Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1986-11-04 / 260. szám, kedd
ÚJ szú 5 1986. XI. 4. A szocializmus megvédése és megújulása Magyarországon írta: dr. Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára Több mint négy évtizede, hogy Magyar- ország visszanyerte nemzeti függetlenségét és a szocialista eszmék jegyében a társadalom gyökeres átalakításának útjára lépett. Az idegen elnyomás, a német megszállás alól a Szovjetunió hadserege szabadított meg bennünket. A saját elnyomói, a tőkés és földbirtokos kizsákmányolók politikai és gazdasági hatalmát kemény küzdelemben a magyar nép zúzta szét. A felszabadulást követó évek és az azóta eltelt évtizedek barátaink és ellenfeleink előtt bizonyítják, hogy a magyar nép élni tudott a szabadsággal. A fejlődés útját megtisztította a feudális maradványoktól, a társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt elmaradott, csupán félig-meddig kapitalizálódott országból - évszázadnyi hátrányokat behozva - szocializmust építő országot teremtett. A változtatni akarás forradalmi lendületében viharos gyorsasággal fogtunk hozzá a háború utáni újjáépítéshez. A saját sorsukat kezükbe vevő dolgozó osztályok rövid idő alatt felszámolták a milliók nyomorát okozó nagybirtok- rendszert, földhöz juttatták a parasztságot; ellenőrzésük alá vonták, majd az egész társadalom tulajdonává tették a bankokat, bányákat és ipari üzemeket; megszüntették a régi uralkodó osztályok műveltségi monopóliumát; igazi demokráciát, valóban a nép hatalmát teremtették meg. A szocialista eszmék helytelen értelmezése és alkalmazása sajnos megtörte a szocializmus útján kibontakozó fejlődést. É nagy, máig ható eredményeket és történelmi jelentőségű tetteket felmutató korszakot 1956-ban emberi és nemzeti megrázkódtatást okozó fegyveres ellenforradalom szakította meg. Veszélybe került a népi hatalom és mindaz, amit szocialista viszonyaink megteremtésével elértünk. Számunkra, a mai és a jövó nemzedék számára - ha nap mint nap nem is emlegetjük az akkori eseményeket, amelyek veszélybe sodorták a szocializmus ügyét Magyarországon, sok gondot és nehézséget okozva a nemzetközi küzdőtéren velünk szövetséges barátainknak is - fontos, hogy az eseményeket előidéző okokat ós a belőlük levonható tanulságokat ne feledjük. Az ellenforradalmi támadás kirobbanásához vezető tényezőket az újjászervezett párt már egy hónappal azután feltárta, hogy a megrendült munkáshatalmat a Szovjetunió internacionalista segítségével és a legszilárdabb belső erők tevőleges közreműködésével sikerült helyreállítani. A Magyar Szocialista Munkáspárt - akkor még ideiglenes - Központi Bizottságának 1956 decemberi határozata megállapította, hogy a Magyar Dolgozók Pártja vezetőségének Rákosi Mátyás és Gerő Ernő irányította csoportja, amelynek a párt és a kormány vezetésében meghatározó szerepe volt, letért a marxizmus-leninizmus elvi alapjairól, amit súlyosbított, hogy a negatív jelenségek felmerülésekor képtelenek voltak hibáik következetes felismerésére és kijavítására. A bürokratikus vezetési módszerek, a személyi kultusz, a szövetségi politika és a szocialista törvényesség elveinek megsértése aláásta a párt tekintélyét, megosztotta egységét. Ennek következményeként szakadás történt a párt vezetősége és tagsága, a párt és a munkás- osztály, továbbá a munkásosztály és a parasztság, illetve az értelmiség között. A szektás-dogmatikus csoporttal szemben- az osztály- és a hazaárulásig züllött revizionista politika jegyében - fellépő másik klikk viszont szüntelenül jobbra torzította el a párt politikáját. Küzdelmük bénítóan hatott a párt eszmei és cselekvési egységére, amely óhatatlanul éreztette káros hatását a szocialista állam és a társadalom más intézményeiben is. Súlyos funkciózavarokat, válságot idézett elő. Az objektív nehézségek és a politika torzulásai láttán megélénkült az ellenséges erők tevékenysége. A legyőzött uralkodó osztályok maradványai, akik soha nem adták fel a reményt, hogy Magyarországon még visszafordíthatják a történelem kerekét, politikai és fegyveres szervezkedésbe kezdtek. Mindehhez a nemzetközi imperializmus készségesen nyújtott anyagi és propa- ganda-segítséget. Pártunk, az MSZMP - tanulva az elkövetett hibákból - helyreállította és megszilárdította a szocializmus ügyébe vetett bizalmat. Szívós munkával, következetesen- de különösebb ceremónia nélkül - felszámoltuk a régi hibákat. Megszabadultunk attól a tehertételtől, amelyet a túlzott tervek és a szektás vezetés csalhatatlannak hitt normái, a személyi kultuszból táplálkozó erók kényszerítettek az országra. Megszüntettük azt az eszmei-ideológiai zűrzavart, amely a hibák kijavításának huzavonájából, majd az ellenszerként jelentkező revizionizmus rombolásából született. Az országban az alkotmányos előírásainknak megfelelően törvényes rendet teremtettünk. Fokról-fokra kiszorultak közéletünkből mindazok, akik talajt teremtettek az ellenforradalmi demagógia számára. A párt következetesen érvényesítette azt a tanulságot, hogy az előrehaladás nélkülözhetetlen feltétele a szocialista építés céljainak helyes és világos kijelölése, a párt és a néptömegek összeforrottsága; hogy a népet nem nélküle, hanem vele együtt gondolkodva és cselekedve, nem parancsolva, hanem szolgálva lehet a közös célok felé vezetni. Tapasztalatok bizonyítják, hogy mindazok a konstruktív erők és energiák, amelyek a nemzet ügyének szolgálatával, a haza szeretetével elkötelezetten használhatnak a szocialista építésnek, helyes szövetségi politika folytatásával szabadíthatók fel. Az MSZMP azt vallja, hogy tevékenysége nem szűk pártérdek, nem is a munkásosztály szűkértelmú osztályérdeke, hanem a munkásosztály forradalmi élcsapataként az egész nép, az egész társadalom javáért dolgozik. A társadalom osztályait és rétegeit nemzeti egységbe ötvöző szövetségi politika az, ,,aki nincs ellenünk, az velünk van“ történelmi jelentőségű gondolata jegyében kezet nyújtott és nyújt a haza szocialista fejlődéséért munkálkodni kész minden állampolgárának. A konszolidáció hónapjaiban és azóta is a marxizmus-leninizmus elmélete vezérel bennünket, legyen szó a fejlődés távlatainak meghatározásáról, vagy napi feladatainkról. Nem valamiféle harciasságból küzdünk két irányban politikánk elvi alapjainak védelméért és fejlesztéséért, de nem is középutas alapállásból. Kétfrontos harcunk - a dogmatikus megmerevedés és a revizionista torzítások ellen - forradalmi politikát jelent: a bevált tételek megőrzését és ugyanakkor minden olyan elemének a megújítását, amelyen az élet túlhaladt. Céljaink és módszereink, amelyeket magunkénak vallunk, szocialisták, mert a szocialista építés nemzetközi tapasztalatain alapulnak, összhangban vannak a szocialista forradalom nemzetközi érvényű elveivel. Másik oldalról pedig magyarok, mert mint a szocializmus alapelvei, a mi viszonyaink között is helyesnek bizonyultak. Hazánk talajából is sarjadnak, a mi tapasztalataink gazdagítják. Olyan megoldásokat alkalmazunk, amelyek közelebb visznek bennünket szocialista céljainkhoz, ám e megoldásokat nem tekintjük a szocializmus építése egyetlen lehetséges útjának. Tiszteljük és megbecsüljük azoknak a testvérpártoknak az erőfeszítéseit, amelyek saját adottságaiknak megfelelően dolgoznak és a miénktől - egyes vonásokat tekintve - eltérő úton érnek el sikereket. Tanulunk tapasztalataikból. Pártunk harminc év óta abból a sarkalatos marxista-leninista tételből indul ki, hogy csak akkor tudjuk helyesen meghatározni céljainkat, ha mindig az adott helyzet, a társadalmi-gazdasági folyamatok konkrét, tudományos alapokon nyugvó vizsgálatából indulunk ki. A reális lehetőséget és igényeket összevetve, fokozatosan tűztük napirendre a szocialista fejlődés megoldást igénylő kérdéseit. A szocializmus alapjainak teljessé tétele érdekében a lenini szervezési elvek alkalmazásával végrehajtottuk a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezését. Lépésünket a gazdasági és politikai gyakorlat igazolta. A mezőgazdaság mintegy két évtizede jó színvonalon kielégíti élelmiszer-szükségle- teinket, sőt termékeink 1/3-át exportálni tudjuk. Népgazdaságunk fejlődését és társadalmunk szocialista vonásainak erősítését szolgálta gazdaságirányítási rendszerünk reformja. A tervgazdálkodás és a piaci törvények ésszerű összhangjának megteremtése érdekében a központi irányítás hatékonyságának fokozásával párhuzamosan, növeltük a gazdálkodó szervezetek önállóságát és felelősségét. Olyan érdekeltségi viszonyok kialakítására törekedtünk, amelyek a takarékosabb, jobb munkára ösztönöznek, melyeknek révén eddig kiaknázatlan gazdasági, társadalmi, szellemi forráshoz juthatunk. Széleskörűvé tettük a szociális gondoskodást, az ingyenes egészségügyi ellátás állampolgári joggá vált. A műveltség megszerzésének, a tanulás feltételeinek biztosítása rendszerünk nagy vívmánya. Évente milliók utazhatnak külföldre, és 14-16 millió külföldi utazik hozzánk. A közösségek és egyének olyan lét- és közbiztonságát teremtettük meg, hogy azt bármely - gazdaságilag mégoly fejlett - kapitalista ország is szívesen mondaná magáénak. Az 1956-os ellenforradalom utáni évek a magyar nép történelmében a dinamikus fejlődés, az anyagiakban, szellemiekben és emberi kapcsolatokban való gyarapodás korábban sohasem élvezett időszakát jelentették. Számunkra politikánk helyességét, gyümölcsöző voltát e tények igazolják. Valljuk ugyanis, hogy a mércét a gazdasági és kulturális előrehaladás, a nép életszínvonalának alakulása, az állampolgárok alkotó kedvének kibontakozása, a nép bizalma és boldogulása adja. A megtett út eredményeire büszkék vagyunk, de elbizakodottságra semmi okunk. Az utóbbi években szembetűnőbbé váltak munkánk gyengeségei is. A feszültebb nemzetközi helyzet, valamint a külső és belső okokra egyaránt visszavezethető gazdasági nehézségeink érzékenyebbé és kritikusabbá tették a közvéleményt, terhelési próbának tették ki belpolitikánkat. Nem titkoljuk, hogy a gondokból mostanában több gyűlt össze, mint amit társadalmunk megszokott. Gazdasági ós társadalmi helyzetünk összetettebbé vált, igaz, közéletünk korábban sem az állóvíz nyugalmát mutatta, vjszont most sem háborgó tenger. A nehezebb helyzetben fokozott jelentősége van, hogy felismerjük az elodázhatatlan feladatokat, ne tévesszük szem elől az elérendő távlati célokat. A párt tavaly megtarott XIII. kongresszusa olyan programot fogadott el, amely választ adott a korábbiaknál bonyolultabb kérdésekre. És minthogy ez a politika az ország egészének alapvető érdekeit képviseli, a nép magáévá is tette, s megvalósításáért dolgozik. Gazdaságunk jól manőverezett eddig, hogy a fenyegető veszélyeket elkerülje. A jövőre nézve azonban ennél többre van szükség. Gazdaságunkat, az egész társadalom teljesítőképességét - miközben nagy súlyt helyezünk az egyensúlyi követelményekre - a konszolidációs időszak után új fejlődési-növekedési pályára kell vezérelni. A nagyobb hatékonysággal, a tudományos-műszaki fejlődés meggyorsításával, a demokratikus intézmények tökéletesítésével tudjuk még jobban kiaknázni a rendszerünkben rejlő erőforrásokat, s ezzel megalapozni az életszínvonal további emelését. A józanul gondolkodó emberek megértik, hogy az anyagi jólét egyes területein milyen okok miatt vagyunk hátrányosabb helyzetben más országokkal szemben. De egyre kevésbé értenék meg és nehezen vennék tudomásul, ha nem növekedne mind teljesebbé a demokrácia. Fő törekvésünk, hogy a nép, az egyes osztályok és rétegek érdekeinek képviseletére hivatott testületek munkájában, az állampolgárok életében az alkotmányosan biztosított jogok, kötelességek és tényleges érvényesülésük jobban essenek egybe. Pártunk tehát a nehezebb években is kitart történelmi programja ós vállalása, a szocialista demokrácia fejlesztése mellett. Nem drasztikus/kapkodó és látványos intézkedésekre törekszünk, hanem azt tartjuk szem előtt, hogy a legjobban bevált ösztönzés, ha a szocializmusért tevékenykedő emberek alkotó kedvét javítjuk. Nemzeti felemelkedésünket, eredményeinket az utóbbi három évtizedben is a szocialista országok közösségének, szövetségi rendszerének tagjaként értük el. Nem felejtjük és nagyra értékeljük azt a segítséget, amelyet másokkal együtt a csehszlovák nép nyújtott 1956. után az ellenforradalom okozta károk felszámolásában, a konszolidáció megvalósításában. A testvéri szocialista országokkal - köztük a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal megvalósított - a kölcsönös érdekek alapján kialakított internacionalista szellemű együttműködésnek nélkülözhetetlen szerepe volt és van szocialista vívmányaink gazdagításában. H arminc évvel ezelőtt, 1956. november 4-én vasárnap, hajnali öt órakor az éter hullámain keresztül érkezett az egész világot villámgyorsan bejáró hir, hogy Magyarországon Forradalmi Munkás- Parasztkormány alakult. A szolnoki rádió hullámhosszán elhangzott, a forradalmi munkás- parasztkormánynak a magyar néphez intézett felhívását Kádár János olvasta fel. „Véget kell vetnünk az ellenforradalmi elemek garázdálkodásának! ütött a cselekvés órája! Megvédjük a munkások és parasztok hatalmát, a népi demokrácia vívmányait!“ - állt a felhívásban. Ennek érdekében az ú] forradalmi központ, mely egy ideig ellátta a legfelsőbb párt- és állami vezetés funkcióit, segítséget kért a Szovjetuniótól az ellenforradalom leverésére. A szovjet hadsereg gyors segítsége nélkül fennállt a még súlyosabb áldozatokat követelő polgárháború veszélye, imperialista beavatkozással, világkatasztrófával fenyegetve. Az ellenforradalom fegyveres felszámolását biztositó segítség együtt járt a magyar forradalmi erók támadásba lendülésével. Az ellentámadás kibontakozását rendkívül megnehezítette, hogy a Rákosi-vezetés által elkövetett hibák ós torzulások okozta felháborodás légkörében a revizionista árulás félrevezetéssel, a hibák szocialista irányú kiküszöbölésének hirdetésével messzemenően álcázta a burzsoá viszonyok visszaállítására irányuló ellenforradalmi terror eluralkodását, valamiféle, a szocialista megújhodást kísérő jelentéktelen átmeneti jelenségnek kiáltva ki azt. Nagy Imre szövetkezett a volt uralkodó osztály maradványainak irányítása alatt álló ellenforradalmi bandákkal, s a forradalom erői - bár, ahogy azt a szakirodalom is bebizonyította, mindvégig többségben voltak - a bénultság állapotába kerültek. S így a Nagy Imre- csoporttal való szakítás szükségességének nehéz körülmények közötti felismerésével együtt maga a szakítás is csak illegális körülmények között történhetett. „A magyar ellenforradalom gyors jobbratolódása egy nagyon mély ellentmondást takar“ - írja Molnár János Ellenforradalom Magyarországon 1956-ban című, szlovák nyelven is megjelent monográfiájában. „Azt tudniillik, hogy belpolitikai és külpolitikai okokból mind a tudatos ellenforradalmi erőknek, mind a nyugati propagandának - a Szabad-Európa Rádiónak - szüksége volt a kezdő jelszavak messzemenően félrevezető jellegére, viszont ugyancsak belpolitikai és külpolitikai okokból (hogy sem a tömegek, sem a közvetlenül érdekelt szomszéd szocialista országok ne vegyék észre időben) nem volt szabad hosszú időt hagyni a felocsúdásra. Ez azonban naavon gyorsan lelepleződő ellentmondás volt.“ A szomszédos szocialista országok is - a magyarországi fejlemények kezdeti ellentmondásossága ellenére - hamar felismerték, hogy a magyarországi ellenforradalom elfojtása közös érdek. Berecz János, az immár harmadik kiadásban megjelent Ellenforradalom tollal és fegyverrel címú könyvében az Új Szó 1956. október 31-I vezércikkét idézi: „Nem mindegy nekünk, hogy mi történik közvetlen szomszédunk, a Magyar Népköztársaság területén, mert ez az ország a szocializmus táborához tartozik, éppúgy, mint a mi köztársaságunk.“ A magyarországi szakirodalomból is ismeretes, hogy a nógrád megyei, többségükben kommunista bányászok mintegy 120 főnyi illegális fegyveres egysége már november negyedike elótt kapcsolatot tartott a csehszlovákiai kommunistákkal és harcba bocsátkozott a salgótarjáni fegyveres ellenforradalmárokkal. E segítségnyújtást jelentő kapcsolatfelvétel persze ennél jóval kiterjedtebb volt. Ismeretes, hogy a polgári Csehszlovák Köztársaság szlovákiai kommunista mozgalmának kiemelkedő alakja, Major István, akinek épp az ellenforradalmi lázadás napjaiban járt le diplomáciai megbízatása, állomáshelyén maradt, s a csehszlovák követség épülete számos, a bestiális llncselés veszélyének kitett magyar kommunista számára biztosított átmeneti menedéket. Berecz János említett könyvében szerepel, hogy az új kormány megalakulását követően Horváth Imre külügyminiszter, aki Bécs- böl nem tudott hazajutni Budapestre, Prágába utazott, s ott kezdte el a kormány külügyeinek Intézését. A munkás-parasztkormány tudatában volt annak, hogy az ellen- forradalom leverésében és a szocialista hatalom konszolidációjában számíthat a többi szocialista ország segítségére. Az új forradalmi kormány 1956. november 7-én délután tartott elsó ülésén felhívta a vasút dolgozóinak figyelmét, hogy: „a Szovjetunió, Csehszlovákia, nagyobb mennyiségű gabonát, húst, egyéb élelmiszert, szenet, ablaküveget és egyéb anyagokat küld a nehéz helyzetbe került magyar fővárosnak...“ A csehszlovákiai dolgozók több napi munkabérük felajánlásával segítették az ellenforradalom okozta károk mielőbbi felszámolását. Csehszlovákia 75 millió rubel értékű hitelt is nyújtott. A csehszlovák párt és kormánydelegáció a Szovjetunió után az elsők között kereste fel Magyarországot. 1957. január elején Budapesten ötöstalálkozó zajlott le a szovjet, a bolgár, a román, a csehszlovák ós magyar kommunisták részvételével. A tanácskozásról kiadott közlemény hitet tett a szocialista országok közötti kapcsolatok megerősítése mellett. Napjaink is újabb és újabb bizonyitékokat szolgáltatnak, hogy a testvérpártok és országok szoros összefogása a szocializmus oly döntő fontosságúvá vált tökéletesítésének, előrehaladásának fontos feltétele. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Lengyel Egyesült Munkáspárt X. kongresszusán hangsúlyozta, hogy előtérbe kerül a szocializmus saját alapjain történő szüntelen megújhodása. S a marxizmus-leninizmus alkotó, a fejlődés minőségileg új szintjének elérését szolgáló alkalmazása megfosztja táptalajától a nemzetközi imperializmus által támogatott revizionista és szocialistaellenes törekvéseket. Erre figyelmeztetnek a magyarországi ellenforradalom, a csehszlovákiai és a lengyelországi válság leküzdésének tapasztalatai. A tanulságok felidézésének jegyében közöljük dr. Horváth Istvánnak, az MSZMP KB titkárának a Rudé právo számára irt cikkét.
