Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1986-11-24 / 277. szám, hétfő

A szovjet szakszervezeti na­pilap, a Trud munkatársa, Nyikolaj Sevcov ellátogatott a tep- licei kastélyba, hogy az olvasók­nak bemutathassa az ottani Pus- kin-termet. A látogatás során olyan dolgokat és összefüggése­ket fedezett fel, amelyek a hazai képzőművészet- és irodalomked­velők számára kevéssé ismertek. Sevcov azt írja, hogy ma már lehetetlen kideríteni, ki kötötte össze a teplicei múzeum egyik termét Puskin nevével. Minden bi­zonnyal olyan ember volt, aki jól egyedül, később feleségével, Na­talja Nyikolajevnával. Puskint el­bűvölte Darja Fjodorovna szépsé­ge és műveltsége. Fikelmonnal való barátsága idején Puskin ép­pen a Jevgenyij Anyegint írta. Több irodalomtörténész sok ha­sonlóságot vél felfedezni Darja Fjodorovna hasonmása és Tatjá­nak alakja között. A költő barátainak visszaemlé­kezései szerint Puskin szinte ott­hon érezte magát Fikelmonéknál. A ház egy sor fontos találkozás és beszélgetés színhelye volt a szá­mára. Éppen itt játszódott le 1837 januárjában Puskin konfliktusa Dantesszel. Később néhány nap múlva következett a párbaj a Fe­kete-pataknál. Dolly csakúgy mint anyja, nagyon nehezen viselte a költő halála miatti fájdalmat. Puskin halála után egy évvel Fi- kelmonék örökre elhagyták Orosz­országot. Dolly híres volt szépségéről. Gyakran lefestették, de egy portré sem hasonlítható ahhoz, amelyet Kari Petrovics Brjullov készített ró­la 1833-ban. Ez a kép kétségtele­„Szavam nem szélkakas11 Wole Soyinka irodalmi Nobel-díjához Puskin - a teplicei kastélyban Egy szovjet újságíró szemével ismerte nemcsak a nagy költő munkásságát, hanem részletesen tanulmányozta életét is. Annak el­lenére, hogy a teremben egyetlen Puskin-portré sincs, minden szo­ros összefüggésben áll a költő életével. Sevcov elsőként Kutuzov leányának, Jekatyerina Mihajlov- na Hitrovának portréját mutatja be, aki Puskin életének utolsó napjaiig töretlen odaadással viseltetett a költő iránt. A teremben továbbá megtalálhatók leányainak - M. I. Kutuzov unokáinak - arcképei is. Köztük Darja Fjodorovna Fikelmo- né is. A riport szerzője rámutat, hogy ennek a hölgynek egyre na­gyobb figyelmet szentelnek az iro­dalomtörténészek, és megemlíti az Oktyjabr című folyóirat márciusi számát, amely Dolly címen jelen­tetett meg róla egy elbeszélést. A teplicei portré 1824-ből szárma­zik, abból az időből, amikor Darja Fjodorovna férjhezment K. L. Fi- kelmon osztrák diplomatához, ha­zája oroszországi nagykövetéhez. Fikelmon rezidenciája vonzotta a péterváriakat. 1828-ban maga Puskin is megjelent itt. Először nül a teplicei kastély Puskin-ter- mének legnagyobb értéke. Hosz- szú ideig elveszettnek hitték. Csak a nyolcvanas évek végén sikerült Nyikolaj Prozsogin szovjet újság­írónak csehszlovák történészek és művészettörténészek segítségé­vel megtalálni és Kari Petrovics Brjullov alkotásaként azonosítani a képet. Léteznek egyébként olyan feltételezések is, hogy maga Puskin, aki jól ismerte Brjullovot, mutatta be a festőt a Fikelmon házaspárnak. A Trud munkatársa emlékeztet arra, hogy csak nemrég derült fény a teplicei kastély csodálatos gyűj­teményére. Az eredeti gyűj­teményt 1948-ban - tehát az álla­mosítás után - különböző múzeu­mokban helyezték el. A csehszlovák vák irodalomtörténészek hatalmas erőfeszítésébe került, amíg a ké­pek ismét egy helyre kerülhettek. Ma a Puskin-teremben látható a kép-, rajz- fénykép- és doku­mentumgyűjtemény egy része, amelyet először 1983 júniusától augusztusáig mutattak be a nyil­vánosságnak. -i­Tá n c í rá s A koreai ábécéhez hasonló stílusú, egyedülálló tánclejegyzési módszert fejlesztettek ki a Koreai NDK-ban. (A koreai minden valószínűség szerint urál-altaji eredetű nyelv, de a kérdés még nem tisztázott. Az időszámításunk szerinti első századokban a koreai szavak rögzítésére még kínai hierogli- fákat használtak. Szedzsong király ve­zetésével 1443-ban koreai tudósok megalkották a kevés módosítással ma is használatos nemzeti ábécét, amely 10 magánhangzó-jelből és 14 mással- hangzó-jelból, valamint ezek összeté­teleiből, összesen 40 írásjelből áll. A koreai ábécé használata a felszaba­dulás után a KNDK-ban általános és kötelező lett.) Az új lejegyzési módban 15 jelet használnak a táncfigurák és a mozgás, továbbá 19-et a hely és az irány jelölé­sére. Ezeket kombinálják is. (gy a kü­lönleges koreogáfiai írásrendszerben a táncművészet minden egyes elemé­re van jel. Képesek leírni a táncmozgá­sokat, az alakzatokat, a táncosok egy­máshoz viszonyított helyzetét és a nyugvópontokat is. Ez a lejegyzési módszer - akár a koreai ábécé - megtartja a fonetikus írás jellegzetességeit és a hieroglifikus írás előnyeit. Igen könnyű megtanulni, használata pedig nagyon kényelmes és egyszerű. Kifejlesztői írógépet és számítógépes programot is készítettek a tánc-ábécéhez. (B) Wole Soyinka az első afrikai irodalmár, aki megkapta az irodal­mi Nobel-díjat. Az ötvenkét éves joruba törzsbeli, nigériai szerző­nek több mint húsz kötete jelent meg, színdarabjait Afrikán kívül Európában és Amerikában is rendszeresen műsorukra tűzik. Mifelénk mégsem eléggé ismert, bár két magyar nyelvű kötete is van. Az első, az Európa Könyvki­adó jóvoltából 1978-ban napvilá­got látott, a Drámák, a másik, a Magvető Kiadó népszerű Világ- könyvtár sorozatában megjelent pedig A fékeveszettség évada cí­met viseli. Ez utóbbi a káoszról írt, a mitologikus őserdőből kiforrt rend regényét, az előbbi hat szín­padi játékát adta közre. Soyinka esszéírónak és költőnek is kima­gasló, mi elsősorban a Dobsirató című, 1977-ben napvilágot látott antológiából és a Nagyvilág című világirodalmi folyóiratból ismerhet­jük versvilágát. Az 1981-ben Lon­donban megjelent memoárköteté- ból az említett folyóirat következő évi novemberi számában olvashat­tunk három remek részletet. Az elsőben anyja, a másodikban apja portréját rajzolta meg, míg a har­madikban az abeokutai iskola­éveknek állított emléket, az értel­miségivé válás sajátos afrikai mó­dozatain keresztül bemutatva azt az etikai rendszert is, amelynek alapján az ifei (Nigéria) egyetem tanára ma is ír és küzd a szociális, vallási, nemzetiségi, faji megkü­lönböztetés ellen. Wole Soyinka bonyolult és sok­rétű alkat, akit műveiben nem is annyira az emberi kapcsolatok lé­lektani lehetőségei és az összetett személyiségek, hanem a társadal­mi mozgások, a folyamatos váltás és változás esélyei, a szemlélet- és életformaváltás idejét élő, és elszenvedő közösségek reményei izgatják. S mert a közösségi lét legpontosabb kifejezőjének a mí­toszt tartja, ezt teszi meg írásainak szervezőjéül, gondolatiságának alapjául. A világhírhez, s így ter­mészetesen a Nobel-díjhöz is hozzásegítette, hogy angolul ír, bár az övéihez anyanyelvén szól. Angol kiadója, Rex Collings írta róla: ,,Reneszánsz elődeihez ha­sonlóan valamiféle univerzális ember: költő, drámaíró, regényíró, kritikus, előadó, tanár, színész, fordító, politikus és könyvkiadó.“ Vagyis a jelenidő embere. Létele- me az akarat - a görög Apolló és Dionysos joruba megfelelője, a műveiben sokszor megidézett Ogun is azért jár mindig elöl, mert birtokolja azt az óserót, amely az akarattal személyesül meg -, an­nak a világteremtő akaratnak a szüntelen felélesztése, amely­nek feladata nemcsak az egyé­nenként megszenvedett káosz fe­letti győzelem, de az egész közös­ség újjászületésének az elősegí­tése. Közismert, hogy a huszadik századi modern európai művé­szetre megtermékenyítő hatással volt az afrikai művészet felfedezé­se. Az európai látásmód hierarchi­kus világrendjét az afrikai plaszti­ka alakzatai katarktikus erővel robbantották szét. Ugyanígy a ze­ne. Aki afrikai népzenét is tart lemeztárában, az tapasztalhatja, hogy e zene teremtőereje és lá­tásmódja ismeretlen mélységeket nyitott fel az európai zenekultúrá­ban. Vagyis mind az afrikai képző­művészet, mind az afrikai zene hathatósan gazdagította, felújítot­ta, friss vérrel látta el európai meg­felelőjét. Az irodalmi hatások azonban egészen másként mű­ködnek, elsősorban azért, mert itt nem univerzális nyelven beszélő művészetről van szó. írott szóról, amit - ellentétben az alakzatokkal és a hangokkal - le kell fordítani. Wole Soyinka írásaiban észreve­hető ugýan az európai kultúrától eltérő világlátás, ennek ellenére írói szemlélete határozottan euró­pai indítékú. Hogy szellemvilága mégis miben különbözik alapvető­en a miénktől, annak ecsetelésé­hez hadd idézzem Beney Zsuzsát, Soyinka 1976-os angol esszékö­tetének magyar elemzőjét: „Az európai kultúra alapvetó hármas osztásával szemben (tézis - anti- tézis - szintézis, meg-nem-szüle- tett - élő - meghalt) a joruba látás ismeri és elfogadja a negyediket: az átmenetét, mely jellegében külön­bözik az előző háromtól - azok statikus jellegével, logikai-analiti­kai beláthatóságával szemben di­namikus, időben megállíthatatlan, bonthatatlan, tehát lehetetlen belő­le az értelmi-logikai analízishez szükséges mintát kimetszeni: dina- mikussága miatt nem tekinthető homogénnek. “ Vagyis Soyinka az európai ember háromdimenziós világán rést üt a számára nehezen fölfogható negyedik irányába. Ez­zel összefüggésben a kitüntetett afrikai előfutárait az afrikai hitvi­lágban és hagyományrendszer­ben, a joruba kultúrában, európai előfutárait mindenekelőtt az eg­zisztencializmus nagyjaiban is­merhetjük fel. A Nobel-díj odaítélése alápján remélhető, hogy újabb Soyinka- kötetekkel találkozunk a könyvpia­con. Jómagam legszívesebben esszéválogatást olvasnék tőle, vagyis egy gazdag csokrot abból a műfajból, amely az alkotói én legtávolibb és legbizzarrabb ka­landozásait is elfogadhatóvá eme­li, s a képzelet minden képtelensé­ge valósággá aposztrofálható. Persze, említett memoárkötete, az Aké, a gyermekkor évei is bizo­nyára hozzásegítene a kortárs Af- rika művészeti-társadaími-filozó­(Arch ív-felvétel) fiai gondolkozásának alaposabb megértéséhez. Izgalmas olvas­mány lenne, de egyáltalán nem úgynevezett „egzotikus“ - ahogy az afrikai irodalmat néhányan ke­zelik -, hiszen ez az irodalom, ellentétben a képzőművészettel és a zenével, a gondolkozás sab­lonjait az európai kultúrától vette át. Mert míg faragni, rajzolni és énekelni nem ettől, írni igazából azonban Európától tanult meg. Epikai összefüggésben már csak ezért sem egzotikus, emberi érte­lemben pedig, és ez természetes, semmi „idegen“ nincs benne. Iskolaigazgató apjának már há­rom tévesen kijelenti: tanulni akar. Négy és fél éves, amikor egy őr- szobán angolul szól a csodálkozó őrmesterhez. Kamaszkorától igaz­ságért küzdő írónak, népe segítő­jének készül. Huszonkétévesen már az ibadani egyetemen tanul, majd az angliai Leedsben szerzi meg tanári diplomáját. Első da­rabját Londonban, a Royal Court Theatre-ban mutatják be, 1958- ban. Rá egy évre már hazájában is játsszák. Ezután hazamegy, hogy Nigéria önállósulásának napjára, 1960. október 1 -éré meg­írja az Erdő tánca című darabját, írószövetséget, színházakat, drá­mafesztiválokat szervez, jeles köl­tőkkel, a négerség jeles teoretiku­saival vitatkozik, miközben rend­szeresen publikál afrikai, európai és amerikai folyóiratokban. Ma­gyarán: vezéregyéniség. A biafrai háborúban békítő, de az egymás ellen harcolók számára elfogad­hatatlan magatartása miatt bör­tönbe zárják. Halálhírét terjesztik, de 1969-ben kiszabadul. Azóta szabadon ír, ami Afrikában nagy szó. Az ifei egyetem meghívását a hetvenes években fogadta el. Bizonyossággal állíthatjuk, hogy Wole Soyinka személyében az idén Afrika legjelentősebb írója vehette kézhez a svéd akadémia díját. Békeharcos, közéleti és mű­vész magatartása is érzékeltethe­tő az alábbi versidézettel: ,,Sza­vam nem szélkakas.“ Soyinka máig az, akinek lenni készült, s életművén, a modern afrikai esz­tétikum létrehozásán, máig a ma­gának tett eskü szellemében fára­dozik. SZIGETI LÁSZLÓ A bátorságról és a barátságról Beszélgetés Timur Gajdarral Timur Gajdar neve hallatára ma is édesapja, Arkagyij jut sok olvasó eszébe, s rögtön utána a Timur és csapata, a Csuk és Gek, valamint más népszerű ifjúsági mű. Négy és fél évtizede annak, hogy Arka­gyij Gajdar harminchétévesen, a Komszomolszkaja Pravda haditudósítójaként hősi halált halt. Fia, Timur ekkor tizen- négyéves volt, s önként jelent­kezett a frontra. Három év múl­va a Szovjetunió Hőse kitünte­téssel jutalmazták bátorságát. A háború után a moszkvai Pravda külföldi tudósítójaként dolgozott, s különösen a kubai forradalomról írt riportkönyve váltott ki nagy érdeklődést. Ezúttal Éva Puklová, a Rudé právo munkatársa beszélgetett el a neves közíróval és újság­íróval. • Édesapja regénye, a Timur és csapata annak idején mozgal­mat indított el, a fiatalok segítették a háborúban magukra maradt em­bereket. Napjainkban a békés tár­sadalomépítés dolgos hétköznap­jaiban él-e még a timur-moz- galom?- Igen. Sőt minden nyáron az artyeki és a többi pionírtáborban találkoznak is a timuristák. Ma szintén elevenen él a fiatalokban a bizonyítás vágya, szeretnének jót, értelmeset cselekedni, miköz­ben a természetes kalandvágyu­kat is igyekszenek kielégíteni. • Mit jelent ez a valóságban?-A timuristák például gyakran járják a természetet, ismerkednek annak titokzatos, csodálatos vilá­gával, szem előtt tartják harmoni­kus fizikai és szellemi fejlődésü­ket, s ezen kívül különböző hasz­nos társadalmi munkát végeznek. Több helyi lapban rendszeres összeállítások tudósítanak a timu­risták tevékenységéről. • ön a csatatéren gyakran ta­lálkozott olyan emberekkel, akik minden körülmények között hősie­sen helytálltak. Békeidőben vajon vannak-e hősök?- Természetesen vannak. Én elsősorban azokat tartom napja­ink hőseinek, akik az átlagosnál jóval többet tesznek társadalmun­kért, nem riadnak vissza a ne­hézségektől, az újszerű megoldá­soktól Legismertebbek a szocia­lista munka hősei, de vannak egy­szerű, névtelen hősök is, akik sze­rényen, halkan nagy munkát vé­geznek. Úgy vélem, olykor az is a hősiesség egyik megnyilvánulá­sa lehet, amikor az ember kitart az igaza mellett, nem másítja meg szavait, s védi igazát. • Vajon a bátorság velünk szü­letik, vagy megtanulhatja az ember?- Azt hiszem senki sem születik eleve bátornak. Pozitív példák, példaképek formálják azzá, s ter­mészetesen a fokozatosan kiala­kult meggyőződése, igazságsze- retete. Emlékszem, talán hatéves lehettem, amikor az édesapám estefele kivitt az erdőbe. Dalolgat- va sétáltunk, s egyszercsak várat­lanul azt mondta, hogy eltéved­tünk. - Félsz, fiam? - kérdezte. Hevesebben dobogott a szívem, de azért önérzetesen feleltem: - Nem, édesapám. - Akkor indulj vissza ezen az úton, az erdő vé­gén találkozunk - mondta. Útnak indultam. Sötét volt, recsegtek a gallyak, de azért elszántan lép­kedtem. Az út végén apám várt rám, kézenfogott, s énekelve mentünk haza. Néhány év múlva mondta el, hogy a fák mögül fi­gyelt, elkezdek-e futni, netán sírni, vagy pedig megtartom a szavam, vagyis nem ijedek meg. Talán ak­kor voltam először hős az életem­ben. Később a fronton nagyon sok bátor emberrel, igazi hősökkel ta­lálkoztam, akik nem ijedtek meg semmilyen helyzetben sem. Hason­ló emberekkel hozott össze a sors évek múltán Kubában, Afganisz­tánban is. Rendíthetetlenül hittek ők is eszméjük igazában, győzel­mükben. • llja Ehrenburg mondta egy­szer, hogy Arkagyij Gajdar olyan ember, akiben felnőtt korára is a gyermek lelkülete lakozik.- így volt, édesapám lírai lélek volt, végtelenül szerette a gyerme­keket, s nem véletlen, hogy irodal­mi műveiben hitelesen mutatja be kis hőseit, akik gyermekszemmel vizsgálják a világot és önmagukat. Édesapám nagyon sokat foglalko­zott velem, nagyon okosan nevelt. Emlékszem, milyen sokat mesélt, mennyi szép dalra tanított meg. Amikor megtudtam, hogy meghalt, nem volt többé maradásom. Apám megtanított rá, mit kell tennem, hol a helyem. A fronton a legnehe­zebb pillanatokban mindig rá gon­doltam, s így teszek azóta is. Min­den helyzetben szeretnék olyan következetes és bátor lenni, mint ő volt. • Édesapja műveiben a barát­ság nagyon fontos szerepet ját­szik. Vajon napjainkban is ez a helyzet?- A barátság mindig nagyon ér­tékes. A gyermekévek során, a felnőttek között, s idős korban is mérhetetlen nagy dolog, ha az embernek barátja van. A barát mindenben segít, őszinte hozzád, tanácsokat ad. A barát szilárd tá­maszod minden helyzetben. A ba­rátra olyan szüksége van az em­bernek, mint vízre, vagy oxigénre, így van ez ma is, nem lesz más­képpen a jövőben sem. Hiszem, hogy apám müvei is hozzásegítik a mai és az elkövetkező nemze­déket ehhez a felismeréshez. ÚJ szó 4 1986. XI. 24.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom