Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-14 / 7. szám
főpostán, ahol ablaknak meg- !, levelek és átélésétől kezdve )k egész blokk- ításáig - ezek it tudnak okozni lélyes bélyegminden pályást, és csupán észtet bennün- ilkedjünk e haben, odahajol- szfalban vágott vá éjjel-nappal ijnyök, a villám- resterante-ok, jelzésű külde- újtottam a táv- ászlány azzal 'dulattal, ame- 3 dolgozott ki, iák sok nemze- m a lapot, és eg elolvasásá- legszámolásá- ;sa a nyugtát, stt a távirat társban megnyúlt irca. i, de mi ez? igratás? iért volna ugra- sly! - állítottam ezt igyekezett 3 észrevehető- a lökte a kollé- kíváncsian halé. Az üzenet :ó volt: ez meg ez az tázszám. A le- dők törzsének! i tudom, milye- izeretném, ha anátok, meny- a ti boldogsákövetkezett. távirattal akár zélése is kezem túlzók, ha táviratom ész- t keltett a vá- ás után jöttek azista kötényt, viselő lányok, n szöveget, és üttérzéssel tefel ilyen táviraogy ez valami ság? szetőnőt. i, akinek a kezén több millió távirat ment át - a leggyengédebb, a legbensó- ségesebb szerelmi vallomásoktól kezdve a hirtelen halálról szóló szomorú közlésekig -, miután elolvasta táviratomat, szintén meglepetését fejezte ki.- Mit akar? A munkatársnő helyesen járt el, amikor megtagadta, MIHAIL MATUSZOVSZKIJ hogy átvegye a táviratot - vonta le a következetetést. Mindez siralmasan végződik számomra, ha nincs velem a feleségem, aki idejében elhatározta, hogy kezébe veszi a dolgot.- Fölöslegesen izgulnak- mondta békítő, megfontolt hangon -, minden eléggé egyszerűen megmagyaráható. Novorosszijszk komszomolistái elhatározták, hogy konténert bocsátanak le a Fekete-tenger fenekére, olyan levekekkel, amelyeket Október századik évfordulóján kell felbontani. Ennyi az egész titok. Maguk talán nem olvastak erről az újságban, nem hallottak a rádióban? A válaszfalon túl egyszeriben melegebb lett, a távirászlányok elmosolyodtak, mind egyszerre kezdtek csivitelni, és élénken bekapcsolódtak a félreértés megvitatásába.- Milyen érdekes ez! Mi meg már azt hittük... És mi lenne, ha dísztáviratot küldene? Nem sokkal drágább, viszont szép. Mégiscsak távirat a jövőbe. Igazat adtam neki a dísztávirat tényleg szebb.- Esetleg sürgősnek akarja?- Ennek aztán nem lenne értelme. Hisz nincs hová sietnie. A távirat úgyis eléggé sokáig fog menni. A lányok végképp feloldódtak, rendje-módja szerint kiállították a nyugtát, és ráütötték a vasbé- lyegzöt. És most azt igyekszem elképzelni, hogy a nehéz konténerben, vízhatlan csomagolásban, valahol a novoroszijszki világítótorony alapzatánál, más dokumentumok, levelek és fényképek, újságkivágások és filmszalagok között ott hever az én szerény dalom a Moszkva környéki estékről meg a gyöngyvirágos dísztáviraton is (ki tudja, fog-e akkor még virítani a gyöngyvirág a földön?)... Nem sokkal a leírt eset után aláírásokkal és pecsétekkel hitelesített igazolást kaptam. Most lepődtek volna csak meg a főpostai lányok, ha megtudták volna e szokatlan dokumentum tartalmát: ,,14. sz. igazolvány. Kiadatott ennek és ennek. 1986. április 7-én a szurdzsuki világítótorony lábához, a Fekete-tenger fenekére le- bocsátottuk az utódainknak hagyott üzeneteket tartalmazó tokkonténert. Benne van az ön levele is, amelyet a XXI. századba írt. Ez az igazolvány feljogosítja arra, hogy 2017. november 7-én jelen legyen a tokkonténer felnyitásakor. A Komszomol Novorosszijszki Városi Bizottságának titkára. A leveleket a jövőbe küldők törzsKa- rának főnöke.“ Kötelességtudó ember vagyok, és most amiatt fogok izgulni, hogy idejében megérkezzek Novorosz- szijszkba a tokkonténerek kiemelésére - 2017. november hetedikén, ahogy a dokumentumban fel van tüntetve. MAKAI IMRE fordítása MINZSAAHÁJ GURSZED mo -e A ROBOT mm? Minden nap történik valami érdekes. Olykor még olyasmi is, amit az ember alig akar elhinni. Hírlik, hogy nemrég Ulánbátorban megrendezték a robotok kiállítását. Reggeltől estig módjukban volt a kíváncsiaknak a fényes teremben személyesen találkozni és összeismerkedni ezekkel a gépemberekkel. Mert ahány volt, annyiféle. Kerek és kockafeje, hatalmas és kisebb, kövér és sovány - akár az élő emberek. A robotok bemutatták tudományukat. Az egyik verset olvasott, a másik dalt énekelt, a harmadik különféle drótokból dísztárgyakat készített, a negyedik sakkozott. Volt, amelyik a ködbe vesző régmúlt időkről tudott mesélni, megint a másik a titokzatos jövőt mondta meg: hogyan fog élni az ember száz év múlva. Különösen népszerű volt egy elektromos szépség, név szerint Vénusz, aki azt mutatta be, hogyan fognak öltözködni és szeretni az emberek a harmincadik században. 1 Többek között a következőket mondta:- Tisztelt látogatók! Kérem, tegyék fel a kérdéseiket, amelyekre néhány pillanaton belül megkapják tőlem a választ... Pillanatnyi szünet után egy fiatalember kilépett a tömegből és megnyomta a gépember gombját, majd feltette a kérdést:- Hogyan fognak nevetni a nők a harmincadik században? A lámpa egy pillanatra kialudt, majd ismét kigyulladt és máris hangzott a válasz:-A nők a harmincadik században még kihívóbban és kacérabban fognak nevetni, mint most.- De a nevelés gyakran nem valódi, hanem csalóka!- Abban a korszakban ez a szó már csak az értelmező szótárban lesz található. Most egy fürge asszonyka lépett a robothoz:- Elképzelhető-e, hogy akkor már a főnökök is tudnak mosolyogni?- Ók manapság is tudnak mosolyogni. Igaz, hogy a munkában erre nincs módjuk. De otthon, családi körben, ők is mosolyognak. .. Egy hang a tömegből:- De vannak férfiak, akik családjuk körében sem tudnak mosolyogni!-Ez a helyzet meg fog változni. Mindenki fog tudni nevetni és mosolyogni. A nevetés emberi szükségletté válik. Ismét az első fiatalember:- És ön hogyan tud nevetni? A robot-nő lámpája egy pillanatra ismét kialudt, aztán újra kigyulladt. A hangja bizonytalanná vált.- A nevetés az én programomból hiányzik. Az alkotóm sokat vitázott ezen tudós társaival, de nem jutottak el semeddig. Egyszerűen nincsen a programomban nevetés... És a kiállítás hősnője, a szépséges elektronikus Vénusz, zavartan hunyorgott jelzőlámpácská- ival. ANTALFY ISTVÁN fordítása ZSEMBERI ETELKA sem mozdult. Hát ri tud ma tangót sem tudta, ho- ilállt s elindult :éd asztalnál ülő ölgy felé. gy Kovács József mutatkozott be. özvegy - mondta megfogta, s el- i táncot. Szemét teljesen átadta zenének és az 9 k. Úgy érezte, ághoz tartozik, áttán a zenészek szelleműitek, kot- titokban figyelték irt. itten táncoltak, elhangzottak az ktusok is, taps ! zenészek is tap- Ihangzott néhány ,,bravó". A férfi i meghajolt, mintás táncos lett vol- a hölgybe karolt ilok felé indultak, kávéház „felvet- i énjét“. A zené- játszani kezdtek, ti ás dallamokat, kett megtelt újra >kkal, akik más- icoltak, mint ők. i poharat, s kirn szólt, új ritmus, lérdekes volt az ^gondolta reg- i lódi tangó volt. S. TEODOR KRI2KA Durva imádság Fáj minden, amit nem tudok, s minden, amit tudok, az is. Mintha sók áramlanának veröereim labirintusain. Testemmel emelkedik a hőség, fájdalmat érzek nyelvem alatt, vadul dobognak fülemben a támadásra induló hadak. Szabadíts ki e zűrzavarból, hadd csendüljön fel az éj játékszekrénye, mert fejemben gyorsvonat dübörög, elsuhan és visszatér. Add az ujjad, fogódzkodjam meg egész tenyeredben, mint csónak szélében, melynek fényes és éles élén biztonságosan kezed siklik. MIKULÁS KOVÁŐ A kicsi Rózsák között fekszem az öreg posta előtti kertben. Név és fogak nélkül. Még nem tartanak nyilván, láthatatlan vagyok ezen a nagy földön. A nyitott ablakon keresztül illatozik a pecsétviasz, és dobol a pecsét, mint folyóban az először patkóit lovacska. Nyílik az ajtó. Jön anyám a kertbe, ragadós a bélyegektől, sápadt a sürgönyöktől. Mond valami szépet, amelyet még nem értek. A szavakat mintha elhordaná a szél. Aztán lehull a csöndes alkonyat. Illatozik a görödinnye és a kukorica. Apa hazatér a cukorgyárból, öreg kerékpárja csenget, habos tejet hoz, melyben jászol arany szalmaszála úszik. SZITÁSI FERENC fordítósai Ismertem egy embert. Valahol Kócország- ban élt. Elhagyatott vidéken. Élt ez az ember, s azért írok róla, mert egyáltalán nem hasonlított a többiekre. Alig serkent fel: egy zsuppfedeles házikóról s veteményesről ábrándozott. Gondolta, temérdek veteményese lesz, és gödölyéket nevel. Ha felnőnek, tejet adnak. Tejen az emberfia sokáig elélhet. S neki éppen soksok időre volt szüksége. Kastélyokat, várakat, erődöket akart emelni. Hét határban is híres világítótornyokat. S ha ^Ikészül egy-egy építménnyel - úgy vélte egyszerűen odábbáll... Csakhogy emberünk nagyon szegény volt, iskolába sem járt, ezért meglehetősen gyermetegen viselkedett. Miután felcseperedett, csupán „annyira vitte“, hogy elment vájatokat ásni. Szorgoskodott, szorgoskodott: mígnem Kócország és Madzagország területe már- már úgy tűnt fel, mintha vakondok csúfították volna el. A semmittevők polgármestere szóvá is tette:- Abbahagyhatná a munkálkodását... A „megvesztegetésként“ kínált aranyat és rubintot a történet szereplője visszautasította. S folytatta ténykedését. Időközben felnőtt gyermeke, aki édesapja nyomdokaiba lépett. Alig múlt el tízesztendős, hatalmas ásót ragadott és kihúzódott a mezőre. Aztán egy nap - a fiúgyermek - mesz- szebbre merészkedett, s míg önállóságának örvendett, és a hantokat hajigálta, jókora aranytömböt lelt... x Ekkor végérvényesen elhagyta a félig kiásott medret. S többé semmit sem dolgozott. Csak tétlenkedett... tétlenkedett... Ellenben az édesapjával, aki nap mint nap a vájatokbán dolgozgatott, és arról ábrándozott, hogy egy alkalommal talán a Föld szívéig hatol... Az apja tudta, hogy a pénz, a dúsgazdagság nem nyújthat állandó örömöt, nem...-Az akaratunk... S a teendőinkbe vetett hitünk... - gondolta. - Ez ajzhat, ösztökélhet bennünket mindhalálig... És mivel gondolatait elhallgatta mások előtt, nemigen érthették őt: ismerősei habó- kosnak tartották. Nagyferenc Katalin: Metamorfózis (Molnár János felvétele) Kir URH
