Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)
1986-07-01 / 152. szám, kedd
A szocializmus hatalmas lehetőségeinek minél gyorsabb kihasználásáért (Folytatás az 1. oldalról) a rendkívüli figyelmét vonja magára. A 70-es évek végén és a 80-as évek elején az önök társadalmát megrázó válságban megmutatkoztak a társadalom ellentmondásai. Tükröződött benne azonban a két világrendszer jelenlegi konfrontációjának minden bonyolultsága is, s kiélezett formájukban kerültek felszínre azok a problémák, amelyekbe a szocializmus fejlődésének ebben az igen bonyolult és fontos szakaszában ütközik. Ezért a lengyel válságból levont tanulságok nem csak a lengyel kommunisták számára fontosak. A szocializmus nemzetközi realitás Az első, talán a legfontosabb tanulság véleményünk szerint abban van, hogy ezek az események minden bonyolultságuk ellenére világosan megmutatták, a szocializmus mély gyökereket eresztett és országaink dolgozói nem tudják elképzelni életüket másként, csak a szocializmusban. Ez azt jelenti, hogy a szocialista vívmányok visz- szafordíthatatlanok. Amint azt találóan mondta beszámolójában Jaruzelski elvtárs, a marxizmus -leninizmus gondolatai a nemzet vérébe kerültek, a szocialista értékek és normák a társadalmi tudat elválaszthatatlan részévé váltak. Teljes mértékben megerősítést nyert úgyszintén, hogy a szocializmus jelenleg nemzetközi realitás, olyan államok szövetsége, amelyeket szorosan összekötnek politikai, gazdasági, kulturális és védelmi érdekeik. Kezet emelni a szocialista rendszerre, megkísérelni kívülről aláaknázni vagy kiszakítani ezt vagy azt az országot a szocialista közösségből, nemcsak a nép akarata elleni támadást jelent, hanem az egész háború utáni elrendezés, végső- soron a béke elleni támadást is. A másik fontos tanulság, mondhatni, a szocialista közösség érzékeny pontját érinti - a munkásosztály és pártja helyét és szerepét, szilárd és szerves egységének jelentőségét. E kérdés elméleti alapjai ismeretesek. A történelem sokszor bebizonyította, hogy csakis a munkásosztály lehet a kezdeményezője és fő ereje a szocialista építésnek, és csakis az ő pártja szervezheti és irányíthatja a néptömegek energiáját az új társadalom építésére. Az önök országának munkás- osztálya, az önök pártja joggal lehet büszke a néphatalom eredményeire. Viszonylag rövid idő alatt - négy háború utáni évtizedben - mélyreható társadalmi változásokat hajtottak végre, és elérték mindazt, amire a lengyel hazafiak évszázadokon keresztül törekedtek: az ország önállóságát, szilárd, igazságos határait. A LEMP vezetésével a munkások, parasztok és a népi értelmiség Lengyelországot a robotból emelte fel, az országban korszerű ipari bázis jött létre, felújították a történelmi műemlékeket, megőrizték a nemzeti kultúrát és azt új értékekkel gazdagították. Ehhez az alkotó munkához konstruktívan járulnak hozzá a szövetséges pártok is. Amint arra a kongresszuson már rámutattak, a lengyel válság nem a munkás tiltakozása volt a szocializmus ellen. Ez elsősorban a szocializmus gyakorlatának azon torzulásai elleni tiltakozás volt, amelyekre a munkásosztály igen érzékenyen reagált. A szocialista Lengyelország belső és külső ellenségei képesek voltak saját céljaikra kihasználni ezt az egyet nem értést. Tudjuk, mire törekedtek a Nyugaton azok, akik álszent módon a lengyel nép barátainak nevezik magukat. A lengyel nép sorsa egyáltalán nem érdekli őket. Céljuk a szocializmus felbomlasztása, a szocialista vívmányok felszámolása. Számukra valóban érvényes - minél rosszabb Lengyelországban, annál jobb rájuk nézve. Ez is egy tanulság, amely arra emlékeztet, hogy a szocializmus történelmileg új, bonyolult jelenség, s velejár az imperialista erők ellenállása leküzdésének szükségessége, az imperializmus gazdasági, politikai-propaganda és katonai nyomásával való szembeszállás. Az elmúlt időszak tapasztalatai végül ismét világosan megmutatták a szocializmus politikai rendszerének alapját alkotó elvektől való szubjektivista elhajlások és hibák veszélyességét, a párt- és állami élet normái megsértésének, a gazdasági és szociális politika túlkapásainak a veszélyességét. Az említett elhajlások megakadályozásának legfőbb biztosítéka a marxista-leninista tanítás alkotó fejlesztése és érvényesítése, a párt és a munkásosztály szoros szövetsége. Ez a szövetség azzal a feltétellel válik éló és megsem- misithetetlen realitássá, a párt világossan érti a nép szükségleteit, és reálisan értékeli az ország lehetőségeit minden adott szakaszban és bátran tör utat a jövőbe A másik oldalon ennek feltétele az, hogy minden öntudatos munkás és dolgozó saját létérdekeit kapcsolja össze a párt politikájával és ne tartsa magát csupán a párt akarata végrehajtójának, hanem aktívan vegyen részt a párthatározatok kidolgozásában és végrehajtásában. És még egy tanulság, amely véleményünk szerint általános, nemzetközi jelentőségű. A szocialista forradalom teret nyit a társadalom sokoldalú haladása előtt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a haladás mostantól automatikusan megy végbe és hogy a termelési viszonyok és a termelőerők egyszer s mindenkorra összhangba kerültek. A termelés, a tudomány, a technika és a kultúra dinamikus fejlődése, s maga az emberi személyiség formálódása új igényeket támaszt a társadalom szervezésével szemben. Előtérbe kerül a szocializmusnak a saját bázisán történő szüntelen megújulása. Ellenkező esetben a társadalmi életben szűk keresztmetszetek mutatkoznak, a stagnálás, valamint a gazdasági és szociális problémák veszélyesen kiélezett helyzethez vezethetnek. Pártunk ezt világosan kimondta XXVII. kongresszusán. Saját tevékenységünk önkritikus elemzésének és józan értékelésének a képessége, valamint a múlt hibáiból és tévedéseiből eredő tanulságok levonása - ez úgyszintén a szocializmusért vívott harc egyik fontos formája. Ez a munkásosztály pártja eredményes tevékenységének alapelve, amelyet a nagy Lenin hagyott ránk. Megkezdtük fejlődésünk meggyorsítását Megkezdtük a gazdasági és társadalmi fejlődés határozott meggyorsítását, életünk megújítását és megtisztítását mindattól, ami akadályozza a szocialista rendszert abban, hogy kibontakoztassa hatalmas politikai, gazdasági és szellemi potenciálját. Tulajdonképpen mindnyájan egyetlen célt követünk - meg kell tanulni, mégpedig a lehető leggyorsabban, teljes mértékben kihasználni rendszerünk hatalmas lehetőségeit. Optimálisan kell összekapcsolni a központot az alacsonyabb szintű láncszemekkel, az állami és társadalmi szférát, az irányítást és az önigazgatást. Jobban kell ösztönözni az emberek tevékenységét, munka- és politikai aktivitásukat, állampolgári öntudatukat. Ma előtérben áll az irányítási mechanizmus mélyreható és átfogó tökéletesítésének szükségessége. E munka fő iránya számunkra világos. Kettős feladatot kell megoldanunk: a népgazdaság fejlődési irányainak meghatározása során növelni kell a tervezési és szervezési elv hatékonyságát, s egyben teret kell nyitni a dolgozó kollektívák kezdeményezései előtt. Mint ismeretes, a szocializmus lényegét az a tézis fejezi ki, hogy „mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint“. Arra törekszünk, hogy ennek a tézisnek az érvényességét a mindennapi élet erősítse meg, hogy megszűnjön az egyenlösdi, hogy minden lehetséges módon támogatást kapjon a becsületes és termelékeny munka, hogy ne szenvedjenek csorbát a szociális igazságosság követelményei. Ehhez kihasználjuk a gazdasági ösztönzőket, a meggyőzés és a törvény erejét egyaránt. Amint látják, az átalakítás, amelyhez cselekvően hozzáláttunk, rendkívül szilárdan egységes egészbe fogja össze az irányítási rendszert, kezdve az állami és társadalmi intézmények működésével, az emberek munka- és életfeltételei kapcsolatos kérdéseken át, a társadalom erkölcsi légkörével összefüggő kérdések halmazával bezárólag. Ezen az úton jelentős határkő volt a SZKP KB júniusi ülése, amely megvitatta a párt XXVII. kongresszusán kidolgozott bel- és külpolitikai irányvonal megvalósításának időszerű kérdéseit. A plenáris ülésen hozott döntések fő értelmét úgy jellemezhetném, •hogy nem lehet elpazarolni egyetlen napot sem, hogy gyorsabban kell előrehaladni és bátrabban kell felszámolni mindazt, ami még akadályozza az alkotó és kezdeményező munkát. Ma, amikor a társadalom élete valamennyi szférájának alapos átalakításába fogtunk, a káderek értékét, tekintélyüket elsősorban az határozza meg, mennyire fogékdhyak minden új iránt, mennyire dolgosak, s mennyire képesek valóban a szívükön viselni a nép érdekeit. Ahhoz tartjuk magunkat, amit Lenin a következőképp fejtett ki: „Több olyan tényismeretre és kevesebb szópárbajra van szükség, amely igényt tart a kommunista elvszerűségre... Ehhez meg kell tanulni a szerénységet és meg kell becsülni a tudományos és műszaki szakemberek gyakorlati munkáját, ehhez meg kell tanulni a gyakorlatban elkövetett számos hibánk tárgyilagos és figyelmes elemzését és fokozatos, ám rendíthetetlen kijavításukat. Kevesebb intellektuális és bürokratikus felfuvalkodottságra, s inkább annak vizsgálatára van szükség, amit gyakorlati tapasztalataink eredményeztek a központban és lent is, amit már a tudomány eredményezett.“ Pártjainké az a történelmi feladat, hogy egyesítsék a társadalmi igazságosságot, amely a szocializmus sajátja, a maximális gazdasági hatékonysággal. Tömören: kötelességünk elérni azt, hogy a szocializmus erősebb, dinamikusan fejlődő és a kapitalista társadalommal minden irányban eredményesen versengő társadalom legyen. És ez mindenekelőtt azoknak a valóban kimeríthetetlen lehetőségeknek a teljes és hatékony kihasználását követeli meg, amelyeket a tudományos-techni- kai forradalom nyit meg előttünk. Érthető, hogy ebben közösen kell lépnünk, egyesíteni kell erő- fesztéseinket. Ezt megkövetelik mind országaink népgazdasági érdekei, mind a nemzetközi politikai helyzet és nem utolsósorban a gazdasági biztonsági okok is. Nem változtathatunk a helyzeten, későn ébredtünk rá, milyen csapdákat állítottak fel a Nyugatra vezető kereskedelmi utakon. Szó volt itt arról, milyen nagy veszteségeket szenvedett Lengyelország. Nincs azonban egyedül. Káros volt már maga az a gondolat -, hogy a kapitalista piacon egyszerűbb vásárolni, mint otthon termelni. Ma nálunk az ilyen véleményeket határozottan háttérbe szorítjuk. Természetesen, nem a Nyugattal való gazdasági kapcsolatok korlátozásáról, hanem valami másról van szó, e kapcsolatok ésszerű kihasználásáról, a túlkapások felszámolásáról és a függőség korlátozásáról. Feltétlenül elsőbbséget kell kapniuk a testvéri országok közötti kooperációs kapcsolatoknak és a szocialista gazdasági integrációs folyamat meggyorsításának. A legfontosabb e téren a KGST keretében elfogadott, a tudomá- nyos-műszaki haladás meggyorsítását célzó komplex program megvalósítása lesz. Ebbe a közös stratégiába jól beleillik a szovjet-lengyel kapcsolatok felfelé ívelő alakulása. A jelenlegi ötéves tervidőszakban lényegesen megnövekszik az országaink közötti árucsere volumene. Az élet egyben megköveteli az együttműködés új, távlati formáinak az aktívabb érvényesítését. Itt elsősorban közös vállalatok, valamint tudós- és szakember-kollek- tívák létrehozására, az ipari vállalatok és a tudományos kutatószervezetek közötti közvetlen kapcsolatok fejlesztésére gondolok. Nyíltan megmondom, küldöttségünket örömmel töltötte el, amikor a kongresszuson elhangzott beszédekből megtudta, hogy az ebbe az irányba tett első lépések már jó eredményeket hoznak. Folytassuk ezt bátran és nagyvonalúan, ne sajnáljuk az erőfeszítéseket, mert azok százszorosán megtérülnek. Javaslataink konkrét leszerelési lépésekre Elvtársak, három héttel ezelőtt a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének budapesti ülésén közösen vitattuk meg a nemzetközi helyzet alakulását és megállapodtunk abban, hogyan fogunk eljárni a jövőben. Tudjuk, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete 1986-ot nemzetközi békeévvé nyilvánította. A szocialista országok ezt a legkomolyabban veszik. Januárban előterjesztettük a nukleáris fegyvereknek az évszázad végéig történő fokozatos felszámolására vonatkozó programot. Februárban az SZKP XXVII. kongresszusán vetettük fel a nemzetközi biztonság átfogó rendszere létrehozásának gondolatát. Ezután olyan konkrét lépések következtek, amelyek megkönnyítik az Európában levő közepes ható- távolságú rakéták felszámolásáról szóló megállapodás elérését. Nem feledkeztünk meg arról a lehetőségről sem, hogy a nyugateurópai nukleáris hatalmakkal - Nagy-Britanniával és Franciaországgal - különmegállapodások elérésére törekedjünk. Intézkedéseket javasoltunk a vegyifegyverek veszélyének elhárítására is. A Szovjetunió májusban harmadízben hosszabbította meg nukleáris robbantásaira elrendelt moratóriumát, amely így egy egész évet foglal magában. Végül júniusban országaink előterjesztették a fegyveres erők és a hagyományos fegyverzet csökkentésének az egész európai kontinensre vonatkozó tervét. Mondhatná bárki - mi kell még! A leszerelés problémái azonban az amerikai kormány nyílt obstruk- ciói miatt egyetlen millimétert sem haladtak a megoldás felé. Sót, mi több, Washington felszámolja azokat az utolsó fékeket is, amelyek még feltartóztatták a lázas fegyverkezést; a SALT-II szerződést és más szovjet-amerikai megállapodásokat. Ez a hozzáállás ellentétben áll a nemzetek közösségének legfontosabb érdekeivel és emellett egyáltalán nem felel meg a tavalý Genfben született megállapodások szellemének. Az amerikai vezetők nem fukarkodnak a sokatmondó nyilatkozatokkal arról, hogy a békére és a leszerelésre törekednek, ám valójában ezzel ellentétesen cselekszenek. Szabotálják ezt a nemes ügyet, és olyan rágalmakkal igyekeznek mentegetni magukat, miszerint állítólag mi sértjük meg az Egyesült Államokkal kötött szerződéseknek ezt vagy azt a rendelkezését. Arról is beszélnek, hogy állítólag az utolsó szó még nem hangzott el, hogy ha a Szovjetunió jól fog viselkedni, megváltoztathatják álláspontjukat. Az olyan törekvéseket, hogy az amerikai kormány az oktató szerepében lépjen fel, és szuverén államokat magaviseletből osztályozzon, humorral fogadhatnánk. Ilyen ügyekben azonban nincs helye a viccnek. Hiszen a tét nem több, és nem kevesebb, mint az emberiség túlélése, s véleményünk szerint minden politikusnak a legkomolyabban kell hozzáállnia ehhez a problémához. Természetesen, ez nemcsak Washingtonra vonatkozik. Sajnálatos, hogy más NATO-országok kormányai, beleértve azokat is, amelyek szavakban elhatárolják magukat az amerikai politika veszélyes szélsőségeseitől, végül engednek a tengerentúlról jövő nyomásnak, és ezzel felelősséget viselnek a lázas fegyverkezés fokozódásáért. Az ókori görögöknek volt egy mítoszuk Európa elrablásáról. Ez a mítosz váratlanul új tartalmat kapott. Európa földrajzi értelemben természetesen a helyén marad. Az embernek azonban az a benyomása, hogy néhány nyugat-európai államnak az önálló politikáját rabolták el, s elvitték az óceánon túlra, s hogy a biztonság védelme ürügyén elárverezik ezen országok népének nemzeti érdekeit, kontinensünk 700 millió lakosának sorsát és az itteni ősi civilizációt egyaránt. A fentieket senki se magyarázza tévesen: nem akarunk éket verni az Egyesült Államok és NATO-beli szövetségesei közé. A tárgyalásokon a kontinensen uralkodó politikai és katonai realitásokból indulunk ki. A szocialista országok annakidején pozitívan értékelték az USA részvételét az össz-európai folyamatban. Akkor mindenegyes résztvevő hozzájárult az európai biztonsághoz és együttműködéshez. Most úgy tűnik, az amerikai kormány egészen ellentétes célokra törekszik - a lázas fegyverkezés fokozására és a konfrontációra. Kinek használ ez? Talán érdeke az európai nemzeteknek az események ilyen alakulása? A Szovjetunió és a többi szocialista ország Washington provokatív militarista akcióiból természetesen levonja a saját következtetéseit. Az Egyesült Államok kalandor és destruktív akcióival szemben a legkeményebb ellenállást fogjuk tanúsítani. Nem megengedhető, hogy az amerikai imperializmus önkényesen döntsön a világ sorsáról. A mi politikánk továbbra is felelősségteljes politika lesz, olyan politika, amely türelmesen építi a szovjet-amerikai kapcsolatok rendezésének alapjait. Az eredményes párbeszédért szádunk síkra A párbeszédért szállunk síkra. Ennek azonban olyan párbeszédnek kell lennie, amely során mindkét fél reális eredményeket óhajt elérni. Megengedhetetlen, hogy a tárgyalások a lázas fegyverkezés ködfüggönyévé változzanak. A nemzetközi közvélemény ilyen félrevezetésében nem akarunk Washington partnerei lenni. A békét kizárólag valamennyi állam és valamennyi nemzet együttes erőfeszítéseivel lehet megőrizni. A Nyugaton mindenkinek meg kell értenie, hogy egy nukleáris robbanótöltettel felszerelt rakéta bármilyen startja tulaj- donképpén nemcsak gyilkosság, hanem öngyilkosság is lenne. A csernobili baleset ismét felhívta a figyelmet arra, hogy milyen szörnyű erő lakozik az atomban. Szeretném önöknek, elvtársak, megköszönni azt a szolidaritást, amelyet a bennünket ért szerencsétlenség kapcsán nyilvánítottak ki. Tudjuk, hogy a mi balesetünk részben önöket is érintette, s ezért annál értékesebb számunkra támogatásuk. Ha Csernobilről beszélünk, figyelembe kell venni, hogy ott csak az elenyésző része szabadult ki az ellenőrzés alól annak a hatalmas pusztító erőnek, amely a világban felhalmozott nukleáris fegyverekben lakozik. Határozottan síkra szállunk felszámolásukért. Ószintén reméljük, hogy a nyugat-európai országok felelős politikai körei végül meghallják az aggodalommal teli hangot, mind a mienket, mind saját közvéleményükét. Amíg azonban fennáll az imperi- (Folytatás a 3. oldalon) ÚJ SZÚ 2 1986. VII. I.
