Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-02-14 / 7. szám

Színházművészetünk »1 a két kongresszus között írta: Ján Kákoé érdemes művész, a Csehszlovákiai Drámamüvészek Szövetségének elnöke A művészet társadalmi folyamatok­ban való aktív részvételének a magas színvonal mellett feltétele az osztályszempontúság, a szocialista inter­nacionalizmus, a kommunista pártosság, az eszmei időszerűség és népiség. Ezek a CSKP XVI. kongresszusán kifejtett alapelvek az elmúlt időszakban kiindulási pontjai voltak színházművészetünk to­vábbi fejlődésének és jelentősen megha­tározzák e fejlődés irányát. A kongresz- szusi irányelvek gyakorlati megvalósítása is igazolja, hogy színházművészetünk a művészetek struktúrájában pótolhatat­lan, és továbbra is egyike a leghatéko­nyabb művészeti ágaknak, amelyek a dolgozók széles rétegeit a szocialista társadalmi eszmények szellemében be­folyásolják. Gyakran hangoztatjuk, hogy a színház eszmei és művészeti haladása alapjának megteremtése a drámaírás feladata. Ez - más országok szocialista drámairodal­mával együtt - tartós és meghatározó részét kell hogy alkossa a cseh és a szlo­vákiai színházak repertoárjának. Ezeken a pilléreken kell ívelnie a témákban és műfajokban gazdag repertoárpolitikánk­nak, amelyben megfelelő arányban kap­nak helyet a világirodalom mai és klasszi­kus alkotásai, amelyek filozófiai, világné­zeti és valóságfeltáró törekvéseikkel segí­tik színházaink erőfeszítéseit művésze­tünk szocialista jellegének elmélyíté­sében. A cseh és a szlovákiai színházak re­pertoárjából láthatjuk, hogy annak két­harmadát szocialista országok drámaíró­inak művei alkotják, amelyek mindenek­előtt aktuálisan és magas eszmei színvo­nalon szólnak a mai emberhez, így segí­tik létkérdéseinek megoldásában, vilá­gunk ellentmondásainak megismerésé­ben. Kétharmad! A dolgok mennyiségi oldalával elégedettek is lehetnénk. Ám a kérdést másképpen is feltehet­jük: Ezekből a darabokból mennyi szól igazából jelenünk aktuális gondjairól? Témájával és problematikájával hány al­kotás bizonyította, hogy a művész a ke­zét valójában a kor ütőerén tartja? A jelentős társadalmi és politikai jubile­umok valóban inspiráltak mindannyiun­kat? A februári győzelem 25., a szlovák nemzeti felkelés és Csehszlovákia fel­szabadításának 40. évfordulója minősé­gileg jobb, eszmeileg koncepciózusabb müsorpolitika összeállítására és népünk forradalmi haladó hagyományainak tisz­telete mellett, a tartalmasabb forradalmi, háborúellenes és humanista értelmezés megkeresésére is ösztönöztek? Megtet- tünk-e mindent, hogy olyan rendezvé­nyek, mint a cseh színház éve vagy az orosz és a szovjet dráma fesztiválja mú- sorpolitikánk valóban szocialista, nemzeti és internacionalista jellegét erősítsék? A mélyreható elemzéssek megmutat­ják, hogy néhány színházban kihaszná­latlan tartalékok maradtak, mivel az alko­tó közösségeket nem tették érdekeltté a mind magasabb művészi szint elérésé­ben. Láthatjuk azt is, hogy itt-ott még hiányzik az ötletesség, az átütőerő, a fel­fedező erejű alkotó munka, fgy tehát a pozitívumokat látva sem lehet minde­nütt és mindenkinek tapsolni! 1980-tól 1985-ig színházainkban 67 cseh és 33 szlovák eredeti drámát mutat­tunk be. Ha a számokat összeadjuk, pontosan száz a végeredmény. Ne fogal­mazzuk meg a kérdést, hogy sok ez, vagy kevés! Milyen volt a minőségük? Hány került be drámairodalmunk kin­csesházába? Hányat játszottak ezek kö­zül csupán egyetlen színházban, egyet­len évadon át? Hány szólt hozzá komo­lyan - ha komediális formában is - éle­tünk sorsdöntő kérdéseihez? Fél vagy egy kezünk kell a számbavételükhöz? ÚJ SZÚ 986. II. 14. Ne törjünk azonban rögtön pálcát drámaírásunk fölött. Hiszem, hogy közös erőfeszítéseink hatására szebb idők előtt állunk. A legjobbak, a tapasztaltabbak és a fiatalok alkotásai közül sok a valóság reális, minden dialektikus ellentmondá­sának ábrázolását is felvállalta, hőseik az élet új értékeit kereső és ezek megterem­téséért fáradozó emberek. Ugyanakkor továbbra is hiányoznak azok a művek, amelyek bölcseletileg és széles társadal­mi alapokon napjaink valóságos konflik­tusainak mélységeit kutatnák. Színház- művészetünk többek között ezért nem viheti színpadra a fontos, társadalmilag súlyos mondanivalót, s így nem fogal­mazhatja meg a szocialista életmód fejlő­désének ellentmondásait, s nem mutatja meg összefüggéseiben a mai világ távla­tait. Az aktuális drámai konfliktusoknak ezt a hiányát nem pótolhatja a színházak megnövekedett érdeklődése a klassziku­sok iránt, amelyeknek színpadra állítói igyekeznek megkeresni az aktuális jelen­téstartalmakat, hogy így reagáljanak ko­runk etikai kérdéseire. F olytatnunk kell drámairodalmunk fejlődésének ösztönzését. Nem­csak dramaturgjainkat inspiráljuk az írók­kal való együttműködésre, hanem első­sorban az alkotó közösségeket, a rende­zőket. Fontos, hogy az anyagi és az erkölcsi ösztönzést az eredeti drámai alkotások megszületésének támogatásá­ra használjuk, s céltudatosabban alkal­mazzuk a gyakorlatban a társadalmi megrendelést, ha alapvető társadalmi té­mák megfogalmazására akarunk ösztö­nözni. Az orosz és a szovjet drámairodalom repertoárjaink egyik legfontosabb meg­határozója. Ezen a területen a minőségi változást az orosz és a szovjet dráma fesztiválja (1982) hozta meg, de kifejező volt jelenléte a felszabadulás 40. évfor­dulójának esztendejében is. Tekintettel a gondolati aktualitásra, a szocialista el­kötelezettségre és a nagy honvédő hábo­rú idején játszódó darabok hőseinek em­beri értékeire, ezek az előadások jelentő­sen hozzájárultak színházaink művészeti arculatának formálásához. Egy sor figyelemre méltó eredmény is született, elsősorban a hazai és a külföldi klasszikusok alkotásainak színpadra állí­tásával. Ezek közül nem egy mai feltéte­leink között is felfedezésszámba ment, de nem utolsósorban felmutatta ezek tartós, ma is aktuális értékeit. Itt-ott előfordultak esetek, amikor nem törekedtek a klasszi­kus színpadi mű gondolati gazdagságának kibontására, nem voltak tekintettel a szö­veg alapvető mondanivalójára és olykor színpadi magamutogatásra is felhasznál­ták ezeket az alkotásokat. Mindezek elle­nére bebizonyosodott, hogy a cseh és a szlovákiai színházak képesek a klasszi­kus értékeket meggyőző módon színpad­ra állítani, s a megfogalmazott mondani­valót társadalmunk és munkánk céljaival összhangba hozni. Az elmúlt időszak színházi eredmé­nyeit összegezve megállapíthatjuk, hogy színházaink többsége hosszú távon azo­nos szinten dolgozik, de néhány esetben a minőség hanyatlását is észleljük. A ja­vulás elsősorban ott következett be, ahol koncepciózus eszmei és művészi munka folyik, s a fiatal rendező-, színész- és képzőművész-generációnak is lehetősé­get adnak, ahol a színház differenciáltan és céltudatosan közelíti meg saját művé­szeti programjának megvalósítását. Egy helyben topogást azokban a színházak­ban tapasztalunk, ahonnan továbbra is hiányoznak a meghatározó művészegyé­niségek, akik képesek lennének a közös­séget a magasabb szintű alkotó munkára megnyerni. N em hallgathatjuk el, hogy egyes színházak művészi kilátásait gyengíti, hogy a fiatalok, de a tapasztal­tabb alkotók sem hajlandók a művelődés központjain kívül tevékenykedni, s né­hány területi színháznak szinte nincs mű­vészutánpótlása. Ezzel kapcsolatban gyakran emlegetjük a film és a telvevízió csábító hatását, de az egzisztenciális tényezőket is. Fogalmazzunk máskép­pen: a színházak vezetői és a társadalmi irányításban dolgozók megteremtik-e minden esetben azokat a körülményeket, amelyek vonzóvá teszik a területi színhá­zakban végzendő alkotómunkát, hogy a fiatal művészek már az első adandó alkalommal ne fussanak el, olykor nem is a centrumokba, hanem a vonzóbb körül­ményeket kínáló területi színházakba? A CSKP kulturális politikája célkitűzé­seinek színházművészeten belüli megva­lósításában nem kis részük van a dráma­művészeti szövetségeknek. A szövetség erőfeszítései révén formálódik színház- művészeink eszmei egysége, koordinál­juk a CSSZSZK színházi életének ese­ményeit és a külföldi kapcsolatokat. Ez a legfontosabb hozzájárulásunk a cseh és a szlovákiai színházművészeti kontex­tus megszilárdításához, valamint a cseh­szlovák színházművészet internaciona­lista jellegének elmélyítéséhez. A Cseh Drámamüvészek Szövetsége és a Szlo­vákiai Drámaművészek Szövetsége akti­vizálta tagjait az egyes állami szervek­ben, ott ahol meghatározó elöntések szü­lettek a színházkultúránkkal, illetve az alapvető művészetpolitikai kérdésekkel kapcsolatban. A szövetség szerveinek aktivitása és munkája nem véletlenül járult hozzá ah­hoz, hogy az elmúlt időszakban a művé­szeti tevékenységben alapvető politikai és ideológiai problémák nem adódtak. Természetesen az eszmei-politikai szitu­áció a színházakon belül nem konfliktus- mentes. A konkrét esetekből azonban mindig kiderül,' hogy mindezeknek az okát elsősorban a fiatal alkotó művészek attraktivitáskeresésében és az elhanya­golt nevelő-, politikai és szervezőmunka hiányosságaiban kell keresni. Ezeknek a gondoknak a megoldása tapintatott és türelmet kíván, nem kevésbé elvszerú elméleti és kritikai állásfoglalást igényel a kritikai fronttól és a fiatal művészgene­ráció nevelése új, hatásosabb formáinak a keresését sürgeti, hogy így közvetlenül hassanak a fiatalok erkölcsi, állampolgári és művészi arculatára. A fiatal művészgenerációval szövetsé­günk az elmúlt időszakban is a XVI. pártkongresszus irányvonalának megfe­lelően foglalkozott. Éppen ezért a szövet­ség programjának megvalósításában is számolunk az ö aktivitásukkal, amely bi­A prágai Vinohrady Színház stúdiója, a Cinoherní klub Esküvők címmel Csehov és Brechtegyfelvonásosait játssza nagy sikerrel. (Miroslav Pokorny felvétele) zonyára hozzásegít minket a mai és a jövőbeli igényes feladataink megvalósí­tásához. A fiatal nemzedékkel kapcsolatos sür­gető feladatok megoldását már a mű­vésznövendékek oktatásokor, nevelése­kor el kell kezdeni. Meg kell erősíteni a tanulás és a művészi alkotó munka kapcsolatát, meghatározóbban kell diffe­renciálni és irányítani a fiatal hallgatók pályakezdését, javítani a pedagógusi gárda minőségét, hogy képesek legye­nek a társadalmi elvárásoknak megfelelő fiatal művészek nevelésére. Nemegyszer úgy tűnik, hogy színházi életünk minden baját a kritikusokra és az elméleti szakemberekre hárítjuk, pedig az elméleti gondolkodásban és a kritikai tevékenységben is nagy lépést tettünk előre. Úgy gondolom, hogy ebben nagy szerepe van a drámamüvészek szövet­ségének is, amely a cseh és a szlovákiai szövetségben lehetőséget teremt a teo­retikusok és a kritikusok nemzetközi kap­csolatteremtéséhez is. Bár a színházi folyóiratokban és a napi sajtó kulturális rovataiban tapasztalható, hogy fiatalok­kal bővült a kritikusi gárda, mégsem be­szélhetünk egyértelműen minőségi előre­lépésről. Szüntelenül felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kritikának következeteseb­ben kell kötődnie a marxista esztétika és a szocialista realizmus kategóriáihoz, s hatékonyabban kell használnia a szín­házi jelenségek marxista-leninista érté­kelésének kritériumait. Törődünk az aktív kritikusok és a fiatal kritikusjelöltek erköl­csi arculatának fejlődésével is, harcolunk a csoportérdekek ellen, s hangsúlyosabb elemzést várunk el az egyes művek és előadások kultúrpolitikai és társadalmi összefüggéseinek feltárásakor. Q_ ínházaink tevékenységének régi gondja az anyagi és műszaki ellátottság, amely nem kis mértékben befolyásolja a művészeti munkát is. Je­lenleg Csehországban 72, Szlovákiában 19 színházi épület üzemel. A nyolcvanas évek első felében évente majdnem 10 színpad rekonstrukcióját kezdték el, sok társulatnak éppen az elöregedett épület és a berendezések miatt korlátozott a te­vékenysége. Ugyanakkor a közeljövőben újabb színpadok ideiglenes bezárásával, rekonstrukciójával is számolnunk kell. Ezt a kedvezőtlen helyzetet a párt- és állami szervekkel együttműködve fokozatosan megoldjuk. Bizonyítéka ennek a prágai Nemzeti Színház történelmi épületének felújítása, a mellette épült Kis Színpad, a Mostban felépített színház, s a Plzen- ben, Mladá Boleslavban, Preáovban, Nyitrán (Nitra) és Komáromban (Komár- no) épülő színházak. Most vagyunk a színházak pártszerve­zeteiben lezajlott taggyűlések és a XVII. pártkongresszus közötti időszakban, amikor társadalmi méretben is mérleget készítünk az elvégzett munkáról. így kell tennünk színházművészetünkben is. A XVI. kongresszuson elfogadott irány­vonal folytatódik és a következő kong­resszusok határozatai tovább erősítik azt. A társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszá­ban olyan prioritások érvényesülnek majd, mint a gazdaság, a tudományos- műszaki fejlődés, az energetika, az auto­matizálás, az elektronika, vagyis azoknak a népgazdasági ágazatoknak a fejleszté­se, amelyek biztosítják állampolgáraink életszínvonalának emelkedését és a fej­lett szocializmus alapjainak erősítését hazánkban. Éppen ezek érdekében a színházművészetünknek meg kell talál­nia az új elveket és gyakorlati formákat, amellyel az egyre terjedő elektronikus tömegkommunikációs eszközök mellett érdekeset, fontosat mondhat majd állam­polgárainknak. A szocialista társadalom további fejlődése, a mai politikai tudati és műveltségi szint, a szocialista öntudat elmélyülése újabb lehetőségeket, sót igé­nyeket teremt a színházművészet eszmei és művészeti hatékonyságának az átér­tékeléséhez. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a színház magasabb minőségi szin­ten dolgozzon, s így képessé váljon ko­runk új gondolatainak kifejezésére, a fej­lett szocializmus építése során felmerülő sürgető gondok és társadalmi kérdések adekvát elemzésére, illetve megválaszo­lására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom