Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-04 / 1. szám
* A 1986.1.4. Az emberi gazdagság és az értékorientációk Az életmód és az életvitel kapcsolataira rámutató cikkünkben (Új Szó, 1985. 11. 1.) felemlítettük, hogy az életmód adta lehetőségek mindig bizonyos közvetítő láncolatok mentén alakulnak át és nyerik el egyéni formájukat. A szocialista életmód kutatásában mind inkább teret nyer az az álláspont, mely szerint a nevezett probléma bonyolultsága csak úgy tárható fel, ha figyelembe vesszük az emberi cselekedetek mélyén rejlő értékorientációkat. Ezek ugyanis nemcsak a nevelés, a munkamegosztásban való helyzet, az életkörülmények stb. eredményeiként szerveződnek, hanem egyben az elkövetkező cselekvéssorok belső motiváló erői is. Ennek következtében sok olyan jellemzőre tesznek szert, amelyek szinte titokzatos és felismerhetetlen háttérként határozzák meg az egyén mindenkori viselkedését. Mivel pedig az emberiség értéktárháza mind terjedelmében, mind időbeli vonatkozásaiban rendkívül szerteágazó és gyakorta ellentmondó, valamint hogy az értékek választásában az egyén viszonylag nagy szabadsággal rendelkezik, nem csoda, ha az emberek lehetséges cselekedeteinek megítélésében gyakran tévedünk. Mindezt még az is bizonyítja, hogy sok általános-emberi érték (mint például a humanitás elve) eltérően alapozódik meg az egyes elméletekben és gyakorlati tettekben. MINDANNYIUNK FELELŐSSÉGE Hogy választásunk nem esetleges, hanem lényegbevágó, látható abból is, hogy az abszolút bizonyosságra törekvő értékítéletek általában célt tévesztenek és nem képesek kiutat mutatni egy adott helyzetből az ember számára. Elsősorban érvényes az, hogy az értékek korhoz kötöttek, és az idő haladtával megváltoztatják formájukat, sőt, néha tartalmukat is. Ez nem mond ellent annak, hogy léteznek ún. időfeletti értékek is, habár ezek is - mivel általában az emberre vonatkoztatják őket - attól függően valósulhatnak meg, hogy mely társadalmi csoport a társadalom szubjektuma, és hogy ez a csoport milyen mértékben terjeszti ki saját értékrendszerét az egész társadalomra. Érvényes az is, hogy minden társadalmi rendszer a saját alapzatát támogató értékeket részesíti előnyben. Ezek általában az adott rend kiharcolásakor keletkeznek és azokon a cselekvési normákon alapulnak, amelyeknek a tekintetbe vétele és megvalósítása nélkül lehetetlenné válna a régi rend meghaladása. Előfordulhat azonban az a helyzet, hogy a megerősödött társadalom is rpég a múlt normáit állítja követendő példaképként a jelen elé. Napjainkból vett példával élve: gyakori eset, hogy a forradalmár nemzedék tulajdonságai túlzottan idealizálva jelennek meg például a művészi megformálásban. A fiatal nemzedék számára azonban a forradalom már a múlt, és ha ennek konfliktusait és választáslehetóségeit nem a jelen feltételeivel kapcsoljuk össze, ha tehát nem alakítjuk ki ezen a szinten is a történelem kontinuitását, a példa nem válhat példaképpé, követendő értékké. KETTŐS MEGHATÁROZOTTSÁG Az egyes értékrendszerek lényegét, mozgósító erejét csak úgy lehet megőrizni és a változó világ folyamatosságát biztosítani, ha az értékeket nem absztrakt megjelenésükben mutatjuk be, és nem is ezen elvontságukban kívánjuk megvalósítani, hanem mindig szembesítjük azokat a jelen lényegbevágó mozgásával. Visszatérve a felhozott példához: a hősiesség, az egyéni érdekek feláldozása és egy bizonyos pátosz, amely nélkül forradalmi cselekvés elképzelhetetlen - ezek mind olyan értékek, amelyek a szocialista erkölcs történelmi formáinak letagadhatatlan és megtagadhatatlan megnyilvánulásai. A szocialista társadalmi rend kialakulása és megszilárdulása azonban olyan feltételeket hozott létre, amikor már a mindennapos építómunka belső logikája és normarendszere kell hogy érvényesüljön. Még konkrétabban: a szocializmus mindennapossá válása már nem követeli meg a fent említett hagyományos értékek követését, sőt, természetes és zökkenőmentes működése azt tételezi fel, hogy a hősiesség és az önfeláldozás többnyire határhelyzetekben mozgósíthatók. Az értékskálán belüli eltolódás kettős meghatározottságú: egyrészt társadalmi, ami abban nyilvánul meg, hogy a forradalmi cselekvés normái csakis a mindennapi alkotó munka értékének és megbecsülésének fokozásán keresztül érvényesülhetnek; másrészt egyéni, ami viszont annak a következménye, hogy az emberek általános (ontológiai) és egyedi (pl. pszichológiai) adottságai lehetetlenné teszik az egyéni érdekek állandó felfüggesztését. Az egyéni lét végességének kényszerítő ereje arra készteti az embereket, hogy a társadalom adta lehetőségeken belül saját életcéljaikat érvényesítsék. Marx történetfilozófiai metafóráját, miszerint az emberek saját drámájuknak nemcsak a színészei, hanem a szerzői is, minden nagyobb változtatás nélkül alkalmazhatjuk a szocializmus értékrendszerének elemzésénél is. Általánosságban megállapítható, hogy a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vétele és az ebből fakadó viszonyváltozások (a kizsákmányolás és a termelés anarchiájának megszüntetése, az emberi és anyagi források ésszerű felhasználásának lehetőségei stb.) a szocializmus alapvető értékei közé tartoznak. Lehetővé teszik ugyanis az egyén és a társadalom érdekellentéteinek feloldását és egy bizonyos érdekazonosság létrejöttét. Ez azonban csak a probléma egyik oldala, az, amely az értékválasztások lehetőségére utal. Nagyon fontos annak a kérdésnek a megválaszolása is, hogy mire irányul az értékválasztás, mert ez határozza meg a cselekvés belső motiváltságát. Egyszerűbben fogalmazva, itt az életcél, az élet értelme és az élet gazdagsága az, amiről szó van. És éppen a gazdagság mibenléte dönti el, hogy a létező szocializmus keretein belül valóban szocialista értékekre irányul-e az egyén cselekvése, vagy pedig ellentét feszül „színészi“ és „szerzői“ érték- orientációi között (a fentebb jelzett marxi metafóra értelmében). MILYEN ÉRTÉKEKET? Miben nyugszik az emberi gazdagság problémájának a lényege? Nagyon röviden abban, hogy elválaszthatatlan az általános emberi-történelmi haladástól; témánkat érintően pedig abban, hogy a gazdagság világa azonos a felhalmozott értékek világával. A marxi történelemfelfogás kiindulópontja a valóságos egyén, aki értékeket termel, teremt, és értékeket hordoz. Ennélfogva egyrészt megváltoztatja természetes környezetét, egy emberi világot hoz létre, amelybe kivetíti saját képességeit és tárgyiasítja azokat: tárgyi formában létező értékeket teremt. Másrészt az így kialakított világ már az elkövetkező cselekvés kiindulópontjává válik, olyan feltétellé, amelyet belsővé kell tennie a társadalom minden tagjának, de amelyet meg is kell haladnia. (gy alakul ki az egyének belső gazdagsága, amely nem azonos a szellemi képességekkel, hanem az elméleti és gyakorlati képességek történelmileg és társadalmilag meghatározott totalitása. A külső, tárgyi, és a belső, emberi képességek fejlettségében rejlő gazdagság on- tológiailag egymáshoz tartozók. A tőkés termelési és társadalmi forma volt az, amely a kettőt elválasztotta egymástól azzal, hogy minden emberi értéket csereértékké változtatott. Értékessé az vált, ami áruként kerülhetett be az emberek közti kapcsolatokba, sőt, maguk az emberi viszonyok is áruformát öltöttek magukra. A gazdagság egyik formájának meghatározóvá tétele, amely a fejlődés logikájából következett, oda vezetett, hogy az élet értelme, társadalmilag meghatározott célja a tárgyi javak felhalmozásában nyilvánult meg. Az egyén értékét a birtokolt javak mennyisége határozta meg. Ez általános társadalomontológiai vonatkozásaiban az emberi élet idejének elvesztésében is jelentkezett, méghozzá több értelemben. Egyrészt úgy, hogy a gazdagság mértéke nem az egész rendelkezésre álló társadalmi idő, hanem csak a munkaidő lett. Másrészt úgy is, hogy a tárgyi értékekben felhalmozódott munkaidő feletti uralmat csak a pénz segítségével lehet elérni. A pénz azonban mindig csak átmeneti kapcsolatot hoz létre a gazdagság világával, ezért ebben a formájában tünékeny. A tárgyiasult munkaidő tehát elveszik életünk idejéből. Ez az egyik oka §z elidegenülés fokozódásának, és annak a - sajnos a szocializmus viszonyai között is megmegjelenő - jelenségnek, hogy a termelő egyén a munkaidőt elvesztegetett időnek tekinti, és csak a munkaidőn kívül érzi otthon magát. A VALÓDI GAZDAGSÁG Visszatérve a kiindulópontunkhoz azt kell leszögeznünk, hogy a szocializmus megvalósulása objektíve teszi lehetővé a gazdagság két formájának egységét. Sőt, ha a szocialista értékeket mint eszméket vesszük tekintetbe, arra az álláspontra kell jutnunk, hogy ezek két vonatkozásban haladják meg a polgári létforma értékorientációit. Egyrészt azáltal, hogy egyértelmű bennük a külső és a belső értékek egysége; másrészt azáltal, hogy a belső értékek kultiválására terelődik a hangsúly. Marx maga két mozzanatra hívta fel a figyelmet. Először arra, hogy a valódi gazdagság az egyének által történelmileg kibontakoztatott termelőképességben rejlik (miközben nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez a termelőképesség perspektivikusan mind nagyobb mértékben feltételezi a sokoldalú műveltséget). Másodszor pedig arra, hogy a valódi gazdagság mértéke a belső értékek vonatkozásában már nem a munkaidő, hanem a rendelkezésre álló idő (tehát az az időegység, amely mind a társadalmi mind az egyéni fejlődés és a képességek szabad kifejtése számára adva van). A kérdés, ami itt felvetődik, az, hogy a létező szocializmus egyéni cselekedetekben megnyilvánuló értékorientációi megfelelnek-e ennek a modellnek? A válasz napjainkban még nem lehet teljesen egyértelműen igenlő. Nem lehet egyrészt azért, mert a szocializmus világtörténel- mileg túl rövid utat futott be ahhoz, hogy megszüntessen olyan hatásokat és tovább élő viselkedésformákat, amelyek a megelőző társadalmi rend által kialakított és a jelenben párhuzamosan továbbélő életmódban és életformában termelődnek újra. Az emberi gazdagság, a gazdag emberi élet félreértelmezésének nem elhanyagolható okai találhatók meg szerintünk a szocializmus mindennapi életében, főként annak egyéni síkján jelentkező formáiban is. Ezek mindenekelőtt abban nyilvánulnak meg, hogy volt a szocializmus fejlődésében egy korszak, amikor a kollektivizmus eszméjének egy bizonyos értelmezése és túlhajtása az egyéni érdekek érvényesítését mint megszüntetendő rosszat kezelte; és ugyanezt tette a gazdagság tárgyi formájával is. A közösségi és az egyéni érdek absztrakt ellentétként való felfogásának gyakorlati feloldását azonban nem követte az értéktudat változása, ahol is bizonyos zavarodottsággal találkozhatunk. Ezzel függ össze az is, hogy a nevelési rendszer kevesebb figyelmet szentel az ember önismerete kifejlesztésének. Nagy'általá- nosságban mindenki ismeri a szocializmus alapvető értékeit, létezik egy erkölcsi kódex is (habár ez inkább az elvont értékeket tárgyalja). Nincs azonban kidolgozva egy olyan normarendszer, amely az egyéni lét dimenzióit venné célba, amely tanácsokkal szolgálna a mindennapi lét konfliktusait, döntéseit, dilemmáit illetően. Az ezirányú felvilágosító munka még mindig viszonylag ritkán találja meg az utat az egyénhez, mert ugyanilyen ritkán indul ki annak közvetlen létkérdéseiből. Bizonyos szakadás áll be a „hivatalos“ értékrend és az egyéni életformaválasztás preferenciái között azért is, mert a mindennapok társadalmi összefüggései, a közvetlen termelési és közösségi viszonyok nem mindig erősítik meg ezen értékek létét. Ha pedig az értékek rendje az eszmeiség szintjén érvényes és csak az öntudatosan cselekvő egyének valósítják meg őket, a dolgok logikája szerint a tárgyi gazdagság válik a fő motiváló erővé a kevésbé öntudatosult emberek számára. FONTOS FELADATOK Ami tehát feladatként áll előttünk a szocializmus további útján, azt az értékorientációk szempontjából a következőképpen foglalhatnánk össze (tekintetbe véve persze azt is, hogy ez csak a probléma egy vonatkozását jelenti): tisztázni kell a szocializmus fejlődése során kialakult értékek és normák belső összefüggéseit, azok történelmi helye és funkciója alapján; az általános és az adott helyzetben érvényes értékítéletek hierarchiájában kijelölni a túlsúlyos mozzanatokat; kiegyenlíteni az össztársadalmi és az egyéni érdekekből adódó preferenciákat. Ez nem könnyű feladat, már csak azért sem, mert az értékek esetében nagy súllyal esik latba az egyének fejlettségi szintje, a saját cselekvésükhöz való tudatos hozzáállás és a saját létükön való felülemelkedés. Megkönnyíthető azonban azzal, ha a gazdagság kettős jellegével való találkozása során ez az egyén nem kerül feloldhatatlan dilemma elé, ha tehát az eszmei és össztársadalmi értékek követése és ápolása számára egyben az anyagi értékekben való gyarapodást is fogja jelenteni. És viszont: nem kerül pellengérre az az ember, aki az anyagi jólétet nem célnak tekinti, hanem eszközül használja fel egyénisége sokoldalú kifejlesztésére. Or. MÉSZÁROS ANDRÁS kandidátus, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai és Szociológiai Intézetének munkatársa-... És akkor hozd ide a tányérját, megetetjük, te csak fogd a fejét.- Ki fogja hányni.- Nem fogja kihányni, ezt szereti.- Mert sok prézli van rajta?- Mert sok prézli van rajta. Két kislány babázott az autóbuszmegállóban. Ezen a szokatlan helyen, egy kerítés kőpárkányán rendezkedve be, az ideiglenes szállást egy pillanat alatt otthonossá varázsolva. Játszottak, komolyan, áhitatosan, mindenről megfeledkezve, mintha csak egy bura védte volna őket a külvilágtól. És ennek az elmélyült- ségnek olyan vonzása-varázsa volt, hogy a várakozók mind többen fordultak feléjük, szinte körbevették őket, s már-már nemcsak nézői, de résztvevői is voltak ennek a családi együttlétnek. Mert az volt. Aztán egy nagymamaforma asszony száján kicsúszott: micsoda mamák lesznek ezek! És büszkén körülnézett. Fura büszkeség volt, az asszonyiságnak szólt, az anyaságnak. Mindez nem mostanában történt. Mostanában valahogy nem nagyon babáznak a gyerekek. A játékboltokban a logikai kockák, gömbök, a szét- és összerakható mindenfélék, az elektromos vezérlésű szerkezetek kínálják magukat. Vannak persze babák is; hátrébb. Mosolyuk, mintha megdermedt volna. Ruhájuk merevebb, ódivatúbb vagy éppenséggel nagyon is modem. Nem olyan kívánatosak. Ámbár lehet, hogy mindez fordítva van, s csak az irántuk mutatkozó érdektelenség teszi őket ilyenné. Mert nem valószínű, hogy a babákban van a hiba. A tárgyak is, akár az emberek, kihűlnek, ha nem szeretik őket. - Ez a baba itt a képen otthonosan melegszik a ,.mama“ ölelésében, ruháját is valószínűleg őtőle örökölte. Az összekulcsolt kezek védik, s mindez előlegezi a majdani mamaság állapotát. Ősrégi kapcsolat pillanatképe ez. Csak el ne felejtsenek babázni a gyerekek. B. M. KÖZELEBB ESZMÉNYEINKHEZ Babázás
