Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1986-11-14 / 269. szám, péntek

ÚJ szú 5 1986. XI. 14. A múzeum előcsarnoka Forradalmár, politikus, államférfi Kiállítás a prágai Klement Gottwald Múzeumban Vitamindús gyümölcsök - hazai forrásból ígéretes tervek egy állami gazdaságban Harminckét esztendeje nyílt meg Prágában a Klement Gott­wald Múzeum. Ez idő alatt jelentős társadalmi, tudományos, kulturális és politikai-nevelési intézménnyé fejlődött, amely nemcsak a forra­dalmi múlt megismerésének, de a forradalmi jelen, a fejlett szocia­lista társadalom építésének is fon­tos segítőtársa. Kiemelkedő sze­repe van a dolgozók szocialista hazafiságra, proletár és szocialis­ta internacionalizmusra való neve­lésében, az osztályöntudat erősí­tésében. Megalakulása óta a Kle­ment Gottwald Múzeumot közel hárommillió érdeklődő - ennek a fele 18 éven aluli fiatal - tekintet­te meg. November 23-án emlékezünk meg Klement Gottwald születésé­nek 90. évfordulójáról. Ebből az alkalomból kerestük fel kérdése­inkkel dr. Antonín Faltyst, a törté­nettudományok kandidátusát, a Klement Gottwald Múzeum igaz­gatóját, a CSKP történetének is­mert kutatóját. Jelenlegi tisztségét megelőzően a CSKP KB Marxiz- mus-Leninizmus Intézetében a párttörténeti osztály munkáját irányította, s tevékenyen részt vett a CSKP története című tankönyv előkészítésében és kiadásában. Ismert szakértője a csehszlovákiai német munkásmozgalom történe­tének, valamint az NSZK-ban éb­ren tartott szudétanémet revansiz- mus vizsgálatának. Számos könyvben és tanulmányban foglal­kozott a cseh nép 1945. évi májusi felkelésével, az antifasiszta harc időszerű kérdéseivel. Forradalmi örökség- A* jubileum alkalmából Kle­ment Gottwald forradalmi öröksé­gére önálló kiállítással emlékezte­tünk - mondja bevezetőül Antonín Faltys. A november 17-én meg­nyíló kiállításon történelmi doku­mentumokkal hozzuk emberközel­be a nyilvánosság számára Kle­ment Gottwald nagy jelentőségű tevékenységét. Nemcsak a politi­kus és teoretikus Gottwaldot, a CSKP vezéralakját mutatjuk be. Azt is érzékeltetni akarjuk, hogy Klement Gottwald a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom élenjáró személyiségei közé tarto­zott, aki számottevően kivette ré­szét például a Kommunista Inter- nacionálé VII kongresszusán a népfront-politika elméleti kérdé­seinek kidolgozásából, s e politika érvényesítéséből a nemzeti fel­szabadító küzdelem idején. Ugyancsak kiemelkedő érdeme­ket szerzett a nemzeti demokrati­kus forradalomnak szocialista for­radalomba való átnövéséről szóló elmélet sajátos, csehszlovákiai feltételek közti gyakorlati alkalma­zásából. Hangsúlyozni szeretném, hogy éppen a szlovák nemzeti felkeléssel kezdődő nemzeti de­mokratikus forradalom szocialista forradalommá való továbbfejlesz­tése - amely a dolgozók 1948. évi februári győzelmével teljesedett ki - Klement Gottwald politikai és államférfiúi tevékenységének csúcspontjai közé tartozik. Bemutatjuk Klement Gottwald közvetlen viszonyát a CSKP-hoz. Közismert, hogy Gottwald elvtárs neve elválaszthatatlan a párt bol- sevizálásától. A párt V. kongresz- szusától szinte haláláig rendkívüli figyelmet szentelt a pártépítés kér­déseinek, a párt vezető szerepé­nek a proletárdiktatúráért vívott küzdelem során, illetve e vezető szerep kérdéseinek a szocializ­mus alapjai lerakásának idősza­kában. Kidomborítja a kiállítás to­vábbá Klement Gottwald interna­cionalizmusát, elsősorban a Szov­jetunióhoz fűződő viszonyát, amit 1949 októberében ezzel az emlé­kezetes jelszóval fejezett ki: örök időkre a Szovjetunióval és soha másképp! Meggyőződésem, hogy az így előkészített kiállítás sok új ismere­tet nyújt a látogatóknak. Fel­Antonín Faltys, a múzeum igazga­tója (Archív felvételek) használjuk hozzá a Gottwald elv­társ életéhez, munkásságához, valamint állami - miniszterelnöki és köztársasági elnöki - tisztségé­hez kapcsolódó emlékeket. A jubileum kapcsán is számos előadást tartunk, beszélgetéseket rendezünk a párt érdemes tagjai­val. Tervbe vettük a Klement Gott- waldról szóló filmek vetítését is. Az évforduló körüli időszakban a múzeumban nem fog szünetelni a pionírok fogadalomtétele, a párt- tagjelöltségi könyvek ünnepélyes átadása, a munkásőr-egységek eskütétele. Gyűjteményünk még kiegészíthető...- A Klement Gottwald Múzeum egyik fontos feladata a forradalmi mozgalom emlékeinek egybegyűj­tése és megőrzése... Találha- tók-e manapság Klement Gott- walddal kapcsolatos emlékek?- Hiszem, hogy a lakosságnál még mindig vannak emlékek, do­kumentumok, amelyek kiegészít­hetnék gyűjteményünket. Gott­wald elvtárs születésének 90. év­fordulója alkalmából ismételten felhívtuk a nyilvánosságot, vegyen részt a Gottwald-életmühöz kap­csolódó emlékek, beszédek, vagy műalkotások felkutatását célzó versenyünkben. E verseny ered­ményeit a kiállítás idején hirdetjük ki. De nemcsak a Gottwald-emlé- kek felkutatását szorgalmazzuk. Mivel intézményünk legújabb fel­adata a prágai Julius Fučík Mú­zeum anyagának összeállítása, azt is szeretnénk, ha a Fučík éle­téhez kapcsolódó múzeumi anya­gunk is újabb tárgyakkal, doku­mentumokkal bővülne. Jóllehet, gyűjteményünk ma már több mint 180 ezer emléket, a párt történetéhez kapcsolódó dokumentumot tartalmaz, egyre jobban tudatosítjuk: ez még kiegé­szíthető! Különösképpen a szocia­lizmus alapjai lerakásának idősza­kára vonatkozó okmányokkal. De már most ügyelnünk kell a fejlett szocialista társadalom szakaszá­val összefüggő alapvető anyagok gyűjtésére. Felhasználva az alkal­mat, az Új Szó olvasóihoz is ké­réssel fordulok: mivel közismert, hogy Gottwald elvtárs közeli har­costársai között magyar nemzeti­ségű kommunisták is voltak (pl. Steiner Gábor, Major István, és még mások), lehetséges, hogy Dél-Szlovákiában is előkerülhet­nek Gottwald elvtárssal, munkás- és kommunista mozgalmunkkal kapcsolatos újabb emlékek, ame­lyekre pártunk magyar nyelvű lap­jában felhívhatnák a figyelmet. Nemzetközi együttműködés- A Klement Gottwald Múzeum a testvéri szocialista országok párttörténeti múzeumaival is együttműködik...- Nemzetközi kapcsolataink széleskörűek, az együttműködés szoros szálai fűznek bennünket a szocialista országok pártmúzeu­maihoz. Kérésükre rendelkezé­sükre bocsátunk különféle kiállítá­si anyagokat, amelyekkel saját ki­állításaikat egészítik ki. Most pél­dául a moszkvai központi forradal­mi múzeum számára a nagy októ­beri szocialista forradalom jövő évi 70. évfordulójára állítunk össze egy kollekciót. Ugyanakkor test­vérintézményeinktől mi is kapunk megfelelő dokumentációt, például a testvérpártok kongresszusairól, politikai plakátokat stb. Ezek az anyagok kiegészítik a pártjaink közti internacionalista együttmű­ködést szemléltető kiállításainkat. Lektoraink, csere keretében, a testvérpártok múzeumaiban a helyszínen tanulmányozhatják az ott levő anyagot, vagy a mú­zeumok munkamódszereit. Ifjúságunk követendő példaképe Lektoraink a múzeum 15 termé­nek anyagát felölelő szemléltető előadásokon kívül önálló előadá­sokat is tartanak az egyes termek­ben tematikusán elrendezett anyagokhoz - tájékoztat a mú­zeum igazgatója a gazdag gyűj­temény kihasználásáról. - Ezek az előadások elsősorban a pártok­tatást egészítik ki. A hallgatók itt konkrét okmányok, fényképanyag, áttekinthető táblázatok, filmek se­gítségével gyarapíthatják elméleti ismereteiket. De ugyenezzel a cél­lal jár ide sok egyetemista és fő­iskolás is. Ennek kapcsán szeret­ném hangsúlyozni a Klement Gottwald 90. születésnapja meg­ünneplésével követett célunkat: amellett, hogy az évforduló alkal­mából a dolgozók széles tömegei­hez hozzuk közel a munkásosz­tály és a CSKP kiváló vezető sze­mélyiségének forradalmi tevé­kenységét, fontos feladatunknak tartjuk, hogy a fiatal nemzedék Gottwald elvtárs személyében kö­vetendő példaképet lásson Hi­szen pártunk XVII. kongresszusa is aláhúzta, hogy ifjúságunkat a múlt helyes értékelésére és a jö­vőért való felelősségre kell nevel­nünk, hogy értsék: „napjainkig az út nehéz küzdelem és áldozatos munkán át vezetett, s nem lesz ez másként az előttünk álló célok megvalósításához vezető úton sem SOMOGYI MÁTYÁS Napjainkban gyakran hozzuk összefüggésbe az ésszerű és egészséges táplálkozást a zöld­ség- és gyümölcstermesztéssel, a folyamatos áruellátással, vala­mint a földművelés belterjesítésé- vel, intenzifikálásával. Nem vélet­lenül, hiszen hazánkban az egy főre jutó gyümölcs- és zöldségfo­gyasztás még mindig nem éri el a kívánt szintet, s mezőgazdasá­gunkban még nagyon sok a ki­használatlan lehetőség ilyen téren. Az említett szempontok tették szükségessé, hogy Karván (Kra- vany nad Dunajom) egy főleg gyü­mölcstermesztéssel foglalkozó, szakosított állami gazdaság léte­süljön. Könnyű szívvel adott túl a gazdaság létrehozásához szük­séges mintegy 1200 hektáron a Gyulamajori (Ďulov Dvor) és a Štúrovói Állami Gazdaság, hi­szen az itt elért termelési eredmé­nyek legfeljebb csak a nevüket csorbították.- Pedig ebből a homokos talaj­ból megfelelő növényekkel ki lehet hozni azt az értéket, amit a legjobb csallóközi gabonatermó földek nyújtanak - fejtegeti Vladimír Tru­bač mérnök, a Karvai Gyümölcs- termesztő Állami Gazdaság igaz­gatója, aki itt a nagymegyeri (Calo- vo) gazdaság gyümölcstermesz­tése élén szerzett tapasztalatait, hasznosítja. Ezidén, a vállalkozás negyedik évében az alapozási műveletek már csaknem befejeződtek; 415 hektáron ültettek ki őszibarackot, kajszit, almát, cseresznyét, megy- gyet és csemegeszőlőt. Eredetileg a gazdaság egész területét gyü­mölcsösnek tervezték, ezen a koncepción azonban változtat­tak, mégpedig olyan értelemben, hogy a fennmaradt terület a gyü­mölcsös fokozatos felújítására fog szolgálni. Addig itt hagyományos növénytermesztéssel foglal­koznak.- Az intenzív termelés elképzel­hetetlen a korszerű gépek, beren­dezések nélkül - folytatja az igaz­gató. - Bár országos viszonylat­ban a gyümölcsösök gépesítése úgyszólván gyermekcipőben jár, mi azért nem panaszkodhatunk. Minden szükséges, KGST-orszá- gokban gyártott gép rendelkezé­sünkre áll, sőt a szomszédos szö­vetkezetnek is segíthetünk. Az ér­deklődő szakemberek számára különféle bemutatókat rendezünk, amelyeken munka közben ismer­kedhetnek meg a nálunk használt berendezésekkel. A drága, bonyo­lult szerkezetű gépek kezeléséhez azonban szakképzett, hozzáértő dolgozókra van szükség, ezért ná­lunk nem egész négy év alatt lényeges személyi változások tör­téntek. Megnövekedett az alkotni vágyó, szakképzett fiatalok szá­ma, s egyre kevesebb a kényel­mességet szerető, a munkát ha­nyagul végző dolgozóké. A hozzá­értő, munkaszerető dolgozók megnyerése elsősorban a szociá­lis feltételektől függ. Ezidáig húsz négyszobás új lakást építettünk, s a következő öt évben még 14 ilyen lakás átadását tervezzük. Az igények azonban meghaladják le­hetőségeinket.- Az összes teendő elvégzésé­hez az állandó dolgozókon kívül bizonyára külső segítségre is szo­rul a gazdaság.- Nem feledkezünk meg a külső segítségről, a helybéliekről, a di­ákságról, a keresni-dolgozni akaró nyugdíjasokról sem. Eleinte csak szerződés alapján szervezetten jöttek, ma egyénileg is sokan ér­deklődnek. Jól keresnek, és mi is elégedettek vagyunk a teljesítmé­nyekkel. így a gyümölcsös fokoza­tos termőre fordulása idején sem kell majd töprengeni, hogy ki szü­reteli le a termést.- Úgy hallottuk, hogy a távlati célok, tervek között az üzemi konyhán, munkásszálláson, az egyéb szociális létesítményeken, a gépesítési központon, a vegyi anyagok raktárán kívül egy fruko- centrum építése is szerepel. Mit kell érteni az utóbbi elnevezés alatt?- Hulladékmentes eljárást. Hű­tőházat, csomagoló gépsorokat, különböző berendezéseket a nem szabványos minőségű gyümölcs feldolgozására. Hatmilliárd koro­nás beruházásról írtunk alá koo­perációs szerződést, a Zelenina érsekújvári (Nové Zámky) üzemé­vel. Nem a konzervgyárak felada­tát akarjuk magunkra átruházni, mi főleg a friss termékkel való ellátást' szeretnénk elősegíteni, s csupán a nehezen értékesíthető, gondo­kat okozó hullott gyümölcs egy­szerű feldolgozására gondoltunk. Például szörpök, szénsavas gyü­mölcslevek és hasonló termékek készítésére, amit piackutatásnak ’ kell megelőznie. Ottjártunkkor a gazdaság veze­tői az ötéves vállalati terv véglege­sítésén dolgoztak. Megtudtuk, hogy a tervezett beruházások 60 százalékának kivitelezéséhez még hiányzik a pénzügyi fedezet. Egyelőre a biztosítási rendszer is nagy fejtörést okoz. Ahhoz, hogy a vállalat továbbr^ is érdekelt le­gyen a kockázatos gyümölcsfélék, főleg a kajszi termelésében (jelen­leg 30 százalék a kajszi részará­nya), módosítani kellene az új biz­tosítási rendszert, hogy a kajszi és a kevésbé érzékeny őszibarack külön csoportba kerüljön. A karvai gazdaság jelenleg há­rom kutatási feladat megoldásá­ban vesz részt; Az őszibarack és a kajszi nagyüzemi termelési módszerét ötven-ötven hektáron vezették be, összesen 27 új kaj­szifajtával és fajtajelölttel, valamint különböző metszési módszerekkel kísérleteznek a terméshozamok kiegyenlítése érdekében. xxx A hazai gyümölcstermelésben a nagyüzemi részesedés több mint 70 százalékos. Hazai forrás­ból évente 677 ezer tonna gyü­mölcsöt állítunk elő, a behozatal pedig a 310-390 ezer tonnát is eléri. Az import azonban nemcsak a déli, nálunk nem termő fajtákra terjed ki. Főleg a téli időszak za­vartalan ellátása érdekében gyak­ran olyan friss gyümölcsáru vásár­lására is kényszerülünk, amit ha­zai körülményeink között is meg­termelhetnénk. A nálunk is termel­hető, mérsékelt égövű gyümölcs- félék fogyasztását pedig mintegy 20 százalékban behozatalból fe­dezzük. GÁGYOR ALÍZ Az árvái vízerőmű- mely Szlovákiá­ban a legrégebbi­ek közé tartozik- karbantartó és villanyszerelő kollektívája elvé­gezte az áram­elosztó berende­zések ellenőrzé­sé* a téli időszak megkezdése előtt. Megvizsgálták a vezetékeket, s ki­cserélték a turbó­generátor egyes alkotóelemeit. A képen Ján Brunčák (balról) és Dušan Pindiak a transzformátor működését ellen­őrzik. (Vladimír Gabčo felvétele - ČSTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom