Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)
1986-07-17 / 166. szám, csütörtök
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! I ■ II SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1986. július 17. XXXIX. évfolyam 166. szám Ára 50 fillér Üzemi koszton Népgazdaságunk dolgozóinak jelenleg mintegy a fele él az üzemi étkezés lehetőségével. Sok ez vagy kevés? Nézőpont dolga, hogy ezt a kérdést miképp válaszoljuk meg. Mindenképpen jó eredmény ez, ha azt vesszük tekintetbe, hogy ezt az arányszámot az utóbbi évek dinamikus fejlődésének köszönhetjük. Korábban ugyanis - főleg az üzemi munkások között - jóval többen voltak azok, akik az üzemi meleg étel helyett inkább a büfék gyakran nem éppen nagy választékú kínálata mellett döntöttek. Szalámiféléket, különféle halsalátákat stb. fogyasztottak, esetleg ebédidőben kicsomagolták a „hazait“. Nos, e tekintetben javult a helyzet. Csakhogy ugyanennek az egyenletnek a másik oldala, a dolgozóknak az az ötven százaléka, amely továbbra sem jött rá az üzemi étkezés ízére, mindenképpen kedvezőtlen. Nemcsak az egészséges táplálkozás követelményei szempontjából, hanem azért is, mert a normális üzemi étkezés lehetőségeinek megteremtése és e lehetőségek kihasználása hatással van a munkateljesítményre. Arról már nem is beszélve, hogy a dolgozó nők esetében szabadidőt gyarapító tényező. Mindennek felismerése alapján négy évvel ezelőtt a szövetségi kormány határozatilag rendezte az üzemi étkeztetés módját, s rögzítette javításának követelményeit. Az azóta tapasztalt fejlődés fóként ennek köszönhető. Elsősorban bővültek annak lehetőségei, hogy a dolgozók - üzemi konyha hiányában - egyes iskolák, nevelési, művelődési és üdültetési létesítmények szabad kapacitásának, felajánlott ez irányú szolgáltatásaiknak kihasználásával jussanak hozzá - rendszeresen és az üzemi étkeztetés olcsó árviszonylatainak megfelelően - meleg ételhez. Országszerte immár négyszázezren teszik ezt. További tízezrek pedig a vendéglőkben juthatnak hozzá megfelelő koszthoz, noha ebben az esetben az étkezési költségek rendszerint valamivel nagyobbak. Igen fontos körülmény, hogy az elmúlt tervidőszakban jelentősen, csaknem egynegyedével növekedett az üzemi konyhák kapacitása. Jelenleg átlagosan majdnem ötszáz kosztosuk van. Persze az átlagos számok mindig, és ez esetben is, nagy különbségeket fednek fel. Még mindig sok köztük az olyan, amely csak igen szűk kört képes ellátni. Ez a magyarázata, hogy a kormányintézkedéseknek megfelelően egyik leglényegesebb törekvésünk az üzemi dolgozók, de egyben a gyerekek, az ifjúság, a nyugdíjasok, az egészségügyi létesítmények alkalmazottjai számára az ételkészítés összpontosítása nagyobb egységekben. Ezzel ugyanis nemcsak a korszerű technika alkalmazása szavatolható, és viszonylag megcsappannak a költségek, hanem egyben növekszik a munkatermelékenység is. Persze a szándékok megvalósítása nem egy akadályba, nehézségbe, az adott lehetőségek határaiba ütközik, s így nem mondható az, hogy e tekintetben elégedettek lennénk, lehetnénk. Tulajdonképpen csak a jelenlegi ötéves tervidőszakban alkothatunk magunknak teljes képet arról, hogy mit is értünk el, miben és hol kell lépést szaporítanunk. Tény az, hogy egyelőre eléggé akadozik az üzemi konyhák ellátottsága modern gépi eszközökkel. Ez természetesen egyik komoly gátló körülménye az üzemi étkeztetés lehetőségei bővítésének. De sokhelyütt kerékkötőként hat az ételek készítésének nem mindig megfelelő minősége is. Tény ugyanis, hogy azonos anyagi ellátottság mellett itt is döntő az ember munkája, hozzáértése. Magyarán az, hogy milyen a szakács. S erről számos szakszervezeti üzemi bizottság hajlamos megfeledkezni. Általában ellenőrzik ugyan a felhasználásra kerülő nyersanyag normáinak megtartását, de az étel ízét már csak elvétve. Ám az sem mindegy, hogy a dolgozó milyen körülmények között fogyaszthatja el az üzemi konyha fóztjét. S itt nemcsak a magától értetődő, de azért nem mindenütt megtartott higiéniai követelményekre gondolunk, hanem az asztalok, s általában az üzemi étterem esztétikai „külcsinyére“ is. Meg aztán számításba kell venni azt is, hogy a munkahelyektől milyen távolságban van az étterem, hiszen az étkezésre szánható idő kötött. Természetesen erre is kell hogy kiterjedjen a szakszervezeti szervek figyelme, annál is inkább, mivel sok esetben olyan problémákról van szó, amelyeknek megoldása nem követel semmiféle beruházást - csak több figyelmet, nagyobb körültekintést és jobb gondoskodást. Ezzel is elérhető az, hogy fokozatosan gyarapodjék azoknak a száma, akik az üzemi étkezés mellett döntenek és nem csalódnak. GÁLY IVÁN Gustáv Husák fogadta Nicaragua új nagykövetét (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök tegnap Lányban fogadta Ramon Bayardo Altamirán Lopezt, a Nicaraguai Köztársaság új rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A szívélyes légkörű találkozón a felek nagyra értékelték a két ország baráti kapcsolatait, és őszinte érdeklődést mutattak e kapcsolatok további megszilárdítása és kiszélesítése iránt. Gustáv Husák elvtárs a Csehszlovák Szocialista Köztársaság teljes szolidaritásáról biztosította a nicaraguai népnek az imperializmus, fóleg az amerikai imperializmus agresszív erői ellen, az ország szabadságáért és függetlenségéért vívott harcát. A fogadáson jelen volt Bohuslav Chňoupek külügyminiszter és František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője. A Csehszlovák Tudományos Akadémia Prágai Fizikai Intézetében dolgozik Pavel Streda mérnök, kandidátus, és Ludvik Smrčka mérnök, kandidátus. Ók dolgozták ki azt az elméletet, amely jelentősen hozzájárult a mesterségesen létrehozott szerkezetek tulajdonságainak megértéséhez. A két fiatal mérnök kutatási eredményeit számos külföldi szerző is felhasználta. A képen: Pavel Streda (baloldalt) és Ludvik Smrčka, a tudományos felfedezéseiket tartalmazó kiadványt megjelenésre készítik eló. , (Jan Vrabec felvétele - ČTK) A szovjet űrpáros 125 nap után _______újra a Földön Ki zim és Szolovjov közérzete jó (ČSTK) - Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov űrhajósok sikeresen befejezték a 125 napig tartó űrrepülési programot és moszkvai idő szerint 16 óra 34 perckor földet értek 55 kilométerre északkeletre Arkalik városától. Az űrhajósok jól érzik magukat. Az űrrepülés történetében egy legénység első ízben végzett úrSzervezetten, rugalmasan vásárolják a gabonát Sokoldalú együttműködéssel gyorsítják a nyári munkákat A búzatáblákon emberek és gépek százai dolgoznak. Szemlátomást fogy az aratnivaló. A termés egy része szellős, hangár- szerű színek alá, más része raktárakba kerül. Elsőrendű feladat most a termés gyors átvétele a termelőktől. A Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat érsekújvári (Nové Zámky) üzemében Štefan Benko igazgatóhelyettes arról tájékoztatott, hogy a felvásárlás folyamatos. A termelőkkel együttműködve állandóan tökéletesítik a szállítási terveket. Számos intézkedés ellenére mégis úgy alakul a helyzet, hogy több mint 40 ezer tonna gabonát más kerületekbe kell szállítaniuk. Az üzem 72 teherautója jól elő van készítve az igényes munkára. A nyitott rakterűket ponyvával takarják. Nagy segítség, hogy az Olomouci és s šumperki járásból öt teherautó segíti elő a baráti kapcsolatok alapján a szállítás meggyorsítását. Faludi Vince mérnökkel, az üzem igazgatójával a šuranyi át- vevóközpontban találkoztunk. Szintén elégedett volt a felvásárlással és a termelőkkel való együttműködéssel. Véleménye szerint a sikeres munka titka, hogy a raktárakat idejében fertőtlenítették és berendezéseiket még az aratás megkezdése előtt teljesen kijavították. Az őszi árpa aratását június 26-án kezdték. Átvétele (Folytatás a 2. oldalon) Megbízható garanciákra van szükség a nukleáris veszély elhárítása céljából Sevardnadze befejezte londoni tárgyalásait (ČSTK) - Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, szovjet külügyminiszter tegnap londoni látogatásának befejeztével a brit fővárosból visszautazott Moszkvába. A szovjet külügyminiszter a kormány meghívására tett négynapos hivatalos látogatást Nagy-Britanniában. Eduard Sevardnadze elutazása előtt zárómegbeszélést folytatott brit kollégájával, Geoffrey Howe-val. Az eszmecseréken jelen volt Leonyid Zamjatyin, a Szovjetunió londoni nagykövete is. A szovjet diplomácia vezetőjét londoni tartózkodása idején fogadta Margaret Thatcher brit kormányfő, aki hivatalos szovjetunióbeli látogatásra szóló meghívást fogadott el. Thatcher Mihail Gorbacsovhoz, az SZKP KB főtitkárához intézett személyes üzenetet nyújtott át a szovjet külügyminiszternek. (Folytatás a 2. oldalon) hajó közötti repüléseket és két úrkomplexumon dolgozott. Az űrhajósok kipróbálták az új Mir űrállomás szerkezeti elemeit és fedélzeti rendszereit, beállították műszereit és ellátták azzal a további berendezésekkel, amelyet a két Progressz automatikus teherűrhajó vitt és amelyet a Szaljut- 7 - Kozmosz-1686 úrkomplexumról a Szojuz-T-15 űrhajó szállított oda. A munkák első szakaszát a Mir űrállomáson sikeresen befejezték. A legénység a Szaljut-7 űrállomáson levő feladatainak teljesítése folyamán több ízben kilépett a nyílt világűrbe és kipróbált egyes technológiai műveleteket, amelyek szükségesek lesznek bonyolult szerkezetek kiépítése során a Föld körüli pályán. Az űrhajósok befejezték az állomás működési tervében meghatározott tudományos-múszaki kutatásokat is. A Mir űrállomás és a Szaljut 7- Kozmosz-1686 úrkomplexum folytatja automatikusan irányított repülését. Részvétlevelek (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök levélben fejezte ki részvétét a Cseh Kulturális Minisztériumnak és a Csehországi Drámamúvé- szek Szövetségének Ladislav Pešek nemzeti művész elhunytéval kapcsolatban. Halálával hazánk kiváló személyiséget, a csehszlovák kultúra pedig becses művészt veszített, aki munkásságával örökre beírta nevét a csehszlovákiai színművészet történetébe, és jelentős érdemeket szerzett gazdagításában. Ladislav Pešek színészeti tevékenysége a nemzeti hagyományok legmélyebb gyökereiből nőtt ki, ezért elnyerte a legszélesebb néprétegek tiszteletét és csodálatát - állapítja meg a levél. Ladislav Pešek nemzeti művész halála alkalmából Lubomir Štrougal szövetségi minisztere1- nök is részvétlevelet küldött a két intézménynek. Tekintse meg az augusztus 16—31. között Nyitrán (Nitra) megrendezésre kerülő AGROKOMPLEX ’86 országos mezőgazdasági kiállítást!