Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-28 / 254. szám, kedd

1 ÚJ szú 5 1986. X. 28. Emlékük és példájuk a hálás utókoré A spanyol polgárháború komáromi (Komárno) önkénteseinek jubileumi emlékünnepsége Megelőzés közös erőfeszítéssel Egy tizenhét éves fiatalember édesanyja mesélte nemrég: - A fiam már egy éve udvarol az osztálytársnőjének. Vagyis, - torpan meg mondanivalója közepette - mintha a kislány udvarolna a fiamnak. Amikor csak teheti - s valahogy gyakran teheti - nálunk van. Ha otthon vagyunk, ha nem. Attól félek, egy szép napon közük majd, nagymama leszek... - mondja zavartan, könnytől csillogó szemmel. - Beszéltünk a gyerekkel, nyíltan megmondtuk, továbbtanulása nem volna egyszerű családosán és figyelmeztettük arra is, felelőtlen sem lehet. Ránk nézett, megölelt minket, s nevetve közölte, ne féljünk. Már arra is gondoltam, beszélek a kislánnyal, ha kell, elkísérem a nőgyógyászhoz, de hát van neki édesanyja... A családi életre való nevelés terén a szüló mintha magára lenne hagyatva, nem sokat tesz az isko­Bensőséges találkozóra jöttek össze a spanyol polgárháború egykori önkéntesei és hozzátarto­zóik október 10-én a komáromi Duna Menti Múzeumban. A ren­dezvény szervezői az SZLKP Ko­máromi Városi Bizottsága, a Váro­si Nemzeti Bizottság, az Antifa­siszta Harcosok Szlovákiai Szö­vetségének Járási Bizottsága és a Duna Menti Múzeum voltak. A rendező szervek messzemenő­en gondoskodtak mind az ötven évvel ezelőtti világesemény feled­hetetlen emlékének és komáromi vonatkozásainak felidézéséről, mind a veterán interbrigadisták hervadhatatlan érdemeinek mélta­tásáról. Az emlékünnepséget a Komá­romi Városi Nemzeti Bizottság alelnöke, Bende István nyitotta meg, majd František škreko a já­rási pártbizottság nevében kö­szöntötte az ünnepség résztvevő­it. Őket követően Karol Cigan, az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége Járási Bizottságának titkára tartott ünnepi beszédet. A továbbiakban a résztvevők, te­hát az egykori harcosok, illetve a hozzátartozóik beírták nevüket a járási nemzeti bizottág emlék­könyvébe, aztán pedig Kajtár Jó­zsef, a Duna Menti Múzeum igaz­gatója emlékbe becses ajándéko­kat osztott szét közöttük. Az ünnepélyes aktusokat a ren­dezvény érdemi része, az a mint­egy kétórás, meghitt beszélgetés követte, amelyet a hősi harcok két élő veteránja, Száraz József és Miklós Imre, valamint a többiek - a mártírok és az idő közben elhunyt veterán harcosok - hozzá­tartozói folytattak a meghívott ven­dégekkel. A közvetlen, őszinte be­szélgetés alapját és légkörét a kö­zös büszkeségtől, egyszersmind szomorúságtól áthatott emlékezés teremtette meg. A büszkeség ér­zését az emlékezetes harcok ér­dekfeszítő történeteinek felidézé­se váltotta ki belőlük, szomorúsá­guk oka pedig egyedül az volt, hogy a Komáromból, illetve a ko­máromi járásból jelentkezett, mint­egy húsz önkéntes közül immár csak néhányan élnek és mindösz- sze ketten tudtak eljönni a találko­zóra: a bátorkeszi (Vojnice) szár­mazású, 75 éves Száraz József és a hasonló korú komáromi Mik­lós Imre, aki a felszabadulás óta Miskolcon élve tölti nyugdíjas éve­it. Sajnos, egykori bajtársaik, Balla Benő, Bodor Sándor, Császár Ist­ván, Lábszky Gyula, Ladányi László, Munzer Rózsa ápolónő, Nemcsics József, Stegmár Ferenc és Zaborai Jenő elestek a spa­nyolországi csatatereken, vagy hazatérve már itthon hunytak el. A pontosság kedvéért helyesbítve, közülük mindmáig öten maradtak életben, mert a megjelent Száraz Józsefen és Miklós Imrén kívül a 77 éves Csépi Zsigmond nyug­díjasként Gadócon (Hadovce) érte meg a kiemelkedő jubileumot, va­lamint Kovács Lajos, aki viszont a magyarországi Kiskőrösről csak egy meleg hangú levélben tudta üdvözölni az ünnepség résztvevő­it. Rajtuk kívül az Uherský Brod-i František šimek is szintén csak a feleségével tudta képviseltetni magát. Száraz József és Miklós Imre, valamint a hősi halottak hozzátar­tozói, elvtársai, barátai - régi is­merősökként - szinte egymás szavába vágva elevenítették fel a legendás múlt megannyi feled­hetetlen és megható eseményé­nek emlékét: a hazai kommunista mozgalom szolidaritási akcióit, az egykori önkéntesek bátor kiállá­sát, áldozatvállalását, halálmeg­vető elszántságát - s persze so­kuk vértanúhalálát is. Mint az eléggé köztudott, a be­szélgetésben pedig a hitelessé­gen túl rendkívül mélyen, mert élményszerüen dokumentálódott, hogy a spanyol köztársasági had­sereg és milícia oldalán a nemzet­közi brigádok becsülettel helytáll­tak a polgárháború legsúlyosabb ütközeteiben is - sót gyakran a köztársasági hadsereg roham­osztagait képezték. A dél-szlová­kiai önkéntesek többnyire a XV. nemzetközi brigád Dimitrov-zász- lóaljának Jan Žižka nevét viselő géppuskásszázadában harcoltak, aztán 1937 novemberétől a Ma- saryk-zászlóalj Petőfi-századá- ban, sokan pedig a XII., majd a XIII. önkéntes nemzetközi brigád magyar nemzetiségű önkéntesek­ből toborzott zászlóaljaiban, vala­mint a csehszlovákiai önkéntesek­ből alakult, Klement Gottwaldról elnevezett légelhárító ütegben. A komáromi és a járásbeli önkén­tesek úgyszólván mindegyikben ott voltak, és igazi internacionalis­tákhoz híven közülük sokan az életüket is áldozták a spanyol nép szabadságáért folytatott élethalál­harcban. Mindez érzékletesen bontako­zott ki a visszaemlékezésekből, amelyek a Duna Menti Múzeum állandó munkásmozgalmi kiállítá­sának közös megtekintése, utána i a mártírok emlékművének ünne­pélyes megkoszorúzása, majd egy, szintén közös ebéd után a nyugdíjasok városi klubházában folytatódott. Hogy fél évszázad múltán is milyen erős még a világtörténelmi horderejű esemény itthoni rezo­nanciája, ékes bizonyságául az ünnepség több megható mozza­nata közül az egyiknek a megem­lítése különösen idekívánkozik. Amikor Cseszár István özvegye a mártír in memoriam adományo­zott kitüntetését odaajándékozta a Duna Menti Múzeum munkás- mozgalmi gyűjteményébe, a felto­luló emlékek hatására megrázó zokogásban tört ki. Megindultsága láttán minden jelenlevő mélyen megilletödött. S több hasonló epi­zód a vendégekből rokon érzel­meket váltott ki: komor szépségű révedezést és részvétet - tisztel­gést a becsületes célért és igaz ügyért tiszta, nemes halált halt hősök emléke előtt. Tulajdon­képp azt a nagy kontinuitást - esz­mei, politikai és erkölcsi folyama­tosságot -, amely végül is mintegy vigasz- és jóvátételként építőmun­kánk eredményeiben, szocialista vívmányainkban testesült és tes­tesül meg. Ez utóbbi tényt egyébként Ben­de István, a vnb alelnöke is kellő­képpen kidomborította, amikor ün­nepi beszéde befejezéseként arról szólt, hogy az elmúlt évtizedek folyamán milyen szembetűnő gaz­dasági, szociális és urbanizációs fejlődésen ment keresztül a kom­munista és forradalmi munkás- mozgalmi hagyományokban oly gazdag Komárom. Csupáncsak a legjelentősebb eredményeket említve: régi nagyüzeme, a Szlo­vák Nehézgépipari Üzemek Stei­ner Gábor Hajógyára teljesítőké­pességének fokozása és műszaki korszerűsítése mellett a cipőgyár­ral kezdve egy sor új közép- és kisüzem létesült mind a város, mind a járás területén, ami a la­kosság, kivált a nők foglalkozta­tottságának arányát növelte s nö­veli mindegyre. Ott, ahol éppen a harmincas években szintén tö­meges munkanélküliség dúlt. Azonkívül korszerű középvárossá nőtte ki magát Komárom, elsősor­ban új lakótelepek építésével és tekintélyes számú régebbi lakó­épület felújításával. Ezek eredmé­nyeként a városban rendkívül megjavultak a lakásviszonyok. De a dolgos komáromiak igyekezetét, szorgalmát, áldozatkészségét di­cséri a növekvő igényeiket mind­jobban kielégítő, állami beruhá­zással vagy önerőből és társadal­mi munkával felépített új bérhá­zak, szövetkezeti vagy családi há­zak sokasága, valamint a külön­böző szociális, sport- és kulturális célokat szolgáló létesítmények nagy száma is. Mindent összevé­ve: aki az elmúlt 15-20 év alatt nem járt Komáromban, ma alig ismer az egykori Duna-parti vá­rosra - bár a város történelmi részeit vagy műemléknek számító építményeit, vagyis a régi magvát igyekeztek megóvni, illetve resta­urálni. Viszont a jelenlegi fejlesz­tési program már - amint az ün­nepség szószólói, František Škre­ko, a járási pártbizottság titkára, Bende István, a városi nemzeti bizottság alelnöke, Kajtár József, a Duna Menti Múzeum igazgatója és a munkatársa, Mácza Mihály is hangsúlyozta - a XVII. pártkong­resszus határozatainak teljesíté­sével egy üti valósul meg. S lényegében ez a tény fejezte ki a legméltóbban az ünnepi összejövetel és emlékezés célját is. Igazán ebben jut kifejezésre tartósan a hagyományőrzés: a fa­sizmus ellen vívott harcok, az in­terbrigadisták hősiessége, minden szenvedése és véráldozata is tu­lajdonképp szocialista építésünk eredményeiben nyer kárpótlást - leghőbb vágyaik pedig betelje­sedést. S egyben évtizedek múl­tán is igy tudatosul a történelmi igazságtétel - hogy harcuk, heroi­kus áldozatvállalásuk és vérhulla- tásuk nem volt hiábavaló. S voltaképp ez - az évtizedek távlatából is felfogható üzenet, biztatás bizonyossága adott értel­met s fejezte ki lényegét a meghitt hangulatú, rendkívül tartalmas, szép komáromi ünnepségnek is. MIKUS SÁNDOR la, a SZISZ és a többi tömegszer­vezet - vonta le a következtetést, sajnos, nagyon helyesen. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy a házas­ságok zömét az első öt évben bontják fel és a váló házastársak átlagéletkora 25 év alatt van, nyil­vánvalóvá válik, hogy a fiatalok felkészületlenül házasodtak össze. Az esetek többségében azért léptek frigyre, mert már út­ban volt a gyerek, önkéntelenül felmerül a kérdés, a lányok miért nem kértek tanácsot az illetékes nőgyógyásztól, miért nem előzték meg a terhességet?- Még ma is, alig másfél évti­zeddel az ezredforduló előtt ritka­ságszámba megy, hogy szülő kí­sérje el gyermekét a nőgyógyász­hoz, s közösen beszéljék meg a fogamzásgátlás módját, miként­jét - mondotta egy nemrégi be­szélgetésen dr. Dušan Brucháč professzor, nőgyógyász. - Ahhoz, hogy csökkenjen a művi terhes­ségmegszakítások száma - (az SZSZK-ban 1985-ben több mint 37 ezer kérvény érkezett a bizott­ságokhoz) az kell, hogy fokozott figyelemmel, nyíltan beszéljünk a megelőzés fontosságáról. A mai gyerekek korábban érnek, szexu­álisan is, s ezt el kell fogadnunk. Ezért azoknak, akik fiatal koruk ellenére nemi életet élnek már, hiába beszélünk az önmegtartóz­tató életmód fontosságáról, a sze­A GYANÚ Ha jól emlékszem, néhány éve még ugyancsak divatos volt a ,.pult alatti áru“ fogalma. Azóta, hála a jobb áruellátásnak, na­gyobb választéknak, az áru kinőtte a ,,pult alját“. A fogalom azonban még mindig kísért. Még ma is gyakran gyanakszunk több-keve- sebb indokkal arra, hogy a keres­kedők elrejtik, eltagadják a kere­sett árut, mesterséges módon te­remtve hiányt, hogy a hiánycikké vált árun nyereséggel adjanak tovább. Azt nyilván nem szüksé­ges hangsúlyozni, hogy az ilyen nyerészkedő mesterkedések bün- tetendőek, hiszen sértik a vásárlók - mindannyiunk érdekeit. A fele­lősségre vonás során azonban fel­tétlenül meg kell tartani a törvé­nyességet. Puszta gyanú, s a múltbeli tapasztalatok alapján senkit sem lehet elítélni. S hogy meddig kell elmenni a bizonyítás­ban? Erről szól a következő eset. Az üzletbe január 17-én rövid­del tíz óra után érkeztek meg a ke­reskedelmi felügyelőség dolgozói. Vesemelegító övét, irhabundát, majd szórmesapkát kértek, de az elárusítónó válasza minden eset­ben az oly jól ismert „nincs“ volt. A kereskedelmi felügyelőség dol­gozói joggal csodálkoztak. Tudták ugyanis, hogy alig egy héttel ko­rábban kapott az üzlet árut, s töb­bek közt a kért árucikkeket. Az ellenőrzés során meg is találták ezeket a raktárban - összesen 110 ezer korona értékben. Megál­lapításaik alapján az elsőfokú bí­róság bűnösnek találta mindkettő­jüket a vásárlók megkárosításá­nak vétségében és elítélte őket. A legfőbb ügyész törvényességi óvása következtében az üggyel a legfelsőbb bíróság foglalkozott. Az ítéletet hatályon kívül helyezte, s új eljárásra és döntéshozatalra kötelezte a bíróságot. A legfelsőbb bíróság a döntésé­ben foglalkozott a fogyasztók megkárosítása vétségének törvé­nyi tényállásával. Ezek szerint ezt a vétséget az követi el, aki megká­rosítja a fogyasztót főként azzal, hogy megdrágítja az árut vagy a szolgáltatást, esetleg megté­xuális érintkezés kultúrájáról, fe­gyelméről kell szólnunk inkább. Ez az érem egyik oldala. A má­sik, vajon a család, az iskola kel­lőképpen felvilágosítja-e a fiatalo­kat? Közösen és külön-külön is. Vajon van-e kihez, elsősorban a nőgyógyászokra gondolunk, for­dulniuk azoknak a tizenévesek­nek, falvakon, kisebb városokban, akik felelősségteljesen próbálnák megoldani felnőtté válásukat? Jobb megelőzni a bajt - szoktuk mondani régen, s mondjuk ma is. A művi terhességmegszakítás nem megoldás akkor sem, ha a legnagyobb körültekintéssel végzik. Előreláthatatlan következ­ményei lehetnek, méhnyaksérü­léssel járhat. Bizonyított tény: összefüggés van az ismételt ter­hességmegszakítások és a veté­lések között. De ha már a nő úgy dönt, nem vállalja az anyaságot, igyekezzen mihamarabb orvoshoz fordulni. Ismét dr. Dušan Brucháč professzort idézzük. - A klasszi­kus küretnél van kímélöbb eljárás, az ún. miniinterrupció. Lényege, hogy a méhnyak tágítása nélkül kiszippantják a méh tartalmát. Ám egyedül az egészségügyre hagyatkozni ezen a téren nem volna eredményes. Szükség van arra, hogy a fiatalok egészségvé­delmével, családi életre nevelésé­vel fokozottabb mértékben, szín­vonalasan és nyíltan foglalkozza­nak az iskolákban is. veszti a fogyasztót az áru minősé­gét, mennyiségét vagy súlyát te­kintve, vagy eltitkolja az árut a fo­gyasztó elől, esetleg az eladását más áru eladásától teszi függővé. A vétség elkövetésének egyik alakja lehet tehát pl. az áru eladá­sának indokolatlan megtagadása is. Ezt a bűncselekményt azonban csak szándékosan lehet elkövetni. Az elkövető szándékos vétkessé­gének vonatkoznia kell arra az ismeretre is, hogy a kért áru az üzletben van, s a szándékának az áru eltitkolására vagy eladásának indokolatlan megtagadására kell irányulnia. Az említett cselekmé­nyek gondatlan elkövetését sza­bálysértésként vagy a munkafe­gyelem megszegéseként lehet büntetni. A legfelsőbb bíróság né­zete szerint az elárusítónő és íő- nöknóje esetében nem volt bizo­nyítva a fogyasztók szándékos megkárosításának vétsége. Az elárusítónó, aki a kereskedelmi felügyelőség dolgozóit kiszolgálta, január 10-től szabadságon volt. Január 17-én 9 óra 45 perckor lépett ismét munkába, s alig fél órával később érkezett meg az ellenőrzés. Az ellenőrök által hiá­nyolt áru január 10-én érkezett az üzletbe, vagyis az elárusítónő szabadsága idején. A vádlottak egybehangzó állítása szerint az elárusítónó munkábalépésének első fél órájában adminisztrációs ügyeket intézett. A legfelsőbb bí­róság ezért hihetőnek vélte az elá­rusítónó állítását. Ami az üzlet fónöknójét illeti, az a kritikus időpontban nem tartóz­kodott a pult mögött, nem vett részt a felügyelőség dolgozóinak kiszolgálásában, önmagában vé­ve abból a tényből - szólt a legfel­sőbb bíróság döntésének indoklá­sa -, hogy a január 10-én érkezett árut a raktárban tartotta, s hogy a mintadarabjait nem állította ki a belkereskedelmi törvényt végre­hajtó rendelet utasításainak elle­nére sem, nem állapítható meg további bizonyítékok nélkül az, hogy szándékaoan állt volna en­nek az árunak a vásárlók előli eltitkolása. (m-n) A találkozó emlékkönyvébe a többiekkel együtt Miklós Imre is beírta a nevét. (Mögötte Száraz József elvtárs látható). Az emlékünnepség résztvevői a mártírok emlékműve előtt, annak megkoszorúzása után (Bíró Béla felvételei) PÉTERFI SZONYA DÖNTÖTT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG NEM ELÉG

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom