Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1986-08-11 / 187. szám, hétfő

Ma: Atlétikai Hungalu Budapest Nagydíj KIK LESZNEK OTT A NÉPSTADIONBAN? Kiküldött munkatársunk, Urbán Klára jelenti A Népstadion mai több mint háromórás atlétikai műsora a Hungalu Budapest Nagydíj történetének legszínvonalasabb versenyével kecsegtet. Dr. Nyerges Mihály, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára már Moszkvában arról beszélt, hogy a listán tucatnál is jóval több nagy név szerepel. Mint kiderült, azóta sem fordult a kocka, sót, mintegy háromszáz külföldi atlétát kötöttek le szerződéssel, közöttük természetesen számos világsztárt is. Csehszlovákiából tizenketten utaznak a Nagydíjra, sajnos, ezúttal nem igazán erős a csapat. A legnagyobb nevek: Óado, Valterová, Vondra, Höffer. A magyarok közül természetesen az Eb-re készülő élvonalbeli versenyzők mind rajthoz állnak a 17.30 órakor kezdődő viadalon. Hetek óta szenzációként kürtö­lik világgá a lapok, hogy az amerikai csodaatléta, s négysze­res olimpiai és háromszoros világ­bajnok Carl Lewis is ott lesz Budapesten. A dolog biztosnak is látszott, mígnem kedden érkezett a hír, hogy a szupersztár Houston­ban, az Olimpiai Fesztivál elneve­zésű versenyen a 4x100-as váltó közben megsérült, és így minden valószínűséggel lemondja terve­zett európai körútját. A magyar szervezők nem sokáig búslakod­tak Lewis távolmaradása miatt, gyorsan „pótember“ után néztek, s mint bebizonyosodott - sikerrel. Mert nem akárkit szereztek ám Lewis helyett, hanem Ben John- sont, azt a kanadai fiút, aki az idén kétszer verte meg a 100 m- en az olimpiai és világbajnokot. Tette ezt legutóbb Moszkvában, a Jóakarat-játékokon, méghozzá nem akármilyen eredménnyel: 9,95 mp-cel, a világ legjobb ten­gerszinti eredményével, hiszen a világrekorder Calvin Smith a 9,93-at tengerszint fölötti ma­gasságban érte el. Apropó, Smith: ha a hír nem csal, akkor Johnson mellett ô is ott lesz a rajtnál a kitűnő Glance társaságában. Egy-egy verseny rangját a résztvevők neve adja meg, s a lista alapján ez igen magasnak ígérkezik. A villámgyors olimpiai bajnok Evelyn Ashford lesz a nói 100 m nagy csillaga, a gáton pedig Moses és McKoy. Persze, nem Atlétika A közelgő Eb előtt (del) - Két hónapi szünet után a prágai Dukla sportpályáján a második fordulóval folytatódott a férfiak és a nők országos atlétikai ligája. Ez volt az utolsó lehetőség a stuttgarti atlétikai Eb-n való részvétel kiharcolására, ugyanis a Csehszlovák Atlétikai Szövetség illetékes bizottsága csak augusztus 15-én hozza nyilvánosságra az indulók végleges névsorát. Annak ellenére, hogy a prágai versenyen túlsúlyban voltak az átlagos eredmények, néhányan megmutatták: az európai élvonal­ba tartoznak. Mindenekelőtt a ge­relyhajító Železný, aki 80,48 mé­terrel győzött. .Figyelemre méltó František Ptáčnik 10,45 mp-es ideje a 100 m-es síkfutásban. Bugár Imre 66,74 m-es dobásá­val biztosan előzte meg vetélytár- sát Valentot a diszkoszvetésben. A nőknél Fibingerová a súlylö­késben a megszokott jó teljesít­ményt nyújtotta (20,61 m). 100 m- en Murková legyőzte Kocem- bovát. Általában megállapíthatjuk, hogy mind a férfi, mint a női atléták teljesítményén meglát­szott a versenyt megelőző meg­erőltető magaslati felkészülés. A második forduló után a férfiaknál az RH Praha áll az élen 16 ponttal, a 14 pontos Dukla Praha és a 10 pontos VŠ Praha előtt. A nőknél ez a sorrend: 1. Vítkovi­ce 16, 2. Slávia Praha 13, 3. RH Praha 13 pont. NÉHÁNY EREDMÉNY: férfiak - 400 m: Hýsek, (Dukla Praha) 47,10, 100 m: Ptáčnik (Sparta Praha) 10.45, 110 m gát: Sáda (Dukla Praha) 14,03, hármasug­rás: Bilik (RH Praha) 15,95, ge­rely: Železný (Dukla B. Bystrica) 80,48, 200 m: Rýznar (RH Praha) 21,59, 800 m: Drahonovský (Vš Praha) 1:48,34, 1500 m: Kubišta (RH Praha) 3:44,54, 5000 m: Uvízl (RH Praha) 13:44,25, ma­gasugrás: Hrabal (VŠ Praha) 218, távolugrás: Hanáček (Dukla Pra­ha) 772, diszkosz: Bugár (Dukla Praha) 66,74, Valent (Vítkovice) 60,84, rúd: Lubenský (Vš Praha) 540. Nők: 100 m: Murková (Slávia B. Bystrica) 11,39, Kocembová (Vítkovice) 11,83, 400 m: Morav- cová (Vítkovice) 53,69, gerely: Burgárová (Sparta Praha) 57,26, súlylökés: Fibingerová (Vítkovi­ce) 20,61, 200 m: Kocembová 23,92, 800 m: Walterová (VŠ Praha) 2:04,13, 1500 m: Kučerí­ková (Slávia B. Bystrica) 4:17,06, 3000 m: Melicherová (Slávia B. Bystrica) 9:04,04, 100 m gát: Tesáková (LIAZ) 13,75, 400 m gát: Háková (Slávia Praha), 59,20, diszkosz: Cinibulková (LI­AZ) 60,82, távol: Murková (UK Bratislava) 680. Londonban az atlétikai Grand Prix-versenyen nem születtek új csúcsok, de több értékes teljesít­ményt láthattak a nézők. Csaló­dást okozott, hogy a marokkói Aouita az utolsó percben le­mondta a részvételt, pedig 1500 és 5000 m-en is számoltak vele a rendezők. Ugyancsak egy órával a verseny előtt lemondta részvéte­lét Nehemijah amerikai gátfutó, aki edzés közben megsérült. A verseny egyik hőse Edwin Moses volt, aki már 140. győzel­mét aratta a 400 m-es gátfutás­ban, és 1977 óta nem talált legyőzőre. Remek formában van az amerikai Ashford, aki 22,38 mp-cel nyerte a 200 méteres síkfutást. NÉHÁNY EREDMÉNY: férfiak- 100 m: Woronin (lengyel) 10,20, Smith (amerikai) 10,28, 200 m: Heard (amerikai) 20,77. 400 mé­ter: McKay 44,89, 800 m: Elliott (angol) 1:45,53, 5000 méter: Traxy (ír) 13:27,76, 110 m gát: Kingdom 13,67, 400 m gát: Mo­ses (amerikaiak) 48:21, magas: Howard (amerikai) 231, hármas­ugrás: Conley (amerikai) 17,02. Nők: 100 m: Issajenko (kanadai) 11,37, 800 m: Richburg (ameri­kai) 1:59,67. 1 mérföld: Melinte (román) 4:24,85. • Már másodszor nyerte meg Moszkvában a Nemzetközi Béke­Két győzelem után döntetlen Go Ahead Deventer - Cseh­szlovákia olimpiai válogatottja 1:1 (1:0). A csehszlovák játékosok nehe­zen barátkoztak meg az ellenfél kemény játékával, és a második félidőben javuló összjátékkal sike­rült fölénybe kerülniük, s elfogad­ható eredményt kiharcolni. A ha­zaiak a 45. percben szöglet után szerezték meg a vezetést. Korej- čík-Kula összjáték után az 54. percben Herda egyenlített. A 64. perctől a csehszlovák csapat tíz emberrel játszott, mert Korejčíkot kiállították. Ennek ellenére kezé­ben tartotta a játék irányítását. Sajátos volt a hazaiak búcsúja a válogatott veterán kapusától Jongbloodtól, aki léggömbön re­pült el a pályáról. Csehszlovákia: Stejskal - Ja­nu, Klucký, Staš, Fieber - Čabala, Herda, Lavička - Belanský, Korej- čík, Kula. Cserék: 24. p Klucký helyett Kinier, 46. p Staš helyett Bittengel. egy számban: Moses, a gátak királya 400-on, McKoy pedig a rö- videbb távon, 110 m-en indul. Óriási mezőny van kilátásban a hármasugrásban - mellesleg két csehszlovák fiú, Čado és Slanár is versenyez. Az élen talán a világ­rekorder Willie Bansket említhet­nénk, s rajta kívül egész sor 17 méteren fölötti eredménnyel di­csekedhető ugrót: az ex-Európa- csúcstartó bolgár Markovot, a ku­bai Betancourtot, a brit Herber- tet, a szovjet Inozemcevet, és a magyar csúcstartó Bakosit. Nem kevésbé hangzatos nevek szerepelnek a férfi távolugrás rajt­listáján, s bátran állíthatjuk, alig gyengébb egy vb-mezónynél. Myricks, Honey, Corgos, Jeffer­son, Jaskulka, Wlodarczyk és Szalma - mind-mind 8 méteren fölött tudó versenyző. A Hungalu Budapest Nagydíjon 22 versenyszám szerepel, ebből 15 a Mobil Grand Prix-sorozat része. A viadalt a kalapácsvetők nyitják 16.00 órakor - az indulók között ott lesz a világrekorder szovjet Szedih is -, az ünnepé­lyes megnyitóra 17.30-kor kerül sor, ettől kezdve pedig már pereg­nek az események. maratont a szovjet Ivan Bogda­nov, aki a nagy hőség ellenére 2:24:37 óra alatt tette meg a távot. A versenyen háromezer futó in­dult, köztük 3335 külföldről. • Finnország és Svédország nemzetközi atlétikai bajnokságán Helsinkiben a finn Bryggare 13,49 mp alatt futotta a 110 méter gátat, a svéd Skoklund 13,39 mp-es idővel győzött a 100 m-es gátfu­tásban. A svéd Sjöberg 233 centiméterrel nyerte a férfi ma­gasugrást, míg tízezer méteren a finn Vainió 28:32,62 perccel lett első. • Franciaország atlétikai baj­nokságán Aix-les Bains-ban 100 m-en a 25 éves Antonie Richard 10,09 mp-vel, új francia csúccsal győzött. Egy héttel a labdarúgó-bajnokságok kezdete előtt már valamennyi csapat edzómérkózéseken készül az őszi idény pontvadászatára (Vojtíšek-felv.) SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS KUPA Szovjet siker (t-ton) A CSZKA Moszkva csapata nyerte Banská Bystricában a Szlovák Nemzeti Felkelés Kupáért rendezett nemzetközi labdarúgó- tornát. A moszkvai csapat győzelme teljesen megérdemelt, mert támadójátékával mindkét ellenfelét felülmúlta. A rekkenő meleg rányomta bélyegét a mérkőzések színvonalára, és így a futball szépségeiből legfeljebb csak ízelítőt kaphatott (időnként) a gyér nézősereg. A két csehszlovák együttes még nagyon idényeleji formában játszott, ráadásul a hazai katonacsapat jónéhány játékosát nélkülözve, erősen tartalékos felállításban lépett pályára. CSZKA MOSZKVA - DUKLA CSZKA: Nivokov - Galamin, BANSKÁ BYSTRICA 4:0 (1:0). Maljukov (Derezin), Atanaszjev Góllövők: Medvigy, Tatarcsuk, Stromberger, Kolesznyikov. A találkozót 1500 néző előtt Líška vezette. A Dukla kísérleti csapata ezúttal is lagymatag teljesítményt nyújtott. Nem volt játékmestere, hiányzott az erőbedobás és a gyorsaság. A játékosok alaposan feladták a leckét Adamec edzőnek. A CSZKA Moszkva lendületes futballt játszott, villámgyors táma­dásai gyakran hozták zavarba a hazai védőket. Banská Bystrica: Hrubjak- Chvíla, Oboril - Kaličiak (Mavler) Sivý (Hornyák) - Slaný (Boroviak) Uhlík, Nemec, (Duchoň) - Mora- vec, Diňa, Solár (Halaj). Vičan-emléktorna Az Olomouc veretlenül A Sigma Olomouc nyerte Bratislavában azt a labdarúgótornát, amelyet először rendeztek meg Michal Vičan emlékére. A torna legjobb kapusa címet Tulis, az Olomouc kapusa nyerte el, a legjobb hátvéd Schulcz (Slovan) lett. A legjobb középpályásnak Kramolišt (Inter) és csatárnak Vandast (Csehszlovákia 21) nyilvánították. Moch - Szavcsenko, Fokin, Brosin (Stromberger) - Ivanavszkasz, Tatarcsuk, Medvigy (Kolesz­nyikov). ŽILINA - VORWÄRTS FRANKFURT 2:2 (2:1). Góllövők: Zuziak, Strapáé, il­letve Schnürer (2), 2000 nézó, játékvezető Krchňák. Az elsó félidő a Žilináé volt. Beszorította ellenfelét, és két gólt is lőtt. A vendégek az utolsó másodpercekben szépítettek; szünet után átvették a játék irányí­tását, és kiharcolták a döntetlent. A 60. percben Hausse tizene­gyest hagyott ki. Žilina: Doležílek - Bajza, Kova- nič (Sľuka) Turjanik (Šimček), Strapáč - Kostoláni, Bárka (Var­ga), Hýravý - Zajac, Berešík, Zuziak. Vorwärts: Weinhold (Deleroi) - Roth, Hausse, Wawrzyniak, Schnürer (Steinfurth) - Schulz, Rudolph - Ducker, Krüger, Schnei­der, Kuhlee. A torna végeredménye: INTER ZŤS BRATISLAVA- CSEHSZLOVÁKIA 21 1:1 (1:0). Góllövők: Hlavatý, illetve Muchka; 1000 néző, játékvezető: Marko. Az Inter ZŤS második mérkő­zésén sem kápráztatta el szur­kolóit. Az első félidőben me- zönyfölényt harcolt ki. Hlavatý 20 méteres lövésével vezetést is szerzett, Valent a 22. percben nagy helyzetet hagyott ki. Szünet után lefékezett az Inter, az ellenfél vette át a kezdeményezést, és kiegyenlített. Inter ZŤS: Mentei - Krupčík, Bagin, Valent, Stranianek (Fis­cher), - Kubica, Hlavatý, Kramoliš- Matuška, Gábriš, Lehnert. Csehszlovákia 21: Srníček- Stúpala, Mlejnek, Ŕehák (Pro­kop) Staŕičný - J. Némec, J. Vodička (Kalvoda) Frýda (Gostič)- Faktor, Vandas, Muchka. SIGMA OLOMOUC - SLOVAN BRATISLAVA 2:0 (1:0) Góllövők: Richtera, Beznoska; 1000 néző, játékvezető: Rajčány. A Slovan fiatal csapat igyeke­zett egyenrangú ellenfele lenni a csehszlovák élvonal egyik leg­jobb együttesének. Már az első percekben több góllal kecsegtető helyzet maradt kihasználatlanul, Pecko illetve Juriga révén. Az olomouciak jobbára védekeztek, és gyors ellentámadásokat vezet­tek. Szünet után nagy nyomás nehezedett a Slovan kapujára, de gól csak a találkozó vége előtt tíz perccel született. Sigma: Tulis - Malik, Beznos­■ South Cernay-ban a 13. műrepülő Európa-bajnokságon a kötelező gyakorlatokban a címvédő Petr Jir- mus csak a 3. helyen végzett. Győzött a szovjet Nyikityuk, honfi­társa, Szmolin előtt. ka, Kučerňák, Vyskočil - Kocfelda, Koukal, V. Šišma - Sedláček, Richtera, Popovec. Slovan: Mana (Vencel) - Juri­ga, Tomáš, Matovič (Tittel), Schulcz - Krištof ik (Ducký), Gramblička, Korbela - Pecko, Harsa, Buršík (Bielek). A torna végeredménye: 1. Sigma Olomouc 2 2 0 0 4:1 4 2. Csehszlovákia 21 2 0 2 0 3:3 2 3. Inter ZtS 2 0 1 1 2:3 1 4. Slovan 2 0 1 1 2:4 1 1. CSZKA Moszkva 2. Vorwärts 3. Žilina 4. Banská Bystrica 2 2 0 0 7:1 4 2 1 1 0 5:3 3 2 0 1 1 3:5 1 2 0 0 2 1:7 0 Sportfogadás A ŠPORTKA 32. játékhete I. húzá­sának nyerőszámai: 5 23 24 27 35 44. Pótszám: 15 a II. húzás nyerőszámai: 5 9 11 19 22 48. Pótszám: 41 Az „újonc“ merész tervei Egy hónappal ezelőtt egyesült a két bratislavai sportegyesület, az Inter és a Petržalka. Labdarúgócsapatuk a közelmúltban még az I. ligában szerepelt, a Petržalka kiesését követte az Inter, s mivel a Slovan is elbúcsúzott az élvonaltól, így Bratislava I. ligás labdarúgócsapat nélkül maradt. A Petržalka és az Inter sporte­gyesületeinek a vezetői mege­gyeztek, hogy egyesülnek. Re­ménykednek; együtt erősebbek és ütőképesebbek lesznek vala­mennyi sportágban. Fóleg az Inter ZŤS labdarúgóira vár nehéz idény, hiszen az új vezetőség egyértel­műen a labdarúgó SZNL I meg­nyerését tűzte ki célul. A fúzió után fóleg a labdarúgó­szakosztályban voltak kisebb-na- gyobb problémák, ugyanis néhány játékos az egyesítés után „fölös­legesnek“ érezte magát, és nyomban aláírta az átigazoló lapot.- Kicsit nehéz helyzetben va­gyunk - mondja Karol Kőgl edző. - Az igaz, hogy a két csapat egykori játékoskeretéböl egy ütőképes gárdát lehetett volna összehozni, ám 17 (!) játékos is el akart menni. Erősítésekről pedig szó sem lehetett, hiszen a két exligás keretében sok tehetséges focista van. Csak azokat engedtük el, akiket el kellett (?) és akik nem jöttek számításba a csapatépítésnél. Ennek ellenére több rázós áti­gazolás végére még nem került pont. Erről csak pénteken, au­gusztus 15-én döntenek. Beseda (Cheb), Stranianek (Slovan) és Lehnert (Trnava) is a távozás gondolatával foglalkozik. A válo­gatott Fieber a DAC-ban játszik vendégjátékosként, Šoltés ismé­telt átigazolását (DAC) jóváhagy­ták. Pochaba pedig Somorjára (Šamorín) ment játékosedzőnek.- Már jóval a bajnoki rajt előtt hangoztattuk a labdarúgóknak: csak egy célunk lehet, a feljutás - nyilatkozta határozottan az edző. Hogy nem lesz könnyű dolga az „újoncnak“ az biztos, hiszen olyan ellenfelekkel küzd majd az I. ligába jutást jelentő SZNL-elsósé- gért, mint a sokszoros bajnok, és KEK-győztes Slovan és a szintén exligás Lokomotíva. (zsi) ÚJ SZÚ 6 1986. VIII. 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom