Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-07 / 6. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1986. február 7. XIX. évfolyam Ára 1 korona I dőről időre mindannyian hallunk olyan történetet, eszmefuttatást, amelyet fontosnak és jellemzőnek érzünk, egyúttal alkalmasnak arra is, hogy elmeditáljunk róla. Ilyennek éreztem egyik ismerősöm sűrű ásításokkal kísért monológját is. Naponta ingázik, Szlovákia fővárosának egyik nagyvállalatánál dolgozik, három műszakban. Pihenésre kevés ideje jut, mert a téli hónapokat, kivéve, a ház körül meg a kiskertben is várja a munka, ám még ez sem minden: ismerősöm szabad idejében lakóhelyén szerződéses alkalmazottként söpri az utcát, vagy karbantartó munkát végez. Nem csoda, ha elég gyakran fáradtan hunyorgatja a szemét. Kérdésemre el is mondja, miért ez a nagy hajsza. Munkahelyén szépen keres, a kertből is csordul-csöppen valami a háztartásba, dolgozik a felesége is, ennyi pénzből szépen megélhetnének, dehát itt van a három gyerek, s azoknak az igényei. Karácsonyra Lego játékot hajszoltam nekik, meg számológépet, meg rádiós magnót, nem is akármilyet: japánt, merthogy ez a menő dolog, csakis ilyen cuccokkal vált ki a gyerkőc elismerést az osztálytársai között. Mindehhez - sóhajt fel az ismerősöm, - no meg a divatos gyermekruhákhoz, nagyon sok pénz kell, ezért a másodállás. Hasonlóról beszélt egy másik ismerősöm is, akinek két tizenéves gyermeke addig könyörgött, ameddig ráunt a sok nyafogásra és beadta a derekát: megvásárolta nekik a két méregdrága osztrák sífelszerelést, mert a csemetéi ugyan csak csúszkálni tudnak meg elesni, sízni még nem, de már nem érik be szerényebb és olcsóbb hazai gyártmányokkal, nekik márkás felszerelés kell. S miként e példák is igazolják, akadnak szülök, akik hetekig vagy hónapokig összébb húzzák azt a bizonyos nadrágszíjat, inkább többet dolgoznak, de megvesznek szinte mindent, amit gyermekük óhajt. Arra a bizonyos miértre nem egyszerű a válasz. Úgy vélem, igazuk van azoknak a pszichológusoknak, akik az ilyen viselkedéstípus elemzésekor rámutatnak arra a tényre, hogy a mai szülök többsége gyermekkorában jóval szerényebb körülmények között élt: a magnó, a tévé, a személygépkocsi, a külföldi utazás nem tartozott a már-már természetesnek tartott, megszokott dolgok közé. Ma, évtizedek múltán, szülőként mindannyian azt szeretnénk, ha gyermekeink élveznék a megváltozott életmód, az anyagi jólét, a tudományos-technikai forradalom gyümölcseit. Azt kívánjuk, azért dolgozunk, hogy lehetőleg ne szenvedjenek hiányt semmiben, minden erőnkkel iparkodunk boldog, felhőtlen gyermekkort teremteni nekik. Elgondolásunk, igyekezetünk alapjában véve helyes, hiszen mélységesen emberi törekvés az, hogy utódaink jobban, tartalmasabban éljenek, mint mi, legyenek akár külföldi játékai, ruhái is. Igen ám, csakhogy az anyagi jólét önmagában még nem jelent tartalmas életet, s a tehetösség szimbólumai semmiképpen sem lehetnek céljai, legfeljebb eszközei terveinknek, életünknek. Tehát nem a tárgyak birtoklása a lényeges, hanem fel- és kihasználásuk - tartalmas művelődésünk, szórakozásunk, tartalmasabb életvitelünk érdekében. Gyakran vagyunk tanúi annak, hányán feledkeznek meg erről a lényeges szempontról. Szülőként megvesszük ezt vagy azt a divatos árut, mert ha az Prandl Sándor felvétele osztályban már két srácnak van, akkor legyen az én kölykömnek is. Ennyi anyagi áldozatot én is megengedhetek, főleg akkor, ha gyermekemnek örömet szerzek vele - mondogatják nem is kevesen. Nem ritka az olyasféle okoskodás sem, hogy megveszem azt a fránya magnót, elektromos bigyót, mert a gyerkőc akkor szabad idejében azzal játszik, nem zaklat kérdéseivel, s így háboríthatatlanul nézhetem a tévét, olvasgathatom az újságot. E helytelen gyakorlat egyik káros következménye, hogy nem formáljuk, sőt egyenesen eltorzítjuk gyermekeink, az ifjú nemzedék kialakulóban lévő érték- rendszerét, életszemléletét. Elültetjük, helytelen cselekedeteinkkel tápláljuk is bennük a kivagyiság, az anyagiasság, a fogyasztói értékszemlélet csíráit. Valljuk meg: mi felnőttek, szülők vagyunk a felelős- sek azért, hogy sok fiatal értékrendszerében, a pénz, az anyagiak a mindent meghatározó legfontosabb szempont, szinte teljesen háttérbe szorítva, lebecsülve a tudást, a műveltséget, a pénzzel nem mérhető egyéb értékeket. Nagyon sok szülő nem nyitja rá gyermeke szemét arra, hogy az anyagi javak nem afféle égi mannaként hullanak alá; ezekért, mint mindenért az életben, keményen meg kell dolgozni, s előfordulhat az is, hogy egy-egy kívánt tárgyról bizonyos ideig, vagy végérvényesen lemondunk, mert addig az a bizonyos takarónk nem ér. Túlontúl ismerősek az ellenérvek arról, hogy ro- hanós világunkban oly kevés idő jut a gyermeknevelésre, a szülő egyre kevesebbet van együtt gyermekével, hogy túlhajszolt fiaink, leányaink pihenni, szórakozni akarnak kevéske szabad idejükben, nem pedig a szülő oktató szavait, példázatait hallgatni, s hogy neveljen az iskola, a napközi, ott már többet tartózkodnak a gyerkőcök, mint odahaza. Mindebben kétségtelenül sok az igazság, de szülőnek még ez sem adhat fölmentést, mert szerepe, súlya ma is meghatározó a gyermek nevelésében. Nincs tehát más megoldás a szülő számára, mint utat találni gyermeke szívéhez, értelméhez. Szavainak és cselekedeteinek példamutató erejével, meghitt beszélgetésekkel, játékkal, kirándulásokkal és más közös programokkal alakítgatni bennük olyan értékrendszert, amelyben kellő súlya, helye van a tisztességes munkának, az anyagi és a szellemi értékeknek is, s amely kellő alapot teremt egyik alapvetően fontos társadalmi célunk, a szocialista életmód mind széleskörűbb meghonosításához. Apának, anyának, szülőnek nem lehet szebb feladata, magasztosabb hivatása, mint így élni, cselekedni, nevelni, hiszen nem kisebbért, mint gyermekeink boldogulásáért, egyszersmind társadalmunk szebb jövőjéért fáradozunk. SZILVÁSSY JÓZSEF
