Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1986-11-14 / 269. szám, péntek
SZÖVETKEZETI LAKÁSOK 2. Látszatra szép, de... Nyitra (Nitra) lakótelepeinek különös hangulatuk van. Rendezettek az épületek, változatosak, nem emlékeztetnek betonrengetegre. Véleményünket elégedetten nyugtázták az 'itteni lakásszövetkezet vezetői, de ők gondjaikról is beszéltek találkozásunk során.-Járásunkban 14 000 szövetkezeti lakás van, a székhelyen kívül Vrábleban és Zlaté Moravcé- ben - mondotta Juraj Majer elnök.- A Klokočina lakótelepen, ahonnan szép kilátás nyílik a városra, 18 ezren élnek szövetkezeti lakásban. Amikor 1976-ban elkezdtük a telep építését, úgy terveztük, a járulékos épületek együtt készülnek majd a lakásokkal. Ez sajnos, csak terv maradt. Az átadott házak között az utak elkészültek, a tömegközlekedést viszont csak részben oldották meg, és így még nagyobb elégedetlenséget vált ki, hogy a gyermekintézmények hiányoznak a lakótelepen. Az apróságokkal naponta a város más részeibe kell a szülőknek utazniuk. A szövetkezet ebben az ügyben vajmi keveset tehet tagjaiért.- És ha már a gondokról beszélünk, hadd említem meg toronyházainkat - jegyezte meg az elnök.- Ezekbe olyan felvonókat szereltek az építők, melyeknek a gépháza a pincében van. Mivel dombos a terep, a legkisebb esőzés következtében átnedvesednek a pincék és a múszaki szakemberek kénytelenek kikapcsolni a felvonókat, mert balesetveszélyesek. A Sta- voprojekta és a kutatóintézet is kereste a megoldást, de eddig sajnos, sikertelenül. S hogy kiegészüljön a panaszlista - folytatta az elnök - még egy bosszantó eset. Két lakóházban elkészült 28-28 duplagarzonlakás. Ezek olyan rosszul vannak megoldva, hogy 400 tagunkat szólítottuk fel, míg sikerült ezeket elfoglaltatnunk. Figyelmeztetésünkre megváltoztatták a tervdokumentációt, de úgy gondolom a magasépítő vállalatoknak is tanulságos volt ez az eset... Az új lakásokkal kapcsolatos gondokat az építőkkel közösen próbálja megoldani a szövetkezet. A karbantartás kizárólag reájuk hárul, illetve a szövetség Družbyt vállalatának dolgozói végzik.- Tevékenységünk kiterjed szinte az egész Nyugat- és Közép-szlovákiai kerületre - tájékoztatott Jaroslav Blaško mérnök, a vállalat igazgatóhelyettese.- 1500 dolgozót foglalkoztatunk, különféle szakembereket, akik a lakásokban valamennyi meghibásodást ki tudnak küszöbölni. A felvonók és a televíziós antennák okozta bosszúságokat a lehető legrövidebb időn belül próbáljuk elhárítani. A szakemberekkel kapcsolatban viszont megemlítette, milyen erőfeszítésükbe kerül, hogy megtartsák őket a vállalatnál Jelenleg 84 szakmunkást képeznek, illetve képeztetnek a szaktanintézetekben. Mi újság a fürdővárosban? A világhírű fürdővárosban, Piešťanyban működik a trnavai járási lakásszövetkezet egyik karbantartó részlege, melynek dolgozói háromezer lakásról gondoskodnak.- A szolgáltatások egy részét- a fűtést és a melegvizet - a lakásgazdálkodási vállalat biztosítja- mondotta Ján Majerník, a szövetkezet elnöke, miután körüljártuk a karbantartók műhelyeit. - Mivel a környezetvédelem lényeges szempont a városban, elsősorban gázzal fűtünk. S hogy milyen a lakáshelyzet a városban? Nem épp rózsás. A járásban 2269 szövetkezeti tag vár lakásra, ebből 1036-an Piešťanyban. S hogy milyen eséllyel? Idén például 15 lakást oszthatnak ki köztük. Kétféle sorrendet állítanak fel: a tagsági idő tartama, illetve a szociális helyzet alapján. Nem nehéz kiszámolni, hány esztendőre van szüksége a szövetkezetnek ahhoz, hogy valamennyi igényt kielégítsen. Átadás előtt Még mielőtt a trnavai Družba lakótelepre érkeztünk, Ján Majer-* ník megjegyezte: idén még egyetlen lakást sem vettek át a Trnavai Magasépítő Vállalattól. Kissé meglepődtünk, de a helyszínen mindannyian megértettük a dolgot. Az új lakások látszólag teljesen készek. Az építők azt az előírást is megtartották, hogy az épületet körülvevő egy méternyi sávon rendezni kell a terepet. Ettől pár lépesre viszont a hővezeték mély árka tátong. Ilyen körülmények között lehetetlen a költözés. Benéztünk a lakókra váró háromszobás lakásokba. Megjegyzések bőven akadtak, de kísérőink és az építésvezető felkészülten utasítottak vissza minden észrevételt. Például az előszobában a Szlovákia-szerte jól ismert szürke beépített szekrény polcainak színe eltérő. ,,Ilyent szállít a Mier vállalat, mi csak összeszereljük.“ A gyermekszobában az alig elviselhető zöld színű tapétát sem tartottuk a legszerencsésebb választásnak. ,,Mi azt ragasztjuk fel, amit kenunk" - hangzott a válasz. A konyhában a beépített bútor feletti rész hatféle anyagból volt összetákolva. „Ezt sajnos, csak így lehet megoldani.“ Az elnök is sajnálkozott, mikor megjegyezte: - Nem vehetjük át a hibás lakásokat, mert arra mi fizetünk rá. A reklamációk intézése körülményes, a későbbiekben pedig teljesen ránk hárul a karbantartás, s ez a minőségileg kifogásolt lakásokban igen költséges. Megoldások kerestetnek Kísérőinket a későbbiekben arról faggattuk, mit lehetne tenni, hogy a szövetkezeti lakások, amelyekért a tagok nem kis összeget fizetnek, szebbek és jobb minőségűek legyenek. Amint megtudtuk, nem egyszerű a helyzet, a megoldásokat keresik, de mindeddig az eredmények elmaradnak. Szlovákiában egy-egy lakás költségei a 188 ezer koronát nem haladhatják meg. Az építőipari vállalatok mindent megtesznek azért, hogy ne lépjék túl az adott összeget. Aztán pontos lista határozza meg, a hazai termékek közül mi használható fel a lakásépítéshez. Tehát a tervező keze meg van kötve, a kivitelezőnek meg tiszteletben kell tartania a terveket, függetlenül attól, hogy a jövendőbeli lakónak tetszik-e vagy sem. Nem új az az elképzelés sem, hogy a társasházakban maga a lakó határozhassa meg: festett falateti meg. A tanév kezdetén a plzeňi 28-as számú alapiskolában megnyílt a fiatal technikusok klubja, amelynek tagjai építőipari gépekkel foglalkoznak. A rendelkezésükre álló helyiségeket a délelőtti nevelési és fizikaórák tartására használják. A képen: Jaroslav Štrunc (baloldalt) a tanulókat az áramkörök összeállításának alapjaival ismer- (Jiŕí Vlach felvétele - ČTK) kat vagy tapétát, illetve milyen konyhabútort szeretne.- Egyelőre ezek az elképzelések nem reálisak - mondotta Ľudovít Košút, a Szlovákiai Lakás- szövetkezetek Szövetségének elnöke. - Képzeljék csak el, átadnánk az üres lakásokat, s a lakók nem találnak szakembereket a szükséges munkák elvégzésére. Állami vállalataink nincsenek ilyesmire felkészülve. Arról már nem is beszélve, hogy a belső építészeti kellékekből olyan a kínálat, hogy a fokozott keresletet nem tudnánk kielégíteni. A szövetkezeti tagsággal kapcsolatban is felmerült néhány kérdés. Főképp a legfontosabb, mennyit kell várniuk a tagoknak, amíg lakást kapnak? Ez járásonként változik - tudtuk meg. A felépített szövetkezeti lakások körülbelül 20 százalékát oszthatják szét a tagok között, a többi stabilizációs lakás.- Gondot okoznak ezek a lakások is - magyarázta Ľudovít Košút. - Nem egybe olyan lakó költözik, aki csak azért megy valamelyik vállalathoz, hogy mielőbb lakást kapjon. A lakáshoz gyakran hasonlóan viszonyul, mint a munkájához. Kevésbé becsüli meg azt, amit kapott, mert viszonylag köny- nyen jutott hozzá. A vállalatok gondja sem kisebb, hiszen ha az ilyen lakás tulajdonosa nem dolgozza le a szerződésben rögzített éveket, nem sokat tehet a munkáltató. A lakásból megfelelő pótlakás híján senkit sem lehet kilakoltatni. Lakásszövetkezetek, lakások, lakók. Nem egyszerű összegezni a látottakat, hallottakat. Gondok, nehézségek egész sora merül fel. Az építők a szállítókra hivatkoznak, a szövetkezet próbál valamit tenni, a lakók pedig jobb híján végül is beköltöznek a lakásokba. Aztán idővel szép sorjában helyrehozzák azt, amit mások már a tervezéskor, a kivitelezéskor nem végeztek el tökéletesen. így válnak az egyformának tűnő panelházakban igazi otthonokká a szövetkezeti lakások. DEÁK TERÉZ Becsüljük meg a termést Szép volt az idei ősz. A nap sugarai növelték a cukorrépa és a szőlő cukortartalmát, pirosra festették a vastag húsú paprikát. A mezőgazdasági vállalatok vezetőitől gyakran halljuk, hogy régen volt ilyen kedvező időjárás a termés betakarítására. Igaz, a talajmüvelés az aszály miatt nagyobb erőfeszítéssel történt, mint máskor. Sok körzetben porba vetettek, az októberi esők után mégis szépen zöldell a vetés. Az ősznek más vonatkozásban is megvannak az árnyoldalai. Elég sok a huzavona és meg nem értés a termelők és felvásárlók között. Egyes esetekben a termelők is hibásak, mert az eladásra szánt terményt nem válogatják át olyan mértékben, hogy az megfeleljen az előírt normáknak. Emiatt a felvásárlók nem veszik át. Több esetben az is előfordul, hogy a feldolgozó üzemből visszaküldik a termelőüzemekbe a terményt. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Agrofrigor például a csilizradványi (Čilizská Radvaň) Csilizköz Efsz-be szállíttatta vissza a konténerekbe rakott sárgarépát. A Közép- és Kelet-szlovákiai kerületben a burgonya értékesítése okoz gondot. A géppel betakarított burgonyából elég sok megsérült, és sajnos bekerült a tárolásra szánt szállítmányokba. Sok esetben úgy oldják meg a problémát, hogy az ilyen árut takarmányozásra használják fel. A termés tehát nem vész kárba - bár a mezőgazdasági vállalatnak csökken a bevétele de mégsem helyeselhetjük teljesen az ilyen megoldásokat, mert étkezésre ennek következtében a tervezettnél kevesebb burgonyát tárolhatunk és a hiányt behozatallal kell pótolnunk. Az idei őszön is nagy gondokat okoz a már átvett termény tárolása. A zöldség egy része még mindig fonnyadt állapotban kerül a fogyasztókhoz, vagy a raktárakban romlik meg. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma őszi munkákat irányító bizottságának ülésén elhangzott, hogy a bratislavai Zelenina račai raktárát a burgonya felvásárlása előtt nem fertőtlenítették. Az esős időszakban pedig beázott a csomagolórészleg. Nagy mennyiségű burgonya, hagyma, gyökérzöldség, alma, káposzta ment tönkre. Nagyobb felelősséggel, egy kis előrelátással a kárt megelőzhették volna. Nem véletlenül kerülnek tehát az őszi időszakban napirendre az adásvételi kapcsolatokban felmerülő problémák és általában az értékesítési nehézségek. Az egyik termelési értekezleten megemlítették, hogy a Cseh Szocialista Köztársaságban már lényegében megoldották a termények tárolásának a problémáját. A hetedik ötéves tervidőszakban jelentős beruházásokkal korszerű raktárakat építettek, így egyre kedvezőbbek lesznek a feltételek a termények hosszabb ideig való tárolására. Ezzel szemben, amint a bratislavai Zelenina képviselője is elismerte, Szlovákiában jóval kisebb örszegeket fordítottak ilyen jellegű beruházásokra, ezért a termények felvásárlási időszakában nagy nehészégekkel küzdenek. A jelenlegi időszakban csak úgy lehet enyhíteni a gondokon, ha a termelők a termés egy részét bizonyos összeg fejében maguk tárolják. Távlatilag pedig követni kellene a Zelenina komáromi (Komárno) üzemének példáját, amely Hetényben (Chotín) már olyan átvevőközpontot épített, amely megfelel a követelményeknek. A korszerű szellőztető berendezésekkel ellátott raktárban például még májusban is jó állapotban volt az elmúlt évben elraktározott burgonya. BALLA JÓZSEF Az agy zárt sérülései Az agytraumák a legveszélyesebb sérülések közé tartoznak. A közlekedés, motorizmus, ipar, mezőgazdaság rohamos fejlődésével párhuzamosan az agykárosodással járó balesetek száma i§„ növekedik. A sportágak közül az ökölvívás a legveszélyesebb, minden egyes ütés a fejre úgynevezett mikro-agyrázkódást okoz. Az agy ilyen jellegű sérüléseinek nemcsak gyakoriságuk (hazánkban a kórházban kezelt balesetek közül a második leggyakoribbak), hanem magas halálozási és rokkantsági arányuk miatt is óriási jelentőségük van. Az agy zárt sérülései olyan sérülések, melyeknél a koponyacsontok és a fejbőr sértetlen marad, de maga az agy valamilyen külső erő hatására hirtelen elmozdul a koponyában. A károsodás súlyosságától függően különböző klinikai egységeket ismerünk, melyeknek gyakorlati jelentőségük is van: agyrázkódás, agyzúzódás, agy velő-összenyomódás. Mielőtt részletesen elemeznénk az egyes formákat, fontos, hogy tudatosítsuk a koponyában elhelyezkedő szövetek kölcsönös térviszonyait. Maga az agyszövet a felül elhelyezkedő szürke és az alatta elhelyezkedő fehér állományból áll. A fehérállományban lévő agykamrarendszert, ugyanúgy mint a koponya és az agy közötti térséget, az agygerincvelői folyadék tölti ki, amelynek elsősorban rázkódást csillapító feladata van. Az agyrázkódás az agyfunkciók rövid ideig tartó átmeneti zavara. Leggyakrabban a koponyára gyakorolt tompa, hirtelen erőhatás következménye. Három stádiumát különböztetjük meg:- a heveny agyrázkódás legfőbb tünete az eszméletlenség. Időtartamától függően megkülönböztetünk enyhe (maximum 15 percig tartó), közép súlyos (15-60 perc) és súlyos (több mint 60 perc) agyrázkódást. Jellemző továbbá az úgynevezett retrográd amnézia (a károsult nem tud visszaemlékezni a baleset körülményeire), fejfájás, esetenként hányás;- a második stádiumra jellemző a szédülés, izzadás, fokozott nyáltermelés, ingerlékenység, rossz összpontosítóképesség, fáradékonyság;- az agyrázkódás harmadik, idült stádiumában az említett tüneteken kívül - melyek fokozatosan enyhülnek - még alvászavarok is megfigyelhetők. Annak ellenére, hogy az agyrázkódás az agysérülések legenyhébb formája, azonnali kórházi kezelésre és orvosi ellenőrzésre van szükség. Az agyzúzódás már az agyszövet szerkezeti károsodásával jár. Szintén a koponyára ható tompa erőhatás következménye. Maga a zúzódás úgy keletkezik, hogy a koponyában elmozduló agy nekiütközik a csontos részeknek, melyek megsértik az agy felületét. Az eszméletlenség akár hetekig is eltarthat. Gyakoriak a vérnyomás-, testhőmérsékletváltozások és a vízháztartás zavarai. A heveny stádium után előfordulnak pszichés zavarok is, elsősorban dezo- rientáció. A szövődmények közül az epilepszia kialakulása sem ritkaság. Az agy súlyos zúzódása úgynevezett agyhalált is okozhat. Szövődményként jelentkezhet még agyödéma, agyvérzés és az agygerincvelői folyadék nyomásának csökkenése. Az agyzúzódá- sos beteget azonnali kórházba szállítás után az intenzív osztályon ápolják. Az agyvelő összenyomása leggyakrabban epidurális (a koponya és a kemény agyhártya közötti) vagy szubdurális (a kemény és a lágy agyhártya közötti) vérzés következménye. , Az epidurális vérzés általában verőérszakadás következménye. Jellemző rá az úgynevezett kétfá- zisos lefolyás: áz agyrázkódás heveny tüneteinek elmúltával javulás mutatkozik, majd fokozatosan előtérbe kerülnek a vérömleny növekedésével járó tünetek. Jellemző továbbá a fejfájás, hányás (hányinger nélkül), lassú szívműködés, magas vérnyomás, légzési zavarok, eszméletlenség, epilepsziás görcsök és egyoldali pupillatágulás. Az epidurális vérzés azonnali sebészeti beavatkozást igényel. A szubdurális vérzés vénás eredetű. A heveny szubdurális vérömleny okozta tünetek hasonlóak mint az epidurális vérzés esetében, azzal a különbséggel, hogy a balesetet követő tünetmentes időszak hosszabb (4-12 óra). Ennek ellenére a sebészeti beavatkozás itt is elengedhetetlen, ugyanúgy mint az idült szubdurális vérömleny esetében, ahol a tünetek a fejsérülés után néha hónapok vagy évek múltán jelentkeznek csak. Végezetül szeretnénk hangsúlyozni, hogy a fej bármilyen sérülése, amely eszméletlenséggel (csupán annak gyanújával is) vagy a fent említett tünetek valamelyikével jár, gondos orvosi kivizsgálást igényel. Dr. ALEXANDER BAMBUŠEK ÚJ SZÚ 4 1986. XI. M