Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-02-07 / 6. szám

ÚJ szú 9 1986. II. 7. Gaál Mátyás az aragonitbarlang tavacskájából vízmintát vesz Ismét az ochtinai barlangnál va­gyunk. Szépségeit két hete villantot­tuk fel olvasóink előtt. A visszatérés magyarázata, hogy a rozsnyói (Roz- óava) járás e természeti gyöngysze­mének, a világ három legcsodálato­sabb aragonitbarlangja egyikének „szállásadója“, a Hrádok hegy, még titkokat rejtegethet. Főleg dr. Pavol Mittag kandidátust, a jeles barlangkutatót foglalkoztatja már hosszabb ideje az a gondolat, mi több, ma már alapot nem nélkülöző feltevés, hogy a hegy méhében az eddig feltárt háromszáz méternyi üregrendszernek lehet nem kevés­bé ékes folytatása is. Hiszen már jó harmincegy évvel ezelőtt, az ércku­tatás során a barlangot a szeren­csés véletlennek köszönhetően fel­fedező vájárok egyike, Jirka Proáekis emlékszik erre utaló tényre. Egy oldaltáró hajtása közben a lábuk alatt beszakadt a talaj. Néhány méternyi­re leereszkedett a mélybe s karbid­lámpája fényében egy föld alatti ta­vacska felülete csillant fel előtte. Utólag nem zárja ki annak lehetősé­gét, hogy a tavacska összefügg a már feltárt barlang tavával. Vizs­gálódást érdemlő feltevés ez.- Dr. Mittag vetette fel nekünk az izgalmas kérdést, vajon nem len- ne-e érdemes átkutatnunk a régi táró- rendszer évtizedek óta érintetlen út­vesztőjét - Gaál Mátyás, a Szlová­kiai Barlangkutató társaság Safári- kovói karsztterületi csoportjának har­minchárom éves vezetője így fogal­mazza meg azt az ösztönzést, amely tavaly tavasszal nemcsak lázba, hanem mozgásba is hozta a nyolc-tíz aktív taggal működő kis barlangászcsoportot. A rimaszom­bati (Rimavská Sobota) technikus különben már tizennégyéves kora óta hódol a barlangászainak. Olyan szenvedély ez, amelynek szívesen szenteli - társaival együtt - szinte minden szabad idejét. Ma már gaz­dag tapasztalatai vannak. Tizen- négy-tizenöt országba jutott el a speleológia jegyében. Egyebek között 1978-ban hetedmagával részt vett egy észak-afrikai barlan­gász-expedícióban is.- Az aragonitbarlangnak új bejá­rója van. A régi kutatótáró bejáratát annak idején berobbantották. Az il­letékes szervektől tavaly tavasszal kaptuk meg az engedélyt, hogy megkíséreljük a bejutást. S május 17-re szerveztük meg első kutatótá­borunkat. Két nap alatt utat ástunk oda, ahol jó harminc esztendeje Proéekék kezdték a munkát. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az első nyolcvan méter életveszélyes volt, hiszen a támfák már eléggé elkor­hadtak. Azután következett egy mintegy 150 méteres szakasz, biz­tonságosabb, szilárd kőzetben. Má­jus óta vagy tíz akcióban vettünk részt. Főleg hétvégeken és a szabadságidónk alatt. Hiszem, hogy nem hiába... Több mint két kilométernyi bá­nyafolyosót kutattak át és térképez­tek fel. Rátaláltak tizenhét kisebb üregre, de olyanra is, amelynek hossza eléri a kétszáz métert. Egy részüket annak idején nyilván a bá­nyászok is ismerték. Igaz, csak ke­vés aragonit-képződményre, díszítő elemre bukkantak, csakhogy még csak a kezdetnél tartanak. S biztató körülmény, hogy a régi tárószintek alatt, hozzávetőleg ötméteres mély­ségben, mindenütt vízfelületre buk­kantak. A víz szintje időszakonként néhány métert is emelkedik vagy süllyed. Közvetett bizonyíték arra, hogy összefüggő rendszer húzód­hat itt. Gaál Mátyás iszákjából vagy tíz műanyag üveget vesz ki. Jut belőlük Ján Ujházynak, a barlang intézőjé­nek és Gyökeres Gyuri fényképész kollégámnak is, aki különben maga is barlangász. Megkapjuk és telje­sítjük a feladatot. Az aragonitbar- lang egy-két pontján, továbbá kint, a hegyoldalból eredő forrásból s vé­gül a régi tárórendszerből vízmintá­kat veszünk.