Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-10 / 213. szám, szerda
Mihail Gorbacsov válaszai a Rudé právo kérdéseire (Folytatás a 3. oldalról) esetleges kétoldalú megállapodás e kérdésben a gyakorlatban nem járulna hozzá a nukleáris leszerelés problémájának a megoldásához, (gy van ez? VÁLASZ: Ezzel semmi esetre sem értek egyet. Egyesek a moratóriumot valóban ellentétbe próbálják állítani a fegyverzetcsökkentéssel, sőt megkísérlik annak bebizonyítását, hogy úgymond, akadályozza a leszerelés folyamatának a megkezdését. Egyes körökben és a sajtóban elterjedt az a vélemény, hogy a nukleáris fegyverek állítólag „rosszat“, de „szükséges rosz- szat“ jelentenek, mivel a feltartóztatást szolgálják és éppen ezért megbízhatóságukat szükséges ellenőrizni, vagyis ez azt jelenti: szükség van a kísérletek végrehajtására. Mindez abszurdum, sót az emberek megtévesztését szolgálja. Már januárban indítványoztuk, hogy közösen kezdjük meg „magának a rossznak“ a felszámolását - minden atomfegyver megsemmisítését az évszázad végéig. Ez azonban nem egyszerű feladat. Éppen ezért szakaszos végrehajtását javasoljuk, figyelembe véve egész bonyolultságát, tizenöt éves időtartamot indítványoztunk és ezzel párhuzamosan számolunk a vegyi fegyverek megsemmisítésére és a hagyományos fegyverzet radikális csökkentésére irányuló törekvésekkel, valamint a leszereléssel párhuzamosan az előrelépést szorgalmazzuk a nemzetközi kapcsolatokban politikai, gazdasági és humanitárius területen. Még egy oknál fogva tisztességtelenek azok a törekvések, hogy a nukleáris kísérletek leállításának kérdését ellentétbe állítsák az atomfegyverek csökkentésének problémájával. Az ilyen törekvések szorgalmazói azt az illúziót terjesztik, hogy állítólag mindkét nagyhatalom már „csaknem“ megállapodott az atomfegyverek állományának radikális csökkentéséről és a Szovjetunió ezt állítólag éppen moratóriumával váratlanul meghiúsította. A valóság azonban teljesen más. A genfi találkozó óta - a Szovjetunió minden erőfeszítése ellenére - egy arasszal sem közeledtünk a fegyverzetcsökkentési megállapodáshoz. Az atomkísérletek kölcsönös leállítása viszont éppen ilyen megállapodás létrejöttét jelentősen elősegítené. Hiszen a kísérletek leállítása után lényegében megszűnne a lázas fegyverkezés a legveszélyesebb területen - az atomfegyverek új fajtái kifejlesztésének és tökéletesítésének terén. Az maradna még hátra, hogy megoldjuk a lázas fegyverkezés mennyiségi vonatkozásait, ami már sokkal egyszerűbb. Álláspontunk lényege tehát az, hogy a nukleáris kísérletek leállítását szervesen egybe kell kapcsolni a nukleáris fegyverzetek csökkentésével. Ez jelentős mértékben hozzájárulna e feladat teljesítéséhez, a dolog politikai oldaláról nem is szólva. A bizalmatlanság, a félelem és a gyanúsítgatás, amint bizonyára megértik, rendkívül kedvezőtlenül hat a nemzetközi légkörre. A dolognak van erkölcsi oldala is. A kfsérletek folytatása egyet jelent az erőforrásoknak a rosszra való elpocsékolásával, s ugyanakkor hihetetlenül sürgetően szükség van az erőforrásokra a jó, humánus dolgokhoz. KÉRDÉS: A szovjet atomfegyverek állítólag „egyszerűbbek és nincs szükség megbízhatóságuk ellenőrzésére“, míg az amerikaiak viszont, úgymond, „bonyolultabbak, éppen ezért állandóan ki kell próbálni hatékonyságukat". Elterjedt egy másik verzió is, miszerint a Szovjetunió állítólag a moratórium 1985-ben történt elrendelése előtt tökéletesítette nukleáris arzenálját, jelentősen megelőzte Amerikát, és ezért megengedheti magának a kísérletek szüneteltetését, míg az Egyesült Államok jelenleg kénytelen ezt „behozni“ és éppen ezért hajtják végre a robbantásokat. Mi is az igazság? VÁLASZ: Mindebben nincs egy szemernyi igazság sem. Mindezek az állítások az első betűtől az utolsóig hazugok. A szakemberek nagyon meggyőzően bizonyítják: ahhoz, hogy meggyőződhessünk a meglévő nukleáris fegyverek megbízhatóságáról, egyáltalán nincs szükség atomrobbantásokra. A megbízhatóságot szintén hatékonyan és sokkal olcsóbban lehet ellenőrizni más, biztonságosabb módszerekkel, nukleáris robbantások nélkül. Robbantások nélkül is, a nem nukleáris alkotóelemek, bombák és robbanófejek ellenőrzésére szorítkozva is biztosak lehetünk nukleáris arzenálunk felől, s ezt a sokéves gyakorlat is alátámasztja. Az érvényben lévő szerződés szerint a Szovjetunió és az Egyesült Államok 1976 óta nem hajt végfl? 150 kilotonna robbanóeró- nél ' nagyobb kísérleteket. Az Egyesült Államokban viszont a nukleáris arzenál 70 százalékát alkotják azok az eszközök, ame-. lyek robbanóereje túllépi ezt a „küszöböt“. Ez a részarány a mi esetünkben sem kisebb. Ez azt jelenti, hogy hozzánk hasonlóan ók is bíznak e fegyverek megbízhatóságában, méghozzá robbantások nélkül! Miért vessünk árnyékot a világos napra? Ha az amerikaiaknak kételyeik vannak nukleáris arzenáljuk stabilitása felől, akkor mutassanak hajlandóságot a kísérletek leállítását előirányzó szerződés kidolgozására, és a mi szakembereink megosztoznak velük abban a „titokban“, miként lehet ellenőrizni az atomtöltetek helyzetét robbantások nélkül. Nem. Az Egyesült Államokban folyó atomfegyver-kísérletek fő célja a fegyverzetek teljesen új típusainak kifejlesztése. Mit jelent ez? Nagyobb robbanóerejú és rendkívüli pontosságú új nukleáris robbanófejeket fejlesztenek ki. A kísérletek során olyan atomeszközöket is kifejlesztenek, amelyeket a világűrbe lehet telepíteni - a nukleáris energiát kihasználó röntgenlézereket. Folyamatban van teljesen új fegyverfajta kifejlesztése is, amely egyaránt képes földi és kozmikus célpontok elérésére. Ilyen körülmények között álszent dolog azt állítani, hogy a kísérletek betiltása nem segíti eló a nukleáris leszerelés kérdésének a megoldását. • Ami a másik érvet illeti, úgy- ahogy valószínűnek hangozhatott moratóriumunk érvényességének első hónapjaiban, de nem akkor, amikor a szovjet nukleáris lőtere- ken már második éve csend honol. Ha az új atomfegyverek kifejlesztéséhez és a régiek tökéletesítéséhez szüntelenül újabb atomkísérletekre van szükség, s ez vitathatatlan, akkor logikus, hogy az Egyesült Államoknak - mivel hogy jóval több robbantást hajtott végre, mint a Szovjetunió, sőt ezen felül moratóriumunk érvényessége óta egy év alatt 19-et - messze elől kell járniuk. Behoznivalójuk tehát nem nekik, hanem nekünk van.Abszurd a kérdés ilyen értelmezése. Ismerjük ezt a véleményt is: a kísérleteket illetően nem volna lehetséges megelégedni egy időre a szovjet és az amerikai álláspont közti kompromisszummal? Vagyis nem a teljes tilalommal, hanem annak valamiféle „módosított változatával". Amikor a másik félnek megállapodást kínálunk fel, magától értetődően sosem utasíthatjuk el teljesen a kompromisszumokat. Viszont elvileg helytelennek tartom, hogy a leállítás gondolatát a „reg- lamentálás“ gondolata váltsa fel. Mindenekelőtt, ilyesmi már létezik. Ez az 1973-as szerződés, valamint az 1974-ben és 1976-ban létrejött megállapodások az ún. „küszöbökről“. A lázas fegyverkezést azonban nem fékezték meg. Sőt, ez fokozódott, természetesen nem azért, mert léteznek ezek a szerződések. Ugyanez megtörténhet a földalatti atomkísérletek indítványozott „módosításával". Ez ahhoz vezethetne, hogy a lázas fegyverkezés más irányt venne, amelyről beigazolódna, hogy az még veszélyesebb. A nukleáris kísérletek kérdésének félmegoldása egyszerűen megengedhetetlen. Csakis egyféleképpen lehet tisztességesen felfogni ezt a kérdést: vagy tárgyalunk arról, hogy nem fogunk végrehajtani kísérleteket nukleáris töltetekkel és hogy ezzel egyszer s mindenkorra leszámolunk, vagy pedig megkezdődnek a még veszélyesebb katonai előkészületek. Más lehetőség nincs. Ha az amerikaiaknak sikerülne a világot berántani a lázas űrfegyverkezésbe, nevezzük ezt bárhogy, akár „védelminek" vagy másként, ez bizonyára az egész katonai-stratégiai helyzetet szélsőségesen és kockázatosán aláásná. Az emberiség fenyegetettsége minőségileg új halálos paramétereket érne el. Senkinek sincs joga arra, hogy mindezek felett szemet hunyjon. KÉRDÉS: Reagan elnök munkatársai és néhány más NATO-ország kormányának képviselői ismét, akárcsak a Szovjetunió többi javaslata esetében is, el akarják terelni a figyelmet a legfontosabb kérdésről, amelyre ön is rámutatott - a nukleáris leszerelés folyamatáról, méghozzá az ellenőrzéssel kapcsolatos különféle spekulációkkal. ön hogyan értékeli ezt a hozzáállást? VÁLASZ: Pontosan úgy, ahogy itt elhangzott - a figyelem elterelésére irányuló törekvésként. Életben akarják tartani azt a már megcáfolt érvet, hogy úgymond, a nukleáris kísérletek tilalmát nem lehet ellenőrizni. Ezt az érvelést elsősorban a tudomány sikerei cáfolták meg. Nemzeti eszközökkel észlelni lehet minden atomkísérletet, még a legkisebbet is. A Szovjetunió ennek ellenére beleegyezett más ellenőrzési módszerekbe is, hogy hozzájáruljon e kérdés megoldásához. A delhi hatok felajánlották szolgálataikat és mi ezekkel egyetértettünk. Az Egyesült Államok azonban erre nem reagált. A tudósok megállapodtak szeizmográfok és más felszerelések felállításában a Szovjetunió és az Egyesült Államok nukleáris lóterein; mi támogatjuk ezt a kezdeményezést is, jóllehet az Egyesült Államok kormányzata erre öntelten reagált. A közelmúltban e területen dolgozó szovjet, amerikai, nyugateurópai és japán szakértőket, ismert tudósok csoportját fogadtam és mélyreható beszélgetést folytattam velük. Ismét meggyőződtem arról, a legkisebb kételyeik sincsenek afelől, hogy lehetséges az atomkísérletek tilalmának a teljesen megbízható ellenőrzése. Pillanatnyilag tehát a helyzet ez: az Egyesült Államok egyáltalán nem nyilvánította ki készségét a leszerelésre, s nem a leszerelés, hanem a fegyverkezés ellenőrzéséről beszél. Én és katonai szakértőink már nem egyszer megmondtuk: tudjuk, mit csinálnak az amerikaiak, mi folyik nukleáris és más kísérleti telepeiken. A dolgok leplezésére irányuló törekvéseik, többek között próbálkozásaik egyes robbantásaik eltitkolására, (beleértve azt is, amelyet néhány nappal ezelőtt hajtottak végre) ismét arról győztek meg bennünket, hogy nem adhatunk hitelt szavaiknak. Megmondom nyíltan, nincs semmi okunk arra, hogy megbízzunk az amerikai tábornokokban és az ó oldalukról sem számolunk a bizalommal. Éppen ezért a szigorú, a tudományosan megalapozott ellenőrzésért szállunk síkra, továbbra is ezt szorgalmazzuk, beleértve a helyszíni ellenőrzést is. Ismétlem azonban: nem a robbantások, hanem a kísérletek leállításának ellenőrzését szorgalmazzuk. Az amerikai berendezéseket már felszerelték a szemipala- tyinszki szovjet nukleáris telep térségében. Úgy véljük, a tudósok megállapodása hivatalos megállapodássá válhatna és kétoldalúan ellenőrizhető lenne, hogy a nukleáris robbantások leállítására vonatkozó esetleges szerződést ne szegjék meg. Számításba jöhet nemzetközi, nemzetek feletti ellenőrzési hálózat létrehozása a kísérletek szüneteltetésének ellenőrzésére. Ezt a lehetőséget használom ki arra, hogy az Egyesült Államok elnökéhez forduljak ezzel az indítvánnyal. Ez a probléma teljesen megoldható. Az, hogy Washingtonban a problémát feltörhetetlenül kemény dióként próbálják beállítani, csakis egyféleképpen magyarázható: az Egyesült Államok nem hajlandó lemondani a lázas fegyverkezésről és ezért blöfföl. Megismétlem: nekik nincs szükségük a nukleáris robbantásokra a feltartóztatás céljából (feltartóztatni nincs kit, hiszen senki sem akarja az Egyesült Államokat megtámadni), hanem a nukleáris háború folytatására alkalmas fegyverek létrehozása céljából. KÉRDÉS: És végezetül, Gorbacsov elvtárs, ha megengedne egy kényes kérdést. Az Egyesült Államok elnökének környezetéből származó számos nyilatkozatból és a nyugati sajtóból ítélve a nemzetközi közvélemény figyelmét most önnek Reagan úrral való újabb találkozójára akarják összpontosítani és az erról való szónoklással gyakorlatilag pótolni akarják a lázas fegyverkezés leállításával összefüggő időszerű kérdéseket. Mi önnek erről a véleménye? VÁLASZ: Mi a szovjet-amerikai legfelsőbb szintú találkozó mellett vagyunk, de csakis olyan találkozó mellett, amely nyilvánvaló hozzájárulást jelentene a nemzetközi biztonság legalább egy vagy két lényeges problémájának a megoldásához. Genf után számos lépést tettünk, hogy a lázas fegyverkezés áthidalásával összefüggő kérdések széles körében közelítsük az álláspontokat. Tőlünk idegen az a hozzáállás, amelyet így fogalmazhatnánk meg: Mindent vagy semmit. A „semmi" céljából azonban nincs értelme találkozót tartani. Valakinek esetleg ez is megfelelne, nekünk azonban határozottan nem felel meg. Azok a kérdések, amelyekről szó van, minden országot, az egész világközösséget érintik, jóllehet a Szovjetunió és az Egyesült Államok felelősségének mértéke természtesen rendkívül nagy. Éppen ezért, bárhogy is provokálnak bennünket, nem szakítjuk meg az érintkezést az amerikai kormányzattal, nem kérdójelezzük meg hasznosságukat és nem csapjuk be az ajtót (bár Nyugaton egyes politikusok, legfőképpen az amerikai elnök környezetéből, nagyon óhajtják ezt). A kontaktusok azonban nem önmagukban értékesek, hanem eredményeikkel. Bízunk abban, hogy Eduard Sevardnadze hamarosan megvalósuló találkozója az Egyesült Államok külügyminiszterével, George Shultzcal, hozzájárul annak tisztázásához, hol is tartunk jelenleg, s a szovjet-amerikai párbeszédben van-e esély a továbblépésre. Ha tudatosan abból indulnak ki, hogy a moratórium elfogadhatatlan, ha blokkolják az európai közepes hatótávolságú rakéták kérdését, ha tökéletesíteni kell a stratégiai fegyvereket stb., akkor tehát miről tárgyaljunk? Olyan helyzetben, amikor folyik a lázas fegyverkezés, fokozódik a feszültség, megsértik a meglévő szerződéseket, a csúcstalálkozó aligha jár eredménnyel. Semmi sem lenne könnyebb, mint az emberek becsapására, a sikeres eredmény látszatának keltésével a közvélemény megnyugtatására használni ki azt, s ugyanakkor folytatni a veszélyes politikát. Tulajdonképpen már meg is próbálják ezt tenni, amikor a helyzetet úgy állítják be, mintha teljes gőzzel folynának az előkészületek a találkozóra. Azzal, hogy fokozzák a látszatoptimizmust - úgymond, már minden készen áll a találkozóra - meglehet, még idejében a Szovjetunióra akarják hárítani a felelősséget saját destruktív politikájuk következményeiért. Hasonló célokat tart szem előtt minden bizonynyal a másik változat is: a Szovjetunió, állítólag, arra a következtetésre jutott, hogy mint mondani szokás, a Reagan-kormányzattal nehéz szót érteni. Mi azonban az időtényezőnek túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk, semhogy úgy dönte- nénk, hogy „elhallgatunk" vagy két és fél évre. Kivárni, késlekedni megbocsáthatatlan hiba lenne. Továbbra is minden lehetőséget kihasználunk a termékeny párbeszédre, a haladás elérésére a fegyverzetkorlátozás és -csökkentés kérdésében, akárcsak a regionális konfliktusok rendezésével és a nemzetközi együttműködés minden időszerű iránya fejlesztésével összefüggő kérdésekben. Ilyen értelemben tiszta a lelkiismeretünk a szovjet nép és más népek elótt. Megértenek, következetesen és szilárdan támogatnak bennünket csehszlovák barátaink, a szocialista közösség országai. Azt szeretném mindenekelőtt hangsúlyozni, hogy tiszteljük és gondosan tiszteletben tartjuk szövetségeseink véleményét, készek vagyunk tovább javítani a konzultációk, a szocializmus külpolitikája közös kidolgozásának mechanizmusát és módszereit. Nagyra értékeljük szövetségeseink és barátaink kezdeményező politikai javaslatait, aktivitásukat az új politikai gondolkodásmódért vívott harcban, cselekvő és egyenjogú részvételüket a békével, a biztonsággal és a leszereléssel összefüggő problémák megoldására irányuló közös törekvésekben. Említést kell tennem a csúcstalálkozó kilátásaival összefüggő dolgok még egy vonatkozásáról. Számos feltevés alakult ki az Egyesült Államok elnökével való bizalmas levelezésem körül. Tartalmát nem akarom nyilvánosságra hozni, de valamit hozzá kell fűznöm ezekhez a feltevésekhez. A túlzott derűlátás és kissé a reklámíz hatja át őket. Július végén újabb levelet kaptunk az Egyesült Államok elnökétől, mintegy válaszként kezdeményező lépéseinkre. Tudom, hogy Nyugaton ezt a levelet úgy festik le, mint valami újat Washington magatartásában, megszervezik a kormányzat szempontjából előnyös „kiszivárogtatásokat" és úgy viselkednek, mintha most minden Moszkvától függne. Az elnöknek, természetesen, válaszolunk. Minden oldalról, úgy is mondhatnám, mind mikroszkóp, mind teleszkóp alatt tanulmányoztam az elnök levelét. Konkrétabban erról nem szólok, hiszen megállapodtunk, hogy a levél bizalmas jellegű lesz. Megértem azonban, hogy az emberek tudni szeretnék, tulajdonképpen mit is tartalmaz ez a bizalmas levelezés. Hiszen ez mindenkit érint, minden embert a világon. Ha megismerkedhetnének mindkét levél szövegével és összehasonlíthatnák jelentőségüket a leszerelés útjában álló legfőbb akadályok elhárítását illetően, láthatnák, hogy a szovjet vezetés milyen józanul és felelősségtudattal viszonyul a háború elhárításának kérdéséhez, milyen konkrétan, tárgyszerűen és a másik fél érdekeinek figyelembe vételével fogalmazza meg javaslatait. Látnák ugyanakkor azt is, hogy tólünk idegen a reménytelen magatartás, hogy hiszünk a józan ész erejében és az emberiség önfenntartási ösztönében. Tetteinkkel és kezdeményező lépéseinkkel erősíteni próbáljuk a népek azon reményeit, hogy a helyzeten lehet változtatni, hogy a konfrontációnak van elfogadható alternatívája. Úgy vélem, már eljutottunk a globális antinukleáris folyamat második szakaszához, amely nemcsak a remények szakasza, hanem a reális terveké és a belőlük eredő konkrét lépéseké. Mint kommunista, hiszek a tömegek erejében, amelyek magukévá teszik a válsághelyzetből kiutat mutató új gondolkodásmódot. Az idó a közös, felelős, jóllehet kompromisszumos megoldások elfogadására - ez az a legértékesebb, amivel egyelőre még rendelkezünk. Az idó azonban gyorsan szalad. A nukleáris fegyverek évszázada alighanem a leggyorsabban múló a világtörténelem eddigi századai közül. Ezért van most olyan szükség a konkrét tettekre. Ezt a beszélgetést az ilyen tettekre való felhívással szeretném zárni. Az SZKP és valamennyi szovjet ember nevében minden jót kívánok Csehszlovákia baráti népének. ÚJ szú 4 1986. IX. 1(
