Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-14 / 7. szám
Méretre „szabott“ daruk SZÁMOK, TÉNYEK ADATOK • LENGYELORSZÁGBAN tavaly 191,6 millió tonna feketeszenet bányásztak, vagyis 50 ezer tonnával többet az egy évvel korábbinál, s ezzel 100 ezer tonnával teljesítették túl az 1985-re előirányzott tervet. A barnaszénbányákból tavaly 57,7 millió tonna szenet hoztak felszínre, ami rekordot jelent az ország történetében. Ez a kitermelt mennyiség 7,3 millió tonnával több, mint 1984-ben és 4,7 millió tonnával. haladja meg a tavalyi tervben előirányzottat. • SZÓFIA, Plovdiv és Pleven után a Földközi-tenger partján fekvő Várna lesz a trolibusz-közlekedéssel rendelkező negyedik bolgár város. Már megérkezett Várnába az első 13 darab Skoda-típusú csehszlovák trolibusz. A bolgár szakemberek a városok levegője szennyezettségének csökkentése érdekében döntöttek e közlekedési eszköz bevezetése mellett. • A MAGYARORSZÁGI FEJÉRMEGYE szennyvíztisztítóit energia és biogáz forrásaként használják ki. A szerves anyagok felbomlásakor olyan gáznemü anyagok keletkeznek, amelyek gyakran kellemetlen szagot árasztanak a környéken. Székesfehérváron ezt a gázt felfogják, és a tisztító egyes létesítményeiben fűtésre használják fel, s ezzel nemcsak a légkört védik a szennyeződéstől, hanem energiát is megtakarítanak. A brnói gépipari vásárok látogatói évente megcsodálják az itt kiállított különféle karcsú darukat. A Breznói Hídelemgyárban készített csehszlovák daruk mindig helytálltak a nemzetközi vásáron tapasztalható erős konkurenciában. Közülük nem egy aranyérmet is kapott. A Breznói Hídelemgyárban készített daruk műszaki szempontból világszínvonalat jelentenek. Tervezőik nagy hangsúlyt fektetnek a megbízhatóságra, mivel az exportnál ez elsődleges szempont. A kutatás és a fejlesztés terén saját, a korábbi években már bevált útjukat járják.- Arra törekedtünk, hogy betörünk a szovjet piacra is - hangsúlyozta Miroslav Mlynőek mérnök, a breznói gyár kutatási szakaszon dolgozó egyik vezetője. - Az első két rakodó portáldarut 1982-ben szállítottuk Volgográdba. Az ottani fafeldolgozó kombinátban 500 órán át próbaüzemeitek a daruk és használóik úgy vélték, a gépek jók, megbízhatóak, s ezzel tulajdonképpen megindult darujaink szállítása a szovjet megrendelőknek. A kezdetben szállított MB 1645 P típus azonban még nem volt ellátva az anyagok áthelyezésére alkalmas markolókanállal. A fa átrakása közben a terhet kötéllel kellett odaerősíteni a karhoz. A gyakorlat azt igazolta, hogy ez a megoldás veszélyessé és hosszadalmassá teszi a teherátrakást. A zvoleni Erdőgazdálkodási Kutató Intézet munkatársainak az ösztönzésére a breznóiak töprengeni kezdtek azon, hogy faanyag szállítására alkalmas megfelelő darut kellene konstruálni. Jelenleg már ott tartanak, hogy lassan teljesen körvonalazódik az ilyen új típusú daru konstrukciója. A szakemberek úgy nyilatkoztak, hogy a prototípus már a jövő évben elkészül. Talán úgy tűnhet, hogy ez túl késői időpont, de tudatosítani kell, hogy a daru kifejlesztése, elkészítése, kipróbálása nem könnyű, hanem hosszadalmas feladat. A megtervezésén dolgozó mérnökök a daru karját a váz forgó részébe illesztették. Ez számos műszaki előnnyel járó megoldásnak mutatkozik. Szovjet megrendelők kérésére úgy tervezték meg a darut, hogy lehetővé válik az összeszerelése az alkalmazás helyszínén, s ez megkönnyíti a daru szállítását. A Breznói Hídelemgyár szakemberei tartósan jelen akarnak maradni a szovjet piacon, s ezért nem tévesztik szem elől az ottani időjárási viszontagságokat. Garantálni akarják, hogy a daruk még mínusz 40 C° hőmérsékleten is megbízhatóan üzemeljenek. A daruk „szibériai“ változatát ezért olyan anyagokból és úgy kell megszerkeszteni, hogy ellenálljon ilyen szélsőséges hőmérsékleteknek is. Ebben a Vítkovicei Vasmű dolgozói siettek a segítségükre, akik erre alkalmas anyagot fejlesztettek ki. Nem feledkeznek meg a daru kabinjáról sem, ezt speciálisan úgy képezik ki, hogy fűteni lehessen és dupla üveggel látják el. Ha a darukat a nyári hőségben működtetik, akkor viszont lehetőség nyílik a szellőztetésre.- Arra törekszünk, hogy darujaink a lehető leg- megbízhatóbban üzemeljenek és minimális karbantartást igényeljenek. Tudjuk ugyanis, hogy ezeket félreeső helyeken működtetik majd, ahol nem lesz kéznél a műszaki segítség, s ezért a darukezelók csak magukra lesznek utalva - mondotta Miroslav Mlynőek. Ezek után leszögezhető tehát, hogy a tíz tonna teherbírású MB 36 46 P típusú darut szovjet megrendelésre valóban „méretre“ szabták. A breznóiak azonban nem csupán szállítók lesznek. Tavaly nyáron Moszkvában találkoztak a Szo- juzliftmas tervező intézet^ dolgozóival, akikkel együttműködési szerződést írtak alá, s ennek értelmében közösen fejlesztenek ki új típusú toronydarukat és más szabványosított berendezéseket. Egyes gépeket közösen fognak elkészíteni. A Szovjetunióba szállítanak még ezen kívül irányítópultokat és kábeldobokat is. Mivel szériában történő szállításról lesz szó, a breznóiaknak erre alaposan fel kell készülniük. A szovjet partnerek ezekért az alkatrészekért cserébe nagyobb teherbírású darukat szállítanak Csehszlovákiába.- Mindkét részről elégedettek vagyunk - állapítja meg Josef Páráéin, Breznói Hídelemgyár fejlesztési részlegének vezetője. - Számunkra a megállapodás garantálja a hosszú távú exportot. Tervezőink büszkék arra, hogy darujaink eljutnak a Távol- Keletre is. A kétoldalú megállapodás értelmében a breznóiak a jövő évtől évente száz darut készítenek pótalkatrészekkel együtt szovjet megrendelőknek. A tervek szerint 1990-ben már több mint 650 MB jelzésű daru fog üzemelni a Szovjetunió területén. Az elsők között exportáltak már kezdenek kopni és Breznóban erről sem feledkeztek meg. A közeljövőben tárgyalások kezdődnek szervizszolgálat létesítéséről. (NI. R.) Másodlagos nyersanyagok hasznosítása a Szovjetunióban Elöljáróban néhány adat: tavaly a Szovjetunióban 770 ezer tonna üvegtörmeléket hasznosítottak. így 190 ezer tonna szódát, 25 ezer tonna mazutot — nyersolajüledéket - 5 millió köbméter tiszta vizet, 230 ezer gigakalória gőzt és 50 millió rubelnyi beruházást takarítottak meg. Ez annak köszönhető, hogy a gazdálkodó szervek lehetőséget találtak a palackok, a konzerves üvegek, stb. összegyűjtésére és visszairányítására a termelésbe. Más példák: a szovjet tudósok és termelők másodlagos, használt textilnyersanyagokból útburkolásra alkalmas anyagot készítettek. A dornyit például egy kilométer útra számolva 25 ezer rubellel csökkenti az útépítés költségeit az ország északi körzeteiben. A meliorációnál használt és hulladék műanyag felhasználásával készített csövek lefektetése tízszer kevesebb munkát igényel, mint a kerámiacsöveké. A Jugmébel nevű össz-szövetségi ipari egyesülés például megszervezte a fahulladék gyűjtését nemcsak a saját üzemeiben, hanem más iparvállalatoknál is. Ez lehetővé tette, hogy számottevően megnöveljék a faforgácsból készült farostlemezek termelését, s ezáltal a kibocsátott bútorok mennyiségét is anélkül, hogy több faanyagot használtak volna fel. Egyszóval bármely iparágat nézzük, a hulladékanyagok felhasználása jelentős előnyöket ígér. Újrahasznosításukhoz 2-3- szor kevesebb tőkeberuházás szükséges, jelentősen csökken a munkaráfordítás, az energia és vízköltség. Az ipari hulladékanyagok felhasználásával kevésbé szennyeződik a környezet. Számolni kell ugyanakkor azzal is, hogy évről évre egyre nehezebbé válik a kőolaj, a földgáz és a fa kitermelése. A most befejeződött ötéves tervidőszakban a hulladékanyagok hasznosításával 308 millió tonna nyersvasat, 84 millió köbméter építőanyagot, mintegy 230 millió köbméter farostot, 2,7 millió tonna fonalat sikerült megtakarítani. Ennek összértéke meghaladja a 45 milliárd rubelt. De ezt a megtakarítást csak első, nagyon fontos lépésnek tekintjük. Az 1986-90-es években a hulladékanyagok teljesebb felhasználásából származó megtakarításnak 70 millió rubelt kell elérni. Természetesen nagyon sok nehézséget kell megoldani. Például az erdő-, a cellulóz-, a papír- és a fafeldolgozó ipar esetében az SZKP KB három határozatot is hozott. Ezekben jóváhagyták a vállalati tapasztalatokat az anyag- és energiaforrások ésszerű, gazdaságos felhasználásában. Tapasztalatok is vannak már, amelyeket széles körben propagálnak és terjesztenek, de ha az ágazat egy részét tekintjük, akkor kiderül, a probléma ma sincs teljesen megoldva. Ennek különböző okai vannak, de végső soron egy tóról fakadnak: a jelenlegi gazdasági mechanizmusban hiányoznak azok az ösztönzők, amelyek a hulladékanyagok fel- használására serkentenének. Az ipari termék önköltségének számítási módszere lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy a további felhasználására egyébként alkalmas hulladékanyagok költségét is az alaptermékhez számítsák. A tervek tehát ezekkel az anyagokkal úgy számolnak, mint eldoban- dókkal, nincsenek hatással az ösztönző alapok képzésére. A gyakorlat azt mutatja, hogy a termelési hulladék felhasználásából származó előny főleg azoknál a vállalatoknál jelentkezik, amelyek feldolgozzák a hulladékokat. Ezáltal viszont csökken azoknak a vállalatoknak az érdekeltsége, amelyek szállítani kötelesek ezeket a hulladékokat a partnereknek. A megoldás az lehetne, hogy részben vagy egészében maguk értékesíthetnék ezeket az anyagokat. Ott, ahol vannak műhelyek hulladékanyagok feldolgozására, a munka termelékenységét és természetesen a munkáslétszámot is az alaptermelés alapján állapítják meg. De ez előnytelen a vállalatok számára. A kujbisevi vegyi kombinátban például az egyik műhely hulladékanyagokból készít termékeket, amelyeket keresnek is a fogyasztók, de a vállalat igazgatójának ez valamiféle „púp a hátán“. Nem ösztönzik a vállalatokat a hulladékanyagok feldolgozásának a növelésére az árak sem. Folytatódik a másodlagos nyersanyagforrások új gazdasági és szervezési feltételeinek kutatása. A moldovai Blec városban például a Szovjetunió Ellátási Állami Bizottsága a városi pártbizottsággal és másokkal együtt kísérletet kezdett az ún. lakosságtól származó másodlagos alapanyag térítés- mentes átvételével. Ez az állampolgárok öntudatával, kezdeményezőkészségével, illetve a társadalmi érdekekkel való azonosulásával számol. Ennek a kísérletnek az ötletét a dolgozók levelei adták. I. LESCSEVSZKIJ, Moszkva Olaj Varaderóból Ha Varaderóról hallunk, általában az utazási irodák reklámszövegei és plakátjai jutnak eszünkbe. Pedig a kubai tengerparti üdülő neve sokak számára egyúttal kőolajat is jelent. Havannából Matanzas felé tartunk, innen már csak jó 63 kilométerre van Varadéra. Az út csaknem autópályának minősíthető, hiszen az előírások megengedik a 120-kilométeres óránkénti sebességet is. Annál nagyobb a meglepetésünk, amikor a veszélytelennek tűnő útszakaszon hirtelen figyelmeztető jelzést fedezünk fel, majd rögvest ezután arra utaló jelzőtáblát, hogy a sebességet 60 kilométerre kell csökkenteni. Hamarosan már látjuk a tengerpart közelében működő olajkutakat, orrunkat megcsapja a kénhidrogén szaga. Az elénk táruló Boca de Jaruco ugyan még a havannai tartományhoz tartozik, de már itt kezdődik az egész Varaderóig húzódó olajmező. Az itteni olajmező a nem körültekintő kitermelés elrettentő példájaként szolgálhat. ,,A fekete aranyat" óriási tartályokba engedik, majd ezekből tartálykocsik szállítják el az olajat a feldolgozás színhelyére. A kubai forradalom 1959-es győzelme előtt külföldi olajtársaságok egymást megelőzve próbálták kiaknázni a kubai olajlelőhelyeket. Szempontjukból egy volt fontos: a lehető legnagyobb nyereség. Ügyet sem vetettek arra, hogy az akkori Karibi-szigetköz- társaság életkörnyezetére miként fog hatni a gátlástalan olajkitermelés. Az a mondás járja, hogy biztosra vehető a nyúl halála, ha sok a vadász. Ebben az esetben szerencsére másként történt. Az olaj után kutatók egymáson akartak túltenni, ám az „olajláz“ nem járt a várt eredménnyel. Az olajtársaságok többsége a későbbiekben már nem mutatott érdeklődést a kubai olajmezők iránt. Kuba a forradalom győzelme után még nem bírt semmilyen tapasztalatokkal az olajkitermelés terén. A szigetországnak nem voltak sem szakemberei, sem a kitermeléshez szükséges berendezései. A Szovjetunió nyújtott segítséget, kubaiak tucatjait képezte ki, olajkitermeléshez szükséges berendezéseket szállított, sőt, átadta saját tapasztalatait is. Jelenleg már korszerű módszerekkel folyik a kitermelés. A tengerfenékről hermentikusan elzárt csővezetéken jut az olaj a szárazföldre további feldolgozás céljából. Enrique Saca, a Cardenasban működő olajkombinát geológusa hangsúlyozta, hogy az olajszállításnál és feldolgozásnál az elsődleges szempont a környezetvédelem. Kuba jelenleg hozzávetőleg 1-millió tonna olajat termel ki évente, ami a szigetköztársaság olaj- szükségletének mintegy 10 százaléka. Folytatják a geológiai kutatásokat és a kitermelés növelését tervezik, de azzal nem számolnak, hogy Kuba belátható időn belül önellátó lesz kőolajból. A Varadéra környékén elterülő olajmező kiterjedését csaknem 1200 négyzetkilométeresre becsülik. A már említett Cardenasban működő Empresa del Petro- leo olajvállalat alkalmazottainak száma eléri a két és fél ezret, közülük 160 személynek főiskolai végzettsége van. Kubában nagy figyelmet szentelnek a szakképzett káderek létszáma növelésének, számuk jelenleg mintegy hétezerre tehető. Idén Kubában már megkezdik egyes olajipari berendezések és pótalkatrészek saját gyártását is. A kubai szakemberektől hallottak alapján nincs mitől Varaderót félteni. Az olajkitermelés fejlesztését előirányzó tervek ugyanis kö- ~ rültekintőek és nem keresztezik a világhírű fürdőhely bővítését célzó terveket. BOHUSLAV BOROVIŐKA A KGST-tagállamokban nagy figyelmet szentelnek az atomerőművek fejlesztésének. A Szovjetunión kívül jelenleg négy tagállamban, az NDK- ban, Csehszlovákiában, Bulgáriában és Magyarországon állítanak elő villamos energiát atomerőművekben. Felvételünkön a bulgáriai Kozloduj- ban működő atomerőmű látható. ÖSTK-felvétel
