Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-10 / 2. szám
1 SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1986. január 10. XIX. évfolyam 2. szám Ára 1 korona A 8. ötéves tervidőszak igényes népgazdasági feladatai mindannyiunkat arra köteleznek, hogy az éves tervek valóra váltásához a korábbiaknál is nagyobb következetességgel lássunk hozzá. Ésszerűbben hasznosítsuk a termelő kapacitásokat, az alapanyagokat és az energiát, a munkaerőt és a munkaidőt, s mindezzel még hatékonyabbá tegyük a termelést. A hatékonyságot növelő számos feltétel és eszköz sorában az első helyen a tudományos-műszaki fejlesztés áll. A népgazdaság valameny- nyi ágazatában, így a mezőgazdaságban is alapja az ésszerű és magas színvonalú gazdálkodásnak, amit az 1986-os feladatok minden eddiginél jobban megkövetelnek. Bizonyságul elég megemlíteni, hogy a 6,4 százalékkal növekvő növénytermelés keretében -Szlovákia földműveseinek az Tagjaik 1985 első tíz hónapjában 163 újítást nyújtottak be, amelyek társadalmi értéke meghaladja a kétmillió koronát, másfélszáz rendezvényt, tudományos előadást, szemináriumot, gépbemutatót stb. szerveztek, a tematikus tanulmányutakon pedig Közel ezren vettek részt. Közben megismerkedtek a tudomány és a technika legújabb ismereteivel, számos példáját látták az energiával és az anyagokkal való takarékoskodásnak, a számítógépek, a biotechnológia sőt az ipari robotok alkalmazási lehetőségeinek, s mindezt saját munkahelyükön, üzemükben is alkalmazni igyekeznek. A maguk és mindannyiunk, a társadalom javára, hiszen már számtalan esetben bizonyítást nyert, hogy a legújabb ismeretek komplex átvitele a gyakorlatba az egyik leghatékonyabb intenzifikáló erő. Példaként említhetjük a termelési Nem hagyhatók számításon kívül idén 3,9 millió tonna gabonát kell megtermelniük, s úgy kelj igyekezniük, hogy az olajnövények termése a tavalyinál 36 százalékkal legyen több, a takarmánytermesztés pedig teljes egészében fedezze a 0,4 százalékkal növekvő állattenyésztés igényeit. Nem kétséges, az ilyen méretű fel- 1 adatokat elsősorban azokban a mezőgazdasági üzemekben lesznek képesek teljesíteni, ahol a tudomány és a technika legújabb ismereteit is igénybe veszik, s ezek sorából a lehető legtöbbet fogják alkalmazni a saját gyakorlatukban. Ugyanígy az is tény, hogy az új ismeretek gyakorlatba való átültetése ott lesz könnyebb, eredményesebb és célratörőbb, ahol a fejlesztés tervszerű, szervezett, sokoldalú, és erős háttérre, széles korú alapokra támaszkodik. Akkor, amikor a fejlesztés tervszerűségét és széles alapokra helyezett sokoldalúságát említjük, elsősorban a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság üzemi, vállalati csoportjainak a megalakítására és tevékenységére gondolunk. Ugyanis sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy a népgazdaság egyéb ágazataihoz viszonyítva ezek eddig a mezőgazdasági üzemekben a legkevésbé honosodtak meg. Tíz évvel ezelőtt, amikor megalakult a társaság mezőgazdasági szakcsoportja, Szlovákia mezőgazdaságában és élelmiszeriparában, a szolgáltató vállalatokat, valamint a kísérleti és tudományos intézeteket is beszámítva ötvennél valamivel több üzemi csoport tevékenykedett. Jelenleg a számuk már megközelíti a háromszázat, és a dolgozók 2,5 százalékát tömörítik. A fejlődés ellenére még mindig nagy a hátrány, és különösen sok a pótolni való az egységes földműves-szövetkezetekben és az állami gazdaságokban. Szlovákiában csak minden nyolcadik efsz-ben tevékenykedik tudományos-műszaki fejlesztéssel foglalkozó csoport, s ezeknek a dolgozók 0,7 százaléka a tagja. Pozitív példaként és útmutatóként említhető a Dunaszerdahelyi (Dunajs- ká Streda) járás, ahol a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság tizenhatodik mezőgazdasági üzemi csoportja a közelmúltban alakult meg, s ezzel a tagok összlétszáma elérte a 737-et. A mennyiség mellett a munka minőségi oldalai is figyelemre méltóak. Az elmúlt évben az üzemi csoportok hatvanhat, harmadrészben járási méretű tudományos és műszaki feladat megoldására vállalkoztak. rendszereket, amelyek előnyeiről az SZLKP KB legutóbbi, decemberi ülésén is sok szó esett. Az ostrovi Haladás Efsz-ben például a rendszerben termesztett szemes kukoricánál, 1,15 tonnával értek el nagyobb hozamokat, mint a rendszeren kívül termesztett növénynél. Akkor tehát, amikor a tartalékok maradéktalan hasznosításáról, az emberi kezdeményezésben rejlő lehetőségek kiaknázásáról, az újító és a feltaláló tevékenység fontosságáról, valamint a komplex racionalizáció előnyeiről beszélünk, a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság üzemi, vállalati csoportjait sem hagyhatjuk számításon kívül. E csoportok tevékenységükkel és tagjaik foglalkoztatásával ugyanis épp ilyen jellegű célokat követnek és feladatokat teljesítenek. Annak, hogy mindezt most hangsúlyozzuk, az előttünk álló igényes nép- gazdasági tervfeladatok mellett a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság csoportjainak soron levő évzáró taggyűlései is okot adnak. A csoportok tagjai arról is dönteni fognak, hogy az elkövetkező időszakban milyen feladatokat vállaljanak. A tervezés nem lehet öncélú, a munkának összhangban kell lenni az üzem és a vállalat igényeivel, akárcsak a járási, kerületi és az országos tematikus feladatokkal. Nem kevésbé fontos, hogy a gazdasági, vezetés is sokoldalúan támogassa a csoport munkáját. Legalább annyira, amint azt a Dunaszerdahelyi Agrokémiai Vállalatnál teszik. A tagokat igényes feladatokkal bízzák meg, az eredményeket rendszeresen igazgatói szinten értékelik, a kezdeményezést erkölcsileg és anyagilag is ösztönzik. Ott, ahol egyelőre nincs mit értékelni és támogatni, legyen a gazdasági vezetés, elsősorban az efsz- ek irányítóinak utólagos újévi elhatározása, hogy szorgalmazni és ösztönözni fogják a Csehszlovák Tudomá- nyos-Múszaki Társaság helyi csoportjának a megalakulását. Ezzel egyrészt gyorsítják a tudományos- műszaki haladást, másrészt részt vállalnak abból a feladatból, mely szerint 1988-ig Szlovákiában a társaság üzemi csoportjainak számát 8,5 százalékkal kell növelni, mégpedig úgy, hogy ezen belül a mezőgazdasági üzemekben a növekedés aránya közel száz százalékos legyen. EGRI FERENC A Paprikaszüret télen. A paskovi A Észak-morvaországi Cellulózgyár hulladékhőjével fűtött négy, egyenként 1,2 hektár alapterületű üvegházban egész évben folyik a termelés. A paradicsomot, paprikát, uborkát és fejes salátát elsősorban az Ostrava/ iparvidék üzleteibe szállítják. Az üvegházközpont teljes kiépítése után a hulladékhó fel- használásával évente 18 ezer tonna feketeszenet takarítanak meg. A—-----------------------------------------------A SEMPRA velellbyl központjában most van a csúcsmunkák ideje. Február végéig ötvenféle zöldség- és több mint százféle virágmagot csomagolnak mintegy negyvenmillió tasakba, hogy a mezőgazdasági üzemek és a kertészkedók Is Idejében i megvehessék a szükséges vetőmagot Képünkön Vára Poil- vllová zellermagot tiszt ft és osztályoz. A---------------------------------------------------A Csehszlovák Tudományos Akadémia Ceské Budéjovice-i Rovartani Intézetének biológiai központjában a tudományos program keretében a biológiai növényvédelem lehetőségeit is kutatják. Együttműködnek a Szovjetunió azonos típusú intézeteivel, a KGST- program keretében pedig hat tematikus feladat megoldásában vesznek részt. Képünkön Frantiéek Sehnal kandidátus, a természettudományok doktora és Dalibor Kodrik, a természettudományok doktora az intézet laboratóriumában lárvákat ellenőriz. (CSTK-felvételek)