- Tudnunk kell, hogy milyen a víz vegyi összetétele. Arra készülünk ugyanis, hogy a már említett forrás­nál olyan nyomelemeket juttatunk a vízbe, amilyeneket nem tartalmaz. Később felmérjük, hogy ezek a nyomelemek a föld alatt hová is jutnak el. A nyomjelzésnek ez a módja lehetővé teszi annak meg­állapítását, hogy valóban összefüg­gő rendszerről van-e szó. Ha igen, akkor segítségünkre hívjuk a bar­langászok könnyűbúvár csoportját. Csak ők képesek „átverekedni“ magukat az utunkat elzáró vízzel kitöltött folyosórészeken, az úgyne­vezett szifonokon - magyarázza Gaál Mátyás, miközben ö és a régi tárnában vele együtt járt, jobban mondva négykézláb kúszott Gyöke­res Gyurival együtt levetik magukról a narancsszínű, vékony alapanya­gú, de annál sűrűbb sárral lepett védőöltözéküket.- Ügyesek, buzgók és hozzáér­tők a fiúk- mondja elismeréssel Ján Újházy, aki ugyancsak szurkol sike­rüknek. Persze ez még a közelebbi, vagy a távolabbi jövő „zenéje“. Le­het, de nem biztos, hogy az ochtinai barlang bővülni fog. Az ugyan na­gyon is valószínű, hogy további rej­tett üregekre, barlangrészekre buk­kannak, viszont egyelőre csak felte­vés,4iogy díszítésük olyan lélekzet- elállítóan gazdag és szemkápráz- tatóan szép lesz, mint a már feltárt barlangé. A fiatal barlangászok azonban re­mélik és talán hiszik is, hogy fárado­zásuk nem lesz meddő. Különben sikerként könyvelnék el azt is, ha olyan nagyobb földalatti víztárolóra bukkannának, amelynek kristály- tiszta vize később ivóvízkészletként lenne hasznosítható. Ez is kincsnek számítana ezen a vidéken... GÁLY IVÁN A nők már számos olyan munkaterületen bizonyították, hogy megállják a helyüket, ahol azelőtt csupán férfiak dolgoztak. Soraikból kiváló orvosok, tudósok, műszaki szak­emberek, sót katonák kerülnek ki. A katonalányok nem hoznak szégyent az egyenruhára, a maguk választotta hiva­tásra. Ki katonai parancsnokságon dolgozik, ki pedig csapat- testnél teljesít szolgálatot és nem is akárhogyan. S amikor férjhez mennek, sem mondanak búcsút a hadseregnek, még csak könnyebb munkát sem kérnek. Szolgálati idejük alatt többen megszerzik a fegyvernem mestere jelvényt, amit a „férfinép“ is elismer, mert tudják, milyen helytállás és tudás kell ahhoz, hogy azt megkapják. HÁRMAS SZEREPKÖRBEN , < . . . Nyolc éve már, hogy magára öltötte a néphadsereg egyenru­háját és megismerkedett a híradós szakmával. Édesanyja elle­nezte, hogy nő létére katona legyen. Véleményét azonban a katonai eskütétel után megváltoztatta, noha lányának mindösz- sze ennyit mondott: illik neked az egyenruha.- Főleg az első félév volt nehéz - emlékszik vissza Katarina Éva kova hadnagy. - Minden órán sok új ismeretre tettünk szert, de a szabadidőnkben is sokat kellett tanulnunk. A szakközépisko­lában érettségizett lányoknak némi előnyük volt, de mi is jó rádiósok akartunk lenni, ezért nem sajnáltuk a fáradtságot. Az ő számára sem volt könnyű a tábori kiképzés. Amint mondja, az egyik napon éppen kimenőre készültek, amikor a körletben riadót rendeltek el. Gyorsan átöltöztek, s a sietségben sokan zokni nélkül húzták lábukra a bakancsot, gondolván, hogy a lét­szám ellenőrzése után oszoljt vezényelnek. Ám nem így történt: menetgyakorlat következett. S bizony amikor visszatértek, többen sántítottak. Máskor már senki sem vette felületesen a riadót. Az egy év hamar elszaladt, s megkezdte szolgálatát az egyik egységnél.- Az első sikerek és balsikerek megedzettek - folytatja. - Igye­keztem feltalálni magam. Később visszakerültem a tanintézetbe, ahol először a szolgálatvezetői, később a szakaszparancsnoki beosztásban kellett bizonyítanom. Ekkor döbbentem rá, hogy ez Lányok,asszonyok egyenruhában a beosztás milyen felelősséggel is jár. Amikor hallgató voltam, természetesen másképp vélekedtem, azt hittem könnyű a dolguk, csak parancsolgatnak... A tiszti vizsga után más beosztásba került, ma a járási katonai parancsnokságon dolgozik, ahol munkájáról elismerően beszél­nek. Azt mondják, szorgalmas, segítőkész, két év óta a Honvé­delmi Szövetségben rádiós vizsgabiztosként tevékenykedik. Ami­óta ezt csinálja, javult a sorkötelesek szakmai felkészítése. Amikor először megjelent a kiképző központban, a fiúk megmoso­lyogták, de úgy tett, mintha ezt észre sem venné. Odaült a készülékhez, s a gyakorlatban mutatta meg, hogy nem véletle­nül kapta meg a szakminősitési jelvény első fokozatát. Azóta bárhova is megy, másként néznek rá. A hírneve mindenütt megelőzte. Nemcsak katona, feleség és édesanya is. Amikor az óvodában meglátták rajta az egyenruhát, meggyőzték, vállalja el a szülői munkaközösség elnökének tisztségét. Kötélnek állt, s azóta is lelkiismeretesen végzi feladatát, s nemcsak ezt. Gyakran hívják meg az iskolába, hogy a néphadseregről beszéljen a gyere­keknek.- Nem bántam meg, hogy ezt a hivatást választottam - össze­gezi véleményét. - Igaz, minden időmet jól be kell osztanom, hogy a hármas szerepkörben a lehető legjobban megálljam a helyem. Az órájára néz, majd mosolyogva búcsúzik, siet a gyerekekért az óvodába, utána még be is kell vásárolnia. Kezdődik az újabb műszak... A FEGYVERNEM MESTERE Amikor találkoztunk, elsősorban fiatalsága lepett meg. Több száz kilométerre szülőfalujától teljesít szolgálatot.- Gyermekkoromban pedagógus szerettem volna lenni - kezdi el a beszélgetést Dana Kubíková törzsőrmester. - Az érettségi után mégis a katonai szaktanintézetben folytattam tanulmányai­mat a híradós szakon. Nem volt könnyű bekerülni, sok volt a jelentkező. Amikor először öltöttük magunkra az egyenruhát sokáig a tükör előtt álltunk... Az ünnepi ruha méretre készült, s jól állt rajtunk. Dana az első perctől kezdve a jó tanulók közé tartozott. Tanult, gyakorolt, mielőtt az iskolát elhagyta volna, megszerezte a szak­minősítési jelvény második fokozatát. Azt mondták felettesei, hogy jó rádiótávírász lesz belőle, úgy is lett. Egy év csapatszolgá­lat után megszerezte az első fokozatot, s nemrég a fegyvernem mestere jelvényt tűzték a zubbonyára, ami azt jelenti, hogy percenként százhúsz morzejelét tud fogni, illetve továbbítani.- Eredményeimet elsősorban a kitartásomnak köszönhetem - állítja. - Minden szabadidőmet kihasználom a gyakorlatozásra, minden nap legalább két órát nyomkodom a távíró billentyűjét. Felteszem a tartalék fülhallgatót. Recsegést, ropogást hallok, mintha valamilyen hangzavar lenne az éterben. O azonban szorgalmasan jegyezget és egymás után telnek meg a füzetlapok értelmes szöveggel. Az egyik férfi munkatársa elismerésképpen jegyzi meg:- Méghogy fakanál való a kezébe...- Tudok én főzni is - veti közbe a törzsőrmester, majd tovább folytatja a vételt, fáradhatatlanul és lelkesen. S amikor pontot lesz az utolsó mondat után, így folytatja. - Igyekszem mindenkor a tudásom legjavát adni. A huszonnégy órás szolgálat bizony megterhelő. Az átvételkor ellenőrizni kell az összeköttetést, a műszereket, s ha van rá időm, gyakoriok, A fegyvernem mestere jelvény kötelez és én naponta bizonyítani akarok. Szorgalmáért, helytállásáért 1984 őszén felvették tagjelöltnek a pártba. Azt a feladatot kapta, hogy segítsen a SZISZ-alapszer- vezetet aktivizálni. Mint vezetőségi tagnak erre megvan a lehető­sége, de nem minden sikerül úgy, ahogy azt szeretné. Alig várja, hogy megérkezzenek az egységhez az új katonalányok, akikkel elgondolásait megvalósíthatja.- Az ember nem ülhet ölbe tett kézzel, a szabadidőben is tenni kell valamit, olyat, aminek a közösség is hasznát veszi - jelenti ki határozottan. - Ami pedig a hivatásomat, az életpályámat illeti, örülök, hogy azok között lehetek, akik hazánk légiterének bizton­ságára felügyelnek... K etten azok közül, akik nö létükre a néphadsereg egyen­ruháját hordják, akik naponta bizonyítják, hogy a ne­héz beosztásban férfimódra helytállnak, többet tesznek, mint amit a szolgálati szabályzat előír. Katka és Dana, ketten a sok száz közül, akik másoknak is példaképül szolgálnak. NÉMETH JÁNOS RT n llBfeé,-y giwwv $pr* «a A régi tárórendszer egy része Ján Újházy intéző, jobboldalt pedig Gaál Mátyás a bar­la ng bejárati csarnoka előtt (Gyökeres György felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom