Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1986-11-17 / 271. szám, hétfő
A nyár elején dél-csehországi tájakon töltött néhány napot Janiga József, „festői magányban“, hol itt állt meg a kocsijával, hol ott, és - festett. Aztán amikor hazatért, elkezdte intenzívebben festeni szükebb tárgyi és természeti környezetét, amelyben családjával él, a szerény külsejü nagymegyeri (Calovo) házat, a hozzátartozó melléképületet, az udvart, a kertet. Valami más születik, mint az eddigiek, mondta akkoriban közös ismerősünk, aki már látott néhányat az új képekből És igaza volt, írom le annak a tárlatnak a láttán, mely a közelmúltban ezekből az alkotásokból nyílt meg a komáromi (Komárno) Duna Menti Múzeumban, Szőkébb világom címmel. Alig van itt nyoma a festő számos korábbi tájképéről áradó nyugalomnak, pedig a téma lényegében ugyanaz, és a forma is a régi, hagyományos. A kifejezés módja, technikája változott. Vaskos és lendületes ecsetvonások rendkívül gazdag és dinamikus színvilág, de helyenként olyan árnyalt felületek is láthatók, például egy Korunk görög zeneművészetének világszerte ismert, haladó gondolkodású kiválósága, a Zor- ba, a görög című film zenéjének komponistája Mikisz Theodora- kisz. Népzenei ihletésű dalaiból tizennégyet hallhattunk azon a közelmúltban megjelent nagylemezen, mely a Supraphon és a nyugatnémet Metronom Musik lemez- társaság közös gondozásában látott napvilágot. Mikisz Theodorakisz 1925-ben született Chiosz szigetén. Pat- raszkban járt gimnáziumba, ahol diákzenekart alapított, melyben ő maga hegedűn, gitáron és harmonikán játszott, énekelt; és már komponált is. 1947-ben, mint az illegális EPON ifjúsági szervezet tagja, részt vett egy kormányellenes tüntetésben, amiért letartóztatták és néhány ezer fiatal athénival együtt Pszyttalia szigetére száműzték. Ott sem hagyta abba a zeneszerzést Meghurcoltatások után a párizsi konzervatórium ösztöndíjasa lett, ahol Oliver Messiaen és Eugén Bigot tanítványa volt 1957-ben a moszkvai VIT-en egyik műve aranyérmet nyert. Anfalrészenl melyek valamely, alkonyatba hajló nyári délután hangulatát idézik fel bennünk. Igaz, más képeken is azonosítható a nyári napnak egy-egy szakasza, azok a színek, amelyeket a valóságban éppen „viselt“, mondjuk, a kert. A témából adódóan zártabb te- • rekben, de mindig más-más nézőpontból jelenik meg újra és újra mindaz, ami Janiga József közvetlen életterét alkotja, amit naponta lát, kilépve a ház ajtaján, a portán azonban belül maradva. Emberi alak nem tűnik fel a képein, és gondolati összefüggéseket, konfliktusokat is hiába keresnénk. Annál inkább találhatók érzelmi mozzanatok ebben a nyári lángolás- ban-lobogásban. A festés öröme mellett az olyan szépségek iránti vonzalom, melyeket egyrészt a mindennapi természeti környezetünk kínál, másrészt, amelyeket a leghétköznapibb dolgok is tartalmazhatnak. Közel száz ilyen olajfestményt készített Janiga József, ebből valamivel több mint negyven került kiállításra. Minthogy ez a bő termés, valamint a tárlat jelentős állomásnak tetszik a festő pályáján, aki egyébként a nagymegyeri Művészeti Alapiskola tanára, érdekelt, miként gondolkodik erről ő, és természetesen kíváncsi voltam a szóban forgó képek születésének a körülményeire is.- Második éve lakunk itt. Az embernek idő kell, hogy rájöjjön, mi van a közvetlen közelében. Elhatároztam, hogy kimondottan a magam részére megcsinálok egy-két „dokumentumképet“ a házról. Emlék lesz gyermekeim számára is. Elkészültek a képek, de aztán jöttek az újabbak. Olyan ....... tígon, Les amants de Teruel, és a Le feu aux poudres című balettjei meghozták számára a világsikert. Közben szórakoztató zenével is foglalkozott. Theodorakisz később visszatért hazájába, ahol erős rendőri felügyelettel tarthatta meg koncertjeit. 1964-ben újabb világsikert aratott a már említett Zorba, a görög című filmjének zenéjével. Az 1967-ben hatalomra jutott fasiszta diktatúra betiltotta Theodorakisz műveinek hazai terjesztését. A zeneszerző 1970-ben családjával együtt ismét Francia- országba emigrált. Theodorakisz dalait korunk legjobb görög költőinek (Odysszeasz Elitisz, Dimitrisz Chrisztodoulou, Nikosz Gatszosz és mások) szövegeire komponálja. Népszerű melódiáinak van néhány sajátossága; többségük népzenei motívumokra épül, nem véletlen, hogy interpretálásukban nagy szerep jut a buzukinak, a görögök kedvelt népi hangszerének. A dalszövegek - a már említett költők alkotásai - látszatra mindennapi témákról (a természetről, a tengerről, a szerelemről, lányáról Margaritácsodálatos nyár volt. Szép napos időben érdekes hangulatot árasztott ez a sarok, az a sarok, a fehér fal, ahogy rásütött a nap. Amikor megcsináltam az első képet, eszem ágában sem volt, hogy majdnem száz fogja követni. Élveztem a festést; sokat festettem emlékezetből, most kiélhettem magam a színekben. És vitt a természet, én meg hagytam, hogy vigyen. Tulajdonképpen maga a természet „írta“ ezeket a képeket, és nagy lázban, egy nap alatt három is készült. Mondhatnám; egyfajta naplót alkotnak. Szeretném hinni, hogy nemcsak látvány van bennük, hanem valami más is. Igyekszem kiemelni, ami ott van a közvetlen közelünkben, de nem vesszük észre. A természet annyira emberi, és meg is van mindenkiben az igény iránta, csak meg kell mutatni, fel kell rá hívni a figyelmet. Gyakran járok ki a határba dolgozni. De másban is ott Vitt a természet (Nagy László felvétele) a szépség, amit én a természet részének tekintek. Dél-Cseh- országban katonáskodtam, tetszett az ottani vidék, hasonlít a szülőföldemhez. De nemcsak ez volt érdekes, hanem a dél-csehországi falusi építészet is. Ezért látogattam el oda a nyáron.- Visszatérve szűkebb világodhoz, miért hiányzik belőle az ember.- Mint festő, nem tudom megta-. lálni az emberben azt, amit a tájban. Én egyszerű tájfestő vagyok, semmi több. De egy fokkal sem tekintem kisebb feladatnak a tájfestést, mint például a figurális kompozíciók alkotását. Mint műfaj, vajon többet ér-e például a költészet a prózánál vagy a drámánál? Csak jó legyen, ami születik.- Hogy jött létre ez a kiállításod?- Nem azzal a szándékkal dolgoztam, hogy kiállítsak, nem is akartam a tárlatot, de jöttek a múzeumból, győzködtek. Úgy éreztem, csak a családnak festettem ezeket a képeket, mást talán nem is érdekelhetnek. Nem mondom, most már örülök a tárlatnak. Ahogy tapasztaltam, azért másoknak is tudtam adni valamit... BODNÁR GYULA ról) szólnak, ám több szöveg allegorikus, tele van burkolt célzásokkal - az elnyomásról, a politika napi eseményeiről. Vagyis Theodorakisz alkotásait nem csupán a sziporkázó tehetség, hanem az egyértelműen haladó szellemű elkötelezettség is jellemzi. Népszerű dalait - saját bevallása szerint - azzal a meggyőződéssel korrf- ponálja, hogy a költői szöveg poe- tikus tartalma kifejezőbbé teszi a zenei megnyilvánulás emocio- nalitását és pozitívan befolyásolja a dalok formai megoldását. E dalok egyben arról is tanúskodnak, hogy az a Theodorakisz, aki ma már szimfonikus műveivel, oratóriumaival, balett- és filmzenéjével arat világsikert, máig is hű maradt a dalhoz, ahhoz a műfajhoz, mely- lyel zenei pályafutását kezdte. A most kiadott Theodorakisz- album tizennégy dalát Maria Fa- rantouri, Dora Gianakopoulou, Helena Sylva, Georg Kapernarosz és a Trio Hellenique adja elő sok muzikalitással, könnyedén és elegánsan, kidomborítva a jellegzetesen szép görög melódiák minden báját és varázsát. SÁGI TÓTH TIBOR A tíz év Bizonyára nagyon kevesen párosítjuk pince szavunkat a színház fogalmával. Hacsak nem Kassán (Košice), a Kovács utca 38 környékén vagy ízlésesen lekövezett udvarán járunk. Majdnem négyszáznegyven esztendeje két portával odébb állott - ahogy az emléktábla mutatja- „Tinódy Sebestyén lantos költőnk háza“, annak az író-éneklő- játszó költőnek, akinek ugyan nem vérségi rokonai, de mindenképpen „leszármazottjai“ a mai Pinceszínpad tagjai. Tinódy szellemi utódai, egyrészt a hirdetett szó tartalma és szerepe, másrészt a módozat okán. Hiszen máig jó emlékük az egyik legkedvesebb magyar iskoladrámának, a Kocsonya Mihály házasságának „szín- revitele“; akként sikerült a Csereháttól a Bodrogközig 1980 nyarán tucatnál többször előadni, hogy a bodollói (Budulov) szövetkezettől kaptak két lovat és egy kocsist, a buzitaiaktól (Buzica) pedig szekeret. Ahogy Tinódy szokta volt, ők is fölkerekedtek, s komédiásokként fedték fel az emberi élet egyik nagy titkát, az örömteli játékot, amelyet mindenki művel, annál kevesebben értenek s értékelik megtartó, vérpezsdítő szerepét. E szekerezéskor a Pínceszínpad még csak négyéves volt, ma már tíz. Akkor az volt az ötödik bemutatójuk, a tizedik évfordulóra készült Mánia című darab immáron a tizennegyedik. Aki egy kicsit is megmártózott az amatőr művészeti mozgalom mélyvizeiben, aki tudja, milyen szufla és lelki erő szükséges egy színjátszócsoportnak nemcsak a rendszeres működéséhez, de puszta egybentartásához, annak a napnál is világosabb, miért lenne pótolhatatlan mulasztás, ha a tizedik születésnapot csupán új bemutatóval, s nem egy, ezzel összekapcsolt ünnepi találkozóval köszöntenék. Olyan találkozóval amelyre a színpad jelenlegi tagjai meghívták az alapító s az egykori tagokat, hetvennél több embert, orvostól, pedagógustól, mérnöktől kezdve a tudományos kutatóig, erdészig, mesterig, kétkezi munkásig. És a színészeket is, termész- tesen, hiszen a Pinceszínpad hivatásos színészeket is elindított a pályán. Ők valamennyien tudják, mennyi munkával, lemondással, néha áldozattal is jár egyetlen bemutató előkészítése, a darabválasztástól a premierig ívelő feszültségben mennyi előre nem látott szervezési és - sajnos néha- emberi akadályon kell túljutnia rendezőnek, színésznek, műszakinak egyaránt. Az is e kisszínpad megmaradásának nehézségeiről vall - lévén Kassa egyetemi város, amelyben Szlovákia magyarlakta vidékeiről nagyon sok diák ideiglenesen ól -, hogy tíz év alatt nyolc- vannyolcan kapcsolódtak be a munkájába. Névjegyzékük megjelent a* évfordulóra kiadott ízléses, az évtizedes tevékenységet dióhéjban tükröző műsorfüzetben, amelynek a fenntartó szerv, a Csemadok Kassai Járási Bizottsága a kiadója. Az évtizedet átölelő emlékezés már november 7-én, a Fábry-na- pok rendezvénysorozat első napján megkezdődött a Kovács utcai Csemadok-székház könyvtárszobájában. Itt nyitották meg azt a tárlatot, amelynek az Egy évtized dokumentumai címet is adhatnánk. Fotográfiák idézték fel az előadásokat, kezdve az észt kortárs, Johan Smool Az ezredes özvegye című színházavató előadás dokumentumával, befejezve a tavalyi martini színházi szemle plakátjával, amely azt adja hírül, hogy a Pinceszínpad Schwajda György Segítség című tragikomédiájával képviselte e jelentős nemzetközi amatőr színházi fórumon a szlovákiai magyar színjátszást. Jaroslav Černýnek, a Javisko idei 2. számában olvasható értékelése szerint a budapesti Reflex Színpad kötelez produkciójával együtt a Pínceszínpad előadása volt „a jók között a legjobb“. Kár, hogy ezt a kiállítást nem az udvarról nyíló pincében, vagyis magában a Pinceszínpadban nyitották meg, hiszen az országból odasereglettek közül bizonyára sokan nem ismerik azt a boltívekkel két részre osztott teret, amelyet még a kezdet kezdetekor maguk az alapító tagok tettek használhatóvá, a romeltakarítástól, a falak bepucolásán át egészen a fűtésig, irgalmatlanul sok munkát vállalva. Természetesen a fenntartó szerv hathatós támogatásával. A kiállítást november 15-én, vagyis az elmúlt szombaton követte a premier és az ünnepi találkozó. De nemcsak a tíz évet folyamatossá tevő kemény szervezői és rendezői munka lehetne követendő példa, hanem az is, hogy hangsúlyt adva az évtizednyi rendszeres munka szükségességének, a Csemadok Központi Bizottsága erre a napra hívta össze Kassára a színházi rendezők klubját. A kerek évforduló jelentőségéről Havasi Péter, aki kezdettől fogva vezetője és rendezője az együttesnek, a következőket mondta:- Afféle divat is, hogy a kerek évfordulókat megünnepeljük, mi azonban mást is látunk ebben. Nemzetiségi kultúránk népszerűsítését, jó hírének terjesztését. Tagjaink zöme főiskolás. Az itt dolgozó vagy az egykori tagok közül jó, ha tíz a kassai. Ennyien be sem fértünk volna a Pincébe, ezért választottuk a Thália Színpadot. Meg azért is, mert először kísérletezünk látvány- és mozgásszínházzal... Krúdy Gyula A takács feleségének a szíve című novelláját bővítettem ki egyéb novelláiból vett történetekkel, de hogy miről is akarunk szólni, az hadd maradjon titok. Közönségünk titka. Hogy tíz óv alatt körülbelül hány néző tekinthette meg előadásaikat, arról nem szólt Havasi Péter, aki állását tekintve is népművelő, a kassai népművelési központ színházi szakelőadója. Arról sem, hogy amikor Schmiedt Erzsébet, Varga Gábor és társaik kezdeményezésére 1976 őszén szervezni kezdte a Pinceszínpadot, gondolt-e arra, hogy tíz éven át minden évben bemutatót tartanak, sót ’77- ben és ’82-ben kettőt, az idén pedig hármat! Bizonyára nem ilyen távlatok kötötték le akkor az energiáit, nem ilyenek éltették reményeit. Fő céljuk akkor az volt, hogy elkészüljenek az első bemutatóval, s rendbe tegyék a pincét. Azt az emberi melegséggel telített színházat, amely a tagoknak próbateremként, klubként, második otthonként egyaránt szolgál. Ahol egy évtizede - mi tagadás - még egerek cincogtak, ahol a lim-limo- kon úgy ült a por és a szürkeség, mint légós pincében a szorongás. A szürkésfehér boltozatok alatt, mint valami hatalmas koponyában, érlelődött a színház. Bennünk, emberekben pedig érzés és gondolat. Az érzés: hogy ez az évforduló nemcsak a Pinceszínpadnak, de a csehszlovákai magyar amatőrszínházi mozgalomnak is jelentős eseménye, s a gondolat: hogy a következő évtizedben még hatékonyabb, az eddigieknél is színvonalasabb előadásokkal léphetnek csak színre. Mert a tíz év kötelez. SZIGETI LÁSZLÓ Egy festő „szűkebb világa“ Janiga József: A kert felől... (Szuchy M. Emil fotoreprodukciója)----------------- LEMEZ -----------------------------------------------------Th eodorakisz dalai ÚJ SZÚ 4 1986. XI. 17.
