Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1986-06-18 / 141. szám, szerda

A képviselők elkötelezett munkájával a kongresszusi program valóra váltásáért (Folytatás az 1. oldalról) A békés fejlődés feltételeit az államok közös erőfeszítései biztosíthatják Bohuslav Chňoupek felszólalása a genfi leszerelési konferencián (ČSTK) - A genfi leszerelési konferencia ülésszakán kedden felszólalt Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter. állampolgárok egységes akaratát és azt az eltökéltségét, hogy tovább követik a szocializmus építésének, az alkotó munkának, a békéért és a háború ellen vívott harcnak az útját. Kiemelte, hogy a Nemzeti Front képviselőjelöltjei iránt kifejezett bizalom arra kötele­zi a törvényhozó testületeket, a nemzeti bizottságokat és az összes képviselőt, hogy még na­gyobb kezdeményezőkészséggel és felelősségtudattal tevékeny­kedjenek hazánk javára. Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának, valamint az SZLKP és a Szlovák Nemzeti Front Köz­ponti Bizottságának nevében őszintén gratulált az SZNT képvi­selőinek megválasztásuk alkalmá­ból, és sok sikert kívánt a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, valamint szerveinek a kővetkező időszak­ban végzendő felelős és jelentős munkájához. Josef Kempný, a CSNT elnöke (Folytatás az 1. oldalról) A képviselők ezután jóváhagyó­lag tudomásul vették a CSNT Elnöksége által az elmúlt időszak­ban kifejtett tevékenységről szóló jelentést. A CSNT elnökének, alelnökei- nek és további elnökségi tagjainak megválasztására vonatkozó ja­vaslatot Josef Korčák képviselő, a CSKP KB Elnökségének tagja indokolta meg. Ezután Josef Kempný képvise­lőt titkos szavazással egyhangú­lag megválasztották a Cseh Nem­zeti Tanács elnökévé. A CSNT alelnöke Oldŕich Voleník, Marie Jarošová, Oldŕich Burský és Josef Kaňa lett, megválasztották Josef Kempný (Folytatás az 1. oldalról) stratégiai irányvonalát, meg kell gyorsítani a társadalmi és gazda­sági fejlődést. Alkotmányos esz­közeivel hozzá fog járulni a nép­gazdaság intenzifikálásához, a tu- dományos-múszaki haladásra tá­maszkodva. Tudatában vagyunk annak, hogy csak ennek alapján lehet emelni az életszínvonalat, és sokoldalúan tovább tökéletesíteni az emberek életének szociális és kulturális feltételeit. A társadalmi és gazdasági fej­lődés meggyorsításának stratégi­ája a társadalmi élet, a termelés, a felépítmény, az állami és a gaz­dasági szervek, az egész Nemzeti Front, a nemzeti bizottságok, és minden állampolgárunk munkájá­nak valamennyi területét érinti. Megvalósítása minőségi fordulatot követel meg a gondolkodásban, szükségessé teszi az öntudatos tevékenységnek, a dolgozók akti­vitásának és kezdeményezésének fokozását, a gazdasági és a társa­dalmi folyamatok tervszerű irányí­tásának további tökéletesítését, a szocialista társadalmi rendszer hatékonyságának növelését és a szocialista demokrácia elmélyí­tését. . Társadalmunk fejlesztése terén a következő tizenöt esztendőre nagy célokat tűzünk ki. A termelés és az életmód igényesebb fejlesz­tésére törekszünk. Szükséges, hogy ezt a történelmi feladatot jól megértsük, s alkotó, következetes Lenárt elvtárs indokolta meg az SZNT elnöke, alelnökei és elnök­ségi tagjai megválasztására vo­natkozó javaslatot. A jelen levő képviselők titkos szavazással az SZNT elnökévé Viliam šalgovičot, alelnökeivé Ján Gregort, Krocsány Dezsőt, Anna Rybnikárovát és Kamii Brodzianskýt választották, s ugyancsak megválasztották az SZNT Elnökségének további 16 tagját. Az SZNT bizottságai elnökeinek és további tagjainak, valamint azoknak a megválasztása után, akik az SZNT dokumentumait hi­telesítik a képviselők jóváhagyó­lag tudomásul vették az SZNT Elnöksége által 1986. május 15. és június 17. között kifejtett tevé­kenységéről szóló jelentést. Az alakuló ülés végén Viliam Šalgovič, az SZNT újonnan meg­választott elnöke mondott be­szédet. Viliam Šalgovič, az SZNT elnöke a CSNT Elnökségének további 20 tagját is. Az öt hitelesítő megválasztása után a CSNT elnöke előterjesztet­te a bizottságok létesítésére vo­natkozó javaslatot, valamint az elnökeikről és többi tagjaikról szó­ló javaslatot. Ezután Josef Kempný, a CSNT elnöke mondott beszédet. Ezzel a Cseh Nemzeti Tanács alakuló gyűlése befejező­dött. Ugyancsak alakuló üléseiket tartották tegnap a CSNT bizottsá­gai. Foglalkoztak a Cseh Nemzeti Tanács júliusi ülésének előkészü­leteivel, amely tanácskozás napi­rendjén a cseh kormány program- nyilatkozata szerepel majd. elvtárs beszéde es töleg hatékony módon váltsuk valóra. Tudatában vagyunk annak, hogy nagyobb figyelmet kell fordí­tanunk a szociális és a gazdasági fejlődésnek azokra a tényezőire, amelyek meghatározó befolyást gyakorolnak meggyorsítására. Ezek közé tartozik a tudomány és a technika. Tevékenységünk koncepciózus kibontakoztatásával párhuzamo­san állandó figyelmet kell fordíta­nunk két közvetlen feladatra: az idei terv teljesítésére s a cseh népgazdaság fejlesztésének 8. ötéves tervidőszakáról szóló tör­vény kidolgozására. Ezzel kap­csolatban megkérem önöket, hogy tegyenek szert konkrét ismeretek­re választó kerületeikben, s ezeket használják fel szociális és gazda­sági fejlődésünk pozitív befolyáso­lására. A mostani megbízatási időszak­ban ránk váró munka az eddiginél igényesebb lesz. Meggyőződé­sem, hogy valamennyiünk nevé­ben, az egész Cseh Nemzeti Tanács nevében biztosíthatom választóinkat, a Cseh Szocialista Köztársaság lakosait arról, hogy nem okozunk számukra csaló­dást. Minden erőnket, képessé­günket és tapasztalatunkat arra fordítjuk, hogy velük közösen gon­doskodjunk népünk boldog, békés életéről - mondotta végezetül Kempný elvtárs. Nyilatkozat a csehszlovák-izraeli pártközi tárgyalásokról (ČSTK) - A CSKP KB meghívására június elsó felében Csehszlovákiában járt az Izraeli Kommunista Párt KB küldöttsége Emil Habibnak, a párt központi bizottsága politikai bizottsága tagjának vezetésével. A látogatás vé­gén közös nyilatkozatot adtak ki, amely egyebek között megállapítja: A két párt képviselői szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszé­léseiben tájékoztatták egymást a CSKP és az Izraeli KB tevékenysé­géről, és áttekintették a jelenlegi nem­zetközi helyzet néhány időszerű prob­lémáját, elsősorban a közel-keleti fejle­ményeket. A nemzetközi problémák értékelése során a felek kifejezték mély aggodal­mukat a nemzetközi helyzet további éleződésével kapcsolatban. Egyetér­tettek abban, hogy ez az imperialista erők, főleg az Egyesült Államok és a NATO militarista körei által követett agresszív politika következménye. Ag­godalommal állapították meg, hogy az arab területek megszállva tartása és az Izrael részéről az arab államok ellen elkövetett agresszív akciók következ­tében a közel-keleti helyzet továbbra is robbanékony. Határozottan elítélték az amerikai-izraeli stratégiai szövetsé­get és Izrael terjeszkedő politikáját, amelyet az amerikai imperializmus támogat. Leszögezték, hogy Izrael részvétele a „hadászati védelmi kez­deményezés“ amerikai programjában közvetlen veszélyt jelent nemcsak a közel-keleti népekre, hanem az egész emberiségre nézve is. Elítélték a palesztin mozgalom felszámolására szőtt amerikai és izraeli terveket, és hangsúlyozták, hogy az igazságos és tartós béke egyedüli útja Izrael feltétel nélküli kivonulása az 1967-ben meg­szállt arab területekről, és a palesztinai arab nép törvényes nemzeti jogainak elismerése. Megalakultak az SZNT és a CSNT képviselői klubjai (ČSTK) - A Szlovák Nemzeti Ta­nács alakuló ülése előtt tegnap Brati­slavában alakuló gyűlést tartott az SZNT kommunista képviselőinek klub­ja. A tanácskozást az SZLKP KB Elnökségének megbízásából Daniel Futej képviselő, az SZLKP KB osztály­vezetője vezette. A gyűlést a CSKP alapszabályzatának értelmében hívták össze, amelynek alapján minden kom­munista képviselő ebben a klubban tömörül. A kommunista képviselők meghallgatták Ján Janiknak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának tájékoztatóját a CSKP KB 3. ülésének határozatairól. Ezután a klub elnökévé Anna Rybnikárová képvise­lőt, alelnökévé Bohumil Chudý képvi­selőt választották meg. A párton kívüli képviselők csoportját a CSKP KB 3. ülésének határozatairól Fedor Gulla, a Szlovák Nemzeti Front KB alelnöke tájékoztatta. Egyúttal megtartotta alakuló gyűlését a Szlovák Megújhodás Pártja és a Szabadság- párt képviselőinek klubja is. xxx Prágában tegnap a Cseh Nemzeti Tanács kommunista képviselőinek klubja is megtartotta alakuló gyűlését. A CSKP KB Elnökségének megbízá­sából a tanácskozást Josef Kempný, a CSNT képviselője vezette. A CSKP KB 3. ülésének határozatairól itt Jind­ŕich Polednik, a CSKP KB titkára tájékoztatott. Ezután a klub elnökévé egyhangúlag Oldrich Voleník képvi­selőt, alelnökévé Josef Pelikán képvi­selőt választották. A CSNT párton kívüli képviselőinek csoportját a CSKP KB 3. ülésének határozatairól Miloslav Vácik, a Cseh Nemzeti Front KB alelnöke tájékoztat­ta. Ugyancsak megtartotta tegnap ala­kuló gyűlését a Csehszlovák Néppárt és a Csehszlovák Szocialista Párt, CSNT képviselőinek klubja. (Folytatás az 1. oldalról) ért. Ezt főleg a végrehajtó szer­vektől követeljük meg, de ugyan­úgy magunktól is, hogy az elem­zések és az ismeretek alapján hatékonyabban hozzájáruljunk a kulcsproblémák megoldásához. A CSKP és szocialista államunk tartós politikai irányvonala az, hogy fokozódjon a dolgozók rész­vétele az állami és a közügyek irányításában. Ezt az elvet követ­kezetesen érvényesíteni fogjuk törvényhozó és ellenőrző tevé­kenységünkben. Ebből kiindulva erőfeszítéseket teszünk a szocia­lista jogrend további tökéletesíté­sére, ami a társadalmi viszonyok szabályozásának fontos eszköze. Kedvező politikai és társadalmi Beszédében többek között rá­mutatott, a jelenlegi feszült nem­zetközi helyzetben a konferencia jelentősége különösen nagy. Utalt a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének múlt heti budapesti ülésére és megállapította, a jelenlegi helyzet­ből a legésszerűbb kivezető út a lázas fegyverkezés megszünte­tése, a konkrét leszerelési intéz­kedések megvalósítása, az eny­hüléshez való visszatérés. Bohuslav Chňoupek a továb­biakban kitért azokra a nagysza­bású indítványokra, amelyeket a Szovjetunió külön, illetve a szo­cialista országok együtt terjesztet­tek elő a tömegpusztító fegyverek­nek az évezred végéig történő teljes felszámolására, a békés világűr megőrzésére, a nemzetkö­zi biztonság átfogó rendszerének létrehozására, a teljesen új politi­kai, gazdasági, jogi, humanitárius és erkölcsi alapokon nyugvó nem­zetközi kapcsolatokra, az atom­robbantások betiltására, az euró­pai közepes hatótávolságú raké­ták teljes felszámolására, a vegyi fegyverek betiltására, végül a ha­gyományos fegyverzet és fegyve­res erők radikális csökkentésére. Külügyminiszterünk leszögezte, Csehszlovákia saját tapasztalatá­ból ismeri, milyen drága a béke, s ezért minden erejéből hozzá kíván járulni a különböző társadal­mi rendszerű államok békés együttéléséhez és jó kapcsolatai­hoz. Beszédének további részében az egyik legfőbb teendőként az atomfegyver-kísérletek betiltásá­ról szóló konkrét tárgyalások meg­kezdéséért szállt síkra. Bohuslav Chňoupek szólt az atomenergia biztonságos fejlesz­tésével kapcsolatos kérdésekről is. Többek között rámutatott, nem lehet egy szuszra beszélni a bé­kés célú reaktorok balesete miatti félelemről, s ugyanakkor előké­születeket folytatni a nukleáris fegyverek által okozott még na­gyobb pusztításra. Csehszlová­kiának saját tapasztalatai is van­nak a nukleáris biztonság terüle­tén. 1982-ben Ausztriával kötött megállapodást az atomerőmúvi berendezésekkel összefüggő, ko­nyább eszközhöz, főleg gazdasági szankciókhoz kell folyamodni. Anatolij Adamisin szovjet kül­ügyminiszter-helyettes a legszigo­rúbb szankciók mellett foglalt ál­lást, s a térség más államainak nyújtott gazdasági támogatásra is felszólított. Annak ellenére, hogy az USA - akárcsak Nagy-Britannia és az NSZK - hivatalosan nem képvisel­teti magát a konferencián, több kiemelkedő amerikai személyiség érkezett Párizsba, hogy kifejezze szolidaritását a dél-afrikai nép harcával. Jesse Jackson szená­tor magával ragadó beszédében a Dél-afrikai Köztársaságot a „rabszolgaság országának“ és a „halál táborának“ nevezte, s élesen elítélte a nyugati államo­helyzetben és annak tudatában lépünk a 8. megbízatási időszak­ba, hogy a CSKP, a munkásosz­tály és az egész dolgozó nép teljes bizalmát élvezzük. Teljesíte­nünk kell társadalmunk fejleszté­sének a következő ötéves idő­szakra szóló igényes, de reális programját, amelyet a XVII. párt- kongresszus hagyott jóvá, és a választások során az egész dolgozó nép magáévá tett. Végezetül Viliam šalgovič elv­társ biztosította a CSKP, az SZLKP és a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságát: a kép­viselők minden erejükkel azon fáradoznak, hogy elkötelezett munkájukkal hatékonyan hozzájá­ruljanak minden feladat valóra váltásához. zös érdeklődésre számot tartó kérdések rendezéséről. Ez egye­dülálló dokumentum, elsőként írt alá ilyet két különböző társadalmi rendszerű ország, s azt bizonyítja, hogy ezeket a kérdéseket is meg lehet oldani. Bohuslav Chňoupek a továb­biakban bírálta a leszerelési kér­désekkel kapcsolatos amerikai ál­láspontot, s különösen aggasztó­nak nevezte, hogy az USA a jövő­ben nem kívánja tiszteletben tarta­ni a SALT-szerzódésekből eredó kötelezettségeit, s ezzel párhuza­mosan folytatja a csapásméró ürfegyverek létrehozásának prog­ramját. Ezzel élesen szembeállít­ható a Szovjetunió által június 2- án előterjesztett terv, amely a „csillagbéke“ programja. Bo­huslav Chňoupek szintén válaszra méltónak nevezte a múlt héten Budapesten előterjesztett javasla­tot a hagyományos fegyverzet és fegyveres erők Európában történő csökkentésére. Külügyminiszterünk alaposan elemezte a vegyi fegyverkezéssel kapcsolatos kérdéseket is, amely a genfi leszerelési konferencia egyik fó témája. Rámutatott, hogy a Szovjetunió által idén április 22- én ezzel kapcsolatban előterjesz­tett koncepció megteremti a vegyi fegyverek és a gyártásukhoz szükséges létesítmények fokoza­tos felszámolásának kereteit. Bo­huslav Chňoupek külön szólt Csehszlovákia és az NDK kezde­ményezéséről. Tavaly szeptember 12-én a két szocialista ország javaslatot tett az NSZK kormányá­nak, hogy kössenek megállapo­dást egy vegyifegyver-mentes övezet létrehozásáról, s ugyan­csak előterjesztette az erről szóló tárgyalások alapelveinek javasla­tát. Bohuslav Chňoupek végezetül annak a véleményének adott han­got, hogy a NATO-országok de­struktív magatartása ellenére reális lehetőség van valamennyi ország megbízható biztonságának garan­tálására, fejlődésük békés feltéte­leinek biztosítására. Az ehhez vezető utat a politikai eszközök­ben, az összes állam közös erőfe­szítéseiben látjuk - mondotta a csehszlovák külügyminiszter. kát azért, amiért támogatják a pre­toriai rezsimet. Leszögezte: „Épp a nyugati országok az apartheid legfőbb beruházói, a külföldi töke formájában lélegeznek oxigént a rezsim haldokló politikai tes­tébe“. Az SZKP KB felhívása a szovjet dolgozókhoz (ČSTK) - A TASZSZ hírügynökség nyilvánosságra hozta az SZKP KB felhívását a szovjet dolgozókhoz. A do­kumentum a párt XXVII. kongresszu­sán kitűzött feladatokra utalva hangsú­lyozza, hogy a 12. ötéves tervidőszak a párt stratégiai irányvonala megvaló­sításának döntő szakasza. Ezért a köz­ponti bizottság minden dolgozóhoz azzal a felhívással fordul, hogy bonta­koztassanak ki széles körű szocialista versenymozgalmat a 12. ötéves terv feladatainak eredményes teljesítése érdekében, azért, hogy a bátor tervek a gyakorlati tettek energiájává változ­zanak. A versenymozgalom legfőbb célja a munkatermelékenység növelé­se, a termékek minőségének javítása és az erőforrásokkal való takarékos­ság. Lenin szavaival élve, jobban kell termelni, mint azelőtt, olcsóbban, mint azelőtt és többet, mint azelőtt. A kitűzött terveket egyedül áldoza­tos munkával lehet valóra váltani - áll a dokumentumban -, s a kor mindenki­től megköveteli, hogy becsületesen dolgozzon a köz javára, hogy kezde­ményezést tanúsítson, felelősségér­zettel viseltessen a rábízott feladatok iránt és igaz gazda módjára törődjön az állam érdekeivel. Alapvetően kell átépíteni a gazdasági mechanizmust, rugalmas és hatékony irányítási rend­szert kell létrehozni, amely lehetővé teszi az egész munkafolyamat pontos szervezését, a szocializmus tartalékai­nak és lehetőségeinek jobb kihaszná­lását - szögezni le többek között a felhívás. A Cseh Nemzeti Tanács alakuló ülése Viliam Šalgovič elvtárs beszéde Összecsapások a dél-afrikai városokban (Folytatás az 1. oldalról) ÚJ SZÚ 2 1986. VI. 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom