Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1986-08-11 / 187. szám, hétfő
VILÁG PROLETA SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA HÉTFŐ 1986. augusztus 11. XXXIX. évfolyam 187. szám Ára 50 fillér ÁRAK ÉS ÉRDEKEK Életfeltételeink elkerülhetetlen változásai célszerű és rugalmas alkalmazkodást követelnek meg a gazdasági irányítás minden szintjén, az anyagi javak termelésének és felhasználásának minden szakaszán, valamint társadalmi vonatkozásban is, aminek nem utolsósorban az objektiven ható körülmények megértésében, s az új feltételekhez való cselekvő viszonyulásban kell megnyilvánulnia. A 8. ötéves tervidőszakban főleg azt az alapvető összefüggést kell szem előtt tartanunk, hogy a források és a szükségletek közti feszültségeket csak úgy tudjuk csökkenteni, s a nemzeti jövedelem előirányzott dinamikus növekedését csak úgy tudjuk elérni, ha az eddiginél gyorsabb haladást érünk el a népgazdaság intenzív fejlesztésében. Erről az alapvető összefüggésről van szó akkor is, amikor külgazdasági viszonylatban azt hangsúlyozzuk, hogy csak korszerű, csúcsszínvonalú, versenyképes termékekkel vehetünk részt a nemzetközi kereskedelemben és munkamegosztásban, s akkor is, amikor a növekvő hazai fogyasztási igények kielégítéséről, vagy a gazdaságosabb, hatékonyabb beruházások szükségességéről beszélünk. Nem véletlen tehát, hogy az intenzifikálás az utóbbi évek egyik leggyakrabban használt fogalmává, gazdasági és társadalmi fejlődésünk kulcsszavává vált, hiszen összevont módon fejezi ki azokat az utakat és módszereket, amelyek a gazdasági növekedés új feltételeihez és követelményeihez igazodnak. Az intenzifikálás célja elsősorban az, hogy minél kevesebb költséggel, a nyers- és az alapanyagok, az energia, a tüzelőanyagok és az élő munka minél gazdaságosabb felhasználásával a lehető legnagyobb használati értéket hozzuk létre. A dolog lényegéből következik, hogy az intezifikálás alapvető tényezője a tudományos-múszaki haladás, amely különböző szinteken és formákban érvényesülhet, a legújabb tudományos felfedezések gyakorlati hasznosításától kezdve az ésszerű brigádok alkotó tevékenységén át, egészen a termelés egyes részletkérdéseire vonatkozó újítási javaslatokig. Mindez egyúttal olcsóbbá is teszi a termelést, aminek az előállított termékek nagykereskedelmi árában is vissza kell tükröződnie. Ha figyelembe vesszük az intenzifikálás említett céljait és feltételezett eredményeit, főleg a termékegységre számított fajlagos anyag- és energiafogyasztás előirányzott csökkentését, ebből szükségszerűen következik, hogy az irányítási rendszer további tökéletesítésének egyik alapvetően fontos területét a nagykereskedelmi árrendszernek, az árszabályozásnak kell képeznie. Bonyolult és rendkívül igényes feladatról van szó, hiszen az árak kérdése önmagában is nagyon összetett - figyelembe véve az ár különböző funkcióit, s azt a tényt, hogy ezen a területen nyilvánulnak meg a legkifejezőbben a társadalmi és a csoport- érdekek. Erre a körülményre a CSKP XVII. kongresszusán elhangzott politikai beszámoló is rámutatott: „Az ármechanizmusnak ösztönöznie kell a termelést a gyorsabb innovációkra, a választék jó minőségű és keresett árucikkekkel való kibővítésére minden árfekvésben. Nem tűrhetjük azonban el, hogy az innováció ürügye alatt régi termékek magasabb árakon kerüljenek a piacra, s az olcsó, sokak számára hozzáférhető termékek fokozatosan eltűnjenek.“ A 8. ötéves tervidőszak feladataival kapcsolatban a CSKP KB 16. ülése azt a feladatot tűzte a Szövetségi Árhivatal elé, hogy a funkcionális központi szervekkel együttműködve tegyen intézkedéseket a nagykereskedelmi árak fokozatos ésszerűsítésére. E feladat teljesítése lényegében a nagykereskedelmi árak megkülönböztetett csökkentését jelenti, s az új árak 1988. január elsejével lépnek érvénybe. A nagykereskedelmi árak előirányzott csökkentése lényeges változásokhoz vezet a vállalatok belső gazdálkodásában. Arról van szó, hogy az árak pontosabban tükrözzék az értékalkotó folyamatban való részvétel mértékét, s ezáltal jobban betölthessék gazdasági szabályozó és ösztönző szerepüket. Vállalati vonatkozásban a termelési folyamatok innoválása, anyag- és energiaigényességének csökkentése mellett fóleg az indokolatlan rezsiköltségek és az egyéb forrásokból (nyereség, vállalati alapok) fedezhető társadalmi kiadások kizárása jön számításba, hogy ezek ne terheljék a termelői árakat. A nagykereskedelmi árrendezés hatással lesz az állóalapokkal való gazdálkodásra is, olyan értelemben, hogy a nem használt, vagy csekély mértékben hasznosított állóeszközök leírásai úgyszintén ne terheljék a termelői árakat. Idejében rendet kell teremteni tehát az állóalapokkal való gazdálkodásban, elsősorban az elavult gépek és berendezések gyorsabb kiselejtezésével. A nagykereskedelmi árak objektivizálása a feldolgozó ágazatok számára olcsóbbá teszi a műszaki haladást feltételező kohászati és vegyipari anyagokat, a gépeket és a berendezéseket, annak ellenére, hogy az energetikai szén, a villamos energia és a fűtőolajak ára az előirányzott évi 2 százalékos mértékben növekedni fog. A fajlagos tüzelőanyag- és energiamegtakarítás előirányzott évi mértéke azonban 2,9 százalékos, a különbözet- böl tehát reális árszínvonal-csökkentésre lehet számítani. Az előirányzott intézkedések végrehajtása szorosabb összefüggést alakit ki a világpiaci, a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árak között, ami egyrészt elősegíti a külgazdasági feltételekhez való rugalmasabb alkalmazkodást és a kiviteli feladatok jövedelmező teljesítését, másrészt pedig kedvező hatást gyakorol a belkereskedelmi forgalomra, a fogyasztói áruellátásra. Az árrendezés arra is irányul, hogy ne az új, korszerű termékek ára növekedjék, hanem az elavult termékeké csökkenjen, s ilyen értelemben váljék előnyössé a korszerű, kiváló minőségű termékek gyártása a vállalatok számára. MAKRAI MIKLÓS Bányászaink helytállása üdvözlő távirat A lemaradások mielőbbi pótlására törekednek • Szombaton nyújtott műszakokban 459 tonna szenet fejtettek a Dolina Bánya tárnáiban (Tudósítónktól) - A Prievidzai Szén- és Lignitbányák helyi, handlovái, hodoníni, nagykürtösi (Veľký Krtíš) és novákyi vállalatának dolgozóitól idén január elsejétől július végéig több mint 4 340 000 tonna tüzelőanyagot kapott a népgazdaság. Ezzel a bányászok 100,25 százalékra teljesítették a jövesztés tervét. A legjobb eredményeket Hodonín- ban és a prievidzai Cígeľ Bányában érték el, ahol terven felül 26 000 tonna lignitet, illetve 14 673 tonna barnaszenet hoztak felszínre a csillék. Viszont a handlovái medencében a rendkívül kedvezőtlen bányászati és hidrogeológiai feltételek miatt 86 000, Novákyban pedig 6000 tonnás volt a lemaradás.- Az első félév szénfejtési sikerei után júliusban és augusztus eddigi napjaiban nagyon megnehezült a bányászmunka - panaszolta a vezérigazgatóságon Vladimír Jusko termelési előadó. - Több tárnában vízbetörések, valamint gyakori kózetrengések akadályozzák a tervteljesítést. A lemaradások mielőbbi pótlására rendkívüli műszakokat szervezünk a hétvégeken, hiszen csupán a novákyi hőerőművek idei áram- termeléséhez, több jelentős közép-szlovákiai ipari vállalat téli tüzelőanyag-készleteinek felhalmozásához és a lakossági igények kielégítéséhez még összesen több mint 3 000 000 tonna szénre van szükség. Szombaton ós vasárnap egyetlen termelő vállalatban sem pihentek a bányászok. A nagykürtösi Dolina Bánya dolgozói közül tegnapelőtt 426-an ereszkedtek le a tárnákba, nyújtott műszakokban dolgoznak, hogy a tervteljesítéshez hiányzó szénmennyiség csökkenjen.- Augusztus első hét napja alatt 4 416 tonna lemaradás keletkezett nálunk, mert a lll-as számú részlegen a rossz geológiai feltételek és egyéb nehézségek következtében nem sikerült határidőn belül befejezni a fejtéshez szükséges előkészületeket. Ugyanakkor termelési kiesések keletkeztek egy öt éve működő, szénben már igen szegény tárnában is - tájékoztatott tegnap délután Štefan Lehotai mérnök, a bánya ügyeletes diszpécsere. - Ezt követően pénteken közel 200 tonnával túlteljesítettük a napi tervet, majd szombaton 459 tonna szenet fejtettünk, és hét méter hosszú bányafolyosót hajtottunk. így 3800 tonnára csökkent a lemaradásunk, amelynek bepót- lására újabb erőfeszítéseket teszünk a következő napokban. A Dolina Bánya külszíni részlegein szintén serény munkával telt el a hétvége. Szombaton reggel ugyan gondokat okozott a tehervagonok hiánya, estig mégis í 241,1 tonna tüzelőanyagot indítottak útnak a Zemianské Kosto- ľany-i hőerőműbe. Vasárnap, amikor a bányában csak a gépkarbantartók és javítók dolgoztak, a teherpályaudvaron további 2000 tonna szén került az erómüvi vagonokba. Ezenkívül több mint 470 tonna osztályozott szenet a losonci (Lučenec) tüzelőanyagárusító telepre szállítottak a Dolina Bányából. ^ (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Leon Febres Cordernek, az Ecuadori Köztársaság elnökének országa nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból táviratot küldött Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter Edgar Terán Terán ecuadori külügyminiszternek. Kitüntetés (ČSTK) - A köztársasági elnök politikai elkötelezettségéért, az antifasiszta ellenállásban való aktív részvételéért és sokéves áldozatos munkájáért a Győzelmes Február Érdemrenddel tüntette ki 80. születésnapja alkalmából a partizánskéi Ondrej Kramárt. A magas állami kitüntetést Štefan Mihálik, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság titkára adta át a jubilánsnak. Radzsiv Gandhi rövid látogatása (ČSTK) - Radzsiv Gandhi indiai kormányfő útban Mexikóból hazafelé tegnap délután rövid látogatásra megszakította útját Prágában. A Ruzyné-i repülőtéren a becses vendéget Ľubomír štrougal, csehszlovák kormányfő üdvözölte. Emlékünnepség Nagaszakiban A japán kormányfő ragaszkodik a „csillagháborús* programban való részvételhez (ČSTK) - Nagaszakiban szombaton több mint 20 ezer japán és száz külföldi vendég a Békeparkban kegyelettel adózott 70 ezer ember emlékének, akik 41 évvel ezelőtt az amerikai atombombázás áldozataivá lettek. Pontosan 11 óra 2 perckor a városban megszólaltak a szirénák és a harangok, emlékeztetve a borzalmas eseményre. Moto- dzsima Hitosi, Nagaszaki polgár- mestere és még két túlélő az emlékműnél az atombomba áldozatainak névsorát további 620 ember nevével egészítette ki, akik az elmúlt évben haltak meg az atomtámadás következményei folytán. Az utóbbi negyven évben fokozatosan további 72 808 ember vesztette így életét. Nakaszone Jaszuhiro miniszterelnök ós Kuranari Tadasi külügyminiszter jelenlétében Nagaszaki polgármestere felszólította a világ közvéleményét, tegyen meg mindent azért, hogy Nagaszaki legyen az utolsó város, amelyet földdel tett egyenlővé az atombomba. Felszólította a japán miniszterelnököt, őrizze meg Japán atomfegyver-mentes statútumát és az ország járuljon hozzá a leszereléshez. Nakaszone beszédében azt bi- (Folytatás a 2. oldalon) Véget ért a 30. nemzetközi Rysy-túra FIATALJAINK KÉSZEK HOZZÁJÁRULNI A BÉKE MEGŐRZÉSÉHEZ (ČSTK) - Véget ért a 30. nemzetközi Rysy-túra, amelyet a nemzetközi békeév jegyében rendeztek meg. A harmadik napon a vendéglátó Kelet-szlovákiai kerület fiataljai - több mint ezren - hódították meg a 2499 méter (ČSTK felvétele) magas—tátrai csúcsot, amelyet 1913-ban lengyel oldalról Vlagyimir lljics Lenin is megmászott. A jubileumi Rysy-túra tartalmi és eszmei szempontból is kötődött az előbbiekhez. Jellemző volt, hogy a fiatalok a beszélgetéseken, a sportversenyeken és a munkafeladatok teljesítésében aktívabbak voltak, mint korábban. A túra történetébe örökre beírták nevüket a Nyugat-csehországi kerület SZISZ tagjai, akik felhívással fordultak a fiatalokhoz: vállaljanak védnökséget a magas - tátrai turistaösvények tisztasága felett. Ez biztosítja, hogy egész éven át gondoskodni fognak a kerületi SZISZ-szervezetek a Magas-Tát- ráról. Az idei Rysy-túra megerősítette, hogy a résztvevők szüntelen művelődéssel és becsületes munkával készek hozzájárulni a világbéke megszilárdításához és megőrzéséhez. Ezt a békefelhívás aláírásával és a jelképes 2499 méteres futóversenyen való tömeges részvétellel is kifejezték. Internacionalista érzelmüket nyilvánították ki a szolidaritási bazár létesítésével is, amelynek bevételét a szolidaritási alapra folyósították A Tátrából azzal az elhatározással távoztak a fiúk és a lányok: mindent megtesznek azért, hogy aktivitásukkal kiérdemeljék a 31. Rysy-túrán való részvételt.