Új Szó, 1986. december (39. évfolyam, 283-308. szám)
1986-12-06 / 288. szám, szombat
Átgondoltabban és következetesebben minden munkahelyen A CSKP Központi Bizottsága 4. ülésének határozata (Folytatás az 1. oldalról) nagyfokú részvételét és kezdeményezésük helyes felhasználását. Mindenütt növelni kell az igényességet és a felelősséget, szilárdítani kell a fegyelmet, a rendet és növelni a gazdaságosságot. Le kell küzdeni a tehetetlenséget, az elkényelmesedést és a beidegződött gyakorlaton való változtatásra való készség hiányát. Erre kell orientálni, és ennek érdekében javítani kell a párt, a gazdasági vezetőségek, a nemzeti bizottságok és a társadalmi szervezetek irányító-, politikai nevelő és szervezőmunkáját. Nagy szerepet tulajdonít a központi bizottság az irányítási és a tervezési rendszer, az egész gazdasági mechanizmus fokozatos átalakításához készülő terv következetes kidolgozásának. Ugyancsak következetesen kell végrehajtani azokat a rendelkezéseket, amelyek a jövő évben lépnek hatályba, ezen belül azt a komplex kísérletet, amelynek során növelik a gazdálkodó szervezetek önállóságát és felelősségét a hatékony fejlődésért és a közvetlen irányítás hatékonyságának fokozásáért. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága elvárja, hogy a pártalapszervezetek soron következő évzáró gyűlései minden területen hozzájáruljanak a feladatok határozottabb megoldásához. Az a cél, hogy konstruktív és igényes légkörben, kritikus szellembenfolyjanak le, előmozdítsák a konkrét feladatok tisztázását minden párttag és tagjelölt számára, s minden alapszervezet részére kitűzzék a következő időszakban rá háruló feladatokat, hogy egyetlen olyan égető problémát se hagyjanak figyelmen kívül, amely a munka és a lakóhelyek, valamint az emberek életét érinti. II. A CSKP Központi Bizottságának ülése egyidejűleg megvitatta a 8. ötéves tervről szóló törvény tervezetét és az idei állami terv teljesítésének eddigi eredményeit. Megállapította, hogy a 7. ötéves tervidőszakhoz képest vitathatatlan javulás következett be, amelyhez hozzájárult a dolgozók aktivitása, a párt-, a társadalmi szervek és szervezetek, a nemzeti bizottságok és a legtöbb gazdasági vezető tevékenysége, azonban nem értük el teljes egészében a tervben kitűzött célokat. Ez főleg az újratermelési folyamat hatékonyságának és gazdaságosságának növelésére, valamint a nemzeti jövedelem képzésére vonatkozik. Nem értük el a tervezett ütemet a termelés költségeinek csökkentése, minőségének javítása és a gyártmányok műszaki és gazdasági paramétereit illetően, ami befolyást gyakorol a belpiac színvonalára, a kivitelre és a beruházások hatékonyságára. Továbbra is kiegyensúlyozatlanul teljesítik a tervfeladatokat, s emelkedett a legfontosabb minőségi tervmutatókat nem teljesítő vállalatok és üzemek száma. Minden erőfeszítést e fogyatékosságok leküzdésére és az idei feladatok teljesítésében mutatkozó lemaradás csökkentésére kell összpontosítani. Érdemi határozatokat kell hozni és végrehajtani a termelési és értékesítési folyamatra vonatkozóan az 1987. évi igényesebb feladatok teljesítése érdekében. A nyitott problémákat sürgősen meg kell oldani, a dolgozók aktív részvételével, valamint a központi szervek, a konszernek és a trösztök hatékony segítségével. III. A CSKP Központi Bizottsága a párt-, a szakszervezeti, az ifjúsági és más társadalmi szervekhez és szervezetekhez, a Nemzeti Fronthoz, a nemzeti bizottságokhoz, a gazdasági szervekhez és a kollektívákhoz fordul, hogy növeljék a dolgozók aktivitását, a 8. ötéves terv feladatainak teljesítésére és a kitűzött célok túlszárnyalására törekedve. Fontos szerepet tulajdonít annak, hogy kibontakoztassák a dolgozók kezdeményezését a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére, főként a tudományos és műszaki eredmények gyakorlati felhasználásának meggyorsítása, a termelési költségek csökkentése, a munkatermelékenység növelése és a minőség javítása céljából az SZKT kezdeményezésének és a prágai felhívásnak a szellemében. A CSKP Központi Bizottsága kifejezi meggyőződését, hogy a kommunisták a többi dolgozóval együtt minden erejüket és képességüket az 1987. évi terv és az egész 8. ötéves terv feladatainak megvalósítására fordítják. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága jóváhagyja: 1. a CSKP KB Elnökségének egyes bel- és külpolitikai kérdésekről készített beszámolóját, amelyet Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök terjesztett elő, mégpedig kötelező irányelvként a pártszervek és -szervezetek, valamint az állami, a gazdasági és a társadalmi szervekben és szervezetekben tevékenykedő kommunisták munkájára nézve; 2. a Csehszlovákia gazdasági és szociális fejlesztésének 8. ötéves tervéről szóló jelentést, amelyet Svätopluk Potáč elvtárs, szövetségi miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke terjesztett elő; 3. Csehszlovákia Kommunista Pártjának 1987. évi költségvetését; 4. a kommunistáknak a lakóhelyi pártalapszervezetek munkájába való bevonásának és e szervezeteknél való nyilvántartásának elveit 5. a CSKP KB Elnöksége, Titkársága és bizottságai által a központi bizottság 1986. júniusában tartott 3. ülése óta kifejtett tevékenységről szóló jelentést. Jóváhagyólag tudomásul veszi: A CSKP KB Elnökségének a pártalapszervezetek 1987. évi évzáró taggyűléseivel kapcsolatban hozott határozatát A Hét jubileuma (Folytatás az 1. oldalról) súlyozta, hogy a Dél-csehországi kerület pártszervezetei a kerület életének minden területén nagy erőfeszítéseket tesznek a CSKP XVII. kongresszusa határozatainak teljesítésére. A gondolkodás- mód és az igényes feladatok teljesítéséhez való viszony megváltoztatása nem könnyű feladat. Erről tanúskodik az is, hogy a komplex értékelés során a nomenklaturális káderek 10 százalékát csak azzal a feltétellel hagyták meg az iparban betöltött tisztségükben, hogy emelik az irányító és a szervező munka színvonalát. Ján Pirč elvtárs azzal az eljárással foglalkozott, amelyek a Kelet-szlovákiai kerület pártszervei és -szervezetei az állami terv teljesítése terén követnek. A jóváhagyott intézkedések végrehajtásával növelik a kerület hozzájárulását a nemzeti jövedelem képzéséhez, mindenekelőtt a termelés minőségének lényeges javítása, a termelési költségek csökkentése, valamint a termelőalapok és a munkaidő jobb kihasználása útján. A kerületi pártbizottság nagy súlyt helyez a tudományos-műszaki fejlesztés eredményeinek gyakorlati felhasználására és arra törekszik, hogy minden vállalatnak saját terve legyen, amelyben kitűzi a tudományos-műszaki fejlesztés feladatait az 1990-ig terjedő időszakra. František Hanus elvtárs kiemelte, hogy a kommunistákra pótolhatatlan szerep hárul a CSKP XVII. kongresszusa irányvonalának megvalósításáért folytatott küzdelemben. Hangsúlyozta, hogy a Közép-csehországi kerületben a mindennapi munkában, a pártalapszervezetek taggyűlésein és a munkahelyeken elhangzott észrevételek intézése során szerzett tapasztalatok az irányító és a szervező munka tartalékairól tanúskodnak. A vállalatoknak nagyjából egyharmada mindeddig nem teljesíti a minőségi tervmutatókat. Marie Kožešpíková elvtársnő azokról a feladatokról szólt, amelyek a CSKP XVII. kongresszusának programjából hárulnak a textiliparra. Figyelmeztetett arra, hogy a tervet elsősorban túlórák árán, s főleg a nók munkaaktivitásának és önfeláldozásának köszönhetően teljesítik. Továbbra is problémát jelent a textilipar termelési-műszaki alapjának alacsony színvonala. Rámutatott arra, hogy ezeket a problémákat csak késlekedve oldja meg a Pamutipari Termelési-Gazdasági Egység, a (ČSTK) - Moszkvában tegnap közzétették a szovjet kormány nyilatkozatát, amely megállapítja, hogy az Egyesült Államok a napokban hadrendbe állította a 131. nehózbombázót, amely képes robotrepülögépek szállítására. Tette ezt anélkül, hogy a lépést egy egyenértékű szállítóeszköz leszerelésével ellensúlyozta volna. Az USA nem is leplezi, hogy ez azt jelenti: semmisnek tekinti a SALT-II szerződést, amely- mint azt az amerikai kormány kijelenti- „múlt a számára“. Az USA így lábbal tiporja azt a szerződést, amely rögzítette a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti katonai egyensúlyt, s amely több éven át korlátozta a lázas nukleáris fegyverkezést a legfontosabb területen - a hadászati támadófegyverek terén. Az USA ezzel a lépéssel utat nyitott a lázas stratégiai nukleáris fegyverkezés előtt, ami elkerülhetetlenül kiélezi a veszélyes versengést katonai teren. Nem fér kétség ahhoz, hogy a SALT-II szerződés akadályt jelentett Washington militarista tervei megvalósításának útjában, s ezért döntött Washington a szerződés felrúgása mellett. Az Egyesült Államoknak azonban Nagykövet fogadása (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában fogadta Miroslav Zavadilt, hazánk szovjetunióbeli nagykövetét, s megtár• gyalta vele a csehszlovák-szovjet * együttmüködés néhány időszerű kérdését. Cseh Iparügyi Minisztérium és a Cseh Tervbizottság. Ennek következtében a textilipari szakmák egyre kevésbé perspektivikusak. A szakmában betanult fiatalok elhagyják ezt az iparágat, s olyan helyre mennek, ahol jobb termelési és szociális feltételek vannak. A tanácskozás további részét Ľubomír Štrougal elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja vezette. Ján Lukáčik elvtárs kiemelte, hogy a Trenčíni járás ipari termelése dinamikusan fejlődik. Az eredményekhez azonban nem minden vállalat járul hozzá. A Trenčíni Szerszámgépgyár példájával szemléltette, hogyan mozdítja elő a termelés intenzifikálása a gyártmányok minőségének javulását, és használati tulajdonságaik fokozását. Josef Mevald elvtárs azokról a feladatokról szólt, amelyek a Nyugat-csehországi kerület pártszervezeteire az intenzív fejlesztés meggyorsítását célzó stratégia megvalósítása terén hárulnak. Az idei év első kilenc hónapjában a tervteljesítés terén elért eredmények alapján 42 vállalatnál gazdasági pártkonferenciát tartottak azzal a céllal, hogy operatív intézkedéseket tegyenek a lemaradások csökkentésére és az idei tervfeladatok megvalósítására. Jaromír Obzina elvtárs a tudo- mányos-műszaki fejlesztéssel foglalkozott, amely a gazdaságpolitika központi stratégiai feladatává válik. Kiemelte annak fontosságát, hogy a műszaki fejlesztés állami tervét egybekapcsolják a gazdasági fejlesztési tervvel, és a 8. ötéves tervidőszakra szóló tervekkel. Kritikusan szólt azokról a műszaki feladatokról, amelyek megoldásához nem teremtették meg a káder-, a kapacitási és más feltételeket. A 8. ötéves tervidőszakban ezeknek a számát csökkenteni kell. A fejlődés üteme szempontjából meghatározónak nevezte részvételünket a KGST- tagországok 2000-ig terjedó komplex tudományos-műszaki fejlesztési programjának megvalósításában, valamint kétoldalú tudo- mányos-múszaki és termelési együttműködésünket, elsősorban a Szovjetunióval. Marie Zábranská elvtársnő arról tájékoztatott, hogyan járul hozzá a tudományos-műszaki fejlesztés a Libereci járás tervfeladatainak teljesítéséhez. A tudományos és műszaki fejlesztés területén a járás vállalatainak és más munkahelyeinek szükségletei és helyzetük elemzése alapján a 8. öttudatosítania kell, hogy ez a politikája növekvő felháborodást vált ki világszerte. Hiába nyilatkoztatja ki Washington hűségét a nukleáris leszereléshez, a SALT-II elutasítása az egész világ előtt leleplezi az USA politikájának militarista jellegét. A lázas nukleáris fegyverkezés korlátozásának óriási jelentőségére való tekintettel a Szovjetunió egyelőre nem tér el a SALT-I és a SALT-II szerződés rendeltetéseitől - szögezi le a szovjet kormány nyilatkozata. Az USA jelenlegi kormányának felelőtlen irányvonalával a Szovjetunió szembeállítja a béke és a nemzetközi biztonság politikáját. Az ENSZ-közgyűlés határozata (ČSTK) - Az ENSZ-közgyülés 41. ülésszaka jóváhagyta a nemzetközi béke és biztonság komplex rendszere létrehozásáról szóló határozatot, melynek javaslatát a szocialista országok csoportja, köztük Csehszlovákia terjesztette elő. A határozat tiszteletben tartja számos ENSZ-tagállam véleményét, melyet a vita során fejtettek ki. Meghatározza a komplex biztonsági rendszer létrehozásának alapvető irányait, hangsúlyozza az ENSZ szerepét ebben a kérdésben, amelyről további tárgyalásokat feltételez a Közgyűlés elkövetkező ülésszakán. Százkét ország szavazott a határozat mellett, s csak az Egyseült Államok és Franciaország helyezkedett vele szemben. Negyvenhat delegáció tartózkodott, köztük a NATO-tagországok. éves tervidőszakra kitűzött fő feladatok végrehajtásának ellenőrzése megmutatta, hogy a tudományos és a műszaki eredmények nem érvényesülnek eléggé a termelés gyakorlatában. A tudományos-műszaki fejlesztés nem vált a termelés intenzifikálásának forrásává. Nem sikerül anyagilag és erkölcsileg kellőképpen érdekeltté tenni a termeléselőkészító és a tervező munkahelyek dolgozóit, kiterjeszteni az alkotó kezdeményezés új formáit, és gondoskodni a káderek neveléséről. Jarmila Klukanová elvtársnő felszólalásában az Uničovi Gépgyárban végzett pártmunka kérdéseivel foglalkozott. Megállapította, hogy minden kommunista és dolgozó megismerkedett a XVII. párt- kongresszus határozataival és az e határozatokból rájuk háruló konkrét feladatokkal. A gépgyárban folyamatosan teljesítik az idei tervfeladatokat. A pártszervezet ügyel arra, hogy megteremtsék a feltételeket a kollektíva jó munkájához. Zdenék Hložek elvtárs a gépipar tudományos kutatási alapjának fejlődésével foglalkozott. Rámutatott a gépipari termelés korszerűsítésének és az anyagi-mű- szaki ellátásnak a problémáira, amelyek sok helyen gátolják a vezető dolgozók egészséges kockázatvállalását. Kijelentette, hogy a Dél-morvaországi kerület Formázástechnikai Kutatási-Termelési Egyesülése tervezői és munkásai alkotó kezdeményezésének fokozása hozzájurul a tudományos és a műszaki eredmények gépipari termelésben való gyors felhasználásához. A vitában összesen 18-an szólaltak fel. A CSKP Központi Bizottsága ezután egyhangúlag határozatot hagyott jóvá. A CSKP KB tagjaivá kooptálta Lumír Hanák elvtársat, a CSKP képviselőjét a Béke és Szocializmus folyóiratnál, Pavel Hrivnák elvtársat, szövetségi miniszterelnök-helyettest, és Václav Václavík elvtársat, az észak-morvaor- szági kerületi pártbizottság vezető titkárát. A CSKP KB 4. ülésének végén Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára mondott beszédet. Nagyra értékelte a tárgyszerű vitát, amelyben megnyilvánult a központi bizottság teljes nézet- azonossága a tanácskozás napirendjén szerepelt kérdésekkel kapcsolatban. Köszönetét mondott az elnökségi beszámoló jóváhagyásáért, és méltatta a határozat elfogadása során tapasztalható egyöntetűséget. A kritikus és az önkritikus vita kifejezte pártunk arra irányuló erőfeszítéseit, hogy igényesen bírálja el az eredményeket és a feladatokat. A kongresszus óta végzett munka mérlege azt mutatja, hogy számos pozitív dolog történt. Nagyra értékeljük azon becsületes emberek munkáját, akik jó eredmények elérésére törekszenek. Az ő érdemük, hogy Csehszlovákia a fejlett szocialista országok közé tartozik, és van mire büszkéknek lennünk. Az ülésen - folytatta Husák elvtárs - arra is nyíltan rámutattak, hol nem mennek jól a dolgok. A fogyatékosságokról nem szabad csak beszélni, hanem haladéktalanul meg kell őket oldani. A mai tanácskozás fó célja az, hogy minden párt-, állami, gazdasági és társadalmi szerv és szervezet gyorsítsa lépéseit a kongresszusi feladatok teljesítése során, átgondoltabban és következetesebben dolgozzon. Feladatainkat szélesebb nemzetközi keretek között kell megítélnünk, összhangban a szocialista közösség országainak kollektív erőfeszítéseivel, a KGST-tagországok testvérpártjai vezetőinek nemrég Moszkvában tartott tanácskozása szellemében. A CSKP KB 4. ülésének eszméi át kell hogy hassák az egész pártot, ezek szellemében kell megszervezni Csehszlovákia Kommunista Pártja évzáró taggyűléseinek előkészületeit és egész további munkánkat - hangsúlyozta Gustáv Husák elvtárs. A CSKP Központi Bizottságának ülése az Internacionálé hangjaival ért véget. (Tudósítónktól) Tegnap a Csemadok képes hetilapja, a Hét megjelenésének 30. évfordulója alkalmából Bratislavában ünnepséget rendeztek, amelyen megjelent Karol Mrocek, az SZLKP KB osztályvezető-helyettese, Kiss József, az SZLKP KB tagja, lapunk főszerkesztője, valamint kulturális életünk számos képviselője. Ott volt Tóth József, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulja. Strasser Györgynek, a hetilap főszerkesztőjének megnyitója Üdvözlő távirat (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratban köszöntötte Abdái Vakilt az Afgán Demokratikus Köztársaság külügyminiszterévé történt kinevezése alkalmából. után Sidó Zoltán, a Csemadok KB elnöke méltatta a Hét három évtizedes munkásságát. - y-f Jókívánságok Finnországba (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Mauno Koivistó- nak, a Finn Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök táviratban gratulált Kalevi Sorsának, a Finn Köztársaság miniszterelnökének a finn nemzeti ünnep alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Paavo Mati Väyrynennek, Finnország külügyminiszterének. A szovjet kormány nyilatkozata a SALT-II szerződésről ÚJ SZÚ 2 1986. XII. 6.