítsé­gével 1750 kilométer magasságból száz másodperc alatt ezer interkontinentális ballisztikus rakétát lehet megsemmisí­teni. A Pentagon stratégái már azt is kiszá­mították, hogy mibe kerül a rendszer kiépítése. Az úgynevezett „sok rétegű változat“, amely, rakéta- és földi kompo­Julo Polák karikatúrája nenseket foglal magában, 1,5-2 billió dollárjába kerül az amerikai adófize­tőknek. De már most, jóval a katonai űrállomá­sok kiépítése előtt nyilvánvaló, hogy ezek az állomások nagyon is sebezhetőek. Az ellenük bevethető eszközök hatékony hálózata sokkal gyorsabban létrehozha­tó, jórészt a már meglevő technika fel- használásával, s ráadásul ez 50-100- szor olcsóbb .lesz. A kozmikus rakétael­hárító rendszer tehát, még ha tudomá­nyos és műszaki szempontból eszményi is, egyáltalán nem válhat védelemmé. Áz általános kozmikus védelem kiépítése egyelőre a jövő kérdése, ezzel szemben a rakéták célra irányítása, űreszközök segítségével, napjaink realitása. Gondo­lok itt a többi közt a Navstar elnevezésű globális műhold-rendszerre. Ez az Egye­sült Államok hadügyminisztériumának egyik legfontosabb programja, amelynek kidolgozása már 1967-ben elkezdődött Azt tervezik, hogy ez a rendszer már két év múla működni fog. Azt hiszem, nem kell fegyverkezési szakértőnek lenni ah­hoz, hogy megértsük: ezt a rendszert megadott pontossággal (a rakéta legfel­jebb tíz méterre tér el a céltól) elsócsa- pásmérővé, és korántsem a hadászati védelem eszközévé teszi. Pandora szelencéje A közvélemény megnyugtatására Nyugaton azt hajtogatják, hogy nem kell érzékenyen reagálni a „csillagháborús“ tervekre, hogy egyelőre merőben tudo­mányos kutatásokról van szó, ezért nem érdemes nyugtalankodni a „stratégiai vé­delmi kezdeményezés“ megvalósításá­nak tervei miatt. Sajnos, nemcsak érde­mes, hanem elengedhetetlenül szüksé­ges is. Itt valóban illúzióról, de rendkívül veszedelmes illúzióról van szó. És éppen azért veszedelmes, mert a kozmikus ra­kétaelhárító rendszer kiépítését a Fehér Ház a nukleáris leszereléshez, a nukleá­ris háború veszélyének csökkentéséhez vezető út gyanánt tünteti fel. A valóság­ban viszont a „stratégiai védelmi kezde­ményezés“ nemhogy nem kissebbíti a nukleáris konfliktus kirobbanásának ve­szélyét, hanem nagymértékben növeli. A csillagháborús programnak még rész­leges megvalósítása is lökést ad sokkal veszélyesebb elem, az elsócsapásmérő fegyver kifejlesztésének. Nevezetesen arról van szó, hogy kifejlesztik és előállít­ják a hatékony műholdelhárító fegyvert, ami megbontaná a fennálló hadászati egyensúlyt és lökést adna a fegyverkezé­si verseny további fokozódásának. A másik veszélyes mozzanat az, hogy a globális rakétaelhárító rendszer kiépí­tése felé tett lépések is durva megsértése a rakétaelhárító rendszerek korlátozásá­ról 1972-ben kötött szerződésnek, amely a későbbi fegyverzetkorlátozási megálla­podások sarkköve. Harmadszor, a „stratégiai védelmi kezdeményezés“ területén végzett kuta­tások és fejlesztési munkálatok folytatása ténylegesen felnyitja „Pandora szelencé­jét“, zöld utat ad különböző kozmikus fegyverrendszerek kifejlesztésének. Cselekedni kell Kik támogatják a rendkívül veszedel­mes csillagháborús terveket? Elsősorban a militaristák, akiket elvakít a Szovjetunió iránti gyűlölet, valamint a vezető tőkés Az amerikai Seattle űrhajó pályára vi­szi a Navstar katonai navigációs rend­szer műholdját. Az űrhajó alkalmas különféle fegyverfajták kipróbálására, úrobjektumok felderítésére és meg­semmisítésére, csapásmérö eszközök telepítésére. A programra már húsz­milliárdot költöttek. országok hatalmas katonai-ipari komple­xuma. Ez érthető, hiszen a katonai-ipari komplexum előtt ezzel megnyílt az a reá­lis - és fölöttébb csábító - perspektíva, hogy fantasztikus profithoz jut. Az első 26 milliárd dollár, amelyet „tudományos ku­tatómunkák végzésére“ szánnak, csu­pán csekély része ezeknek az óriási összegeknek, de egyszersmind az első lépés is, amely beindítja a fegyverkezési verseny újabb fordulatának óriási lendke­rekét. Ezért annyira fontos már most - éppen most! - harcba szállni azért, hogy- ne telepítsenek fegyvert a világűrbe;- tartsák meg a rakétaelhárító rend­szerekről 1972-ben kötött szerződés el­veit és tételeit;- tiltsák meg a „stratégiai védelmi kez­deményezés“ keretében folyó „kutatáso­kat“, kísérleteket és fejlesztési munkála­tokat. Még ha a kozmikus rakétaelhárító rendszer terén folyó „tudományos kuta­tómunkák“ nyomán csak tíz év múlva születnek is eredmények (amiben nem hiszünk), akkor is elegendő komoly tudo­mányos és műszaki potenciál halmozó­dik fel mind az úgynevezett „védelmi rendszerek“, mind az újabb támadó esz­közök kifejlesztése terén. Még egyszer hangsúlyozzuk az alaptételt: a világűrbe telepített rakétaelhárító rendszer kétség­telenül illúzió, de már a kiépítését célzó munkálatok első szakaszai is roppant veszélyt rejtenek magukban. Mi rejlik a rakétaelhárító rendszer leple alatt? Megszegik-e az 1972-es szerződést, ha „tudornányos kutatásokat“ végeznek a csillagháborús program keretében? Valóban, a szerződésben nincs közvetle­nül szó a tudományos kutatások megtiltá­sáról, de szerepel benne „a kifejlesztés és a kísérletek megtiltása“. Az Egyesült Államok pedig ilyen kísérleteket végez a földön is. Tehát már most megszegi a rakétaelhárító rendszerekről kötött 1972-es szerződés egyik pontját. Az amerikai külügyminiszter ötéves időszak­ra szóló direktívája értelmében a fegyve­rek komponenseit a fejlesztési munkák­kal olyan állapotba kell hozni, hogy ké­szen álljanak a rendszer kiépítéséhez. Az Egyesült Államok óriási katonai-ipari komplexumának lendkereke mozgásba jön, s később sokkal nehezebb lesz meg­állítani, mint most. Az amerikai sajtó által közeit műszaki cikkekben olvashatóak a világűrben rakétaelhárító rendszerek telepítésének és felhasználásának igen részletes, gondosan kidolgozott „forgató- könyvei“. Egészében úgy foghatjuk fel a dolgot, hogy az Egyesült Államok elin­dult a rakétalehárító rendszerekről 1972- ben megkötött határidő nélküli szerződés megtorpedózásának útján. A rakétaelhárító rendszerek leple alatt kifejlesztik a múholdelhárító fegyver ha­tékony rendszereit, ami ténylegesen fe­nyegeti a létfontosságú távközlési és ellenőrző műholdak létét. Minden jel szerint a hatalmas világűr- beli rakétaelhárító rendszernek „rendőri funkciókat“ szánnak, amelyek segítségé­vel az Egyesült Államok ellenőrzést gya­korolhat az egész világ fölött. Emlékeze­tünk szerint az Egyesült Államok 1946- ban is ugyanilyen illúziókban ringatta ma­gát. És tudjuk, mire vezetett ez... Nyilvánvaló, hogy az újabb rakétaelhá­rító eszközök az emberiségnek nem ígér­nek menekvést a nukleáris fegyvertől. Ez korunk legnagyobb félrevezetése. E ter­vek veszélyességét még az is fokozza, hogy az emberek legbensóbb természe­tes vágyára építenek, nevezetesen arra, hogy végre védelmet találjanak az atom- és a hidrogénbombák mindent elpusztító erejével szemben. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a földön, a világóceánok mélyén vagy a világűrben telepített nukleáris fegyve­rek ma a kollektív, világméretű öngyilkos­ság eszközei. Az egyetlen ésszerű és logikus út az, amit a Szovjetunió javasol: a nukleáris és egyéb fegyverzetek radikális csökkenté­se és fokozatos megsemmisítése az egyenlőség és az egyenlő biztonság elve alapján. Az emberiséget csakis ezzel a feltétellel lehet ténylegesen megszaba­dítani a nukleáris megsemmisülés veszé­lyétől. (Szputnyik) R .USlAEHIÍEMf IMi II it Jí nllluJr J1 il ___________ ÍRT A: JEVGENYIJ VELIHOV, A SZOVJET TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALELNÖKE 1986.1.10. *****irk************************ Akkkkkk-kkkkkk-kk-kk-kk-kkk-k*************************-************** ******* ****************

Next

/
Oldalképek
Tartalom