Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-22 / 223. szám, hétfő

AZ ÁTÉPÍTÉS FORRADALMI VÁLTOZÁSOKAT JELENT AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉN (Folytatás a 3. oldalról) egész építőipar munkáját, vala­mint az anyagi-műszaki ellátás rendszerét is. Egyszóval, gazda­ságunk átépítése minden irányban fejlődik. Épp ezek azok az intézke­dések és kezdeményezések, amelyeknek hozzá kell járulniuk a rejtett tartalékok feltárásához és a szocializmus potenciájának ki­használásához a gyorsításért ví­vott harc következő szakaszaiban. Széles körű intézkedéseket te­szünk külgazdasági tevékenysé­günk tökéletesítésére is, minde­nekelőtt ami a szocialista orszá­gokkal a jelenlegi szakaszban folytatott gazdasági együttmükö­dés fejlesztését illeti. Elvtársak, sok olyan problé­mánk van még, amelyeket meg kell oldani. Tárgyalni fogunk róluk és lépésről lépésre megoldjuk őket, azon az úton fogunk haladni, amelyet választottunk. A gazdasági helyzetben már most kezdenek pozitívan megnyil­vánulni a tartalékok kihasználásá­ra, a jobb munkaszervezésre és a fegyelem megszilárdítására irá­nyuló erőfeszítéseink, s ezek, én úgy mondanám, a mi legközelebbi tartalékaink. Nézzük csak: nyolc hónap alatt népgazdaságunk szá­mos mutatója - amelyeket éppen ezen az alapon értünk el - megha­ladja a tavalyi év azonos idősza­kának szintjét és az idei évre ter­vezett feladatokat is. Vonatkozik ez egyaránt az iparra, a mezőgaz­dasági szektorra, a közlekedésre, a beruházási tevékenységre, és az olyan jelentős és bonyolult te­rületre is, mint a kereskedelem. Ezt a szovjet emberek nagy érdemének tartom. Az iparban ná­lunk nyolc hónap alatt a munkater­melékenység 4,8 százalékkal nö­vekedett a viszonylag magas, 4,1 százalékos évi előirányzat mellett. Ez lehetővé tette, hogy a növek­mény üteme a 4,3 százalékra ter­vezett évi feladatot meghaladva elérje az 5,2 százalékot. Ha meg­nézzük ezeket az eredményeket politikai szempontból, akkor a nö­vekedést dokumentáló száraz számok azt fejezik ki, hogy a szov­jet nép támogatja a párt terveit, hogy megadja ezeknek a legna­gyobb támogatást: saját munkáját. Ezzel népünk kifejezte a párt poli­tikájával és az átépítéssel kapcso­latos álláspontját. Nem vagyunk még megeléged­ve gazdaságunk fejlődésének mu­tatóival, erre egyelőre nincs okunk. Ugyanakkor azonban megfigyel­hetjük - és ez ugyancsak fontos, mindent meg kell figyelni és látni kell mindazt, ami történik -, hogy hatalmas gazdaságunkban a hely­zet ugyan lasan, helyenként talán túl lassan is, de mégis a pozitív irányba változik. Látják elsó pillantásra ez ellent­mondásosnak tűnik. Amit mond­tam, azt jelenti, hogy látjuk a pozi­tív jelenségeket, és a másik olda­lon a megoldásra váró problémá­kat is. Tavaly nyolc hónap alatt a nem teljesített szerződéses termék- szállítások értéke 9 milliárd rubelt tett ki. Tudatosítják-e önök, mik azok a nem teljesített szállítások? Megrengetik az egész népgazda­ságot, és megzavarják normális menetét. Az idén a nem teljesített szállítások értéke csaknem 5 milli­árd rubel volt. Ez azt jelenti, hogy csaknem a felére csökkent. Ennek ellenére azonban az 5 milliárd, elvtársak, magas szám. Ez azt jelenti, hogy a szerződéses fegye­lem területén uralkodó helyzet nem nyugtathat meg senkit. Gyor­san kell rendeznünk ezt a problé­mát. Ha nem oldjuk meg, ha nem­biztosítjuk a folyamatos munkát és az alapok produktív kihasználását, azzal csak elrontjuk a munkások, valamennyi dolgozó hangulatát. Ez a mi közös problémánk, itt, ahogy mondani szokás, meg kell értenünk egymást, a másik elébe kell mennünk és a szerződéses kötelezettségek feltétel nélküli tel­jesítésére kell törekednünk. Vagy vegyünk például egy olyan mutatót, mint az állóalapok üzembehelyezése. Nyolc hónap alatt 11 százalékkal többet helyez­tek üzembe, mint tavaly. Azt mondhatnánk, hogy ez rendben van. Viszont a terveket nem telje­sítettük, tehát nincs minden olyan nagy rendben, ahogy az elsó pil­lantásra látszik. Ha ez korábban lett volna így, azt mondták volna, hogy 11 százalékkal nótt az álló­alapok üzembehelyezésének ará­nya. Ha itt pontot teszünk egészen más információt kapuk. De ha ki­mondjuk, hogy emellett nem telje­sült az állóalapok üzemebehelye- zésének terve, akkor már minden­ki tudatosítja, hogy számos ágazat nem kap olyan kapacitást, ame­lyeknek már az év végén termelni­ük kellett volna. A dolgozók nem kapják meg a tervezett lakásokat, iskolákat, kórházakat stb. Ez tehát a beruházási tervek nem teljesíté­sének a következménye, mind az alapok terén, mind egészében véve. Mindez rendkívül fontos kérdés, amelytől a gazdasági haladás és a nép életszínvonalának növeke­dése egyaránt függ. A gazdasá­gunkban tapasztalható pozitív vál­tozások'abban mutatkoztak meg, hogy a nyereség tervét sikerült teljesíteni és hogy ez a nyereség nyolc hónap alatt csaknem 3,5 milliárd rubellel volt magasabb. Ezt szerettem volna tehát el­mondani az átépítésről, s csupán egészen általános képet vázoltam fel. Igyekeztem az egész helyzet­ről reális képet adni. Az átépítés folyamata vitatha­tatlanul fejlődik, aktivizálódik az emberek tevékenysége, az alkotó útkeresés. Minden területen hatá­rozottabban dolgoznak. A tényleges lendülettől, amely­re a XXVII. pártkongresszuson ki­tűzött stratégiai célok elérése ér­dekében meghatározott tervek tel­jesítéséhez lenne szükségünk, még távol vagyunk. Elmondhatjuk, hogy a társadalom életének min­den területére kiterjedő, mélyreha­tó, forradalmi változások folyama­ta tovább halad, ám szorgalmas harc évei állnak előttünk. Beszédem második részében szeretnék az átépítéssel kapcso­latos munkánk néhány konkrét as­pektusával foglalkozni. Tegnap és ma az elvtárseÄ ta­lálkozónk alkalmával arról beszél­tek, hogy helyi szinten, a dolgozó­kollektívákban, a kerületekben, a területeken és a köztársaságok­ban azzal számolnak, hogy az átépítés során aktívabban fognak dolgozni központi minisztériuma­ink és reszortjaink, kezdve a Szovjetunió Állami Tervbizottsá­gával. Ezt a témát igen sürgetően vetik fel, ami azt jelenti, hogy való­ban létezik. Ez valóban jogos követelmény gazdaságirányítási szerveinkkel szemben. Hiszen az, hogyan fog­ják irányítani az átépítést és ho­gyan fognak a jövőben dolgozni, sok tekintetben meghatározza a dolgozókollektívák tevékenysé­gének gazdasági feltételeit, az önálló, kezdeményező munka kö­rülményeit. Az SZKP Központi Bi­zottságán vagy a kormány által hozott legfontosabb politikai dön­téseket is meghiúsíthatja a legfel­sőbb irányítási láncszemek tevé­kenysége. És ellenkezőleg: még nagyobb dinamikára tehetnek szert aktív tevékenységük által. Megtörténik néha, hogy a helyi szervek igyekeznek a felettes szervekre hárítani a felelősség terhét, és a felső láncszemek va­lamely probléma megoldásáért vi­szont az alsóbb szintekre igyekez­nek hárítani ezt a felelősséget. Szóltam már róla, s szeretném megismételni: az átépítést alulról és felülről egyaránt meg kell való­sítani. Ezt mai beszédemben is­mét meg kívánom erősíteni. Amikor a központi minisztériu­mok és reszortok címére elhangzó megjegyzéseket és szemrehányá­sokat hallottam, eszembe jutott, hogy nemrég hogyan írtak lapjaink a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa mindkét kamarája bizottságainak munkájáról. Egyebek között elem­zésnek vetették alá a nehéz- és közlekedési gépipari minisztérium munkáját az új feltételek között. Ez a minisztérium már harmadik éve működik egy kísérlet keretében. A vita rendkívül heves volt. A kép­viselők ennek a minisztériumnak a vezetését, népiesen mondva, jól ráncba szedték. És joggal. Felje­gyeztem magamnak, mi hangzott ott el. Jellemző, mi történik ebben a minisztériumban. Munkatársai igen nehezen búcsúznak el a régi szokásoktól, az alárendelt szerve­zetekkel fenntartott állandósult, ám elavuK kapcsolatformáktól és talán a legnehezebben azoktól a jogoktól, amelyeket az átépítés során a minisztériumokról az egyesülésekre és a vállalatokra kell átruházni. És ez az a legfonto­sabb pont. Megmutatkozott, hogy a kon­zervativizmus ebben a minisztéri­umban mély gyökereket eresztett. És itt valósul meg már három éve a kísérlet. Amilyen erős a maradi- ság, olyan nehéz megszabadulni tőle. Ezt figyelembe kell venni, elvtársak. Épp ez az átépítés. Ugyanakkor nem feltételezhetjük leegyszerűsítve, hogy ezt egy­szerre meg lehet oldani. A minisztérium munkatársai megkísérlik a saját kezükben megtartani azt, amit másnak kell átadni, azoknak, akik tulajdonkép­pen a terv sorsáról döntenek. Az apparátust látszólag csökkentet­ték, az ügyviteli feladatok mennyi­ségét azonban nem. Ahogy itt né­hány elvtárs mondta, nyilván arra van szükség, hogy az igazgatási apparátus létszámát tovább csök­kentsük. A minisztérium továbbra is ha­talmas mennyiségű olyan körleve­let és irányelvet küld szét, amelye­ket a kísérlet nem követel meg. Ez azt jelenti, hogy a régi módon, régi módszerekkel dolgoznak. A vállalatokon és a társuláso­kon belüli önelszámolási kapcso­latok jellege lényegében nem vál­tozott meg. Valódi önelszámoló brigádok lényegében nem létez­nek. Amikor a képviselők közvet­lenül megismerkedtek a néhány vállalatban tapasztalható hely­zettel, megmutatkozott, hogy a mérnökök és technikusok, sőt a vezetők is, a középkáderekről és a munkásokról már nem is szólva, nagyon rosszul ismerik a gazdál­kodás és az anyagi ösztönzés új módszereit. Néhányan közülük ezeket egyáltalán nem ismerik. S már harmadik éve a kísérlet feltételei közepette dolgoznak! Minden attól függ, milyen állás­pontra helyezkedik az ágazat ve­zetése. Azután már ez ugyanab­ban a formában jut el az egyes vállalatokhoz az ágazaton belül. Tárgyilagosan szólva, ez a mi­nisztérium azért előrelépett. A ha­ladás ebben az ágazatban azon­ban gyorsabb lenne, ha megtarta­nák a gazdálkodás új feltételeit és módszereit, ha az adminisztrálás­ról áttérnének az irányítás gazda­sági módszereire. Ezt azonban rosszul csinálják. Eközben, elvtár­sak, olyan ágazatról van szó, amelyet igen tapasztalt és ki­emelkedő gazdasági szakember - Szergej Alekszandrovics Afa- naszjev miniszter elvtárs irányít. Nagyra becsüljük tapasztalatait. Ó a mi kiemelkedő ipari szakem­berünk. Ma erről a konkrét minisz­tériumról és miniszterről beszélek, de másokra is gondolok. Erről bi­zonyára tárgyalnunk kell majd a párt központi bizottságán. A népgazdaság irányítási rend­szerében végrehajtandó radikális átépítés gondolatainak fejlesztése során még tovább megyünk. Már döntés született arról, s intézke­dés van előkészületben arra vo­natkozóan, hogy az olyan minisz­tériumok, mint a vegyi- és kőolaj- gépipari minisztérium, a kőolajfel­dolgozó és petrolkémiai-ipari mi­nisztérium, a műszerek, automati­zált eszközök és irányítási rend­szerek gyártására felügyelő mi­nisztérium és a 17 ipari minisztéri­um 36 nagy vállalata és társulása, 1987-ben áttérjen a teljes önel­számolás, az önfinanszírozás és a rentabilitás feltételeire, tehát azokra az elvekre, amelyek szerint jelenleg a volgai autógyár és a szumi gépipari üzem dolgozik. Kitartóan és következetesen fo­gunk haladni ezen az úton. A központi bizottságot aggaszt­ja, hogy néhány minisztérium és reszort az utóbbi időben jóváha­gyott határozatok végrehajtása során későbbre halasztja a telje­sen halaszthatatlan feladatok tel­jesítését. Ezzel tulajdonképpen felülvizsgálják az SZKP KB és a kormány éppen jóváhagyott ha­tározatait, amelyeket az ó részvé­telükkel dolgoztak ki. Ezt a kérdést szintén tisztázni kell. Úgy gondo­lom, ezen az állami tervbizottság­nak és a minisztériumoknak egy­aránt el kellene gondolkodniuk. Az a régi gyakorlat, amikor ja­vaslatokat terjesztenek elő a még nyomdafesték szagú határozatok módosítására. Ennek véget kell vetni Néha ugyan a kérdés felve­tése jogos, ennek ellenére meg kell találni a határozatok teljesíté­sének módját. Miért? Ezután a to­vábbi határozatok előkészítésé­nek stádiumában mindenki fele­lősségteljesen fog cselekedni és csak a reális feladatokat fogja ki­tűzni, s a reális kötelezettségeket fogja vállalni. Egyelőre nálunk na­gyon könnyen tagadnak el határo­zatokat, s a velük szembeni ma­gatartás lehet gondtalan. Ez ve­szélyes út, amelyen még nem is olyan rég haladtunk és tudjuk, ho­vá vezetett. Az égető problémákra évtizede­ken keresztül nem született meg­oldás. Az egyik oldalon az aktív gyakorlati tevékenység látszatát keltették, határozatokat hagytak jóvá ilyen vagy olyan kérdésekről, viszont a másik oldalon az év végén, a következő évi terv össze­állításánál ezekbe a döntésekbe a változások egész sorát vitték be. Ez veszélyes út, mi ezen nem fogunk haladni és erre figyelmez­tetni kell minden elvtársat. Vannak még olyan minisztériu­maink, amelyek a júliusi plenáris ülés után is olyan műszaki megol­dásokat javasolnak az újonnan felépített vállalatok számára, ame­lyekben nincs semmi új. Ha elfo­gadnánk és megvalósítanánk eze­ket a terveket, legkevesebb továb­bi 15-20 évre konzerválnánk le­maradásunkat az egyik vagy má­sik jelentős területen, amely nélkül nem valósulhat meg az igazi gyor­sítás. Itt is azt látjuk, hogy központi szerveinkben és a tudományos és műszaki bizottságban, amely ellenőrzi ezeket, ugyancsak las­san valósul meg az átépítés. Nem árt, ha ezt a bizottságot emlékez­tetjük arra, hogy egyelőre nem teljesíti feladatát. Találkozónkon a városban ma számos mérnök gyűlt össze, és számtalan kérdést tettek fel ne­kem. Ezek a mérnökök helyzetére vonatkoztak társadalmunkban, ar­ra, hogyan látja ezt a központi bizottság és hogyan fogja ezt a kérdést megoldani, növekedni fog-e a mérnökök munkájának te­kintélye. Ezek a kérdések nagy­ban nyugtalanná tettek engem. Egyáltalán miért merültek fel? Hiszen Leningrádban egy kísérle­tet valósítottunk meg és ez jó eredményeket hozott a tervező­mérnökök és tudományos dolgo­zók munkájának ösztönzésében. Az ottani kollektívák megszabadí­tották tudományos intézményeiket a megfelelő követelményeket nem teljesítő gyenge munkatársaktól, akikre valójában nem is volt szük­ségük. Nyilván másutt volt rájuk szükség és ott hasznosak is lehet­tek volna. A munkatársak száma ott lényegében egyharmaddal csökkent, miközben a fejlesztési munkák száma növekedett, növe­kedett ezek színvonala és emel­kedtek a fizetések, mégpedig je­lentősen, minden mérnök alkotó hozzájárulása szerint. Úgy véltük, ez jó és helyes út. Döntés született arról, hogy ezt másoknak is javasolni kell. Ma azonban nyilván nem úgy teljesítik ezt a határozatot, ahogyan arra szükség lenne. Találomra megte­kintettük a műszerek, automatizá­ciós eszközök és irányító rendsze­rek gyártásával foglalkozó minisz­tériumot, amelynek el kell érnie a gyártott technika magas színvo­nalát, mivel összefüggésben áll minden ágazattal és befolyással lesz egész népgazdaságunkra, egész gazdasági életünkre. S hogy mi volt az eredmény? A minisztérium munkatársai ehhez formálisan álltak hozzá. Minden az egyenlósdivel fejeződött be, min­denkinek adtak néhány rubelt, te­kintet nélkül hozzájárulására. Ért­hető, hogy ezután semmi sem tör­tént. Semmi sem változott meg. örülök, hogy kubányi találkozó­im és beszélgetéseim során ez szóba került. Ez egyezik azzal, amivel a központi bizottság és a kormány foglalkozik. Úgy vélem, ennek az elgondolásunknak a mi­nisztériumok és a reszortok átépí­tésében való szerepe növelésével kell megvalósulnia. Elvtársak, át akarok térni egy másik problémára, amely ugyan­csak összefügg az átépítéssel. Gondolok itt a demokráciára, társa­dalmunk, életünk minden területe- a szovjet állami szervek, a gaz­daság, a szociális és a kulturális terület - demokratizálására. És ismét visszatérek találkozó­inkhoz. Olyan kérdések hangzot­tak ott el, melyek mélysége felkel­tette érdeklődésemet. Mérnökök, orvosok, filozófusok, más szak­mák képviselői tették fel ezeket, röviden: az egyetemeken és más iskolákon tanulmányaikat befejező fiatal emberek. Ez az az új erő, amely most be fog kapcsolódni az életbe. Azt mondtam magamnak, elv­társak, mekkorát fejlődött népünk, milyen intellektuális és alkotó po­tenciált hordoz magában, s ezt a különböző kérdések megoldásá­nál még mindig nem használjuk ki és adminisztratív módszerekre, utasításokra és parancsokra tá­maszkodunk. Hiszen valamennyi szervben, sót még a pártszervek­ben is elterjedt az a jelenség, hogy magasrangú személyiségeink vagy egyes tisztségviselőink a dolgozók, az egyszerű kommu­nisták, mérnökök és szakemberek javaslatait és elképzeléseit gya­korta türelmetlenül hallgatják, sót végig sem hallgatják. Úgy érzik, hogy mindezt tudják, és mindeb­ből már elegük van. Elfáradtak. Egész viselkedésükkel azt jelzik- hagyjatok már békén. Ha az illető nem hagyja őket békén, akkor azt mondják: tudod mit, foglalkozz a magad dolgával, mi megleszünk nélküled. Ez, elvtársak, elterjedt jelenség. Ezt sokhelyütt megfi­gyelhettem. Az emberek írnak er­ről a központi bizottságnak és saj­tónkban erről töméntelen anyag jelenik meg. Milyen ma valójában a helyzet? Kiknek a legnehezebb az átépí­tésnél? Az újítóknak, az aktív, fá­radhatatlan és tevékeny emberek­nek. Éppen ök rombolják le szá­mos káderünk állandósult sztereo­tip munkáját, kényszerítik őket, hogy mozgásba lendüljenek. Ezek azonban hozzászoktak a régi gon­dolkodásmódhoz és nem akarják azt megváltoztatni. A népet be kell vonnunk az átépítésbe a társadalom demokra­tizálása által is. Ha meg kellene mondanom, mi az átépítés lénye­ge, nagyon egyszerűen fogalmaz­nám meg: minden dolgozókollektí­vában, minden pártszervezetben, minden területen, köztársaság­ban, ágazatban, minden központi hivatalban, az egész pártban olyan feltételeket kell kialakíta­nunk, hogy az emberek gazdának érezzék magukat a saját orszá­gukban. A gazdáknak sok kötelességük van és nagy a felelősségük. Gaz­dálkodásukban, abban, amiért fe­lelnek, mindennek rendben kell lennie, hogy ne következzen be ott a stagnálás, a folyamatok dinami­kusan folytatódjanak, a helyzet a jobb irányába változzék, hogy az adott kollektívában, járásban, üzemben és farmon érezzék a biz­tonságot, energikusan tevékeny­kedjenek és ne nyugodjanak bele abba, ami fékez minket. Elvtársak, a közvélemény szé­les körű tájékoztatására és a prob­lémák nyílt megvitatására össz­pontosítunk. Mindez aktívánkat, érdemes dolgozóinkat és a többie­ket is végső soron nyugtalanítja. Egyesek levelet írnak a központi bizottságnak, ilyen értelemben (egy nálam van): mindannyian az átépítés mellett vagyunk, de túl sok a bírálat. Talán nálunk minden ilyen rossz? Egyesek azt mondják, hogy a bírálatot folytatni kell, nem sza­bad benne engedményeket tenni, de több pozitív jelenséget kell megmutatni, ami az átépítésnél merül fel. Ezt az értelmezést tá­mogatnám. (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1986. IX. 22

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom