Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-15 / 217. szám, hétfő

ÚJ szú 3 * 1986. «X. 15. -- ALGERIA ­Új utakon Jan Masaryk születésének 100. évfordulójára „A néppel tartok“ Jan Masaryk 61 évet élt meg. Életéből közel 35 évet külföldön töltött el. Ez magától értetődően nyomot hagyott személyiségén is. Mindezek ellenére megmaradt tősgyökeres prágainak, aki - őt idézve szó szerint - olykor úgy beszélt, mint „Trávniček vagy Gebauer“, máskor pedig „Švejk módjára“. Az imperialista erők által kirob­bantott első világháború befejezé­se után az önálló Csehszlovákia létrejöttével nemcsak a világ válto­zott meg, hanem Jan Masaryk élete is. Már 1919-ben az Egye­sült Államokba küldték, s Wa­shingtonban ideiglenes ügyvivő­ként tevékenykedett. Ismerte a nyelvet, az országot és az ottani emberek életét, s ennek ellenére a külügyminisztérium bürokratái úgy vélték, hogy a túlságosan fia­tal Masaryknak nincsenek meg a kellő képességei e tisztség be­töltésére, s mindössze a neve is­mert. Bebizonyosodott, hogy na­gyot tévedtek, akik eképpen véle­kedtek Jan Masarykről. A későbbi­ekben ugyanis Zdenék Fierlinger- rel együtt talán a München előtti köztársaság leghasznosabb mun­kát végző diplomatái voltak. Ma­saryk 1925-től a Csehszlovák Köztársaság nagy-britanniai nagykövete lett. Ezen az állomás­helyén nem könnyű húsz évet töl­tött el, közben 1939-ben rövid idő­re lemondott tisztségéről. Angliá­ban a diplomáciai testületen belül különleges helyzetet vívott ki ma­gának és akadálytalanul beékelő­dött a hagyományosan zárkózott vezető angol körökbe, sőt, bejára­tos volt a Buckingham-palotába is. Londonban ennek ellenére nem volt könnyű dolga. A szövetséges Csehszlovákiának ugyanis létezé­se pillanatától kezdve megbékít- hetetlen ellenségei is voltak Angli­ában. A harmincas évek végén siker­telen küzdelmet folytatott a Hitler előtti meghátrálás Chamberlein- féle politikája ellen, amely végső soron Münchenhez és 1939. már­cius 15-hez vezetett. Jan Masaryk elismerte a Cseh­szlovák Köztársaság és a Szovjet­unió közötti közeledés politikáját, amelyhez az 1935-ben aláírt két­oldalú szerződés nyitotta meg az utat, de viszont a Szovjetunió sze­repének és a kollektív biztonság érdekeit szem előtt tartó politikájá­nak reális felismeréséhez meg­rögzött előítéletek és illúziók leküz­désén keresztül jutott el. München és 1939. március 15 -e számára nemcsak nemzeti és állami, hanem egyenesen szemé­lyes katasztrófát is jelentett. Lelki- állapotát ezzel a felháborodott ki- fakadásával érzékeltethetjük a leginkább: „Eladtak bennünket en bloc, minden felesleges“. Ennek ellenére azonban nem mondott le. A cseh országrészek megszállása után és a klérofasiszta szlovák állam megalakulását követően Londonban Eduard Benešsel a brit körök hallgatólagos belee­gyezésével kötött megállapodás értelmében ismét Csehszlovákia diplomáciai képviselője lett. Franciaország elfoglalása után - amely oda vezetett, hogy a csehszlovák nem kommunista ellenállás súlypontja a brit szige­tekre tevődött át - Jan Masaryk külügyminiszterként a kormány­nak is tagja lett. A száműzetésben megalakított „második“ kormány politikáját alapvetően meghatá­rozta a kabinetet alkotó politikai tömbök jellege, továbbá a gyakor­latilag a müncheni megállapodá­sok elveit valló Nagy-Britannián belüli viszonyok alakulása. A szin­tén Londonban működő lengyel reakciós kormány szélsőségesen szovjetellenes magatartása rend­kívül bonyolította mindenekelőtt a csehszlovák-szovjet kapcsola­tokat. Beneš sosem orientálódott csak általában a Nyugat felé, hanem elsősorban Nagy-Britanniához és az Egyesült Államokhoz húzott. Az angolszász lóra tett fel és Francia- ország bukása után a külföldi csehszlovák burzsoá ellenállási mozgalomban szuverénül uralta a terepet. Ebben rejlett azonban Jan Masaryk politikai pozícióinak rendkívüli ereje is, hiszen a brit és az amerikai vezető körökkel foly­tatott tárgyalásokon nélkülözhe­tetlen lett. A kor azt igazolta, hogy Benešnek szüksége volt ilyen tá­maszra. Jan Masaryk azonban egyre inkább tisztában volt vele: Cseh­szlovákia létérdekei megkövetelik, hogy a háború után Európában és világméretekben alapvetően új át­rendeződésre kerüljön sor. Tettei­ben is mindinkább ez a felismerés tükröződik. Ez megváltoztatta ed­digi magatartását a Szovjetunió és a szovjet valóság iránt. Felismer­te, hogy nem elégséges, ha átve­szi apjának a nagy októberi szo­cialista forradalom és a bolseviz- mus nemzetközi jelentőségére és lényegére vonatkozó negativista nézeteit, sem pedig a szovjet tár­sadalom kétségtelenül bonyolult és nem könnyű helyzetére vonat­kozó megvető vélekedését. Teljesen megváltozott a helyzet azzal, hogy a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót és a szovjetek országa belépett a második világháborúba. A szov­jet kormány haladéktalanul elis­merte a Beneš-féle csehszlovák kormányt, s ennek hatására a brit kormány is hasonló lépésre kény­szerült, jóllehet ez a döntés már nem volt ennyire következetes. 1943-ban Beneš társaságában nem utazott Moszkvába Masaryk az új csehszlovák-szovjet szerző­dés aláírására, holott annak elő­készítésében ó maga is természe­tesen részt vett. Masaryk a háború után erről nyíltan így beszélt: „A háború után két dolog bántott. El­sősorban az, hogy nem lehettem ott 1943-ban a csehszlovák-szov­jet barátsági szerződés aláírásá­nál, másodsorban pedig az, hogy 1945-ben húsvétkor moszkvai lá­togatásomat követően a kormány­nyal nem jöhettem Kijeven és Kassán (Košicén) keresztül Prá­gába, mivel San Franciscóba küldtek, az Egyesült Nemzetek Szervezete alakuló konferenciá­jára“. Pártonkívüli miniszterként - Ludvík Svoboda tábornokhoz hasonlóan - tagja lett a Fierlinger- kormánynak és fenntartások nél­kül egyetértett a Kassai (Košice) Kormányprogrammal. Hazájába hosszú időszak eltel­te után csak 1945 júliusának vé­gén tért vissza és a szabad Cseh­szlovákiában olyan lendülettel lá­tott munkához új miniszteri tisztsé­gében, hogy ezzel sokakat megle­pett. Küldetését egyebek között abban látta, hogy Csehszlovákia a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljon a Hitler-ellenes koa­lícióba tömörült nagyhatalmak együttműködésének a fenntartá­sához. A későbbiekben szörnyűl- ködve figyelte az Egyesült Álla­mok politikáját, a Szovjetunióval és az egész világgal szembeni nukleáris diktátumra irányuló tö­rekvéseit, a hidegháború elindítá­sát célzó próbálkozásait, amelyek mind gyakrabban vezettek nem­zetközi válságokhoz és fokozták a feszültséget. Tisztában volt az­zal, hogy az Egyesült Államok po­litikája végsősoron Németország kettészakadásához, a nyugati ha­talmak által megszállt részének fokozatos újrafelfegyverzéséhez vezet, s ezzel újra felüti fejét az a korábbi veszély, amelyet a né­met imperializmus mindig is jelen­tett népeinkre és az európai béké­re nézve. Ez a felismerés kifeje­zetten sokkhatásként érte s majd­nem úgy hatott rá, mint 1939. március 15-e. Jan Masaryk túlságosan is ta­pasztalt politikus volt ahhoz, hogy a nemzetközi és a hazai burzsoá­zia müncheni árulása után, vala­mint a pusztító háború és a nehéz nemzeti felszabadító küzdelem ta­pasztalatait követően ne értette volna meg a múlttal való szakítás alapvető szükségességét és azt a korparancsot, hogy a csehszlo­vák társadalomban és külpolitiká­jában új irányvétel kezdődik. 1945 novemberében Jan Ma­saryk szemmel láthatóan de­monstratív erővel juttatta kifeje­zésre álláspontját a nagy októberi szocialista forradalom 28. évfor­dulóján elhangzott beszédében, amikor egyebek között kijelentet­te: „A szovjet béke egyúttal cseh­szlovák békét is jelent, és ez for­dítva is érvényes!“ Majd így foly­tatta. „Nincs a világon még egy olyan állam, amelyben mélyebb és tartósabb gyökereket vert volna a Szovjetunió iránti szeretet, lojali­tás és hűség. A Szovjetunióval való együttműködésünk külpoliti­kánk alapja és ezt büszkén val­lom“. 1947 szeptemberében a The Protestant nevű amerikai egyházi lapnak nyilatkozva az éle­ződő belpolitikai helyzet közepette ezt mondta: „Oroszország a Csehszlovák Köztársaság szempontjából egyenlő a minden­nel. A cseh átlagpolgár ugyanúgy érez Oroszország iránt, mint saját hazája iránt. Kudarcra van ítélve bármilyen, a két ország szétvá­lasztására irányuló politika“. Az utóbbi szavait nyilvánvalóan nem­csak a külföldnek, hanem a belső reakciós erőknek is szánta. Jan Masaryk a kormányban és politikai tevékenységében egy­aránt arra törekedett, hogy távol tartsa magát a politikai pártok küz­delmétől, így juttatta kifejezésre pártatlanságát mindaddig, amíg nem elvi fontosságú kérdésekről volt szó. Ha viszont igen, akkor véleményének nyíltan hangot adott. Ebben rejlik a Gottwalddal és egyáltalán a kommunistákkal való lojális együttműködésének lé­nyege. Tagja volt valamennyi há­ború utáni kormánynak és ugyan­így magától értetődően vett részt a csehszlovák dolgozó nép febru­ári győzelme után a megújhodott Nemzeti Front Gottwald-féle új kormányában. Jan Masaryk éle­sen elhatárolta magát a reakciós miniszterek politikai hazárdjátéká­tól, lemondásukat - amellyel 1948. február 20-án kormányvál­ságot idéztek elő - felelőtlen és polgárháborút provokáló lépés­ként helytelenítette. Egy francia újságírónak nyilatkozva vélemé­nyét ekként juttatta kifejezésre: „A néppel tartok“. És ezt később szá­mos alkalommal megismételte, ez volt politikai hitvallása. Beteg volt ugyan, de ennek el­lenére álláspontjának demonstrá­lása végett 1948. február 25-én ott volt az Óváros téren, hogy megte­kinthesse a Népi Milíciák sereg­szemléjét, sőt jelen volt négy nap­pal később a Vencel téren a pa­rasztkongresszus küldötteinek fel­vonulásán is. Részvétele a február utáni kormányban és cselekvő szerepvállalása programjának ki­dolgozásában mutatta meg iga­zán, hogy milyen ügyet is szolgál Masaryk. A későbbiekben nagyon megvi­selte őt az a rendkívül erőteljes uszító kampány, amelyet a külföldi reakció és a meghiúsított februári ellenforradalmi államcsíny-kísérlet szervezői indítottak ellene idézett kijelentései miatt. Tudatosította, hogy azok az emberek támadják tisztességes és valóban hazafias magatartását, akik mindent elárul­tak, mindazt, ami számára T. G. Masaryk tényleges hagyatékát és életének értelmét jelentette. Dep­resszió lett rajta úrrá az egészna­pos megfeszített munka után 1948. március 9-ről 10-re virradó­an - minekelótte látogatást tett Beneš elnöknél Sezimovo Ústíban - magára maradva nem talált már gyógyírt és erőt sem érzett problé­máinak megoldásához, nem tudta tűrni hazafias érzelmei és a nép iránti hűsége miatti megaláztatást azok részéről, akik semmiben sem értek fel hozzá, holott korábban barátokként és csodálóiként tet­szelegtek. Jan Masaryk személyében te­hát a csehszlovák politikai élet jelentős alakja távozott, olyan em­ber, aki a néphez fűződő mély kapcsolataitól, a csehszlovák nép és állam iránti nagyfokú felelős­ségérzettől vezérelve hosszú utat tett meg a megújító felismerésig, s ezt tetteivel is igazolta. FRANTIŠEK OUŔEDNÍK A Maghreb, az arab világ nyu­gati része az utóbbi bő két évti­zedben nagy változásokon ment át. Ez a megállapítás a több mint 20 millió lakosú Algériára különö­sen érvényes. A francia gyarmato­sítók elleni sokéves harc után az ország valósággal újjászületett, a mélyreható változások az or­szág életének szinte valamennyi területén tapasztalhatók. Az afrikai kontinens második legnagyobb területű országa (2 381 741 négyzetkilométer) fej­lődő agrárország, s jelentős nyersanyagforrásai révén kiterme­lő ipara is számottevő. Algéria gazdaságának fejlődését elsősor­ban a 7,9 milliárd barellre becsült olajkincs és a 3000 milliárd köbméterre becsült földgáztarta­lékok határozzák meg. Ezenkívül je­lentős foszfát- és vasérclelóhelyekkel is rendelkezik. Az ország életében mégsem az ipar a meghatározó, ha­nem a lakosság kb. felét foglalkoztató mezőgazdaság. Mégpedig annak el­lenére, hogy az or­szág területéből több mint 2 millió négyzetkilométert a Szahara ural. A mezőgazdaság hagyományosan a gabonafélék, a szőlő, a citruszfé- lók, a datolyapálmák és a korai zöldség termesztésére orientálódik. Algéria évi 15 millió hektoliteres bortermelésével a vi­lágranglista előkelő helyén áll, s emellett az elsó számú borex­portőr. Afrikai viszonylatokban Al­géria mezőgazdasága nagyon fej­lett, az önellátás azonban itt is égető probléma. Az idei 2 630 000 tonnás gabonatermés sem bizto­sítja a lakosság megfelelő ellátá­sát, az élelmiszerimportra válto­zatlanul szükség van. Az egyre korszerűbb termelési módszerek alkalmazása ellenére a tengerparti termékeny vidék nem képes meg­felelően ellátni a gyorsan szaporo­dó lakosságot. Ebből a helyzetből a kivezető utat a déli sivatagos területek me­zőgazdasági kihasználása jelenti. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, m egfelelő öntözéssel és a megfe­lelő fajták kiválasztása mellett a Szaharában akár 50 métermá­zsás gabonahozamok is elérhetők. Ez ma már nem elmélet: a több éve működő kísérleti gazdaságok eredményei ezt teljes mértékben bizonyítják. A kormány jelentős összegeket fordít azoknak a parasztoknak a támogatására, akik áttelepülnek a déli sivatagos vidékekre, hogy ott meghonosítsák a mezőgazda- sági termelést. Eddig már 14 ezer paraszt élt ezzel a lehetőséggel, immár 55 ezer hektárt művelnek meg. A második ötéves tervidő­szakban (1985-1989) további 30 ezer paraszt áttelepülésével szá­molnak, akik 140 ezer hektárt von­nak művelés alá. A szaharai jelen­tős föld alatti víztartalékok kihasz­nálásától, hatékony öntözőrend­szerek alkalmazásától és a meg­felelő fajták termesztésétől gyors eredményeket várnak. A merész, ám az eddigi ered­mények alapján ítélve jól megala­pozott mezőgazdasági tervek je­lentősége túlnő Algéria határain, példaként szolgálhat a nagy ellá­tási gondokkal küszködő több afri­kai országnak. A jelentős kezdeti beruházásokkal járó program - a szaharai farmokat a kormány építi fel, a parasztok lényegében a kész létesítményeket veszik bir­tokukba - az olaj- és földgázbevé­telekből valósul meg, ezek teszik ki Algéria külkereskedelmi bevéte­leinek 98 százalékát. Ez is köve­tendő példa más országok számá­ra, hiszen nem mindenütt használ­ják ki ilyen ésszerűen a nyers­anyagforrásokból származó ex­portbevételeket. Az algíri vezetésnek ez az át­gondolt politikája nagy tekintélyt szerzett az országnak Afrikában, az arab államok soraiban és az el nem kötelezettek mozgalmában egyaránt. Nemzetközi viszonylat­ban megbízható partnerként tart­ják számon az országot, stabil rendszere biztosíték a hosszú tá­vú együttműködés adta előnyökre és eredményekre. A társadalom fejlődésének programját az 1976- ban népszavazáson elfogadott Nemzeti Charta képezi, amely megerősítette a szocialista típusú társadalom építését a nemzeti és az iszlám hagyományok tisztelet­ben tartása mellett. Az idén janu­árban megtartott népszavazás egyetértett az új szerkesztésű Nemzeti Charta javaslatával, amely már magában foglalja a tíz év alatt elért eredményeket, figye­lembe veszi a változásokat. Meg­erősíti az algériai szocializmus építésének programját, de a ko­rábbiaknál erőteljesebben hang­súlyozza összekapcsolását az isz­lám elvekkel elsősorban abból a célból, hogy megakadályozzák, pontosabban megelőzzék a szo­cialista elvek ellen a szélsőséges erők által vallási pozíciókból inté­zett támadásokat. Függetlenségének éveiben Al­géria társadalmi szempontból is nagy átalakulásokon ment át. A mezőgazdaság progresszív mód­szereinek bevezetése maga után vonja - egyenesen szükségessé teszi - a korábban elmaradott vi­dékek felemelkedését is; a váro­sokból is eltűntek a nyomornegye­dek, fejlődik az egészségügy, de elsősorban az oktatás. Egyre többször hangsúlyozzák Algéria arab identitásának megőrzését és megerősítését, amihez a saját műszaki és humán értelmiség ki­nevelése elengedhetetlenül szük­séges. Bár ez a feladat nagy ter­heket ró az állami költségvetésre, az oktatás terén rohamléptékü a fejlődés. Ennek illusztrálására egy példa: a mostani iskolaévben közel félmillió diák kezdte meg tanulmányait a különböző kö­zépiskolákban, melyek száma 400, s 230 ezek közül 1980 után nyílt meg. Célkitűzései megvalósításához azonban Algériának külső segít­ségre is szüksége van, olyan part­nerekre, akik az egyenlőség, a kölcsönös tisztelet, bizalom és előnyösség elvei alapján készek részt venni fejlesztési program­jaiban. Ezek sorába tartozik ha­zánk is, amely még 1962-ben vet­te fel a diplomáciai kapcsolatokat Algériával, és az immár rendsze­ressé vált magas szintű találkozók eredményeként született különbö­ző rövid és hosszú távú megálla­podások alapján hagyományosan részt vesz Algéria gazdasági bázi­sának fejlesztésében. Beruházá­sok sora létesült Algériában cseh­szlovák segítséggel, s jelentős a kölcsönös árucsere is, melynek értéke 1985-ben már meghaladta a 38,7 millió amerikai dollárt. Több mint 500 szakember dolgozik az észak-afrikai országban, főleg or­vosok, pedagógusok, geológusok, tervezők, s az algériai múszaki szakemberek hazánkban növelik elméleti és gyakorlati tudásukat, ismereteiket. Mindezt egybevetve Algéria, az új utakon járva, ha­zánkban segítőkész partnerre rá­táit célkitűzései megvalósításá­hoz. (gzs)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom